Önkéntes munka vállalásával segítheti az alapítványunk által megfogalmazott célok megvalósítását.
Kutatóink, szerzőink vetítésekkel kísért előadáson is vállalják, hogy ismertetik kutatási eredményeiket.
Alapítványunk céljainak megvalósítását közvetlen anyagi és tárgyi adományokkal is segíthetik.
Alapítványunk segítséget tud nyújtani őseik háborús történetének, vagy akár végső nyughelyének felkutatásában.
Tevékenységünket támogathatja az alapítványunk által kiadott különféle kiadványok megvásárlásával is.
Utazási irodákkal közösen vállaljuk emléktúrák szervezését és ezek során a szakmai, hadtörténeti idegenvezetést.
Küldjön számunkra anyagot!
Küldje el számunkra a Nagy Háborúval kapcsolatos írását, személyes írott és képi emlékeit, dokumentumait!
Tájékoztassa barátait, ismerőseit a tevékenységünkről, a blogról, ossza meg cikkeinket az interneten, ajánljon bennünket másoknak!

Anyagok és dokumentumok küldése

 
Korabeli levelezőlap megírt oldala

Alapítványunk törekszik az általa üzemeltetett Nagy Háború Blogon Web icon és egyéb kiadványokban bemutatni az első világháború történetét, s ahogy azt a korszak embere, majd az utódaik megélték. Ehhez örömmel vesszük támogatóink, olvasóink írásait, személyes történeteit, dokumentumait. Küldje el számunkra a Nagy Háborúval kapcsolatos írását, személyes írott és képi emlékeit, dokumentumait, s ha azt mi is arra érdemesnek gondoljuk, lehetőséget találunk arra, hogy ezt másokkal is megosszuk!