Az üzlet az üzlet kortól és helyszíntől függetlenül! A mai katasztrófaturizmus korabeli válfaja, jó, hogy nem a harcok idején rendeztek be lelátókat az amerikai turisták százezreinek, mint egy bikaviadalon…
@Gefraiter: @tutuka: A Karl Broeger Fleuryben c. novellában leírja, hogy egy turistaút keretében egy bajtársával visszalátogatnak a lövészárokrendszerbe, ahol egykor harcoltak.
A történet szempontjából ez a körítés, igazából azt meséli el, hogy milyen érzés visszatérni a csatamezőre. Nagyon szemléletesen írja le, ahogy útitársát, Broegert elragadják az emlékek.
Idéznék egy részletet kedvcsináló gyanánt:
„…Ezzel otthagyja az árkot, felugrik és indul tovább. De ez már nem az a Karl Broeger, nem az az ember akit a bankügyek meg futballhírek foglalkoztatnak, ez egy másik, ez egy tíz évvel fiatalabb férfi, ez Broeger szakaszvzető, akit megint megragadott a föld, a harcmezők hamuszaga és az emlékezés amely forgószélként rohanta meg.
A mozgása már nem olyan , mint előzőleg volt: nem bizonytalan keresés; a járása sem olyan, amilyent már megszokhattam; tudattalanul, akaratlanul feléledt benne az a figyelő óvatos lopakodás, az állat ösztönös biztonsága; ő maga nem vette észre, hogy óvatosan behúzza a fejét , hogy milyen lazán tartja a két karját, esésre készen, azt is, hogy mennyire igyekszik nem észrevétetni magát, mintha csak azt akarná hogy ne lássák meg. Nem vette észre, de mindvégig fedezékben maradt.”
David Wharton Lloyd 1998-ban megjelent könyve, a Battlefield Tourism. Pilgrimage and the Commemoration of the Great War in Britain, Australia and Canada, 1919-1939 behatóan foglalkozik a témával, legalábbis – amint a címe is mutatja – a britek, ausztrálok és a kanadaiak tekintetében. Nekem sajnos nincs meg ez a könyv, csak Tóth Zsolt recenzióját olvasom épp róla (Hadtörténelmi Közlemények, 2011. március). Nem akarom a recenzió recenzióját adni, inkább csak néhány érdekességet emelnék ki:
Fontos szempont, hogy a tömegközlekedés kialakulásával a XIX. század második felétől megszületik a turizmus (lásd pl tengerparti üdülés). A csatatérturizmusnak is vannak előzményei a XIX. században: pl az első szervezett utat 1854-ben a Waterloo-i harctérre vezette egy bizonyos Henry Gaze, később népszerű úti célok voltak a britek számára a krími és az angol-búr háború hadisírjai, illetve csataterei.
Fontos gondolat, hogy meg kell különböztetni a főként családtagokból és veteránokból álló zarándokokat az érdeklődő turistáktól. Idézek: a „zarándokcsoportok legtöbb esetben a csatamezőre vezető út során egyaránt átélték az egyéni és a közösségi gyászt. Elutaztak, hogy lássák szeretteik sírkövét, vagy csupán a nevüket egy emléktáblán. Útjuknak része volt a bánat és a halálba való beletörődés.[…] A veterán katonák a múltjukat, a gyászolók a szeretteikhez köthető képeket, míg a civilek az elképzelt háborút keresték. A zarándoklatot egyszerre hatotta át a veszteség fájdalmas érzése, a kötelesség teljesítése, valamint a kegyelet kifejezése.”
Azt is megtudjuk, hogy „még javában tombolt a első világháború, amikor a civil érdeklődők nagyszámban keresték fel a csatatereket, lövészárkokat relikviák után kutatva. Mellettük jelentek meg a harcmezőkön a katonatemetőket felkereső gyászolók is”.
A könyv részletesen foglalkozik a hadisírgondozással, emlékhelyek kialakításával, a megemlékezésekkel is, stb.
Az I.vh-s csatatereket nagyobb számban főként a 20-as évek derekától látogatták, ami egybeesik a háborús könyvek fellendülésével. Az egyre nagyobb érdeklődés nyomán több harcmezőt is „helyreállítottak”, hogy az utazók láthassanak háborús tájat, amely „a brit katonák hősiességét, kitartását és állóképességét jelképezte”. 1933 után a kontinensre utazók száma a romló nemzetközi viszonyok miatt megcsappant.
Végül néhány adat: az 1930-as évekre már közel 1,5 millióan utaztak el a szigetországból valamelyik első világháborús helyszínre, kb 7 millióan zarándokoltak el a hazai emlékhelyekhez vagy tekintették meg a londoni Imperial War Museumot.
Jut eszembe, nemrégen Kiplingtől is olvastam egy hasonló témájú novellát – a pontos címére nem emlékszem, de Az Ember aki király akart lenni c. novellagyűjteményben jelent meg.
Az üzlet az üzlet kortól és helyszíntől függetlenül! A mai katasztrófaturizmus korabeli válfaja, jó, hogy nem a harcok idején rendeztek be lelátókat az amerikai turisták százezreinek, mint egy bikaviadalon…
Amennyiben Remarque igazat ír a „Csend Verdun felett” c. novellagyűjteményében, ez meg is valósult.
@Markgraf: éspedig? meséljetek erről, hogy ment ez? és egyáltalán: ilyen van/volt?
@Markgraf: Erre én is kíváncsi lennék, mit ír Remarque?
@Gefraiter: @tutuka: A Karl Broeger Fleuryben c. novellában leírja, hogy egy turistaút keretében egy bajtársával visszalátogatnak a lövészárokrendszerbe, ahol egykor harcoltak.
A történet szempontjából ez a körítés, igazából azt meséli el, hogy milyen érzés visszatérni a csatamezőre. Nagyon szemléletesen írja le, ahogy útitársát, Broegert elragadják az emlékek.
Idéznék egy részletet kedvcsináló gyanánt:
„…Ezzel otthagyja az árkot, felugrik és indul tovább. De ez már nem az a Karl Broeger, nem az az ember akit a bankügyek meg futballhírek foglalkoztatnak, ez egy másik, ez egy tíz évvel fiatalabb férfi, ez Broeger szakaszvzető, akit megint megragadott a föld, a harcmezők hamuszaga és az emlékezés amely forgószélként rohanta meg.
A mozgása már nem olyan , mint előzőleg volt: nem bizonytalan keresés; a járása sem olyan, amilyent már megszokhattam; tudattalanul, akaratlanul feléledt benne az a figyelő óvatos lopakodás, az állat ösztönös biztonsága; ő maga nem vette észre, hogy óvatosan behúzza a fejét , hogy milyen lazán tartja a két karját, esésre készen, azt is, hogy mennyire igyekszik nem észrevétetni magát, mintha csak azt akarná hogy ne lássák meg. Nem vette észre, de mindvégig fedezékben maradt.”
@Markgraf: @tutuka: @Gefraiter:
Egy kis adalék a fentiekhez:
David Wharton Lloyd 1998-ban megjelent könyve, a Battlefield Tourism. Pilgrimage and the Commemoration of the Great War in Britain, Australia and Canada, 1919-1939 behatóan foglalkozik a témával, legalábbis – amint a címe is mutatja – a britek, ausztrálok és a kanadaiak tekintetében. Nekem sajnos nincs meg ez a könyv, csak Tóth Zsolt recenzióját olvasom épp róla (Hadtörténelmi Közlemények, 2011. március). Nem akarom a recenzió recenzióját adni, inkább csak néhány érdekességet emelnék ki:
Fontos szempont, hogy a tömegközlekedés kialakulásával a XIX. század második felétől megszületik a turizmus (lásd pl tengerparti üdülés). A csatatérturizmusnak is vannak előzményei a XIX. században: pl az első szervezett utat 1854-ben a Waterloo-i harctérre vezette egy bizonyos Henry Gaze, később népszerű úti célok voltak a britek számára a krími és az angol-búr háború hadisírjai, illetve csataterei.
Fontos gondolat, hogy meg kell különböztetni a főként családtagokból és veteránokból álló zarándokokat az érdeklődő turistáktól. Idézek: a „zarándokcsoportok legtöbb esetben a csatamezőre vezető út során egyaránt átélték az egyéni és a közösségi gyászt. Elutaztak, hogy lássák szeretteik sírkövét, vagy csupán a nevüket egy emléktáblán. Útjuknak része volt a bánat és a halálba való beletörődés.[…] A veterán katonák a múltjukat, a gyászolók a szeretteikhez köthető képeket, míg a civilek az elképzelt háborút keresték. A zarándoklatot egyszerre hatotta át a veszteség fájdalmas érzése, a kötelesség teljesítése, valamint a kegyelet kifejezése.”
Azt is megtudjuk, hogy „még javában tombolt a első világháború, amikor a civil érdeklődők nagyszámban keresték fel a csatatereket, lövészárkokat relikviák után kutatva. Mellettük jelentek meg a harcmezőkön a katonatemetőket felkereső gyászolók is”.
A könyv részletesen foglalkozik a hadisírgondozással, emlékhelyek kialakításával, a megemlékezésekkel is, stb.
Az I.vh-s csatatereket nagyobb számban főként a 20-as évek derekától látogatták, ami egybeesik a háborús könyvek fellendülésével. Az egyre nagyobb érdeklődés nyomán több harcmezőt is „helyreállítottak”, hogy az utazók láthassanak háborús tájat, amely „a brit katonák hősiességét, kitartását és állóképességét jelképezte”. 1933 után a kontinensre utazók száma a romló nemzetközi viszonyok miatt megcsappant.
Végül néhány adat: az 1930-as évekre már közel 1,5 millióan utaztak el a szigetországból valamelyik első világháborús helyszínre, kb 7 millióan zarándokoltak el a hazai emlékhelyekhez vagy tekintették meg a londoni Imperial War Museumot.
@Natasa Gajdarova:
http://www.guide-books.co.uk/
Jut eszembe, nemrégen Kiplingtől is olvastam egy hasonló témájú novellát – a pontos címére nem emlékszem, de Az Ember aki király akart lenni c. novellagyűjteményben jelent meg.
@Markgraf: További morzsák:
A modern útikönyvek előzménye a Michelin 1919-es sorozata a háború különböző hadszíntereiről
http://www.acgcm.com/english_battlefields.html
http://www.flickr.com/photos/glosters/4156711072/in/set-72157622921176714
http://www.bookmarxbooks.com/cgi-bin/cdbooks/DZ41730
stb.