Egy zentai őrmester a Nagy Háborúban: Povázai Vince
Katonaidejének kitöltése után a zentai Povázai Vince szakácsként szolgált tovább a Monarchia hadseregében, ahol derekasan végigszolgálta a háborút. Olyannyira, hogy meg is sebesült és több kitüntetésben is részesült. A háborút követően földművesként kereste kenyerét és már csak tortasütésre vállalkozott… Egy életút sok dokumentummal és fotóval.
Povázai Vince őrmester élettörténetének a felderítésében unokája, Belec Imre volt segítségemre.
Povázai Vince 1908-ban, még szakaszvezetőként, Budapesten. A képen viselt kitüntetés a Katonai Jubileumi Kereszt
Povázai Vince 1884. január 12-én látta meg a napvilágot Zentán, Povázai András és Kállai Julianna gyermekeként.
Povázai Vince születésének/keresztelésének bejegyzése a zentai Szent István plébánia keresztelési anyakönyvében.
1905-ben vonult be katonai szolgálatra a szabadkai cs. és kir. 86. gyalogezredhez: a III. zászlóaljhoz osztották be, amely abban az időben Budapesten állomásozott. A 86/III. zászlóaljat 1908-ban a Drina folyó partján fekvő boszniai Višegrádba vezényelték: ettől az időtől kezdve a III. zászlóalj kikülönítve tevékenykedett.
Povázai Vince katonai idejének leszolgálását követően – továbbszolgálóként mint tiszti szakács – maradt a hadseregben. Vince 1912 januárjában határozta el – ekkor már szakaszvezető, címzetes őrmester volt – hogy megházasodik. Az ő esetében ez aránylag könnyen ment: a zászlóaljparancsnok írt egy jóváhagyást, amivel már lehetett is az anyakönyvvezető elé járulni.
A 86/III. zászlóalj parancsnoka által Povázai Vince számára kiállított házassági engedély
Povázai Vince és Boros Gyevi Franciska házasságkötésére 1912. február 20-án Zentán került sor.
Povázai Vince és Boros Gyevi Franciska házasságkötésének bejegyzése a zentai házasságkötési anyakönyvben.
A friss házasok Povázai őrmester szolgálati helyére, Višegradba költöztek. A boszniai város 1914-ig terjedő történetét a Nobel-díjas jugoszláv író, Ivo Andrić írta meg Híd a Drinán (Na Drini ćuprija) című regényében.
Višegrad (Bosznia) korabeli képeslapon
Első gyermekük, Franciska Julianna – adatközlőm édesanyja – Zentán született meg 1913. február 15-án a helyi posta épületében, ahol az anya rokona dolgozott, és akinél megszálltak. A születési anyakönyvben a szülők állandó lakhelyeként a boszniai várost tüntették fel. A család hamarosan ismét együtt volt Višegradban.
Levél a messzi távolból: „Kedves Mama! Üdvözöljük kedves névnapját. Szerető gyermekei: Vince, Franciska és kis leányuk Franciska”
Amikor már egyértelmű volt, hogy a háború kitörése elkerülhetetlen, az anya kislányával – mindenüket hátrahagyva – visszaköltözött Zentára. 1915. január 22-én Zentán megszületett Povázai őrmester fia, aki a keresztségben apja nevét kapta. Ifjabb Povázai Vince – adatközlőm nagybátyja – fiatalon, 1948-ban hunyt el.
A 86/III. zászlóalj a cs. és kir. 7. hegyidandár alakulataként – a 6. osztrák–magyar hadsereg kötelékében – részt vett a Boszniából Szerbia ellen indított hadműveletekben.
A dandárt Olaszország hadbalépését követően 1915 júniusában az Isonzó mentére vezényelték, és itt küzdötte végig a háborút.
Povázai Vince őrmester tábori körülmények között. Háttérben feltehetően a tiszti konyha „épülete”
A cs. és kir. 86/III. zászlóalj Tolmein környékén, Selo községnél harcolva 1915 és 1917 között részt vett az isonzói csatákban.
A zászlóalj 1918 tavaszán visszatért – a szintén az olasz hadszíntérre vezényelt – „anyaezred” kötelékébe, és itt fejezte be a háborút.
A családi legendárium szerint Povázai őrmester légnyomást kapott, egyszer pedig könnyebben megsebesült: egy „fáradt” golyó hátba találta, és azt egy bosnyák katona a fogával húzta ki az őrmester úr hátából! Tény, hogy 20 %-os rokkantként szerelt le.
Kitüntetései a Katonai Jubileumi Kereszt, ezen kívül a Délvidék hadtörténete c. kiadvány szerint a II. osztályú Ezüst Vitézségi Érem, a Bronz Vitézségi Érem, a Koronás Ezüst Érdemkereszt, a Károly Csapatkereszt, a Vaskereszt, a Vöröskereszt díszérme és több szolgálati kereszt. Kitüntetési felterjesztéseiben a következőket írták róla (a fordításért köszönet illeti Dr. Kiss Gábor főlevéltárost):
26237. sz. javaslat
A mozgósítás óta szakadatlan a harctéren tartózkodik.
A csatákban nagyon hősies és rettenthetetlen volt és a legnehezebb helyzetekben is megőrizte hidegvérét. Különösen igaz ez a szerbiai Ruda magaslaton és Vranovicán vívott csatákra.
Balogh őrnagy az Ezüst Vitézségi Érem II. osztályát javasolta, de végül a Bronz Vitézségi Érmet kapta.
Povázai őrmester kitüntetési felterjesztése 1915-ből.
(HM HIM – Hadtörténelmi Levéltár)
80329/I. sz. javaslat
Aktív szolgálati ideje: 10 év 2 hó
1914. júl. 27. óta a harctéren.
Az ellenség előtt tanúsított kiváló szolgálatért.
Szolgálatát mindig kiválóan ellátta. Kötelességtudó magatartása minden időben a bajtársai előtt példaként állt. A legnehezebb helyzetekben az élelmező tisztnek is valóságos támasza volt. Ezzel hozzájárult, hogy a zászlóalj ellenség előtti ellátása mindig kifogástalan volt. Szolgálatát már békeidőben is a legnagyobb megelégedéssel látta el.
Javaslat: Koronás Ezüst Érdemkereszt
Povázai őrmester kitüntetési felterjesztése 1916-ból.
(HM HIM – Hadtörténelmi Levéltár)
80329/II.
Különösen hősies helytállás az 1917. 10. 24 és 11. 07. között lezajlott csatákban.
Javaslat: Ezüst Vitézségi Érem II. oszt.
Povázai őrmester kitüntetési felterjesztése 1917-ből.
(HM HIM – Hadtörténelmi Levéltár)
Adatközlőm szerint a nagyapja vicces ember volt, a háborúról nem sokat beszélt a gyerekeknek. Arra emlékszik, az olaszokról azt mesélte: olyan pontosan céloztak, hogy „képesek voltak beletalálni az üstbe is”.
A háborút követően Povázai Vince földművesként kereste kenyerét.
Povázai Vince (a hátsó sorban középen) a háborút követően
Povázai Vince számára 1943-ban kiállított hatósági bizonyítvány
Főzni csak ritkán főzött, viszont az ünnepekre, családi eseményekre mindig sütött tortát: ez volt a kedvtelése. 1953-ban, 69 évesen hunyt el.
köszönjük!
Nagyon szép összeállítás. Gratulálok!