A Veszprém megyei Csót község határában 1915 és 1923 között működő tábor emlékét ma már csak a Kakukk-hegyi hadifogolytemető sírjai őrzik. A tábort 1923 után teljesen lebontották, eltűntek a barakkok, a postahivatal, a kórház, a tiszti kaszinó, a mozi épületei, és a visszaemlékezők által „Semiszlierőd”-nek nevezett őrtorony is.

 Csót tábor. Hadifogságból hazatérők, leszerelő állomás (korabeli panorámakép)

Az 1915-től 3 éven át a Monarchia területén fogságba esett főként orosz, lengyel, olasz nemzetiségű katonák elhelyezésére, őrzésére szolgáló hadifogolytábor 1918-1919 során a királyi román hadsereg elől menekülők gyűjtőtáboraként szolgált, utóbb az Olaszországból, Franciaországból, Angliából és a legnagyobb számban Szovjet-Oroszországból hazatérők leszerelőtábora lett.

 Búcsúünnepség a táborban (korabeli képeslap)

A tábor életéről nem sok dokumentum maradt fent. Az emlékezés már 1961-ben arra ösztökélte a környéken élőket, hogy felkeressék a még élő szemtanúkat, és interjúk készítésével tárják fel az itt töltött hónapokat, éveket. Azt nem tudni, pontosan hány interjú készült el, a Hadtörténelmi Levéltár 15 interjú hanganyagát és annak gépelt változatát őrzi iratai között. A megkérdezettek általában szabadon beszéltek emlékeikről, de ezzel párhuzamosan voltak olyan kérdések is, amit minden interjúalanynak feltettek. Az interjúalanyok között akadtak, akik a frontot megjárva kerültek Csótra, olyanok, akik besegítő munkaerőként vettek részt a tábor életében (táborépítők, munkások, a csóti vasútállomás első állomásfőnöke), és volt közöttük lengyel nemzetiségű egykori hadifogoly is, aki 1916 után Pápán telepedett le.

Az interjúk a tábori életről korántsem mutatnak egységes képet. Az elhelyezés 100-120 fős barakkokban történt, a fogdák 15-20 fő befogadására voltak alkalmasak. A hazaérkező egykori hadifoglyokat zenével, üdvözlő beszéddel fogadták, és általában két hétig tartották őket a tábor területén. Ezt az időszakot hivatalosan egészségügyi karanténnak nevezték, ugyanakkor ezt az időintervallumot felhasználták arra is, hogy – főleg a keletről hazaérkezettek esetében – ellenőrizzék az illető „háborús múltját.” Az oroszországi események és a bolsevista eszmék terjedése miatt fokozott figyelmet fordítottak erre. A Szovjet-Oroszországból hazatérők névsorát már az ottani gyűjtőállomásokon ismerték, beépített detektívek segítségével gyűjtöttek információkat azok „kinti tevékenységéről”. A „gyanús elemeket” kiemelték, fogdában tartották, illetve a már említett „Semiszlierőd”-be zárták. A vizsgálat után egy részüket Zalaegerszegre internálták, de a lakóhelyükre hazatérőket is rendőri felügyelet alá helyezték.

 Rendőri megfigyelés alá helyezésről szóló eltávozási jelentés
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár)

Ők interjúikban éhezésről, az elszenvedett kínzásokról, a nap bármely szakában történő kihallgatásról beszéltek. Az egyik interjúalany, aki Petrográdban a hadifogolyszínháznál dolgozott, különösen negatív képet festett az itt töltött hetekről: „és amikor hallottam, hogy itt van Csót község, ahol engem ártatlanul bántottak, mert nem voltam párttag és nem voltam semmi, nem csináltam rosszat, én csak jót csináltam kérem és abszolút nem politizáltam, hát nagyon rossz emlék és ha lehet Csótot el is kerülöm, mert mindig eszembe jutnak azok a régi dolgok. Mert nem mindegy, hogy az ember 6-8 évig hadifogoly, hazahozzák és akkor még ilyen fogadtatásban részesült, hogy pofonütik és nem adhatja vissza. Méghozzá ártatlanul. Ez bizony kellemetlen volt.”

Azok, akiket nem vontak vizsgálat alá, pozitívan emlékeznek vissza az itt töltött időszakra. Kitűnő kosztolásról (hús, rizs, kávé – „ki mit kívánt”), szórakozási lehetőségekről (kártya, dominó, biliárd, mozi, kocsma) számoltak be.

Egyes elbeszélők szerint a tábor csak részben volt önellátó, tartottak lovakat és ökröket, valamint saját mészárszékkel is rendelkeztek, a főzelékféléket azonban a szomszédos falvak kertészetéből hordták (Gic, Kisdém), egyéb élelmiszert, nyersanyagot Pápáról szereztek be. Ezzel párhuzamosan egy másik, a táborban kertészként dolgozó interjúalany melegházi virágokról, a tábor területén megtermelt krumpliról, répáról számolt be. A visszaemlékezők a tábort önálló városként emlegették, hiszen saját víz- és áram ellátása volt, kórházat rendeztek be a táborlakók számára. A tisztaságra csaknem mindegyik megkérdezett panaszkodott, bolháról, poloskáról, patkányról számolva be. A visszaemlékezések még egy kérdés esetében rímeltek egymásra, ez pedig a tábori temetkezési szertartás volt. A hozzátartozó nélküli halottakat deszkakoporsóban, tábori pap segédletével temették el, sírjukra virág került. A temetőt mindig tisztán kellett tartani, ennek feladata részben a foglyokra hárult.

 A hadifogolytemető (korabeli képeslap)

A tábor utolsó lakói azok az orosz nemzetiségű asszonyok voltak, akiket a hadifoglyok a mielőbbi hazatérés reményében még Oroszországban vettek nőül, hoztak magukkal Magyarországra gyermekeikkel együtt, és a táborban hátrahagytak. Az egykori tábori kocsis visszaemlékezése szerint ezeket az asszonyokat aztán összeszedték, Budapestre szállították, majd visszaküldték őket Oroszországba.