Ha az első világháború hőseiről beszélünk, általában a frontokon harcoló katonák jutnak eszünkbe. Sokszor megfeledkezünk arról, hogy mellettük mások is teljesítettek szolgálatot, például azok a nők, akik ápolóként tevékenykedtek. Kevésbé ismert, hogy milyen anyagi feltételekkel dolgoztak ezek a hölgyek. Cikkünkben a Monarchia ápolónőinek juttatásait tekintjük át.

Az ápolónők illetményeit a császári és királyi hadügyminisztérium 1915. évi 29445/14. számú rendelete határozta meg. A rendelet alapján az ápolónők utazási illetményt kaptak a tartózkodási helyükről a behívási állomásra, majd innen az alkalmazási területükre történő utazáskor, mégpedig a katonai menetlevél alapján a II. kocsiosztályra. Ugyanezt az illetményt kapták áthelyezéskor, illetve elbocsátáskor, s valamennyi utazási eszközön ugyanolyan hely illette meg őket, mint a rangosztályba be nem osztott napidíjasokat. Az utazáshoz harminc kilogrammnyi személyi poggyászt vihettek díjtalanul magukkal.

 Ápolónők és betegeik egy hadikórházban
(A Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)

A szolgálat ideje alatt 4 korona napidíj illette meg őket, mely a behívó állomáson történt jelentkezés napjától kezdődően az elbocsátás napjáig járt. (Viszonyításként ez az összeg megegyezett például a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornokainak keresetével.) A napidíjakat minden hónap 10., 20. és utolsó napján fizették ki egy összegben. Amennyiben járványkórházban dolgoztak, úgy a napidíjon felül 50% pótdíjat is kaptak.

A szolgálat ideje alatt ingyenesen szállásolták el őket alkalmazási helyükön. A mindenkor megállapított hadiélelem-mennyiség nekik is járt a szolgálat ideje során, ahogy az ingyenes gyógykezelés is. Kórházi kezelés esetén azonban csak az eredeti napidíj negyede járt fenntartási összeg címen, egészségügyi okból történt szabadságolás esetén pedig a fele.

Elbocsátás esetén 14 napi munkabér járt végkielégítésként, de csak legalább hat heti szolgálat után.

 Ápolónők az első világháború idején
(A Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány gyűjteményéből)

A következő ruházati és felszerelési tárgyak jártak a szolgálat idejére:

1. Tábori ruházat, mely szoknyából, zubbonyból, körgallérból és ápolóruhából állt. Amennyiben az ápolónők szerzetesrendhez, a Vörös Kereszthez, vagy a belügyminisztérium hozzájárulásával létesült betegápolói tanfolyamok kötelékéhez tartoztak, és jogosultak voltak az ezek által biztosított ruházat viselésére, a tábori ruházatot csak külön kérelemre adták ki nekik, kötelezve őket, hogy azt fogják viselni. A tábori ruházatot az évszaknak megfelelően adták ki, és a tönkrement ruhadarabokat időről időre pótolták.
2. Személyi felszerelés, mely egy kézitáskából és a szükséges kéziszerekből állt.
3. A külső szolgálatot teljesítő vörös-keresztes ápolónők jelvénye.
4. Egészségügyi karszalag.
5. Egy második karszalag fehér alapon „vörös-keresztes tábori ápolónő” felírással.
6. A magyar Vörös Kereszt Egylet igazoló könyve.

 Ápolónői igazoló könyv lapjai
(Forrás: az Országos Széchényi Könyvtár törzsgyűjteménye 110.899 jelzetű dokumentuma az egykori első világháborús gyűjteményből.)

Fontos tudnunk, hogy az első világháború során alkalmaztak először tömegméretben nőket férfiak ápolására, nemcsak Nyugat-Európában, de a Monarchiában is. A rendelet hasonló elbánást biztosított az ápolónőknek, mint a közkatonáknak. Munkájuk elismerése fontos lépés volt a női nem emancipációjában, így társadalomtörténeti jelentősége nem hangsúlyozható eléggé.