A limanovai csata 97. évfordulójához kapcsolódóan 2011. december 8-án 17 órától került sor az alapítványunk által szervezett A limanovai csata, az elfeledett „magyar győzelem” című előadóestünkre az ELTE Egyetemi Könyvtárának dísztermében.
A rendezvényről itt olvashat.
2011. november 29-én Szolnokon jártunk. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár meghívására a Levéltári esték rendezvénysorozat keretében a Szolnoki Főiskola Campusán tartottunk előadást a doberdói kutatásainkról.
A rendezvényről itt olvashat.
2011. november 11-én ismét Olaszországban jártunk. Ekkor került sor Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert Doberdóról írt könyve olasz fordításának a bemutatójára San Martino del Carsóban.
A könyvbemutatóról bővebben itt olvashat.
2011. október 25-én Egerben jártunk, hogy doberdói kutatásainkkal megismertessük az érdeklődő ottani közönséget. Az egri rendezvényünkre a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár, valamint a Dsida Jenő Baráti Kör meghívására került sor.
Az összefoglaló itt olvasható.
A Karsai Zsigmond Baráti Társaság, avagy a Péceli Olvasókör meghívására 2011. október 20-án 18:30-tól blogunk alapítói Magyar katonai emlékek az Isonzónál címmel tartottak előadást a péceli Szemere Pál Művelődési Házban.
Az összefoglaló itt olvasható.
A Magyar Honvédelem Napja alkalmából 2011. május 19-én Székesfehérváron is bemutatásra került a 2010-ben indult székesfehérvári-nagyváradi közös kutatásunk lezárásaként megjelent brosúra. A bemutatóra Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete rendezésében, a Hiemer-ház patinás épületének dísztermében került sor.
Az összefoglaló itt olvasható.
2011. március 26-án a Honismereti Szövetség rendezésében a Honismeret napja alkalmából helytörténeti felolvasó ülésre került sor a Magyar Nemzeti Múzeum Pollack-termében. A rendezvényt Debreczeni-Droppán Béla, a szövetség elnöke nyitotta meg. A konferencián blogunk állandó szerzője, Stencinger Norbert Érdi katonák az első világháborúban címmel tartott előadást.
Erről bővebben itt olvashat.
2011. március 19-én könyvbemutatóra került sor a nagyváradi városháza dísztermében. A Katonaőseink nyomában című kiadvány egy székesfehérvári-nagyváradi közös kutatóút eredményeképp született meg.
A kutatóút beszámolója itt olvasható.
A nagyváradi bemutató összefoglalója itt érhető el.
Az alapítvány által működtetett Nagy Háború Blog első, nagy sikerű rendezvényét 2010. november 25-én tartotta az ELTE Egyetemi Könyvtárában. A vetítéssel egybekötött előadásra a könyvtár díszterme megtelt. Pintér Tamás az olasz front kialakulásáról és a Doberdó-fennsík jelentőségéről beszélt, Rózsafi János a Doberdón végzett terepkutatásokról tartott beszámolót, Stencinger Norbert pedig a doberdói gáztámadást, valamint az utolsó napok küzdelmeit ismertette.
Az eseményről szóló beszámolónk itt olvasható.
2010. szeptember 24-én blogunk állandó szerzői, Pintér Tamás, Rózsafi János és Stencinger Norbert a gödöllői Szent István Egyetem Regionális és Gazdaságtani Intézetében bemutatták a Hibernia Nova és a Zrínyi Kiadó közös gondozásában 2009-ben megjelent Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében című könyvüket. Az eseményt, amely az Ember és környezet az Alpok-Kárpátok természeti régióban programcsoport része, a Kutatók Éjszakája 2010 keretében rendezték meg.
Az eseményről szóló beszámolónk itt olvasható.