Ifjabb Kohányi Kálmán, egykori műegyetemi hallgató, a kassai MÁV felügyelő állomásfőnök fia 1914 augusztusában, sebesülten került orosz fogságba. A 6. tábori tarackezred fiatal zászlósa szeptembertől vezette feljegyzéseit, amiben részletesen beszámolt a Krasznaja-Rjecskai hadifogolytáborban töltött karácsonyi időszakról is. A naplót, melyet haláláig, 1915 áprilisáig írt, bajtársai hozták haza, és jutatták el társuk Kassán élő szüleihez. A jobb kifejezés híján „naplónak” nevezett feljegyzések azonban korántsem szorítkoznak a szó klasszikus értelmében vett napi bejegyzésekre írójuk mindennapjairól. Sokkal inkább egy Moszkvából Krasznaja-Rjecskáig tartó hosszú utazás állomásait rögzítik, tájképszerű leírásokkal, az oroszországi viszonyokat megjelenítő életképekkel.
(Forrás: Hadifogoly magyarok története. Szerk.: Baja, Lukinich, Pilch, Zilahy)
Kohányi sebesülten egy moszkvai kórházba került, ahol megnyitották és kitisztították a karján és a lábán lévő sebeket. Szeptember elején hagyhatta el a kórházat több tiszttársával együtt. A moszkvai teherpályaudvarról vitték őket tovább „bevagonírozva” Omszkig, ahonnan Novo-Nyikolajevszkbe kerültek. A foglyokat itt hajóra tették és az Ob folyón jutották el Barnaulba, ahol Kohányi egy egész hónapot töltött.
A napló ezt az időszakot a „barnauli szép napok”-ként említi, és külön bekezdést szentel a városi hölgytársaság bemutatásának: „Hogy az utcán megszólítottak és sans géne meginvitáltak magukhoz egy csájára, az mindennapi dolog volt. A kaszárnya mögötti kis erdő tudna sokat beszélni az osztrák-magyar tisztek és a barnauli leánykák és asszonykák randevúiról. Tény az, hogy a barnauli rendőrség lépett közbe s úgy 20 felé [ti. este nyolc óra felé] eltiltották azt, hogy mi nőkkel az utcán mutatkozzunk, de ez is ki lett játszva.”
(Forrás: Hadifogoly magyarok története. Szerk.: Baja, Lukinich, Pilch, Zilahy)
November elején ért véget a városban töltött kellemes időszak és vasúton tovább indították a foglyokat Habarovszk felé. Itt jóval szigorúbban őrizték őket, a laktanyát, melyet Kohányi (a mai is látható) Hajmáskérhez hasonlított, nem volt szabad elhagyni, és állandó „vekzálásnak” voltak kitéve. És hogy mi számított a fiatal zászlós szemében „vekzálásnak”? Az alábbiak: „köszönés nélkül jöttek be az ajtón” és „reggel 8-kor kellett felkelni”.
Habarovszkban mindössze néhány hetet töltöttek, Kohányi november 25-én indult egy három transzportból álló nagyobb csoporttal Krasznaja-Rjecskára. Naplója szerint új, tiszta, és legfőképp poloskamentes tiszti épületekbe kerültek, ahol többé-kevésbé a fűtést is sikerült biztosítani. A vízellátásra és kosztra azonban bőven volt panasz. A vizet mozdonnyal hozták a katonai telepre naponta kétszer, majd hordókba öntötték, a legények onnan hordták fel a konyhára a szükséges mennyiséget.
(Forrás: Hadifogoly magyarok története. Szerk.: Baja, Lukinich, Pilch, Zilahy)
A nehézségek ellenére december örömteli hónap volt Kohányi számára, hiszen háromszor is kapott otthonról levelet, sőt egy ízben még 100 rubelt is küldtek részére az otthoniak. Ebben a táborban ünnepelték a karácsonyt is, amelyről így számolt be. „Az összes megspórolt fákkal befűtöttük az ebédlőt. A legényeink az erdőről két szép fenyőfát hoztak, az egyikről leszedtük a gallyakat s feldíszítettük az ebédlőt, a sarokba ott állt a karácsonyfa, melyet egész nap díszítettünk. Már napokkal előtte csináltunk színes papirosból láncokat, gyertyácskákat, aranyoztunk diót, cukrot színes szalagra, cigarettát, szaloncukrot úgy, hogy este magam is megbámultam kis fánkat, milyen csinos lett. Az ebédlő asztal pedig egy remekmű. Fehéren megterített asztal, fenyő és csinált virág csokrok rajta, megterítve elsőrangúan. A terembe kellemes meleg, öt lámpával megvilágítva. A falon Őfelsége képe és egy fenyőágakból kirakott kereszt két lámpával megvilágítva.”
Ebben a táborban érte őket az újesztendő is, amit a „doktorokkal” [ti. a külön orvosi transzporttal] tartottak, és ahol zsúr és kávé volt.
Kohányi 1915 áprilisában halt meg a táborban, de nem „szívszélhűdésben”, ahogy ezt szülei a hivatalos értesítésből megtudták. Halálának oka metil-alkohol mérgezés volt.
A napokban bukkantam erre az oldalra. Jó kis blog. Az egyik kedvenc háborúm!
Szegény Kohányi zászlós túl sok kárt nem tehetett az oroszokban, még az elsők között fogságba eshetett! Hány éves volt, s mi ez a metil-alkoholos vég?
A pontos életkorát nem tudom megmondani, de az biztos, hogy még nem volt 30, amikor meghalt.
Ami a metil-alkoholt illeti:a naplóból kiderült, hogy Kohányi nem vetette meg az alkoholt, és ahogy haladt előre az idő, egyre többet és többet ivott.Így azt is elképzelhetőnek tartom, hogy egyszerűen „rossz üveget” húzott meg, és ez okozhatta a halálát.
@freiwilliger: @KabaEszter: A Vasárnapi Újság 1915. június 13-i számában, a Halálozások rovatban (390.o.) a következőt írják: „Ifjabb Kohányi Kálmán, műegyetemi hallgató, a 6-ik taraczkezred zászlósa Kabarovszkban, a hová hadifogolyként jutott, 27 éves korában.” Lásd epa.oszk.hu/html/vgi/kardexlap.phtml?aktev=1915&id=30
@freiwilliger: @KabaEszter: @Natasa Gajdarova: pancsolt, nem szakszerűen főzött, rossz minőségű pálinka lehetett, magas metilalkohol tartalommal…
az ilyentől jobbik esetben megvakul az ember, ez a rosszabbik eset volt…
Köszönet mindenkinek, jó kis nyomozás indult! Én is valami hasonlóra gondoltam. A szibériai télben főzhettek valami löttyöt, ami nem úgy sikerült, mint ahogy kellett volna, s szegénynek a végzete lett… Arról nem szól a fáma, hogy mások nem jártak-e ugyanígy?
@Natasa Gajdarova: Köszönöm.:) Eszembe se jutott, hogy megnézzem a VÚ-t.
@freiwilliger: Nem tudok róla, de ettől még elképzelhető. Kohányi személyes anyagából dolgoztam, így értelemszerűen inkább róla szóltak a hírek.
@KabaEszter: Hát, bevallom én se lapoztam végig 🙂 csak a guglis keresés során kidobta.
@KabaEszter: Mit ittak egyébként, s miből főztek szeszt, az kiderül?
Az utolsó képen a bakesz egyébként úgy néz ki, mintha éppen a gőzölgő cefrét vinné a kis réz üstben! 🙂
@freiwilliger: Igen, lehetne 🙂 de mégsem, a kép címe egyébként „Kész a zupa!”
@Natasa Gajdarova: Abból nem igen lehetett szeszt főzni, vagy azt mindenből lehet? 🙂
Tetszik a csajozos resz is. Latszik, az elet nem all meg haboru alatt sem.
@earlyrat: Miért is állna! 🙂 Mondjuk az illusztráción a hölgyemény inkább egy termetes zsenára emlékeztet, mint egy csábos leányzóra, s vszleg ugyanarról a jelenségről van szó, mint a metil-alkohol esetén…
@freiwilliger: Hát, ez azért nem biztos.:) A nős rész egyébként a kedvencem, így következzen belőle még egy kis ízelítő:
„ÁLtalában nagyon, igazán modern francia divat szerint öltöznek, noha ez az öltözködés nem mindig mutat a legfinomabb ízlésre, de magok a ruhák, a ruhadarabok és toilette-cikkek külön-külön mind come il fautok, az összhangba azonban nem mindig tudják hozni. P.o. francia lakk cipő, lila selyem harisnya, kék alj, sárga blouse, fekete prém bunda, fehér kócsagos fekete tokk, sárga svéd kesztyű, ezüst fonott retikül, amely okvetlen magába rejt egy ezüst cigaretta tárcát. Erősen kifestve, főleg az ajkuk, pouder quantum satis, szemöldök ívelve,körmök manikűrözve, de nem francia, hanem angol módszer szerint inkább gömbölyűre, mint hegyesre. És az elmaradhatatlan erős parfüme, főleg vera-violette és chrisantin, de elvétve californiai papaver is.”
Ó, és még azt is írja, hogy volt alkalma több hölgy lakására is „feljutni”, ahonnan mindig „főfájással” távozott.:)
@KabaEszter: Mintha a balsorsú zászlós megállapításai az orosz nők ízlését, illetve a megjelenésük összhangját illetően ma is aktuálisak lennének…
Szegénynek, vajh mitől fájdulhatott meg a feje? Ennyire rossz hatással volt rá az orosz divat? 🙂