A székesfehérvári-nagyváradi közös csoport doberdói utazása 2010. augusztus 1-jén ért véget. A csoport székesfehérvári tagjai részére a hazautazás napjára tartogattunk egy különleges helyszínt és egy fehérvári katonáról szóló történetet.
A hazautat a Comeni-fennsíkon keresztül terveztük, ahol útközben felkerestük még Stanjelt, az egykor San Danielként ismert szlovén városkát. A fennsíkot átszelő kelet-nyugati irányú – a korabeli utakkal megegyező – közúton Comen felől közeledve messziről feltűnik az út fölé magasodó dombtetőn a várfallal övezett középkori hangulatú, romantikus kisváros.
Stanjel, az egykori San Daniel.
A kép közepén látható épület két fával az előterében volt a hadikórház
Sok magyar katonának az itteni vasútállomás volt az első és az utolsó találkozása a Nagy Háború olasz frontjával. A vasúti szállítmányok egy része ide futott be a katonákkal, a munícióval, s a sebesültek, illetve némely esetben az elesett hősök hazaszállítása is innen történt.
A kisvárosban, a vár egyik épületében a háború idején hadikórház működött, falai között sok magyar katona is gyógyult a Doberdón szerzett sebesüléséből. A város alatti völgyben, a vasútállomással szemben katonai temető létesült.
A San Daniel-i osztrák-magyar katonai temető napjainkban
A háború során az osztrák-magyar források szerint 993 (az 1930-as években keletkezett olasz források szerint 1315) hősi halottat helyeztek itt végső nyugalomra. A temetőben grandiózus emlékművet emeltek Joseph Ullrich építész tervei alapján, az építés még 1916-ban megkezdődött.
A székesfehérvári 17-es honvéd gyalogezred egyik legnépszerűbb tisztjét, Pour Gyula századost is itt temették el először.
Pour Gyula százados, a székesfehérvári 17-es honvédek legendás zászlóaljparancsnoka
(Rózsafi János-Stencinger Norbert: 17-es székesfehérvári honvédek a Doberdón című kötetéből)
A zászlóaljparancsnok és az alakulat további két tisztjének, valamint harmincnégy katonájának az életét 1916. szeptember 17-én Kostanjevica közelében egy dolinában oltották ki a becsapódó olasz nehéz gránátok. A hősi halottakon kívül ekkor megsebesült még egy tiszt és hatvanöt honvéd is.
Pour Gyula temetése a San Daniel-i temetőben, háttérben az épülő emlékmű
(Rózsafi János-Stencinger Norbert: 17-es székesfehérvári honvédek a Doberdón című kötetéből)
A temetőben az elkészült emlékműre, több más itt nyugodott magyar tiszttel együtt Pour Gyula nevét is felvésték. A temető ma már üres, az itt eltemetetteket a közeli Gorjanskóba helyezték át. Az egykor itt nyugvó katonákra a monumentális emlékmű és néhány megmaradt sírkő és kereszt emlékeztet.
Az emlékmű előtt, amelynek a felirata: „Filiis optimis – patria grata”, azaz legkiválóbb fiainak – a hálás haza
Az alárendeltjei és feljebbvalói által egyaránt szeretett és megbecsült Pour Gyulát az ezred és Székesfehérvár városa is saját halottjának tekintette. Hamvait hamarosan exhumálták és a székesfehérvári Hosszú temetőben, a város által biztosított díszsírhelyen 1916 októberében városi ünnepség közepette helyezték végső nyugalomra.
A San Daniel-i egykori katonai temető látogatása alatt Görög István ezredes úr, utazásunk székesfehérvári szervezője, az egykori katonaős történetének felelevenítésétől megindulva javaslatot tett az ötnapos utazás végső állomására, amit mindannyian elfogadtunk: utunkat Székesfehérváron a Hosszú temetőben, Pour Gyula százados sírjánál fejeztük be és síremlékén elhelyeztük az egykori harcainak helyszínéről gyűjtött karszti köveket.
Pour Gyula százados végső nyughelye a székesfehérvári Hosszú temetőben a karszti kövekkel
Sziasztok!
Volna két kérdésem. Az első első világháburús katonai emlékművekkel kapcsolatban. Olvastam, hogy 1917-ben kiadtak erről egy törvényt, 1922-ben pedig egy mintaalbumot. Ezeknek hol lehetne hiteles forrásban utánanézni? Illetve, hogy a Monarchián belül melyik részlege foglalkozott a Kriegsministeriumnak a veszteség (halotti) listák összeéllításával és közlésével s hogy ennek hol lehetne utána nézni? Köszi. Üdv.
@otvoseva: Szia! Erre a törvényre gondoltál?
„1917. évi VIII. törvénycikk
a most dúló háborúban a hazáért küzdő hősök emlékének megörökítéséről
1. § Mindazok, akik a most dúló háborúban a hadrakelt sereg kötelékében híven teljesítették kötelességeiket, a nemzet osztatlan, hálás elismerésére váltak érdemesekké. Őrizze meg a késő utókor hálás kegyelettel azok áldott emlékezetét, akik életükkel adóztak a veszélybenforgó haza védelmében.
2. § Minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökíti meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a most dúló háborúban a hazáért életüket áldozták fel.
A részletes szabályokat a belügyminiszter rendelettel állapítja meg.
3. § Ezt a törvényt a belügyminiszter hajtja végre.”
Forrás:http://www.1000ev.hu/index.php?a=3¶m=7380
@otvoseva: nézz szét ezen a blogon is:
http://www.nemfelejtjuk.blog.hu
bizonyára találsz majd egy-két érdekes dolgot!
@otvoseva: Az MTi által említett blogon túl az első világháborús emlékművek keletkezéstörténetével, tipológiájával kapcsolatban ajánlom még a Monumentumok az első háborúból című kötetet, ami a Műcsarnok és a Népművelési Intézet közös kiállítása kapcsán jelent meg először 1985-ben, majd 1991-ben Kovács Ákos szerkesztésében újra.
A veszteséglisták keletkezésével kapcsolatban javaslom, hogy keresd meg a magyar kirendeltséget Bécsben: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Állandó bécsi kirendeltség (Ständige Ungarische Archivdelegetion beim Kriegsarchiv); A-1030 Wien, Nottendorfer Gasse 2. E-mail cím: ukadel@freemail.hu
Sziasztok!
Köszönöm a válaszokat, sokat segítettetek!
@PintérTamás: Én pedig javaslom Kiss Balázst a 44-es (Rosseb) Ezred és az I. V.h. kutatóját aki épp most talált I.v.h. veszteséglistákat a Bp-i Hadtörténeti Könyvtárban. somogyorszag@gmail.com, de ajánlom a blogját is: rossebezred.blog.hu/