„Csillag hegykúp”, ha szószerint fordítjuk magyarra a karszti magaslat egykori német katonai elnevezését. Az Isonzónál a Komeni-fennsíkon, Sela na Krasu település közelében emelkedik, de ma már csak a régi katonai levéltári iratokban találkozunk ezzel a névvel. 1917 szeptemberében és októberében a rajta húzódó állásokban magyar katonák harcoltak és vívtak nagy véráldozatokat követelő súlyos harcokat. A következőkben a magaslat visszafoglalásért indított támadás néhány órájának a történetét ismertetem, valamint a bő 105 évvel későbbi terepbejárás eredményeit.
A Komeni-fennsíkon védekező osztrák–magyar alakulatok a 11. isonzói csata (1917. augusztus 18. – szeptember 12.) első szakaszában jelentős területeket veszítettek a frontszakasz déli részén. A területvesztés érintette a Hudi Log közelében húzódó állásokat is, ezért az ott harcoló erők a Sela na Krasu falu keleti szélénél épített ideiglenes állásokba vonultak vissza.
Az egykori Sternkuppe magaslat helye Sela na Krasu közelében mai műholdas térképen
(Forrás: Google Eart Pro)
A védelem biztonsága érdekében a leharcolt, nagy veszteségeket szenvedett ezredeket fel kellett váltani. Ekkor vette át az állásokat az addig pihenőben levő, Schamschula Rezső tábornok irányítása alatt működő magyar királyi 41. honvéd gyaloghadosztály.
A váltás előtt, 1917. augusztus 27-én kiadott irányelvekben a hadosztályparancsnok a következőre is felhívta a figyelmet: „Az átveendő állás a harcviszonyokból alakult ki, harcászatilag sok tekintetben nem célszerű. Idő rövidsége miatt mindent át kell vennünk amint van, s ha teljesen tájékozódva vagyunk, javíthatunk hol kell s lehet. Az állást okvetlenül tartani s a czélból már az ellenség további közeledését megakadályozni.”
A felváltás után mély tagozódásban helyezték el a szakaszokat, századokat. Felhívták a figyelmet, hogy a kavernákat úgy szállják meg, hogy a legénység azokból gyorsan bejuthasson az állásokba. A géppuskafészeket leplezni kellett, hogy ne legyenek felismerhetőek. Fontos volt a tábori őrsök felállítása, hogy az ellenség közeledését azonnal észleljék és megnehezítsék.
1917. augusztus 31.: a 41. hadosztály két ezrede az első vonalban
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 187. 38. doboz)
A váltást követően a 31C védelmi szakaszba a magyar királyi veszprémi 31. honvéd gyalogezred I. zászlóaljának századjai kerültek, kb. 650 lépésnyi hosszan. A honvédek az átvétel során azonnal szembesültek azzal, hogy nincsen összefüggő állás, kőhalmok, homokzsákokból rakott fedezékek, vagy a karszti mélyedések adnak némi védelmet. A védőszakasz legveszélyesebb és csak nagy áldozatok árán tartható része volt a Sternkuppe magaslat (később már Kahlenbergnek, szószerinti fordításban „Kopasz hegy” nevezték). Mintegy 25 lépésnyi távolság volt a két ellenséges fővonal között. Azért is fontos volt a megtartása (vagy a teljes elfoglalása), mert az északi és déli oldaláról beláthatóak voltak a kapcsolódó állások. A Sternkuppe mögötti dolinában több kaverna is volt, de nem nagy befogadó képességgel.
A Sternkuppe 1917. szeptember 7-ei vázlata a kavernákkal
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 187. 38. doboz)
Mivel a két állás közel húzódott egymáshoz, ezért az olasz tüzérség a vonalak mögötti területet tartotta folyamatosan tűz alatt. Aknavetőik azonban az első vonalat is lőtték. Szeptember 3-án a 31-es honvédek a következőt jelentették a 82. dandár parancsnokságának: „Az ellenséges aknavető délután folyamán 7 lövést adott le. Az ellenséges tábori tüzérség az éj folyamán élénken lőtte a vonal mögötti terepet. Az ellenséges gyalogság az állásait erősíti. Saját tüzérség egyes lövéseket tesz Selóra és annak környékére.”
Ezekben az órákban a 31/I. zászlóalj tisztjei már igen alapos terepfelmérésen voltak túl. Ugyanis folyt egy vállalkozás előkészítése, amelynek során a veszprémi századok azt a feladatot kapták, hogy foglalják el a Sternkuppén húzódó olasz állásokat. A vállalkozásra kijelölt 31/I. zászlóalj tisztjei szembesültek a nehézségekkel. Sok nyitott kérdés maradt: pl. hogyan fogja a saját tüzérség lerombolni az ellenség előtt húzódó műszaki akadályokat, az olasz oldalazó géppuskákat sikerül-e kiiktatni stb.
A veszprémi 31. honvéd gyalogezred I. zászlóalja az első vonalban 1917. augusztus 31-én
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 187. 38. doboz)
A rohamjárőrökkel megerősített 31/I. zászlóalj számára szeptember 4-én 05 órakor megkezdődött a vállalkozás, amely saját tüzérségi tűzzel indult.
05 óra 40-kor előre törtek a rohamjárőrök, erős kézigránátharc kezdődött.
„06 óra: Rohamjárőr parancsnoka jelentette, hogy nagy veszteség miatt tovább előre menni nem tud. Az első kirohanáskor be tudott ugrani az ellenség árkába, de két harántgát felgöngyölítése után megakadt és a túlerő elől visszavonulni volt kénytelen, mert az elfogatás veszélye forgott fenn.
6h 6’: A Sternkuppen a saját állás előtt, a balszárnyon pedig az ellenséges drót előtt a támadás megtörött.”
Reggel 6 óra 7 perc: Parragh százados jelentése a sikertelen támadásról
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 187. 38. doboz)
10 óra 20 perckor megtörtént a csoportosítás a második támadásra, majd rohamjárőrök bevonásával megindult a 8. és a fél 6. század újabb kísérlete. „A 8. szd. a Sternkuppe ellen a támadást megismételte, azonban a számos oldalazó géppuska hatása miatt eredményt elérni nem tudott! Olasz árok és drótakadály teljesen ép” – olvashatjuk Parragh százados támadásról készült újabb jelentésében.
A második sikertelen támadásról készített jelentés
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 187. 38. doboz)
A Sternkuppén harcolók jobbszárnyához kapcsolódó első századnak sikerült tért nyernie, betörnie az olasz állásba, de elszigeteltsége és a túlerő miatt kénytelen volt északi irányba visszavonulni a 246-os magaslat felé, a 79. gyalogezred állásaihoz.
A 31. ezred parancsnoksága a harc lefolyását délután 1 óra 20 perckor jelentette a 82. dandár parancsnokságnak: „A Sternkuppéra a támadás nem sikerült. Ennek oka, hogy a Sternkuppe a tüzérségi előkészítés alatt nem volt hatásos tűz alá véve, így az ellenségnek igen erős drótakadályai teljes egészben maradtak. A támadó csapatot pedig több oldalról géppuska és golyószóró tűzzel elárasztották.”
A 41. honvéd gyaloghadosztály iratai között megtalálható a 31. ezred veszteségjelentése is: „A csapat magatartása a támadás kezdetén igen lelkesült volt. A sikertelen harc és a beállott nagyszámú veszteség miatt a hangulat nyomottá és az I. zászlóalj kimerülté vált. Veszteség tisztekben: Pataky Károly t. hadnagy, Reichenfeld Gyula t. hdgy, Hoffer Sándor t. zászlós, Manojlovics Gyula t. zászlós, Nyilas Sándor tiszthelyettes, sebesültek.
Legénységünkben: halott 45, sebesült 262, eltűnt 12.
Anyagveszteség: gránát telitalálat folytán 2 gyalogsági ágyú és 1 géppuska.”
A Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány kutatóival, Pintér Tamással és Stencinger Norberttel már a levéltári kutatások során elhatároztuk, hogy bejárjuk ezt a terepet, s a helyszín ismeretében próbálunk választ keresni arra a mindannyiunkat foglalkoztató kérdésre, hogy miért volt akkora a jelentősége ennek a magaslatnak, s mi indokolta a nagy veszteséggel járó támadás megindítását.
2023. március 26-án került sor a Sternkuppe és környékének bejárására. Csepergő esőben érkeztünk a Sela na Krasu község nyugati szegélyéhez közeli (talán egykori közösségi) háznak a boltíves bejáratához
Parkoló helyünk és a kiindulási pont.
(Fotó: Rózsafi János)
Mivel az egykori olasz állások felől terveztük megközelíteni a Sternkuppét, ezért egy aránylag jól járható ösvényen érkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a magasfeszültségű villanyvezeték alatti bozótírtástól már láthatóvá vált a magaslat emelkedése.
Útközben délkelet felé készített fotó. Balra emelkedik a Sternkuppe, a távolban a Sela na Krasu-i vízmű a fák között. Mindenfelé a 2022-es júliusi nagy tűzvész nyomai és a serkenő vegetáció.
(Fotó: Rózsafi János)
Északi irányba tekintve: Kostanjevica na Krasu felé egy szakaszon enyhén lejt a terület, ezért is tudták tűz alatt tartani az olasz géppuskások a Sternkuppéhez kapcsolódó állásokat. Jobbra a távolban a legmagasabb kúp a Fajti Hrib, szintén súlyos harcok helyszíne. A felvételen: Pintér Tamás és Stencinger Norbert.
(Fotó: Rózsafi János)
Jelentősebb olasz állásmaradvány a magaslat nyugati oldalában. 1917 szeptemberében és októberében a figyelők sűrűn jelentették, hogy az ellenséges állásokban műszaki munkák folynak, robbantásokat lehet hallani.
(Fotó: Rózsafi János)
A magaslat északi oldaláról készült felvétel Kostanjevica na Krasu felé
(Fotó: Pintér Tamás)
A korabeli vázlatok segítségével azonosítottuk a magyar védővonalat. A képen az a része, amely a Sternkuppe északi oldalán kanyarodik keleti irányba.
(Fotó: Pintér Tamás)
Ahol nem volt árok, a kisebb mélyedések szélén még láthatóak a magyar honvédek által összerakott kőfalak
(Fotó: Rózsafi János)
Műszaki helyzet a Sternkuppén: pirossal jelölve az olasz fővonal, kékkel a magyar. A 2. század balszárnyán két piros vonal látható a fővonal mögött, amelyek kövekből összerakott felvételi állásokat jelölik
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 187. 38. doboz)
Rózsafi János a magyar állásban épített, betonozott megfigyelő állás maradványánál
(Fotó: Pintér Tamás)
A kis bejárat melletti falrészen látható az építők által bekarcolt évszám
(Fotó: Rózsafi János)
A bejárat és a kis belső tér. Jobb oldali falon található az évszám
(Fotó: Rózsafi János)
A műszaki helyzetet bemutató vázlaton látható két, zöld színnel berajzolt kis kaverna. Bejáratuk még ma is azonosítható
(Fotó: Rózsafi János)
Rózsafi János és Stencinger Norbert a Sternkuppe keleti lejtőjén
(Fotó: Pintér Tamás)
A Sternkuppe bejárása során szembesültünk azzal, hogy milyen kicsi a területe. Északi és déli irányban azok tudták jobban tűz alá venni a szemben elterülő terepet, akiknek a géppuska és aknavető állásai a perem meghatározó részét uralhatták. Így előre és oldalazva is tűz alatt tudták tartani a területet.
Ezeket a pozíciókat az olaszok 1917 augusztusában megszerezték és drótakadályokkal annyira megerősítették, hogy (mint olvastuk) nem sikerült azokat visszaszerezni. Mint a későbbi jelentésekben is olvasható, e kulcsfontosságú állásaikat folyamatosan erősítették, bővítették A honvédek számára érvényben maradt a parancs, hogy „az ellenséget állandóan tűz alatt kell tartani, állandóan zavarni, nem szabad nyugton hagyni. A védelem aktívan vezetendő.”
A két, egymással szemben húzódó fővonal közötti különbséggel a terepbejárás során mi is szembesültünk, amikor az olasz állásokat elhagyva beérkeztünk a magyar védővonalba. Itt a csak a kisebb mélyedések, kőrakások, a terepadta hajlatok mentén felépített homokzsák falak láncolata adott némi védelmet a védőknek. A nehéz aknavetők ellen ezek sem védtek meg senkit.
A 2022-es tűzvész ellenére a terület egyes részei a sűrű (égett) bozótos miatt nehezen járhatók, de 1917-ben szinte csupasz volt a Sternkuppe. Ezt használta ki az olasz légierő is: „Hajnalkor egy ellenséges gép jelent meg a Sternkuppe fölött. Vörös színű jelzéseket adott le. 5h 50’ kor az ell. aknavetők is működtek.”
A csupasz és ellenség által jól belátható területen az éjszakai órákban igen nehéz volt a járőrvállalkozás: „Bármely irányba küldetik egy járőr, az ellenséges világítóeszközök azonnal leleplezik, tekintve azt, hogy az ellenség idegessége tekintetében éjjel majdnem nappali világosságot teremt.”
Ráadásul a Sternkuppén harcolóknak nem csak az ellenséggel kellett megküzdeniük, hanem az időjárással is. Így örökíti ezt meg a 31/III. zászlóalj parancsnoka, Kovács József százados az ezredparancsnokságnak írt jelentésében: „Jelentem, hogy a zlj. védőszakaszában lévő összes kavernák a talajvizet áteresztik, a kavernákban épp úgy esik az eső, mint kint a szabad ég alatt. A vonalban szolgálatot teljesítő legénység teljesen átázva így nem talál olyan helyre, ahol ruháit megszáríthatná, avagy pihenhetne. Így a szolgálat érdeke a lehető legsürgősebben megköveteli, hogy ezen a helyzeten segítsünk, ezért kérek a lehető leghamarabb műszaki erőket és anyagot rendelkezésre bocsájtani. Ha ezen a tarthatatlan állapoton a leghamarabb és legalaposabb módon nem segítenek, a legénység ellenálló képessége és egészségi állapota a legkisebbre és legrosszabbra változik.”
A 31/III. zászlóalj parancsnokának 1917. október 14-ei jelentése a kavernák állapotáról
(Forrás: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténelmi Levéltár. II. 187. 38. doboz)
A Sternkuppe mai bejárás során, amikor rendelkezünk a levéltári kutatási anyagokkal, ismerjük a nappalok, éjszakák történetét, a nagy veszteségeket és embertelen szenvedéseket, a terület bizony nyomasztóan hat a kutatóra. Hiába a csend, néha egy madárének, az események ismeretének a birtokában képzeletünkben másképpen „elevenedik meg” e véráztatta táj.
Remek, köszönjük!
Talán a nyáron sikerül arrafelé is eljutni.
@jajnemár: Lesz majd folytatás is a nagykanizsai 20. honvéd gyalogezred délebbre vívott harcairól. Terveink szerint augusztus 12-én Sela na Krasu településen egy információs tábla is felavatásra kerül.