A nők emancipációja, a férfiakkal való egyenjogúsága a szerbeknél az első világháború során a harctéren is igazolást nyert egy fiatal nő, Milunka Savić példáján, akit a franciák – nem ok nélkül – a szerb Jeanne D’arc-nak neveztek.

Milunka Savić 1890. vagy 1892. június 28-án, a Belgrádtól 220 km-re délre fekvő – ma Novi Pazar községhez tartozó – Koprivnica faluban látta meg a napvilágot, mint szülei legidősebb gyermeke. Születésnapja – a Gergely-naptár szerint június 28-a, Szent Vitus napja – Vidovdan néven a szerb pravoszláv egyház egyik legnagyobb ünnepe, amely a történelem során a szerb nemzet ikonikus napjává vált.

1389-ben a Rigómezőn Szent Vitus napján szenvedtek a Lázár fejedelem vezette szerb hadak döntő vereséget a törököktől, 1914-ben ezen a napon hajtotta végre Gavriló Princip a szarajevói merényletet, amelyben megölte Ferenc Ferdinándot és nejét, valamint 1921-ben I. Sándor király ezen a napon hirdette ki az új délszláv állam – a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság – alkotmányát. De van folytatás is: 1948. június 28-án vált ki Jugoszlávia hivatalosan a Kominformból, 1989-ben ezen a napon hangzott el Slobodan Milošević szerb elnöknek a rigómezei csata 600. évfordulója alkalmából mondott beszéde, amely előrevetítette a 90-es évek délszláv háborúit, és 2001-ben pont ezen a napon adta ki Szerbia Miloševićet a hágai Nemzetközi Törvényszéknek.

Az első Balkán-háború alkalmával, 1912 szeptemberében Milunka – férfiruhába öltözve, Milun Savić néven – önkéntesként jelentkezett a szerb hadseregbe. (Szinte valamennyi délszláv női keresztnévből az –a, vagy –ka végződését elvéve leképezhető annak férfi alakja.)

Férfiruhában végigharcolta az első Balkán-háborút. Titkára, hogy valójában nőről van szó, csak a második Balkán-háború kezdetén, a Bregalnicánál (folyó Észak-Macedóniában, a Vardar mellékfolyója) 1913. június 30-a és július 9-e között vívott csata alkalmával derült fény, amikor először sebesült meg súlyosan. Ezt követően leszerelték.

 Milunka Savić őrmester

Az első világháború kirobbanásakor ismét önkéntesnek jelentkezett, Radomir Putnik tábornagy és Sándor régensherceg személyesen fogadták. A 2. – Milos fejedelem nevét viselő – gyalogezredbe osztották be, amely az 1912–1918 között vívott háborúk során helytállása miatt a „Vasezred” elnevezést érdemelte ki. Ebben az ezredben szolgált egy másik nő is – a brit Flora Sandes – kezdetben ápolónőként, később harcosként.

Milunka az 1914 novembere és decembere között a Kolubara folyó mentén, az osztrák–magyar csapatokkal vívott harcokban tüntette ki magát. Bátor magatartásával kiérdemelte az egyik legmagasabb szerb kitüntetést, a Karagyorgye-csillagot.

 Milunka Savić teljes harci díszben

1915 őszén a bolgár csapatokkal vívott harcokban súlyosan megsebesült, fejlövést kapott. Sebesülten vett részt a „halálmarsban” és sikerült átkelnie az albán hegyeken. Felépülését követően – 1916 őszén – bajtársaival Szalonikiben szállt partra, és a macedóniai fronton harcolt. A Kajmakcsalán hegycsúcs elfoglalásáért 1916. szeptember 12-e és 30-a között vívott harcok során 23 bolgár katonát ejtett fogságba.

 Milunka Savić a macedóniai hadszíntéren

Háborús szolgálataiért számos kitüntetést érdemelt ki, valamennyi kitüntetését számba véve a legkitüntetettebb nő a háborúk története során. A szerb kitüntetések mellett egyedüli nőként megkapta a francia Hadikeresztet, a francia Becsületrend 4. és 5. fokozatát is, de a britek is két kitüntetést adományoztak neki.

1912 és 1918 között összesen kilenc alaklommal sebesült meg. 1920-ban őrmesterként szerelt le. Kezdetben Bosznia–Hercegovinában talált – alacsony képzettsége miatt – főleg fizikai munkát.1922-ben Mosztárban férjhez ment a nála 8 évvel fiatalabb Veljko Gligorovićhoz, aki postásként dolgozott. 1924-ben megszületett Milena lányuk, később még három leányt örökbe fogadtak. De házasságuk gyorsan tönkrement, elváltak.

 Milunka Savić civilben, a háború után

Háborús szolgálataiért az 1920-as évek közepén a dél-bácskai Máriamajorban – amit akkorra már Stepa Stepanović tábornok tiszteletére Stepanovićevóra kereszteltek át – kapott kisebb földbirtokot. Egy ideig itt nevelte gyermekeit, de a jobb élet reményében Belgrádba költöztek. Egykori bajtársai támogatásával 1929-ben takarítónői állást kapott az egyik legnagyobb belgrádi bankban. Visszautasította a franciák ajánlatát, hogy költözzön Franciaországba, ahol francia katonai nyugdíjat kaphatott volna. Ehelyett Belgrádban dolgozott, és támogatta a falujából származó, Belgrádban tanuló diákokat. 1945 után kapott állami nyugdíjat, Belgrád városa pedig 1972-ben lakást adományozott neki. 1973. október 5-én hunyt el, a belgrádi Újtemetőben temették el.

 Milunka Savić idős korában

Emlékezete az 1990-es évek közepétől elevenedett fel ismét. 1995-től Jošanička Banjában egészalakos szobra áll.

 Milunka Savić 1995-ben Jošanička Banjában (Szerbia) felállított szobra

A szerb állami TV 2013-ban dokumentumfilmet készített életéről, 2014-ben pedig azt színdarabban is feldolgozták. 2013-től Kraljevo Vitanovac nevű városrészében iskola viseli a nevét, ahogy Szerbia-szerte több városban utca is. 2013 novemberében földi maradványait a belgrádi Újtemető díszparcellájába helyezték át. A szerb posta 2018-ban emlékére arcképével ellátott bélyeget bocsátott ki, tiszteletére pedig Indjián is egészalakos szobrot emeltek.

 A szerb posta 2018-ban kibocsátott bélyege Milunka Savić arcképével

 Milunka Savić 2018-ban Idjiján (Szerbia) felállított szobra