Önkéntes munka vállalásával segítheti az alapítványunk által megfogalmazott célok megvalósítását.
Kutatóink, szerzőink vetítésekkel kísért előadáson is vállalják, hogy ismertetik kutatási eredményeiket.
Alapítványunk céljainak megvalósítását közvetlen anyagi és tárgyi adományokkal is segíthetik.
Alapítványunk segítséget tud nyújtani őseik háborús történetének, vagy akár végső nyughelyének felkutatásában.
Tevékenységünket támogathatja az alapítványunk által kiadott különféle kiadványok megvásárlásával is.
Utazzon velünk!
Utazási irodákkal közösen vállaljuk emléktúrák szervezését és ezek során a szakmai, hadtörténeti idegenvezetést.
Küldje el számunkra a Nagy Háborúval kapcsolatos írását, személyes írott és képi emlékeit, dokumentumait!
Tájékoztassa barátait, ismerőseit a tevékenységünkről, a blogról, ossza meg cikkeinket az interneten, ajánljon bennünket másoknak!

Utazások

 
Látogatók a korabeli pasaréti hadikiállításon

Az egykori hadiesemények helyszíneinek, az ott található magyar katonai emlékeknek a bemutatása az alapítványunk egyik célja. Hadszíntérkutatóink rendszeresen felkeresik ezeket a helyszíneket, amiről be is számolnak a Nagy Háború Blogon. Olvasóink egy része is kíváncsi azonban ezekre a helyekre, hisz az ő őseik is megfordultak itt. Az ő igényeiket szeretnénk kielégíteni, amikor alapítványunk utazási irodákkal közösen vállalja emléktúrák szervezését és ezek során a szakmai, hadtörténeti idegenvezetést.