Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 6. rész
1878. augusztus 9-én hősünkre a megfeszített menet után egy rövid pihenő vár. Megismerkedhetünk a jajcai harcok során egy tiszt különös halálának a történetével, illetve azzal is, hogy milyen különleges ajándékot kapott a württembergi herceg a bosnyákoktól a csatát követően. Az okkupáció folytatódik, a következő cél Travnik elfoglalása. Nem lehet tudni, hogy itt mire lehet számítani…
1878. augusztus 9.
Rast. Előörsre küldettem 12 emberrel délután ki, a kukoricába, egyik emberem talált egy bosnyák, azaz török patrontáskát szíjjal és egy élelmiszerzsákot. Délután 5 órakor felváltattam, visszaérvén a táborba eleségünk nem volt, kénytelenek voltunk kukoricát requirálni[[Rekvirálni. Anyagi szolgáltatás ellenében a hadsereg számára igénybe venni. Ebben az esetben az ellenszolgáltatás minden bizonnyal elmaradt.]], és a tábor melletti házakból csirkéket hadifoglyoknak ejteni, melyeknek nyakát kicsavarván, megkopasztottam, az egyiket levesnek, másikat nyársra húzván megsütöttem.
„Trawniki legújabb Mosé”‒ a kép és az aláírás is Sófalvy József visszaemlékezéséből
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)
Sütés közben veszem észre, hogy táborunkkal által ellenbeni hegyen, a Jezero folyón túl, az erdőben még most is lehetett 2-3 szemtelen bosnyákot kóborlani látni.
Nem nagy messziségben van pedig onnét, még a félig sült csirkét is kiüttethetnék kezemből. Egy kevés eső volt ugyan a csirke elfogyasztása közben, mely csak félig volt megsütve, de azért Daoda komával ugyancsak jóízűn fogyasztánk el még az karmantyúit is.
Több asztagukat szétszedtük fekhelynek, igazán fáj az ember szíve érette, de szükség törvényt ront. Mink is kenyér helyett zöld szilvát eszünk, csak hogy gyomrunk üres ne legyen.
1878. augusztus 10.
Reggeli 7 órakor útnak indultunk. Most már a mi Brigádunkat taszították elő, annál is inkább, mert a tegnapi parancsban benne foglaltatott őfölsége távirata, mely szerint tudomásul veszi Jaica elfoglalását s bennünket, Brigádunkat, nagyon megdícsér és köszöni, hogy oly kitünően megtettük azt a hosszú utat, mely kitartást és fegyelmet tanúsit. S különösen, hogy oly kevesen maradtak el közülünk.
Nem mulaszthatom felemlíteni, hogy 6-án, amidőn a bosnyákok először megtámadták Vürtemberget, mielőtt beereszkedett volna az ütközetbe, beszédet tartott, egy pár szóval lelkesítvén őket, és kijelenté, hogy ez az első ütközet Boszniában, melyre az ezredi zenekar az osztrák himnuszt játszván megkezdődött az ütközet.
Itt történt egy tisztnek különös halála, ugyanis a Kuhn ezred adjutánsának távcsöve derekára levén felcsatolva egy golyó által az üveg széttöretvén a szerencsétlen tisztnek hasát az üveg felmetszette. Bele kifordult rövid idő alatt bevégezte, ott fekszik ő és 2 közember.
Sófalvy Józsefnek itt van egy rövid utólagos beszúrása a mondatok közé beékelve:
„1878 év december 9-én ott járván keresztjök, ily elhagyatott helyen, felvolt friss zöld koszorúval díszítve.”
Összesen a kétnapi ütközet alatt 3 tiszt és 150 sebesült meg a mieink közül, az ellenfél részéről nem lehetett tudni, mennyi, mert elhordták sebesültjeiket és halottjaikat. Napok múlva a szag után jöttek reá, hogy itt is, amott is a bokorban fekszenek.
A mai napon, elindulásunk előtt, kapott Vürtemberg egy ládát a bosnyákoktól, melyet felbontván, ráösmertek a szakaszvezetőre és egy közember fejére, melyet elfogván megcsonkítottak. Azon üzenet mellett adták által, hogy valamennyi svábbal így fognak elbánni.
A travniki vár, Sófalvy József rajza a visszaemlékezésből
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)
Amint fentebb említem is, utunk a városon vezetett keresztül, melynek egy része a Jaicai vár által van körülvéve. A fellegvár a város közepén levő dombon fekszik. Roppant régiség füstös falakkal, a városon keresztül hatolván csakis a várkapun lehet kijutni, mely mellett roppant sebességgel rohan a Jezero, illetve Pliva folyó több mint 20 öl szélességben, melyen keresztül egy hosszú fahíd van, ezen kellett keresztülmennünk.
Innét visszatekintvén láttam, hogy ha ez oldalról kellett volna támadnunk, nem tudom, hogy lehetett volna a városba behatolni; szerencsénkre azon oldalon nagyon könnyen lehetett behatolni. Túlmenvén a hídon, egy jó magas domb van kettévágva úgy, hogy egy pár kocsi alig kerülheti ki egymást.
A dombon jobbról és balról temető, comsuék nyughelye. Különben itt nem képzelheti az ember, hogy mennyi a temető úton útfélen, és bent a városba számtalan házaknál öt-hat turbányos sírkő áll. Úgy hiszem, a módosabbak csak házuknál temetik el halottaikat.
Ez útvágást hátrahagyván magunk után, a Jeseró folyó ismét egyet kanyarul szorosan a hegy tövében, hol csak is egy fahídon lehet ismét áthatolni. Ha ezen az úton is túlhalad az utazó, van neki felfogása, hogy mily nagyszerű helyen fekszik a Jaicai vár. Ha ezúton lenne ostrom alá véve, két hídon egy szoroson kellene keresztülrohanást tenni ellene, és még ekkor jön csak a magas, széles kőfalazat. A túlsó oldala semmi jelentőségű, míg ez oldal valódi erősség.
Utazásunk, azaz e napi menetünk roppant fáradságos és hosszú volt, mivel íly csapatnak elég alkalmas helyiség nem volt e tájékon a táborozásra; estve fél nyolckor érkezénk Szeszics faluhoz, hol Batalionunk hely szűke miatt kénytelen volt a hegyoldalba táborozni.
Hogy alkalmas fekhelyet készíthessünk magunk részére, kénytelenek voltunk kis ásónkkal gödröt ásni. Egy kevés szalmát szedvén össze nyomorult helyünket valamennyire alváshoz előkészíténk. Eltörődvén rögtön lefeküdtem, de oly hűvös volt az idő, hogy kénytelen voltam felkelni 11 óra tájban. Éhes levén kerestem az ebédemet, de míg én aludtam, valamely jó baka bevette ebédemet, mely ugyan vacsorának is beillett volna, ha ugyan lett volna.
Éhes is voltam fáztam is. Szerencsém volt, hogy kávénk volt; a tábori tűz mellett megfőztük. A tábor gyönyörűen nézett ki a tábori tűz mellett, de nem sok gyönyörűségem volt nézésében éhesen és álmosan.
1878. augusztus 11.
Reggeli 4 órakor már elindultunk. Századunk mint elővéd lett kiküldve, én pedig oldalvéd voltam 12 emberrel. Hegyen föl, völgybe le kellett sebesen haladnom, hogy a trupával egy vonalba marsírozhassunk [[Menetelhessünk.]].
De oly gyenge voltam, hogy kénytelen voltam a századhoz berukkolni és mint beteg az úton pihenvén, a csapat után lassan egy pár beteggel cammogtam az élelmezési kocsikkal és tragtirosokkal (élelemszállítók). Kik megkínáltak egy kis rachiával (pálinka), mely igen jól esett szívemnek. Nem levén biztos dandárnokunk, hogy ellent fog-e állani Travnik vagy sem, előrelátó volt, minden eshetőségre.
Ámbár az átvonuló insurgensek kényszerítették Travnikot, hogy álljon ellent; de ez nem tette. Elbeszélésök után, ha ma meg nem érkezünk, ellent állani kénytelenek lettek volna, mert az insurgensek a várost fel akarták már tüzelni, de mivel közelítettünk, gyorsan vissza kellett nekiek Seralyova fele húzódni.
3 órai menet után Travnik alatt állottunk, Travnik küldöttséget küldött ki elébünk, mely szerint minden ellent állás nélkül megadják magokat.
„Travniki laktanya, volt török kaszárnya” ‒ a kép és az aláírás is Sófalvy József visszaemlékezéséből
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)
A város alatt először is a török kaszárnya ötlött szemünkben és a lőportár. A kaszárnya előtt (hol jelenleg lakunk) a török katonaság állott fegyver nélkül, egy századnyi. Több tisztek és lovasok, körülbelöl 25-en, fehér lovakon karddal tisztelegtek parancsnokunk előtt. A mi csapatunk viszont fogadta a tisztelgést, és zeneszóval elléptetett előttük.
Az 1. zászlóalj a városon keresztül menvén a város hátsó felén mintegy negyed órai távolságra táborozott le. A kaszárnya előtti nagy térségen az egész Divisió, hemzsegett a sok katona e kevés helyen. Én, mivel az első zászlóaljhoz tartoztam, a városon keresztül kellett mennem, hogy csapatomhoz csatlakozhassak.
A város közepén, hol a mostani Térparancsnokság van, nagy népcsoportot láttam; ott volt Vürtemberg a dolaci apácák és polgároktól körülvéve. Az apácák és fiatal leányok jöttek fehérbe öltözve a hercegnek tisztelegni, és kérték a foglyok elbocsátását, mit a herceg foganatosított is. A foglyok nagy részét elbocsátván Travnikot oltalmába fogadá.
Az itteni omladozott várat szinte által adták. Sok muníció és ágyú volt, úgy szinte a nagy kaszárnyában is. Gyönyörű 6 nehéz Krupp ágyút kaptunk minden felszerelékkel és 40 szürke óriási ágyús lovakkal.
Végignézvén a fogadtatást, amint kifelé haladtam volna, bámulatomra megállított egy fiatal szerb. Igen csinosan öltözve, látszott, hogy meg volt indulva Vürtemberg nagylelkűségén, meglehetősen beszélt magyarul. Magyarországon iskolába járt, és egy pár évig lakott volt Szegeden stb. Kérdezte hova valók vagyunk stb.
Megérkezvén a táborba, levetkőzve a folyóba beülvén mostam ki fehér ruhámat, mely már igen piszkos állapotban volt. Comicus volt, és nagyon nevettük hadnagy gróf Csákit ki szinte leöltözött, és szétvetvén hosszú lábait, úgy mosatta magát Paulik inasával.
1878. augusztus 12.
Az éjjel eső volt. Medvecki kapitány volt zászlóalj parancsnokunk, ki egy boglyához csináltatott magának egy kis sátort. Én is az eső miatt ide menekültem, de a boglyába nem lévén szabad nagy kárt csinálni, biz én megáztam. Mostani táborozási helyünket oda hagyván, a nagy kaszárnya előtti térségen foglaltunk helyet, hol kenyér helyett cvibakot[[Kétszersült.]] kaptunk, de ez is jó volt.
Ismét kezdett az eső csepegni, minek folytán a nagy kaszárnyába beszállásoltak bennünket; egy szobába van az egész század, körül a szobába pad van, de egyéb semmi. Nem nagy kényelem, de legalább nem fogunk ázni. A kaszárnya udvarán a Kuhn ezred zenekara játszik, melyet kíváncsian hallgat a török katonaság.
Kíváncsi voltam megnézni lakásukat, bementem hozzájok, itt is pad van körül a szobába, mely úgy néz ki, mint nálunk az istállókba az alomtartó, azaz a jászol alja, előtte leterítve minden egyes töröknek a földre a pokróca. Ez az ágyok. Habár nekünk most ilyen is jó volna.
A szoba hátsó részében körbe ülve találtam őket; egy nagy, födő alakú pléhbe parázs a kör közepett, melynek tetején szén, kávét főztek magoknak. Meglátva engemet, a körbe vontak, és magyarázták, hogy őket is elhajtották az insurgensek Jaicához, ők is tüzeltek reánk, de ők felfelé tartották fegyveröket, és nem lőttek minket. A magyarokat szeretik, sőt daloltak is rólunk valamit, és Plevnáról is. Elbúcsúzván tőlök, visszamentem lakhelyünkre. Ez volt az első eset, hogy fedél alatt háltunk az egész Occupátio alatt. Tegnap levelet írtam Atyáméknak, melyet a mai nap fel is adtam a postára.
Nagyszerűek ezek a rajzok is!
Travnik pedig valóban jelentős település volt, 143 évig ez volt a boszniai vezír (egy pasánál magasabb rangú helytartó) székhelye, kereskedelmi, ipari jelentősége is volt, Franciaország és a Habsburg Birodalom pedig konzulokat küldött a helytartó mellé.
Nem mellesleg Travnikban (vagy Dolacon) született Ivo Andrić író (1892-1975) az osztrák uralom idején, aki 1961-ben Nobel-díjat kapott, és kiváló hangulatteremtéssel idézi fel a boszniai mondákat, legendákat.
Plevna várát a törökök öt hónapig védték az oroszok ellen 1877-ben, míg elveszett, ezért születhetett róla népdal is…