2012. november 10-én Molnár Tibor zentai főlevéltáros barátunkkal együtt másztuk meg a Krnt. Mi lejöttünk, ő még maradt a hegyen, majd bejárta az egykori hadszíntér nevezetesebb helyeit. Beszámolóját ígérete szerint elküldte számunkra.

Miután a résztvevők lerótták kegyeletüket, és elhelyezték koszorúikat a HM HIM által 2002-ben – az egykori katonai temető helyén – állított „magyar” keresztnél, a túrázok zöme 14 óra körül – a napszálltára való tekintettel – megindult a völgy felé. A „kemény magyar mag” azonban – amely budapestiekből, szegediekből, ljubljanaiakból és zentaiakból állt össze – a hegyen maradt: délután még körbejártuk a tavat. A Krn-csúcs megmászását – ami további 750-800 m-es szintkülönbséget jelent – az időjárás kedvezőtlenségére hivatkozva egy későbbi időpontra halasztottuk. Este még volt fáklyás felvonulás, majd a menedékház társalkodójában magyar kolbász, szegedi paprika és szlovén bor mellett szlovén barátainkkal folytattunk eszmecserét. A beszélgetésben részt vettek a Krn magyar doyenjei is: Óvári Gábor nyugalmazott ezredes, volt ljubljanai katonai attasé, és dr. Ravasz István alezredes, a budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadtörténész-múzeológusa, akik tudásukkal segítettek a hegyi harcokkal kapcsolatos ismereteink elmélyítésében.

 Hadtörténelmi eszmecsere a menedékházban

Késő éjjel hálózsákjainkba bújva fáradtan, de teljesítményünkkel elégedetten térünk nyugovóra a menedékház spártai körülményei között.

Vasárnap délelőtt mi is megindultunk a völgybe vezető ösvényen: hátizsákjainkat a drótkötélpályára bíztuk. Mint kiderült, ez biztonságunk szempontjából hasznos döntésnek bizonyult. Ugyanis közvetlenül indulásunkat követően elkezdett zuhogni az eső, és az amúgy is csúszós avar még síkosabbá vált: még teher nélkül is meglehetősen nehéz volt megtartani egyensúlyunkat a keskeny ösvényen.

A völgybe érve Kobaridba – olaszul Caporetto, németül Karfreit – autóztunk, ahol megnéztük a helyi múzeum I. világháborús tárlatát: páratlan gyűjteménye ez, amely még a laikusok számára is egyértelművé teszi, hogy milyen küzdelmek zajlottak itt 1915 és 1917 között. A településnél 1917. október 24-én zajlott le a caporettói áttörés – a XII. Isonzói-csata néven is ismert hadművelet – amelynek során az osztrák-magyar és német csapatoknak sikerült áttörniük az olaszok védelmi vonalat, és Tagliamento, majd a Piave folyó mögé szorítani őket. A múzeumlátogatást követően, a muzeológusok javaslatára, egy magángyűjtőhöz is elmentünk.

 Magángyűjtemény

A folyamatosan zuhogó eső ellenére – a körülményekhez képest jó minőségű úton – felautóztunk a Kolovrat hegyre, ahol szabadtéri múzeum keretében helyreállították az egykori olasz hadállásokat: ez volt tulajdonképpen a harmadik olasz vonal. A Kolovrat nevezetessége, hogy 1917 októberében az Erwin Rommel főhadnagy – aki a II. világháborúban tábornokként „Sivatagi Róka” néven vált közismertté – irányította német Alpenkorps-alakulat foglalta el. A rossz idő ellenére is élmény volt végigjárni az egykori hadállásokat.

 A kolovrati állásokban

 A kolovrati olasz állások

 Innen figyelhették az olaszok Rommel csapatainak közeledését

Ezután délnek vettük az irányt, és 2 órányi autózás után megérkeztünk Lokvica faluba, amely már a Doberdó-fennsík határán fekszik. Itt a Marušič-vendégházban szálltunk meg, és fogyasztottuk el pompás, helyi különlegességekből álló vacsoránkat.

 A Marušić-birtok nem ismeretlen a magyarok számára

A hétfőn délelőttöt a környék I. világháborús nevezetességeinek bejárásának szenteltük.

Megnéztekintettük a Borojević tábornok számára kőbe vésett „trónust”, illetve a mellette felállított emlékművet az egykori segeti tábor bejáratánál.

 Borojević tábornok „trónusát” Csík Emese vette birtokába

 A cs. és kir. karánsebesi 43. gyalogezred által a tábor egykori főutcáján, a József főherceg úton emelt emlékmű

Különösen érdekes volt leereszkedni a kavernákba. A karsztvidék különben is bővelkedik barlangokban, de a háborúban a katonák mesterséges barlangokat – kavernákat – vájtak a sziklába azért, hogy oltalmat találjanak az ellenséges tüzérségi lövedékek elől, illetve raktárként, egészségügyi segélyhelyként szolgáltak. Elsőként a Pečinka jamában jártunk, ahol a háború alatt fényszóró-állás üzemelt: innét meg tudták világítani az egész Doberdó-fennsíkot.

 A Pečinka jama kaverna bejárata…

 …és belseje

 …és belseje

 A Pečinka jama kaverna fényszóró-állása

Marušić gazda kalauzolása mellett, némi keresgélés után, egy karszti bemélyedésben találtunk rá a helyiek által Budapest-kavernának nevezett – láthatólag ritkán látogatott – mesterséges barlangra. A bejárat feletti kőbe vésett felirat egyértelművé tette, hogy a kaverna a cs. és kir. (budapesti) 4. árkászzászlóalj 8. századának katonái építettek verejtékes munkájával.

 Kőtábla a cs. és kir. 4. árkászzászlóalj 8. százada által létesített kaverna bejáratánál.

A kaverna bejáratánál azonnal találtunk egy robbanótest-maradványt, ebből kifolyólag csak halkan jegyzem meg az illetékeseknek, hogy itt még talán érdemes lenne kutatni…

 A lelet

Sajnos a Krompirova jama nevű kavernába, amely vezetőnk elmondása szerint élelmiszer-raktárként szolgált, nem sikerült bejutni.

 A Krompirova jama kaverna lelakatolt bejárata.

Megnéztük a nagyváradi honvédek Novi Vas-i emlékművét, melynek érdekessége, hogy az olasz harctéren négy ugyanilyen létezett – ebből három még ma is áll – az ötödiket pedig, mint azt Sárközy Zoli barátunktól megtudtuk, a napokban avatják fel a Sebes-Körös parti városban.

 A m. kir. 4. (nagyváradi) honvéd gyalogezred emlékműve Nova Vasban

Utunk utolsó állomáshelye a Visintiniben (Olaszország) álló I. világháborús, 2009-ben felújított, Magyar Kápolna volt. Miután leróttuk kegyeletünket az elesett magyar katonák emléke előtt, Ljubljana felé vettük az irányt, hiszen este már indult a vonatunk.

Annyi időnk még maradt, hogy elzarándokoljunk a ljubljanai Žale temetőbe – a helyiek szerint egykoron itt volt a katonatemetőnek is helyt adó Szt. Kereszt temető – és megnézzük a 1939-ben emelt csontkamrát, ahová a katonatemetőben nyugvó I. világháborús hősi halottak földi maradványait helyezték el. Kiderült, hogy valamivel több mint 3700 osztrák-magyar katona földi maradványai nyugszanak itt! Bízok benne, hogy szlovéniai utunknak – az I. világháború elkövetkező évfordulói kapcsán – még lehet folytatása: érdemes lenne a Ljubljanában elhunyt magyar katonák adatait felkutatni!

Vonatunk este indult és Zágráb érintésével Újvidéken keresztül érkeztünk meg Zentára fáradtan, de élményekkel telten.