Molnár Ferenc haditudósítói működéséről már esett szó a blogon. Az író 1915 júniusában megfordult a pár nappal korábban visszafoglalt Przemyślben is. A jelképes jelentőségűvé vált erőd és város visszavétele az előző hetekben itt is több bejegyzésben szóba került. Molnár részletesen beszámolt a városban tapasztaltakról, külön kitérve a két és fél hónapos orosz megszállást helyben átvészelők élményeire is. Tudósítása szerint a város elfoglalását követően az oroszok tizennyolcezer zsidót üldöztek el otthonából. Lakásaik és az azokban található zongorák furcsa használatáról szóló beszámolót az író tollából idézzük.
Az orosz hadsereg bevonul Przemyślbe
(forrás: greatwardifferent.com)
Przemyśl
„Az üresen maradt lakásokat tisztek foglalták el, egy-egy hadnagy nem fogadott el hat szobánál kevesebbet. Mikor a polgármester helyettese megmutatta a parancsnoknak a mi szabályzatainkat, amelyek szerint hadnagynak egy szoba jár, azt felelték, hogy a przemyśli hadnagyok közt sok a gróf és a herceg és ezeknek legalább öt szoba, fürdőszoba és zongora kell. A zongorához általában szigorúan ragaszkodnak, bár állandóan egy és ugyanazon célra használják, nem tudom megérteni, mely egészségügyi ok miatt kell nekik ehhez éppen zongora.”
(Vajon a párizsi orosz alternatív művészek és a zongora kapcsolatáról szóló, „Á, hagyd, úgy sem értenék” csattanóval végződő vicc gyökerei nem ide vezethetőek vissza?)
Zongorán játszó orosz katona a háború idején egy pamíri városka szalonjában
(forrás: http://www.dw-world.de/dw/article/0,,4818870,00.html)
Valószínűleg nemcsak az oroszok csináltak ilyet Lengyelországban hanem pl.a románok is Erdélyben az 1916.évi támadás során.
Részlet Szabó Dezső Az elsodort falu című regényéből (Debrecen, Csokonai Kiadó, 1989, 360.), amely a románok garázdálkodását írja le a főhős székelyföldi szülőfalujában.
„A falu házához mentek: ott sem volt senki. Összejárták a szobákat, feldúlták, széttépték a jegyző bútorait. A zongorát röhögve állták körül.
-Szép kisasszony muzsikált rajta-mondta az egyik.
-Meg…nám, csak volna itt-kakaskodott a másik.
A komikus felnyitotta a zongorát, beleugrott, széles szájjal rikácsolta:
-Gyerekek, rakjunk bele az urak zongorájába!
Azzal letolta a nadrágját, s óriási derültség között odapiszkolt. Erre mint őrült kecskék egymásután ugráltak fel a meggyalázott bútorra, s mindenki elvégezte a magáét. Aki egyebet nem tudott, legalább mulatságos, erőlködő fintorgásokkal mutatta jó szándékát. A pusztítás véres borától voltak részegek.”
@Hatvanas: Ezek szerint a korszak sajátos szokása volt a pillanatnyi „hősök” részéről, hogy „beleraknak” zongorába? 🙂
Ez a jelenség nemcsak zongorák esetében volt megfigyelhető. Íme egy részlet a svájci R.A. Reiss jelentéséből, amit a szerb kormány felkérésére készített az 1914. évi osztrák-magyar atrocitásokról:
„Végül, tisztek és legénység egyaránt, ahelyett hogy a vécéket használnák, mindenütt otthagyják az ürüléküket – ágyakban, porcelánedényekben, fürdőkádakban, padlón, stb., és a szobák gyakran annyira tele vannak ürülékkel, hogy a terjengő bűz lakhatatlanná teszi őket. Ezt a jelenséget különösen Dragomir Petrovics házában figyeltem meg, melyet három, általam már említett magyar tiszt foglalt el.
Ez a különös mánia – az ürülékkel való beszennyezés – nekem egyfajta kollektív szadista szenvedély megjelenésének tűnik, mely magával ragadta az inváziós hadsereget.”
A kommentek alapján, amelyeket mind Hatvanasnak, mind Pollmann Ferencnek köszönök, úgy tűnik a poszttal a Nagy Háború egy különös sajátosságára sikerült rávilágítani: a pillanatnyilag „nyerésben lévő” inváziós hadseregek katonái (legyen szó közkatonáról, vagy tisztről egyik, vagy másik oldalon) egyfajta „kollektív szenvedéllyel” helyezték el ürüléküket az épp alulmaradt fél legkülönbözőbb ingó és ingatlan vagyonában. Ezek között is előnyben részesítve a zongorákat… Legalábbis erre keletre ez volt a jellemző. Vajon a „civilizált” nyugaton előfordultak-e hasonlók? (Szerintem simán.) Érdekes lenne, ha erre is találnánk valami információt, s általános érvényűvé lenne tehető a fenti konklúzió…
én ezeken baromi jókat röhögtem :-D. NagyDolog Háború, esetleg ÜLső világháború. elnézést a tömegpusztító szóviccekért.
@József a katona: Az mennyire lenne vicces, ha holnap egy szakasz a nappalid közepére szarna? Már elnézést…
mi a problémád?
@Kr0pacsek: @József a katona: Szerintem senki sem örülne neki, ha a saját lakásáról lenne szó. Reméljük, hogy ilyesmire a mi időnkben nem is kerül sor. Ettől függetlenül a Nagy Háború idején előfordult, a fentiek alapján mindkét oldalon, s a háború egyfajta velejárójának tekinthető. A „győzelmi mámor” ilyetén megnyilvánulása az elsődleges elszörnyedés mellett az én véleményem szerint sem nélkülözi a komikus jelleget. A „tömegpusztító” szóviccek sem voltak rosszak. 🙂
bocsánat, csak nem vagyok hozzászokva az ilyen letámadásokhoz… viszont azt ország világ előtt kijelentem, és büszkén vállalom, hogy NEM ÖRÜLNÉK HA VALAKIK* A LAKÁSOMBA CSINÁLNÁNAK
*nemzeti hovatartozásra, és katonai rendfokozatra való tekintet nélkül
@József a katona: @PintérTamás: Szerintem kiszolgáltatott emberek megalázása egyáltalán nem vicces, még akkor sem, ha csak ilyen „ártatlan”, mit ne mondjak „finom” tréfáról van szó. Függetlenül nemzeti hovatartozásra, katonai rendfokozatra, stb. Otromba röhögésre ezért volt az otromba „letámadás”, bár nem bántás akart lenni…
Persze, a háború velejárója volt ez is, és valóban nem a saját szobánkban szagoljuk a komikus jelenet illatát (hál’ istennek), mindenesetre figyelemreméltó az egyik fenti kommentben idézett mondat: „nekem egyfajta kollektív szadista szenvedély megjelenésének tűnik”
jólvan, nyertél.
@Kr0pacsek: @József a katona: Szerintem itt a legyőzött ellenség kollektív megalázásának egyfajta módjáról van szó. A győzelmi diadal obszcén megnyilvánulása, amiben az elfogyasztott alkohol hatása is tetten érhető. A szadista jelzőt én itt kicsit eltúlzottnak érzem. A szenvedő „célcsoport” persze itt épp a vétlen lakosság volt.
Hasonlók a frontvonalban is megfigyelhetők. Zalka Máté is leír egy esetet a Doberdó című regényében, amikor egy magasabban fekvő állásban a magyarok a latrina tartalmát hetekig „gyűjtik”, hogy végül az egészet olaszokra engedjék, mint egyfajta bosszút a korábban kiállt szenvedésekért.
Újabb részlet Az elsodort falu-ból (uo. 493-494.), ami 1917. december végén játszódik, amikor az orosz fronton meghallják a magyar katonák a fegyverszünet hírét.
„Egyszerre az orosz lövészárkok felől egy új néphullám gomolygott, s ahová ért, valami kihívó, dacos, mérhetetlen kacagás bomlott ki a tömegből mint egy égig lobogó menyegzői fáklya. Vastag kötelekkel körülbéklyózva egy otromba ágyút vonszoltak elő tetején egy óriási emberi exkrementummal.Közben rúgták, köpték, gúnyos gyászdalokat énekeltek, az emberi csúfolódás minden szavát rávisították.(…)
-Testvérek temessük el a megboldogult háborút! Pottyantsunk egy mauzóleumot föléje!
Az egész körüllevő roppant tömeg egyetlen részeg kacagásban vonagló test volt. Nekirohantak az idétlen dögnek, felfordították, egymás után piszkoltak rá, ahol érték. Aki elvégezte munkáját, helyet adott a többinek, s újak meg újak érkeztek. A végzők ordítva részegen toborozták a többieket:
_Gyertek ti is! Tiszteljetek a háborúra!
Több katona szuronyokból egy pompás síremléket emelt az idomtalan trágyatömeg fejéhez.Egy nagy tépett szélű papirosra ráírták:
Itt nyugszik a Világháború
és törvényes kisdedei:
Hősiesség
Hazafias lelkesedés,
Dicsőség stb.”
Ha valaki olvasta a Ne sirass törzsőrmester! c. könyvet ott is feltűnik ugyanez az aktus… (1982, Falkland).
A jelenet A varsói csata, 1920 című új lengyel 3D-s filmben is felbukkan. Ott a vörösök élnek egy lengyel házban ezzel az aktussal.