Subik Károly életét keretbe foglalta a két világháború, melyek során tábori lelkészként teljesített szolgálatot. Mindkettő sorsfordító volt számára. Még fiatal papként a Nagy Háború lövészárkaiban szerzett érdemeket. Subik „nagy napja” 1916 decemberében jött el a Sasfészek nevű támaszponton. A háborút követően rövid időn belül magas pozíciókba jutott az Egri Főegyházmegyében, ennek alapját a képességei mellett a kitüntetései és kapcsolatai adták. A II. világháború újabb hadi szolgálatot hozott neki, melynek során örökre elhagyta Magyarországot.

Subik Károly 1888-ban született a Pozsony vármegyei Magyardiószegen. A nagyszombati jezsuitáknál folytatta tanulmányait, majd Nyitrán, innen került Egerbe, ahol 1911-ben pappá szentelték. Első szolgálatát Kerecsenden látta el mint káplán. A 1915-től a kassai 39. honvéd gyaloghadosztálynál szolgált mint a hadosztály tábori lelkésze. Az alakulat 1914-től az 1916-os román betörésig az orosz harctéren harcolt. Saját kérésére 1916 júliusában a hadosztály 78. gyalogdandárjához tartozó m. kir. miskolci 10. honvéd gyalogezredhez helyezték át. Itt egészen 1917 nyaráig szolgált, ekkor tért haza Egerbe. A legénységét saját fiainak tekinthette, hiszen a 10. gyalogezred hadkiegészítési területe Heves vármegyét is lefedte, a 10-es honvédek II. zászlóalja Egerben állomásozott. (Az I. zászlóalj és az ezredtörzs Miskolcon, a III. zászlóalj pedig Sátoraljaújhelyen.)

 Subik Károly papi öltözékben a kitüntetéseivel
(Forrás: Ivánovich Viktor szerk.: A 25 éves egri m. kir. Áll. Polgári leányiskola értesítője az 1931-32. iskolai évről)

A kitüntetések sorrendje (középről a bal váll irányába):

• Ferenc József Rend lovagkeresztje hadiszalagon kardokkal,
• II. osztályú Lelkészi Érdemkereszt (Piis meritis) hadiszalagon kardokkal,
• Bronz Katonai Érdemérem (Signum Laudis) hadiszalagon kardokkal,
• Károly csapatkereszt,
• XI. Piusz Bene Merenti Jubileumi Érdemkereszt,
• a Vöröskereszt 2. osztályú díszjelvénye hadiékítménnyel,
• Alattuk a Vitézi Rend jelvénye.

Subik Károly pályafutásának kronológiája:

• 1910: Egerben érseki hivatal tollnok.
• 1911: Pappá szentelik.
• 1911-1913: Kerecsenden káplán.
• 1913-1915: Egerben karkáplán, hitoktató és a Katolikus Legényegylet prefektusa.
• 1915-1917: A 39. honvéd gyaloghadosztálynál, majd a 10. honvéd gyalogezrednél tábori lelkész.
• 1917: Érsek uradalmi karkáplán és hitoktató.
• 1920: Az egri Katolikus Legényegylet alelnöke, érseki titkár.
• 1925: Érseki irodaigazgató, tiszteletbeli kanonok.
• 1926: Az egri Katolikus Legényegylet elnöke, thypultai címzetes apát.
• 1927: Vitézzé avatják.
• 1928-1942: Egyházmegyei főtanfelügyelő.
• 1931: Kanonok.
• 1933: Pápai prelátus.
• 1942-1944: Felsőházi tag.
• 1943: Érseki főjószágkormányzó.
• 1944-1945: Tábori lelkész.

Tevékenységét és személyét általános elismerés, szeretet és megbecsülés övezte a legénység körében. A hadosztálynál, majd a 10-eseknél végzett feladatai mellett arra is szánt időt, hogy számontartsa a kerecsendieket is. Erről a Román Ferenc egri 60-as gyalogezredbeli baka naplójában leírtak tanúskodnak: Subik levelezéseik során folyamatosan érdeklődött a településről bevonultak iránt.

A 10-esek hitélete nemcsak a front mögött a biztos távolban, hanem az első vonalak lövészárkaiban is folyt. Az első vonalbeli jelenlétét tanúsítják a 1916. december 3-án történtek, amikor a tábori lelkész egy kozákroham közepén találta magát. Ezen a napon a Gyimesekben a Hidegség településtől északra lévő hegyekben, a pontszerűen kiépített állásokat járta. Aznap nem tudta szervezett körülmények között megtartani a szentmisét, így ellátogatott a lövészárkokba. Subik vasárnap lévén mindenhol gyóntatott, áldoztatott. A feladatának nehézségét az is mutatja, hogy az ezred által tartandó rész légvonalban 20 kilométer hosszú volt, ehhez párosult a nehéz terep mellett a rendkívüli hideg idő is.

 Vázlat a Sasfészek támaszpontról
(Forrás: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár)

A Sasfészek nevet viselő támaszponton lezajlott összecsapást Benkóczy Emil az 1936-ban megjelent Heves vármegye vitézei című munkájában viszonylag részletesen foglalja össze.

„Déltájban, [Subik] eljutott kísérőjével, Iszkerka Tamás zászlóssal a Sasfészeknek nevezett félköralakú támasztópontba. Beszélgetve honvédeivel egyszerre erős gyalogsági tüzet kapott a Sasfészek középső, kihajló részén a szemben álló kozákoktól. A honvédek a tüzet viszonozták, mely tűzharc félóráig tartott. Subik ez alatt az állásban a honvédek között tartózkodott és kitartásra buzdította őket, a sebesülteket pedig bekötözte. Egyszerre hatalmas »Hurrá« reszkettette meg a levegőt. Mire az emberek felocsúdtak, félkörben, a futó támpont balszárnyát áttörve, kozákok rohamát látták. Embereink erre kiugrottak az állásból és a rettegett kozákok láttán ingadozni kezdtek. Subik és Iszkerka biztatására rajvonalba fekszik a csapat és fegyvertűzzel igyekeznek a kozákokat feltartani. Erre a kozákok rohama megtorpan. Iszkerka felugrik, egyedül rohan rá az ellenségre. Subik is tüzeli a honvédeket. Közben a megindult szomszédos csapatokkal kiverik a kozákokat a támaszpontból, kik hanyatt-homlok menekülnek le a fákkal benőtt hegyoldalakon. A harc végeztével kiküldték az üldöző járőröket és helyreállították az összeköttetést, miben Subiknak is tevékeny része volt. Majd bekötözve a sebesülteket, eltemette a halottakat és éjszaka bevonult az ezred-parancsnokságra.”

 Részlet a hosszúhavasi védelmi állásból
(Forrás: magyarezredek.hu, Letöltve: 2020.11.06.)

Több naplóban is megtaláljuk az összecsapást, Sáfrán Géza ezredparancsnok csak röviden említi a harcokat: „1916. december 3. Déli 1 órától 4-ig erős orosz támadás a Sasfészek és Meleghavas között. Betörnek. Merkovits zászlóaljparancsnok véresen visszaveri. Első alkalommal használnak kézigránátot [az oroszok- a szerző]! Subik tábori lelkész, Leichter hadnagy és Iszkerka tiszthelyettes kiváló, személyes vitézséggel harcoltak. Mind kitüntetést kaptak.”

Klink Ferenc „telefonista” szintén a helyszínen tartózkodott, ő kissé hátrébbról látta az eseményeket: „Dec(ember)3-án. Az idő szép, és nyugodtan telik el délig. Délután 2 óra tájban a muszka hirtelen újra támadást intéz, mely sikerült is neki. A vonalba tört, hol 38 emberünket elfogott. Mi a fedezékünkből elmenekültünk és a telefont is leszereltük. Már a muszka jött fel a hegyre, és egy géppuskát is felhozott, amit mindjárt működésbe hozott. De nem sokáig tartott a győzelmük, mert a 2. század ellentámadást indított és Iszkerka utász zászlós, mely véletlenül vonalban volt az elcsüggedt embereket bátorította. Szavával és elöljárásával rohamra vezette, mire az elfogott 38 emberünk új erőt kapott, kiszabadította magát a fogságból. A támadást ismét visszavertük és 5 óra tájt ismét csend lett. Veszteségünk is volt, a századnak egy halott és több sebesült, köztük egy barátom is megsebesült. Most már mi is hozzáfogtunk a telefonvonal kiépítéséhez, melyet a muszkák összetéptek, este 10 körül lettünk vele kész. Éjszaka nyugalom volt.” A honvédek nagyszerű helytállását tovább emeli a foglyok kiszabadításának ténye.

Subik Károly az orosz támadás elhárításakor nemcsak mint lelkész, hanem mint elszánt, lélekjelenlétét a legválságosabb pillanatokban is megőrző és példamutató katona viselkedett. Véleményem szerint ez a délután sorsfordító volt számára, és Subik későbbi életének alakulását nagyban meghatározta.

A harcok másik kulcsemberét is szeretném röviden bemutatni.

Iszkerka Tamás 1895-ben született. 1906-10 között az egri állami főreáliskolában 1910-1914 között az egri katolikus tanítóképzőben tanult és tanítani kezdett, de hamarosan behívták tartalékos tisztnek. A Sasfészekben, az „Utánam magyarok! Előre fiuk!” kiáltással egymaga rontott rá az ellenségre, ennek is köszönhetően fordították meg a harc kimenetelét. Ezzel a legénység és altisztek számára elérhető legmagasabb kitüntetést, az Arany Vitézségi Érmet szolgálta meg. Később évtizedekig tanítóként dolgozott és a folyamőrségnél is szolgált, a II. világháborúban a 3. folyamzárzászlóalj parancsnoka volt. 1956-ban Illei Tamás néven a poroszlói forradalmi bizottság tagja volt.

 Illei (Iszkerka) Tamás folyamőr egyenruhában (1930)
(Forrás: Fortepan / Szabó Dezső, képszám: 151261)

Az ezredet 1916 karácsonya környékén kivonták a gyimesi magaslatokról, onnan Csíkszereda mellé kerültek kiképzésre. 1917 február végén, immár másodszor, kerültek az Úz völgyébe. Subik Károly első katonai szolgálata 1917 júniusában itt ért véget, visszakerült Egerbe, Szmrecsányi Lajos érsek mellé.

 A III. zászlóalj katonái felesküdnek IV. Károly királyra
(Forrás: magyarezredek.hu, Letöltve: 2020.11.06.)

Innentől az egri érseki aulában szolgált, kezdetben, mint érseki titkár, majd kanonok, később pápai prelátus. A budapesti Lengyel Intézet oldalán és néhány lengyel portálon említik részvételét a lengyel-bolsevik háborúban, de erről részletesebb információkat nem találtam.

Ahogy teltek az évek, meghatározó alakja lett a két háború közötti Heves és Borsod vármegyei szellemi életnek, melynek alapja a háborúban elért érdemei voltak. Fiatalon, gyakorlatilag a 30-as éveire a főegyházmegye egyik vezető tisztségviselője lett.

 Budapest, Szentháromság tér, a Mátyás-templom bejárata. Vass József népjóléti és munkaügyi miniszter gyászmiséje után távozik Szmrecsányi Lajos egri érsek, tőle jobbra Subik Károly (1930)
(Forrás: Fortepan / Rosta László, képszám: 77095)

Subik lelkes ápolója volt a bajtársi közösségnek. Rendszeresen részt vett a háború utáni katonatalálkozókon, ezrednapokon, az újjászervezett honvédség eseményein is rendre felszólalt. Az ő felterjesztésének is köszönhető, hogy a cs. és kir. egri 60. és a m. kir. 10. honvéd gyalogezredekről utcákat neveztek el Egerben (1925). A másik ma is látható, hozzá kapcsolódó emlék, az 1941-ben adományozott eger-lajosvárosi elsővilágháborús temetői emlékkereszt.

 Az egri emlékkereszt napjainkban
(Forrás: A szerző felvétele.)

Igaz nem csak rajta múlt, és nem kevés szerencse kellett hozzá, de közvetve neki is köszönhető a 10-es honvédek tárgyaiból készített hadikiállítás megmenekülése is. 1944-ben a miskolci 10-es hadimúzeum gyűjteménye (több mint 2500 tárgy) veszélybe került a Miskolcot és Diósgyőrt támadó szövetséges légierő bombázásai miatt. A muzeális értékű darabokat szorgalmazására az egri líceum alagsorában helyezték el. Subik terve sikerült, a gyűjtemény egri része átvészelte az oroszok érkezését és egyben maradt. Az anyagot 1949-ben átszállítottak a Honvéd Múzeumba (ma Hadtörténeti Múzeum).

 A volt cs. és kir. egri 60. gyalogezred ezrednapja Hatvanban, az emelvényen Subik Károly szónokol
(Forrás: Képes Pesti Hírlap, 1938. szeptember 14.)

1944-ben, 27 évvel az után, hogy 1917-ben tábori lelkészi feladatai alól felmentették, újra fordult a sors kereke, Subik ismét tábori lelkész lett. Az reaktiválás okára semmilyen utalást, forrást nem találtam.

Mindenesetre megemlítendő, hogy az agg érsek, Szmrecsányi Lajos 1943-ban (91 évesen) elhunyt és Czapik Gyula került az egri érseki székbe. Subik valószínűleg azt is látta előre, hogy a szovjet hadsereggel érkező és kiépülő új rendszerben nem lesz maradása.

Immár a második világháborúban támogatta a magyar katonákat az oroszok ellen. Sokaknak a sorsa volt 1945 tavaszán a Németország (Ausztria) felé távozás, az övé is. Katonáival és Hász Istvánnal, a honvédség tábori püspökével együtt lépte át a nyugati határt. (Kettejük kapcsolatához érdekes adalék maga a tábori püspöki pozíció. A közvélemény kétszer is Subikot tartotta fő esélyesnek erre, de mindkétszer „beelőzték”. Először Zadravecz István lemondásakor cikkeztek, hogy Subik a fő esélyes (1926), ekkor Révész Istvánt nevezték ki. Majd Révész halálakor (1929) Subik újra képbe került, ekkor viszont Hász lett a „befutó”.)

Közel tíz évig élt távol hazájától, egy lourdes-i zarándoklat után, 1954-ben az ausztriai a mehreraui szanatóriumban hunyt el. Végső nyughelye a bregenzi temető lett.

 Subik Károly 1948-ban
(Forrás: Mihalekné Kádár Magdolna gyűjteményéből)

1955-ben a Katolikus Szemlében Nagy László svájci magyar újságíró Magyar Sors – Egy menekült pap sírja előtt mély érzelmű írással emlékezik meg róla. A cikkben adományokat kér egy méltó síremlékre, mert addig csak egy fakereszt jelezte Subik Károly földi maradványainak helyét. A cikket hamarabb olvastam, minthogy a családdal sikerült felvennem a kapcsolatot, így nagy örömömre szolgált, hogy előkerült egy fekete-fehér fotó Karl von Subik sírkövéről, melyen a német von szó a vitézi címre utal. Az összefogás sikerrel járt, maradandó kő jelezte az egri pap nyughelyét. Napjainkban azonban már nem található meg a sírhely, a temetőgondnokságtól kapott tájékoztatás szerint a parcellákat újraosztották.

 Subik Károly sírja egykoron a bregenzi temetőben
(Forrás: Mihalekné Kádár Magdolna gyűjteményéből)

 Subik Károly és Ábel Ádám a 150-es sírhelyben nyugszik. Ábel Ádám Bregenz-Riedenburg-i zárdalelkész, korábban dernyei plébános volt
(Forrás: Marlene Buttnak a bregenzi temető munkatársának fotója)

A kezdetektől fogva ott motoszkált bennem a kérdés, hogy vajon a tábori lelkész használt-e fegyvert a harcok során? Az átnézett forrásokban mindössze egy helyen találtam erre való utalást, Nagy László Magyar sors című cikkében. Így említi az erdélyi harcokat: „Ott, Erdély védelmében, nemcsak puskát fogtál, amikor erre sor került, de a vezető nélkül maradt, szétugrasztott legénység fölött átvetted a parancsnokságot és csatlakozva v[itéz]. I[szkerka] Tamás zászlós egységéhez, ellentámadással kivertétek az állásainkba betört ellenséget.”

Itthon sem felejtették el teljesen, 1992-ben az Egri Főszékesegyházban, egy évvel később a Szent István-bazilikában mondtak misét lelki üdvéért.

Munkám segítéséért köszönettel tartozom Mihalekné Kádár Magdolnának, Bartók Bélának, Kovács Ferencnek és Szentváry-Lukács Jánosnak. Subik Károly kitüntetéseinek és a háború utáni karrierjének az összefüggéseivel Bartók Béla részletesen is foglalkozott egy tanulmányában.

Subik Károly kitüntetéseinek és a háború utáni karrierjének az összefüggéseivel Bartók Béla részletesen is foglalkozott egy tanulmányában, ami itt érhető el: https://ojs.uni-eszterhazy.hu/index.php/ECEHS/article/view/1026/880