Ezredzászlók a harctéren – 2/1. rész

A máramarosszigeti 85. közös gyalogezred 1914. augusztus 26-án a galíciai Pawlowkától északra húzódó magaslatokon kiépített orosz állásokat készült megrohamozni. Az orosz főállásból gyalogsági, tüzérségi és géppuskatűzzel árasztották el a támadókat, ezért a támadás megakadt. Ebben a kritikus helyzetben az ezred tartaléka, az I. zászlóalj indult rohamra az ellenség jobb szárnya ellen, meglepetésszerűen rajtaütve az oroszok egyik századán, majd erőteljesen folytatva a támadást. Élen a kibontott ezredzászlóval zajlott a mindent elsöprő támadás.

 Roham a zászlóval (korabeli festmény)

Az ellenség felismerte a veszélyt és megfutamodott, 240 fogoly és 3 géppuska került a 85-ösök kezére. Az orosz arcvonal megingását látva rohamra indult az ezred IV. zászlóalja is, és este 6 órára heves harcok után elfoglalták a pawlowkai magaslatot. Az egyik elfoglalt ütegállásban magasra felvonták az ezred lobogóját, hogy hirdesse a győzelmet. Ezen a napon esett át a tűzkeresztségen az ezred.

Két nappal később, augusztus 28-án a magyar legénységű kassai császári és királyi 34. gyalogezred I. zászlóalja is heves harcban állt az oroszokkal. Ott voltak a 85. ezred közelében, attól délre, egy kis falu, Typin közelében. Már 100 méterre megközelítették az erdőszélen beásott orosz védelmi vonalat. A zászlóalj sok embert veszített, de ennek ellenére az előrenyomuló szakaszok, rajok a támadási lendülettel egyre közelebb kerültek az ellenséghez. Lindner őrnagy, zászlóaljparancsnok egyetlen intésére peremártoni Nagy Pál hadapród, zászlótartó, kibontotta az ezredzászlót, és a magasba emelte. „Kivont karddal tört előre Lindner őrnagy a zászlótartó oldalán. A csatárok vonalából előugorva követte őt valamennyi tiszt és mindent letipróan – a Vasbrigád hagyományos »Csatára fel!« kiáltásával tört be a zászlóalj az ellenséges állásba. Elkeseredett, rövid kézitusában a még ellenálló oroszokat leküzdötték (3 tiszt és 280 ember került fogságba), és egy géppuskát zsákmányoltak” – olvasható az ezredtörténetben.

Lindner őrnagyot e haditettéért a Vaskoronarend III. osztályával tüntették ki. Több tiszt, a zászlótartó és sok legénységi egyén kapott kitüntetést. A typini roham volt a 34-es közös ezred tűzkeresztsége.

 Harcok Pawlowka és Typin mellett 1914. augusztus 26-30-án

Az ezredzászló minden katona szemében ereklye, szentelt jelvény volt. Óvták, takarták, ha kibontották a takaró lepelből, akkor tiszteletadással, zeneszóval fogadták. Sok zászló emelt győzelemre egy-egy elveszettnek látszó ütközetet, amikor a megpillantásától fellelkesült csapat megfordította az összecsapás végkimenetelét.

A Szolgálati szabályzat rögzítette: „A zászló a katonák szentsége és dicső záloga ama bizalomnak, melyet a király és a haza harcosainak vitézségébe helyez: a legválságosabb pillanatokban ez a sorakozásnak és egyesülésnek jelvénye, mely alatt győzni vagy halni kell.”

Az újonc a zászlóra tette le a katonai esküt: „vízen és szárazon és a légben, éjjel és nappal, csatákban és ütközetekben, rohamokban és mindennemű vállalatokban, szóval mindenütt és mindenkor és minden alkalommal vitézül és férfiasan harcolunk: csapatunkat, zászlóinkat és lövegeinket semmi esetre el nem hagyjuk.”

 A budapesti 1. honvéd gyalogezred zászlójának megszentelése a frontra indulás előtt

A hadműveleti területekre kivonuló ezredek magukkal vitték az ezredzászlókat. 1914 augusztusában a tűzkeresztségen áteső alakulatok a békeidőkben elsajátított támadásokat hajtották végre. Úgy, ahogy a kiképzés során megtanulták és a gyakorlatokon begyakorolták. Élen a kibontott ezredzászló, kivont karddal a parancsnok, a kürtös fújta a jeleket és a lelkes legénység lerohanta az ellenséget. Az ilyen támadásoknak azonban a háború első hónapjaiban súlyos és felesleges véráldozat lett az eredménye, s a „frontszolgálatos” zászlók is több esetben kerültek veszélyes helyzetbe. Erről majd az ezredzászlókkal kapcsolatos következő bejegyzésben olvashatunk.