emlékezés

Sorrend:

A Nagy Háborúban hősi halált halt labdarúgóink válogatottja

Labdarúgás és világháború. 12 magyar sportemberről fog szó esni, akik egy válogatottat is alkothattak volna. A közös bennük, hogy mindannyian a boldog békeidők futballistái voltak és szomorú sorsuk egy–egy lap a Nagy Háború fekete könyvében. Kapus: Knapp Miksa (1890-1918), Magyar Testgyakorlók Köre A nyolcszoros válogatott hálóőr az MTK-ban védett, 4 bajnoki címet és 3 kupagyőzelmet […]

A Pólánál elsüllyesztett Curie tengeralattjáró és Petőcz szakaszvezető története

Póla, horvátul Pula neve az adriai turizmus kedvelői mellett az osztrák‒magyar haditengerészeti múlt iránt érdeklődők számára is jól ismert. A városban található katonai temető több érdekes síremléket is rejt. Itt nyugszik a francia Curie tengeralattjáró két matróza is, amelynek az 1914. december 20-án történt elsüllyesztésében az újpesti Petőcz Lajos vártüzér szakaszvezető is szerepet játszott. Az […]

Végtisztesség – Egy elfeledett nagykőrösi vasúti baleset áldozatai

1918 tavaszán egy nagykőrösi vasúti tragédia tizenhat halálos áldozatot követelt, emléke mégis kitörlődött még a helyi köztudatból is. Vendégszerzőnk, Blaskovits János írásával – a nagykőrösi helytörténeti jelentőség mellett – igyekszik rekonstruálni a múlt e darabkáját, hogy történetük feltárásával fejet hajthassunk és megtegyük azt a végtisztességet, amely az elhunytakat megilleti, kiemelve, hogy a tizenhat áldozatból tizenegy […]

Könyvbemutató és megemlékezés San Martinóban

2026. május 8-án két új kötetünket mutattuk be az olaszországi San Martino del Carso településen, másnap pedig az olasz barátainkkal tartottunk közös megemlékezést a 110 éve a település határában zajlott események emlékére. Az 1915-1916-ban az egykori isonzói fronton a Doberdó-fennsíkon zajló harcok középpontjában fekvő falu napjainkra az olasz‒magyar‒szlovén első világháborús kutatások, szakmai eszmecserék és megemlékezések […]

Debrecenben eltemetett szerb hadifoglyok és internáltak

Az osztrák-magyar hadifogságába esett szerb katonák három fázisban érkeztek a Monarchia belső területeire. Cikkemben azt vizsgálom, hogy közülük hányan kerültek a Debrecen városa mellett felépülő hadifogolytáborba, s mit lehet tudni az életkörülményeikről, további sorsukról. Emellett megemlékezem azon szerb nemzetiségű polgári internáltakról és hadifoglyokról, akik a Debrecen melletti, külön e célra kialakított temetőben nyerték el örök […]

Zemplén Győző, a magyar tudóstársadalom halottja

2026. február 23-án az olaszországi Asiago térségében gyűltek össze közösen magyarok és helybéli olaszok, hogy megemlékezzenek az első világháború során elesett fizikusról, Zemplén Győzőről. Az 1916. június 29-én elhunyt tiszt sebesülésének helyére az asiagói háborús emlékeket kutató helyi szervezet, a Museo Siben Alte Komoine egyik tagja, Dr. Vittorio Poli bukkant rá. 2020-ban ő kezdeményezte, hogy […]

„Ha ezen hadjáratban esetleg el esnék…”

Endrődiek az első világégésben 2. rész Endrőd településének fiatal felnőtt férfi lakosságából sokan kerültek ki a világháború frontvonalaira, többen pedig életüket áldozták hazájukért. Többségük családapa volt, így veszteségük egész családok sorsára hatott ki; tulajdonképpen egy nemzedék jelentős része nőtt fel árván, apa nélkül. Cikksorozatom előző részében az Ujházy Miklós endrődi kántor írt és kiadott, a […]

Kulturális hidak építői

Gianfranco Simonit és Marino Visintin kitüntetése Az olaszországi San Martino del Carsóban élő Marino Visintin barátunk, akivel idén 20 éve dolgozunk együtt a Doberdó-fennsíkon található magyar emlékek megőrzésén, felterjesztésünkre Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült, s 2025-ben a hadisírgondozásért járó kitüntetést vehetett át Gianfranco Simonit barátunk is. Az elismerések ünnepélyes átadására 2025. november 14-én Doberdo del […]

A Zelenák család XX. százada

Bilektől a rákoskeresztúri temetőig A történet Bileken Zelenák András századkürtössel kezdődött, ama 15 fiatal katona egyikével, aki 1903-ban a halálmars áldozata lett és a helyi temetőben nyugszik. Az élete történetét kutatva kiderült azonban, hogy a XX. század két világháborúja, majd 1956-os forradalom a családját, a testvéreit és azok leszármazottait sem kímélte. XX. századi magyar kisembersorsok […]

20 év. A Roberto Visintin-díj átadása 2025-ben

Az idén 20. éve, hogy San Martino del Carsóban találkoztunk Roberto Visintinnel. Ez a találkozás a történésszel és munkavédelmi szakemberrel „történelmi” jelentőségűvé vált az életünkben. Ehhez köthető a doberdói kutatásaink rendszeres megindulása, ami 15 éve a blogunk és az alapítványunk létrehozását eredményezte. S ennek köszönhető halála után a szülei által 2020-ban létrehozott, az emlékére róla […]