Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 2. rész

Hősünk alakulata Kostajnicát elhagyva tovább masírozik Prijedor irányába. A menetelés megterhelő, napközben a hőség szinte elviselhetetlen volt, a víz felmelegedett a kulacsokban, sokakat a napszúrás fenyegetett. Éjszaka pedig olyan viharok tomboltak, hogy szinte elmosta a sátrakat. Mintha maga a természet is szembeszállt volna a megszálló osztrák–magyar csapatokkal. Színes képet kapunk az 1878. július 31-ei éjszakai táborozásról, aminek egy riadó vetett véget.

1878. július 30.

Elindulásunk kilenc órakor történt, oly rettenetes hőség volt, hogy nem csak a rajtunk való ruha volt vizes de a borjú és derékszíjból is lehetett volna a vizet kifacsarni. Utunk rendesen az Una folyó mellett vezetett el, vizet melyet a kulacsban hoztunk magunkkal felmelegedett, de azért jól esett volna az is, csakhogy az már régen kiürült. Kilépni szigorú büntetés terhe alatt nem volt szabad. Ha volt oly katona ki mégis ki akart lépni, a századhoz beosztott tisztek kardlapozták őket kímélet nélkül. De meg ha csak baja nagy nem volt, nem is maradt hátra, mert a parancsolat az volt, hogy ki hátramarad a fegyver elvétetik tőle, és az esetben biztos martalék lett volna az ellenséges bosnyákoknak.

Mint egy 3 órai menet után az alezredes úr Salmen, zászlóalj parancsnokunk rastot fuvatott. A hátbőröndöket leraktuk a fegyver gúlák alá (megjegyzendő hogy ezredünk pár órai menettel előttünk volt, így tehát csak egy Batalion volt együtt. Pihenés helyünktől 50 lépésnyire az Una folyó rohant őrült sebességgel, partja szakadékos meredek és igen mély volt. Itt kellett szomjunkat eloltani, mivel hogy oly veszélyes hely volt az itatásra, az alezredes úr csakis rajonként engedte meg a vízmedrébeni lemenetelt azért, hogy ha esetleg valamely szerencsétlenség előfordulna egyik a másikon könnyebben segíthessen. Ellenkező esetben egyik a másikat lökte volna bele. Úgyde a baka a szomjúságnak nem állhatott ellent, a várakozás hosszú volt. Ezt észrevevén az alezredes oly dühbe jött, hogy alarmot fúvatott, és az itatás elmaradt. A tambúrokat, azaz a dobosokat összehívatta, és publikátiot tartott mely szerint ha még egyszer ily parancshágás fordul elő, rögtön agyonlöveti a tettest. Ez megtörténvén, tovább marsíroztunk. A vidék rettenetes kihalt mindenfelé, sem ház sem élő állat egyéb mint egy pár vadgalamb és varjú. Talán nem is fogunk itt e vad országba embert sem látni.

 Hegyi üteg útja Boszniában
(Forrás: Neue Illustrirte Zeitung)

Mint egy órai menet után lágert csaptunk, ahol a Brigád élelmezési kocsijait és vágómarháit találtuk már nyugodni. A rettenetes hőség miatt a fegyvergúlákat zöld ágakkal díszítettük föl, hogy annak árnyékába pihenhessünk, mivel az elmúlt éjszakán sem pihenhettünk. Alig pihentünk le, jött egy kis friss eső, hiába búttunk a gallyak alá, mégis megáztunk. No, de estefelé már a ruhánk is száraz volt, mert ha bár a napnak nem volt eső után túlságos heve, mégis valamennyire felsőruhánk megszáradt. Köpenyeinket a főzőtűz mellett szárogattuk. Olyformán, hogy az enyim új létére két helyt de nagy darabon valóban nagyon kiszáradt, amit másnap rémületemre vettem észre csak. Az ebédet este 10 órakor költöttük el, mivel fű nem volt, gallyakat hordtunk magunk alá ágynak, de alighogy ráfeküdthettünk, ismét megeredt az eső. Táborozási helyünkön egy pár év előtt szántóföld volt, mivel itt Boszniában rónára szántanak, a vetés úgy néz ki, mint egy kerti ágy, az ágyak mellett csatorna van. Az ily csatornákban komolyan zuhogott a víz, úgy hogy a bakáknak a borjújukat a víz söpörte lefelé, de a fáradt és álmos baka nagy része nem sokat gondolt, hogy féloldala a vízben van aludt tovább. Úgy hogy némelyiket a víz bőröndjével együtt kezdte a rónába vinni, így kénytelen volt felkelni.

A baka, hogy valamire rá ülhessen a bőröndjét tette maga alá, és oltalmazta, hogy legalább a belső része a bőröndnek maradjon szárazon, de az eső szakadt folytonosan, természetes, hogy a föld megpuhult. A bőrönd is borjú létére tele itta magát halála után. Comicus volt nézni az összehúzódott guggoló bakát, fején a csuklya, kezében fegyvere, borjúja alatta, mind a három facsaró víz lett, a fegyver csövéből a vizet lehetett kidönteni. Aki nem tudta, hogy ez tábor, ezt meglátva szörnyet halt volna ijedtében a guggoló sötét alakok látásától. Én rögtön az eső kezdetén feltápászkodtam és kezdtem Pete hornista káplár komámat hangicsálni.

Rettenetes éjszaka volt ez, a tábori tüzeket az eső eloltotta, így meg sem melegedhettünk. Reggel 5 órakor csináltunk mégis egy kis keserves tüzet, mert hogy szűnt az eső, óh mily jó esett egy kissé melegedni! A tűz mellett feketét főztünk, melyből több mint egy literecskét felhajtván, fázott gyomrom egy kissé felmelegedett, de már ekkor megvirradt. Felkészültünk, hogy tovább menetelhessünk.

1878. július 31.

Fél hat órakor elindultunk, öszveázva annyira hogy csizmánkat ha felemeltük folydogált a víz a szárán ki. Kénytelenek voltunk lehúzni és kidönteni belőle a vizet.

Két órai menet után találtunk egy kisvárost, mely erődítménnyel volt ellátva. Az Unán levő hidat a mi hadseregünk tartotta megszállva, (a városnak nevét nem tudom). Egy-két órai pihenőt kaptunk, enni kellett volna, de a kenyér az élelmi zsákban kovásszá vált. Eltelvén a pihenési idő tovább mentünk, itt a tájék szintén ki halt volt, de mégis az a vigaszunk volt, hogy láttunk, ha bár távol is emberi fészket. A házakban lakók nem voltak. Esti 7 óráig tartott a menet, századunk kocsi fedezet volt. A kocsik a nagy sár miatt igen nehezen haladhattak előre, miért is 1 órai menetet másfél óra alatt tehettünk meg. Mily nagy volt örömünk midőn megláttuk a messziről tarkázó tábort, hol az egész Brigádból csakis a mi zászlóaljunk hibádzott.

Leszerelvén magunkat rögtön a főzéshez fogtunk. Gyönyörű sík tájék volt ez, mint egy 1500 lépésnyi négyszög téren Pridor város alatt, körülvéve sövény kerítéssel, de még szebb volt az azon fekvő tarka barka katonaság, mely állott gyalogság, lovasság, tüzérség, utász, sebesültvivők stb. A tábor közepén az élelmezési kocsik előtt a markotányos kocsik, a sok vágómarha, a sok lovak, amelyek szinte egy legelő csordát képeztek. A markotányos kocsik mellett a minden fegyvernemből álló katonaság, ki mindenik akart valamit venni, persze hogy egyik a másiktól nem fért. Az ezredbanda játszotta a szép magyar nótákat, mire a baka perdült táncolni rá. Másik csoport a markotányostól drága pénzen vett italtól jó kedvet kapván daloltak (a többiek változatos alakban). Itt lehetett látni, ki fegyverét tisztítja, ott egy csoport, ki a főzéshez készül, várván a tábori mészárosok által leszúrt marháknak húsát. Amott a másik vetkőzik, hogy elszakadt ruháját megvarrja. Pajtása piszkos kapcáját tisztával váltja fel. Itt patkolják a lovakat, másik oldalon abrakolnak, és hordják vederbe a vizet, hogy lovukat megitathassák. Szakácsunk előhozván a húst, én felgyürkőztem, hogy a 4. szakasz részére egyformán eloszthassam a járulékot, tenyérnyi szélesre köszörült késsel vagdaltam szét. Cimborám Daoda Gyurka ezalatt összeállította a legénységet, hogy a kenyeret kioszthassa közöttök.

 A VI. és VII. hadosztályok útvonala Banja Lukáig
(Forrás: Mittheilungen des k.k. Kriegs-Archivs – Die Occupation Bosniens und der Herzegovina)

Bőrünk még most sem volt száraz mert a nappali menet alkalmával is áztunk. Egy asztagból pompás fekhelyet készíténk magunknak Daoda pajtással, azon jóreményben voltunk hogy két éjszakai nem alvás után pihenhetünk. Bort egy hordóval kaptunk, de mivel a kotláinkban főztünk, addig el nem oszthattuk amíg az ebédet el nem végeztük. Így azután a kotlák kiüresedvén a borhoz is hozzá juthatunk. Ebédünk esti 10 órakor készen levén, hozzáfogtunk az etetéshez, de még a levest meg sem ettük a dandárnok riadót fúvatott (kapitány úr együtt akarja látni az ő vitézeit; siess hamar csak előre, stb.) Láttál-e már bakát (mert sok annyira el volt törődve, hogy az ebéd eszébe sem jutott) ki álmából ijedten ugrik fel és, hogy mindenit, mije van, azt hátára emelje. Másik ki ijedtében ki nem ejtette az ő edényét kezéből egy rettenetes áldás mellett vágja úgy földhöz, hogy különben?!

Azt az őrületes kapkodást, a lovak nyerítenek (a táborban fáklyát gyújtottak rettenetes sötétség volt és az eső szakad) azokat a mozgó alakokat ezrével, ahogy a tüzérek ágyúikat rendezték, s állították fel, lovaik hátára a lovasok nyergeltek, de a bakának 8 perc alatt mindene kezében van, 10 perc alatt colonéban áll, s az ütközetet felveheti. Jó magam is szétnézek magam körül, mit fogsz csinálni führer úr a menágeriával ilyen esőben és sötétségben.

A puska nem ropog, lehetetlen, hogy ellenség legyen. Tovább ettem, de már a többiek a gúlákat szedték széjjel. Ki kellett a rizslevest önteni, keresem közte a húst, de nagyon kis darabot találok benne. Hogy lehet ez, hiszen ez két porció étel lenne az enyém és Daodáé. Én raktam a kotlába a húst, két porció helyett öt porció húst találtam betenni, de már ennek vége vagyon. Megfejtése az, hogy valamelyik jó baka fél fővésében kiemelte belőle a büdös darabot.

 Tüzérek tábori szolgálatban
(Forrás: Neue Illustrirte Zeitung)

Felszerelvén magamat eszembe jutott, akkor kárpótolni kellene magamat. Felállítási helyünktől mintegy 50 lépésnyire megláttam a sötétlő hordót a fáklya fényénél, ha bár Skomparini hadnagyom reám kiabált, mégis elemeltem az angyali nedvet, melyből a 2 literes zsíros főző kotlát tele eresztve nagy gondolkozásra szájamhoz emeltem. Bor, mint a Niagara zuhatag zubogott hatalmas torkomon keresztül böndőm mélységes üregeibe és én addig le se vettem még csak egy csepp vala benne. Itatásom közbe torkom zuhogása szerint érzem böndőm rémségesen növekvő állapotát, mely mértékben fogyott a kotla tartalma, úgy épületesedett böndőmnek tartalma.

Már egy óra hosszat állottunk zak und pack. A hűvös eső igen hasznos volt, de csakis a fejnek és nem pedig a mellre, és kenyeres zsákra, mert ez utóbbi keresztül ázván kénytelen voltam kenyeremet a köpönyeg alá rejteni, hogy így az esőtől megóvhassam. A sok ácsorgást megunván láttam, hogy nem lesz semmi. Bagi, szentesi fiúnak intettem hogy mondjunk nekik jó éjszakát és hagyjuk őket itt. Ott is hagytuk szerencsésen századunkat. Azon osztagba honnét a búzát hoztam fekhelynek, befészkeltük magunkat annyira, hogy az esőtől mentek voltunk, ott ülve pompásan aludtunk, annyira is inkább mert két éjjel nem aludtunk már. A reggeli riadó költött föl bennünket, de mire a századhoz érénk azok már teljesen felszerelve állottak. Oka, hogy alármírozva lettünk az volt, hogy tudósítást kapott dandárnokunk arról, hogy meg akartak bennünket támadni azon éjjen, ami ítéletem szerint csak rémhír volt, de biztosítottuk magunkat. Ugyanis a Pridorból kivezető hidat felszedették és őrséget állítottak mellé. Az egész mulatságban az volt szerencsétlenségem, hogy a köpenyem alatt szívemhez szorított kenyeret fekhelyemen felejtém, a kenyér pedig Boszniában aranyat ért.