Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására ‒ 1. rész

Hősünk a bajtársaival együtt 1878. július 8-án kapta meg a „beszólítási ívét”, s be kellett vonulniuk a mozgósított szegedi 46. gyalogezredhez. Vasúton szállították a tartalékosokat Sziszekig, majd innen gyalog mentek Kostajnicára, ahol egyesültek a sorállományúakkal. Az Una folyó melletti határvároska környékén gyakorlatozva várták a további parancsokat. 1878. július 29. lett a nagy nap: ekkor érkezett az „Alarm”, s egy rendkívül izgalmas időszak vette kezdetét, amelyben Sófalvy József is fontos szerepet játszott.

A cs. kir. hadsereg, illetőleg a 46. Herzog von Sachsen-Meiningen gyalogsági sorezred mozgosíttatván Hercegovina és Bosznia okkupációjára, én és többi bajtársaim 1878. július hó 8-án megkapván beszólítási ívünket a tartalék ezred parancsnoksága által felszereltetvén ugyancsak július 16-án továbboztatva lettünk Horvátország Sziszek nevű város utolsó vasúti állomásáig, honnan gyalog három nap alatt Costalnicába érkezvén a sorezreddel egyesültünk, ahol is július 29-ig maradtunk, mely idő alatt a lövés, és több terepbeni gyakorlatot tettünk, várva várván azon percet a midőn az osztrák határt átléphessük.

 Vilmos württembergi herceg táborszernagy (a képeken még csak altábornagy) Sófalvy József rajzán és egy korabeli metszeten
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785 és Neue Illustrirte Zeitung)

1878. július 29.

Alarm:… ez a szó igen rövid, de sokatmondó; aki katona volt, sokat tapasztalta, különösen az okkupáció lefolyása alatt, s ezen szónak oly varázslata van, hogy ha különösen a hornista kürtjével hangoztatja; nincs az a nehéz beteg katona, hogy legalább ágyában fel ne ülne és merően ne figyelne reá. Alárm az 1. hegyi dandárnak, melynek parancsnoka a mi kedves Apánk, ezredesünk, Willecz Frigyes volt, most dandárnokunk; gyülekezés a costalnicai híd végén a vár udvarán.

Mivel Costalnicáról is szólnom kell, rövid említést teszek róla. Costalnica egy meglehetős csinos fekvésű város, felülmúlja a többi körülötte levő falukat és városokat, meglehetős kereskedelme van, alatta az Una folyó rohan. Szorosan környékezi a hegység mindenféle alakban. A folyam túlsó partján mintegy fél mérföldnyi térség van, hol egy romladozott vár néz le az Una vizére, a mellette lévő épületek mint élelmezési raktárak használtatnak, a császári hadsereg számára. A vár alkalmas annyira, hogy egy pár századot megvéd a hideg és eső ellen. Ettől mintegy 100 lépésnyi távlatra az Unának egyik ága folyt valaha, most mocsáros hely 5-6 öl szélességben, melyen egy rozzant állapotban levő fahíd van, ellentéte a Costanicáról ide átvezető fahídnak, mely a most említett mellett nagyszerűnek mondható.

A túlparton fekszik Türkische Costálnica mecsetjeivel, melyről a szemlélő rögtön megösmeri a török várost. A rozzant fahíd túlsó felén a török katonaság őrei álltak, akik a határt tartották fedezet alatt. Erődítményeik földből alkotvák, amely úgy látszik a mi átkelésünk megakadályozására készíttettek. Ez idő szerint komoly figyelési helyök volt nekik, midőn dandárunk megérkezett Costalnicába. A mi csapatunk vette által a híd ezen oldali őrségét az úgy nevezett Lónyai huszároktól. A törököknek az általjövet meg volt engedve, miáltal alkalom adott nekik a finom illatú dohányt átcsempészni. Ámbár a fináncok mindent elkövettek ennek meggátlására, de a baka megtanította őket, egyszerű intésére a török katona mindjárt hozott dohányt.  Török dohányt szívtunk mink ottlétünk alatt mindig. Mivel nem volt biztos a parancsnokunk abban, vajon általbocsájtanak-e bennünket ellenállás nélkül, (ámbár a polgárság bíztatott bennünket) a város melletti hegyre az uchatius ágyúkat elhelyeztette, és megerősítette, hogy ellenállás esetében, a török erődítményeket rommá lövethesse.

 Sófalvy József rajza Kostajnicáról
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)

Reggel 9 órakor kellett volna az átvonulásnak megkezdetni, dandárnokunk követének felszólítására úgy látszik a törökök nem akartak mozdulni a hídfőtől, mert kénytelen volt ő maga egy pár tiszt kíséretével követségbe menni. Visszaérkezvén, mintegy félóra múlva jöttek a török tisztek. Ez a félóra válságos volt, mert ez idő alatt szólíttattak fel a századok, hogy ki fog vállalkozni először a hídon átvonulni, de amint később értésemre jutott az én századosom ajánlkozott, megkezdeni az átvonulást. Még Willecz felszólításának sem engedtek a törökök, mert azt a választ adták, hogy ők a szultántól parancsot nem kaptak az átvonulást megengedni, s ennélfogva életüket hazájukért fel fogják áldozni. Melyre Willecz válasza az volt, hogy 1 órai időt ad nekik gondolkodásra, mert ő parancsot kapott átlépni a határt. Ha ellenállnak, kénytelen ő is azt cselekedni és mivel ő nagyszámú erő felett rendelkezik, neki nem állhatnak ellent, mert ellenkező esetben Costalnicát romba fogja lövetni.

A törökök mintegy század erősségűek voltak, látták felállításunkat, a kiszabott félórai idő alatt elhatározták ellent nem állni (és a török tisztek, amint említem, általjöttek). Kapitányuk az átvonulást megengedte; kevés időt töltöttek nálunk, a tisztekkel barátságosan kezet szorítottak és mink pedig tisztelegtünk nekik, mit ők mosolyogva fogadtak el. A hídfőt a török katonaság elhagyván megkezdődött átvonulásunk.

Csakugyan a 4. század 1. szakasza kezdette meg az átvonulást, elől kapitányom Sturm, utána az első én voltam. Kapitányom arcán meglátszott a színváltozás, mert még ekkor sem voltak biztosak, hogy nem fognak-e megtámadni bennünket. Ez okból is a töltények kibontattak, hogy készen legyünk minden eshetőségre. Átvonulásunk alatt a Costalnicai polgárság nagyja és apraja valamennyi a hegyre mászott a tüzérek felállítása mellé. A hídnál levő városrészben ezredünk megállván, századunk felosztatott, én 12 emberrel feladatot kaptam a sáncokat elfoglalni. A három hadi készülettel ellátott piszkos sáncot elfoglaltam minden ellenállás nélkül, melyből ép az orrom elől repültek ki a lakók, cipelvén magukkal minden sátorfájukat, de hagytak részünkre mégis több láda töltényt, főtt tojást, törött cimbalmot, összetört főződényt stb. Századunk utánunk felvonult az elfoglalt sáncokra. Mely után háromszoros eget verő éljen következett, s ez viszonoztatott a túlsó oldali hegyen levő polgárság által.

Ezt Willecz sem nézhette tovább, megindítá dandárját, a zenekar játszván az indulót, a hejre-tyü-tyü dal mellett keresztül vonult a városon, mink pedig a törököket éltettük. A sánc elfoglalásánál velem voltak Kovalik János, kovácsházi; Kocsán János Ottó, Máriás József, szentesi; Antal Imre, Pálfalvi és Valsi vásárhelyi.

 Osztrák–magyar csapatok kelnek át a Száván Brod mellett
(Forrás: Neue Illustrirte Zeitung)

A Vásárhelyi Reggeli Újság 1905. szeptember 10-ei számában Fekete József készülő regényéből olvashatunk részletet ugyanerről az eseményről:

Bosznia elfoglalása – Lőpor, füst és kalandok

– Tiszt urak – kiált harsány hangon Wiletz – ki akar századával első lenni?

Minden kapitány egyszerre lépett elő. Nem mind bátorságból, hanem legtöbb csak azért, mert nem akart gyávának látszani.

Wiletz végignézett sorukon s választása a 4-ik század parancsnokára esett.

– Strum kapitány úr – mondta harsányan – a 4-ik századdal forpatrull!

Strum kapitány szalutált és százada elé lépett. Századának balszárnya esett a híd felé. A balszárnyon állott, mint szárnyaltiszt – Sófalvy József (városi adótiszt) szakaszvezető. A szomszéd századokban Oskovics József kalaposmester, mint gefreiter. Odébb Rózsa Imre Zrinyi-utczai gazdálkodó, a 3-ik században pedig Zsoldos István birtokos (a boszniai harczosok elnöke.)

Sturm a 4-ik századnak haptákot vezényelt s felosztotta a szakaszokat. Sófalvy József szakaszvezető 12 emberrel spitze, vagyis elővéd lett.

– Előre! Hangzott remegő vezényszava és a kis csapat élén megindult.

Élet és halál közt választott most ez a kis csapat. Túl a hídon ezer rémével fenyegetett a pusztulás. A hegytetőn a tüzérek meggyújtották az ágyúk kanóczait.

Sturm kapitány arcza elfakult, kék, meg fehér színt váltott s keze remegett éles kardja markolatán.

Ráléptek a hidra. A fapalincsok ropogtak szöges czipőik alatt s ők mentek elszántan – előre.

Már a híd közepén jártak. Az ezred szeme kísérte őket. Az emberek visszafojtott lélegzettel várták, mikor dördül el az első lövés. De az csak késett.

Végre – mikor a hídról leérve – Bosnyák földet érintett lábuk s mikor a csapatok utánuk megindulva – a hidra léptek, a közeli – alig 100 lépésre levő sánczárkokban megmozdultak a bosnyák és török katonasapkák.

Na most!

– Tüzelj!

Hangzott a Sturm kapitány harsány szava.

A katonák czéloztak. Mielőtt azonban lövésük eldördült volna, a sánczokon megjelent a fehér zászló, a megadás jele.

Sturm – követve Sófalvy Józseftől és 11 társától, az első sánczra felugrott s megvetette lábát. – Ő Felsége I. Ferencz József király nevében elfoglalom a sánczokat! . . .

– Éljen! éljen! hurráh! – kiáltotta rá a csapat és a hegyen levő bentlakó kiváncsi népek.

S ezzel az átkelés és Kostalnicza elfoglalása megtörtént.

A mi századunk volt az elővéd (forpatrul) és mivel a sáncoknál sok időt kellett töltenünk, mink maradtunk a dandár további marscholása folytán a hátvéd. A dandár élelmezési kocsija oly sok volt, hogy a 200-at felül haladta.

Mintegy három óráig várnunk kellett, amit én arra használtam fel, hogy visszamentem a városba élelmet szerezni magamnak. Visszajöttöm után rögtön útnak indultunk, amely igen sok vesződséggel járt, mert mintegy 200 darabból álló szarvasmarhát is kellett hajtanunk. A rettenetes hőségben oldalvédnek lettem kiküldve, ösmeretlen terepen járatlan utakon. Mivel igen lassan tudott a vágómarha előre menni, nekünk minden 100 sőt 50 lépés menet után meg kellett állnunk, úgyhogy reggeli két óráig folytonosan meneteltünk, de már a vágómarhát tovább nem lehetett terelni, mert a nagy meleg és az egész napos nem evés elcsigázta őket. Itt azután mink is tábort ütöttünk, és főztünk, melyet reggeli nyolc órakor költöttünk el. Ez volt az első nyomorúságos éjszakánk, a menagé-val együtt, amely árpa, kása és hús volt vízbe megfőve. Ekkor még nem gondolta senki közülünk, hogy ebben az évben nem fogja látni szüleit, és mennyi nyomorúságot és szenvedést kell még nekünk kiállani, és hogy hány fiú nem fogja látni szeretteit és hazáját.