Vers a lövészárokból

1915. november 1-jén, a magyar királyi nagyváradi 4. honvéd gyalogezred „A. A.” monogramot viselő ismeretlen honvédje, miközben alakulata a Monte San Michelén állomásozott, a harcok szünetében egy verset vetett papírra.

1915 októberének utolsó napjaiban a magyar királyi nagyváradi 4. honvéd gyalogezred nagy veszteségekkel járó harcokban védte állásait San Martino község közelében. Miután hősiesen visszaverték a túlerőben levő olasz csapatok támadásait, átvezényelték őket a Monte San Michele északi lejtőjén fekvő állások védelmére. A harcok hevességét jól jellemezte a kiadott jelentés: „Nagyobb erők Sagradon át való előnyomulása és Sdraussina irányába való eltolása már október 30-án megfigyeltetett. Október 31-én indult itt egy igen erős és tüzérségi tűzösszpontosítás által támogatott támadás. De a bátor 3. és 4. honvédgyalogezred egy pillanatra sem riadt vissza és véresen verte vissza az ellenséget. Az olaszok a Monte San Michele déli lejtője ellen is megkísérelték néhányszor az elő-nyomulást, ezeknek azonban erejük már nem volt és tüzünkben összeomlottak.”

 A Monte San Michele 
(forrás: Gruppo Speleologico Carsico)

A nagy veszteségekkel járó harcok ismeretében különös jelentőséggel bírnak azok a sorok, amelyeket 1915. november 1-én, halottak napjára A. A. honvéd vetett papírra a harcok szünetében.

Halottak napján
– Mayer állomás 1915. nov. 1. –

Jár-kel a nép fekete gyászban,
A mulandó föld ünnepel;
A természet bús hervasztásban,
Sárgul, lehull a falevél.

Sürű köd ül a láthatáron,
Gyászban úsznak a fellegek,
Könnyes szememre nem jő álom,
Úgy bánt valami engemet…

Dühöngve tombol fejünk felett,
A harcok őrült szelleme, 
Forr, ragyog, miként a tüzes láva,
Mint a pokol tűzhengere.

Gyilkos golyók süvöltözése,
Szenvedők nyögő sóhaja
Üldöz, mint egy kisértő rémnek
Haláljelző kínos dala.

Sötét sírok nyílnak sorokban,
Minket ver a gránáteső, 
Gyászdalt suttog az erdő lombja,
A holtakra hull a szemfedő…

Költöző lelkek útra kelnek,
Jó angyalok szárnyain;
Fohászként égbe röppennek
Hullócsillagok utain.

Elvonultak az égitestek
Reájuk ködfátyol terül, 
Ma halottak napja vagyon,
Lelkünk égiekbe merül.

Földi kincsvágy, hiú dicsőség,
A lelkünk sírját ássa meg –
„Mint tékozló fiu, ki megtért”
Az ember Istenhez siet…

Sürű köd száll a vérmezőkre
Az ég önt harmatkönnyeket.
Nem jő állom könnyes szememre,
Ez bánt engem: az „enyészet”…

Monte San Michele
4. ezred harcvonal
A.A. honvéd

A vers kézirata
(forrás: MNL VML)