Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 7. rész

1878. augusztus 13-án Vitezbe ér hősünk alakulata, ahová követek érkeznek Szarajevóból. Hafiz basa figyelmezteti a császári és királyi hadsereget, hogy túl gyorsan haladnak; ha ilyen ütemben érnek Szarajevóba, akkor harcokra kell számítaniuk. Sófalvy az este folyamán találkozik egy régi cimbalmos ismerősével, aki a játékával szórakoztatja a táncra perdülő katonákat. A bakák esti mulatozása után másnap folytatódik a menetelés. Erdei hegyi utakon nyomulnak előre. A kémjelentések szerint az egyik hegyi faluban ellenség vár rájuk.

1878. augusztus 13.

Reggeli 6 órakor útnak indultunk, mintegy 3 órai menet után Vitezbe érkeztünk. Az idő meglehetősen kedvezett, foglyokat ismét hoztak a patrolok. Vannak köztök sokan, kik önkényűleg[[Értsd: önkéntesen.]] jelentkeznek, azok rögtön szabadon bocsájtatnak, ha fegyveresen adják is meg magukat.

Délután 4 órakor egy pár hintót és lovasokat láttunk közelíteni táborunkban. Azt sem hittük volna, hogy hintót, habár vén alakú is, de ezen vad országba láthassunk. Ezek Seralyovaiak voltak, küldöttség táborunkban. Seralyovai tisztviselők Hafiz basával élükön és török katonáktól kísérve.

 Hafiz pasa egy korabeli metszeten
(Forrás: Háború-Krónika 1877/5. szám)

Szám szerint 15-16-an lehettek, díszruhában, szép fegyverek: handzsár, görbe kard, pisztoly és puskákkal fegyverkezve. Hafiz Willecz elé vezettetvén magát, a kölcsönös bemutatás után leültek a sátor elébe. Együtt ebédelvén, utólagosan feketét ittak.

Hafiznak neveltségéről tanúskodik az, hogy franciául folyt köztök a társalgás, mint egy jó másfél óra hosszat. Ezalatt kísérőjük, azaz a többiek a kocsinál maradtak. Én is odamentem hozzájok, és mivel egy németül beszélt finomul társalogtam vele. Persze az volt a kérdésem, hogy miért jöttek.

Feleletet kaptam, tudniillik, hogy Hafiz basa azért jött volna, hogy figyelmeztessen bennünket, hogy nagyon gyorsan haladunk előre. Ők Seralyobeliek, és náluk nagy a forrongás bejövetelünk végett, és ha ily sebesen haladunk előre, nem lesz idejök lecsendesíteni a lázongókat.

Továbbá kérdezte, hogy lehetett a mi Brigádunknak 1 nap alatt 14 órát folytonosan így megterhelve marsolni. Ha ilyenkor ütközetet kellene felvennünk, nem volnánk képesek reá, igazat adtam neki.

Jah! De szükség törvényt bont, folytatta tovább, hogy ilyen menést, ily gyors előhaladást ellenséges földön hogy lehet tenni. Békés földön is sok volna, hiszen ő nekik nincs is semmire idejök, „azt akarom” gondolám magamban.

Kérdezé továbbá, hogy ott voltunk-e Jaicánál a tűzben, mert ők minden ösmerik. Nincs benne semmi ördögi mesterség, gondolám. Mink is tudjuk a ti szándékotokat. Pedig mink vagyunk az ellenségetek, és ellenséges földön sokkal nehezebb valamit megtudni.

Kérdésére mondám, elkéstünk, mit igen sajnálunk. Különben nem is nagy szükség volt reánk. De mondja tovább, hogy lehet, hogy oly sokan elestek közülünk. Azon mondám nincs mit csudálkozni. Oly felállítással mink egy ármadiát lettünk volna képesek tönkretenni.

Végeze beszédét ezen szavakkal: magok katonák, magoknak, ha a sors hozza magával, életüket fel kell áldozni. Hafiz basa is elvégezvén beszédét, felült kocsijára, és egy pár uhlánertől kísérve elvágtattak. De alig mentek 600 lépésnyire, midőn egy háznál leszállván lovaikról – úgy jöttükben mint most – imádkoztak, úgy mentek tovább.

Elbúcsúzásuk után hallottam Willecztől, amint mondá adjutánsának, hogy most már mindent tudok. Alig hogy elmentek ezek, jött egy követség ismét [egy] pópa szónoklata alatt, kiknek egy baka volt a tolmácsok. Buzokovácból jöttek, mutatták karjaikon, hogy ők keresztyének, és a törökök fel akarják gyújtani falujukat, mert nem segítenek nékik, és nem csatlakoznak a fölkelőkhöz. (Minden katholikos bosnyáknak vagy nőnek karja ki van verve keresztekkel, mint a vad indiánoknak. 15-16 kereszt is van egyik egyik kezén.). Willecz megnyugtatta őket, hogy legyenek nyugodtan. De biz mink majd csak holnap tesszük tiszteletünket nálok.

Ilyen szép holdvilágos estét még nem értem Bosniában. Amint lefeküdtem, hallok valami cimbalom szót, felugrok oda megyek! Kit látok cimbalmozni? Az én vén cigányomat, kivel 1876 július hónapban Dalmatiába utaztamban a tengeren a hajón találkoztam. Záránál csatlakozott hozzánk. Megösmertem, ámbár árnyékban ült a kocsi mellé húzódva, s úgy cimbalmozott. Említém neki, hogy emlékszik-e még, hogy a sós tengeri víztől és a levegőtől mennyire ki volt a lába persegve, mely annyira viszketett neki, hogy kénytelen volt félbehagyni muzsikálását és vakaródzni.

Most már ő is emlékezett, hiszen tudja az úr, hogy akkor is azért cimbalmoztam magának, hogy magyar embert találhattam abba a csúnya országba. Alig tudtam a sok beszédtől szabadulni. Végezte beszédét, ezen szóval: az is csúnya ország volt, de ez még csúnyább, de azért az úrnak muzsikálok addig, míg csak tetszik.

Úgy került hozzánk, hogy a Véberek elfogták mint kémet, és egy führvéser pesti fiú megösmerte, és kérte, hogy ereszék szabadon. Ő igen jól ismeri, utazó cigány ez, most is Seralyoba megy szerencsét próbálni. Így azután elhozta táborunkban magával és szólott az a csöndes. Éjfél után 1 óráig volt dalolás, táncolás. Verte, hogy „Hejh, be szennyes ez a maga kendője (hejh, de igaz volt az), talán nincsen magának szeretője.” .

 A VI. és VII. hadosztályok útvonala Banja Lukától Szarajevóig
(Forrás: Mittheilungen des k.k. Kriegs-Archivs – Die Occupation Bosniens und der Herzegovina)

Biz Isten, nem volt, mert nem csak kendőnk, de más fehér ruhánk sem volt tiszta, hanem valóban szennyes. Megindult az ember szíve, igazán szép volt holdvilágos éj. A sok tábori tűz, táncoló, daloló baka az éj csendjében; no de ennek is végének kellett lenni egyszer.

Kapitányom beküldött a faluba venni részére egy birkát és egy kiló zsírt. Egyetlen birkát kaptam volna 10 forintért, 1 kiló zsírt 3 forint 60 tallérért. Hallatlan drágaság van mindenütt. Amit lehetne is kapni, 100 vevő van reá, egyik a másikra licitál, csakhogy kaphasson. 2 tojás 10 tallér, egy kis evőtányérnyi nagyságú, 2 ujjnyi vastag kukoricakenyér 80 tallér. Túrót igen jót lehet kapni, ez az egyetlen, ami jó, de 40 tallér árut megehetsz belőle. De a pénzt nem kíméltem, megraktam egy kis zacskót túróval tudván azt, hogy lesz idő, midőn cvibakunk sem fog lenni.

1878. augusztus 14.

Vitezből 7 órakor indultunk el. 12 óra tájban megérkeztünk Buzovácba (Busovača), hol zöld ágból diadalkaput csináltak nekünk. Már ekkor tudtuk, hogy másféle diadalkaput is készítenek már részünkre. Még a templomból a zászlót is kihozták, melyet fekete sárga selyemmel húztak be, úgy tisztelegtek mielőtt táborba szállottunk volna.

Századunkat tábori őrségre rendelték. Mielőtt elfoglaltuk felállítási helyünket, a törökök, illetőleg a bosnyákok jöttek, kik mély hajlongások között a kapitánynak és nekem kezet csókoltak. Egy zsidó fiú szinte tartotta a kezét, hogy csókolják meg, de biz azok nem cselekedték, minek nagyon jóízűt nevettünk.

Esti 11 órakor ebédeltünk, én 9 emberrel tábori őrségen voltam, honnan reggeli 4 órakor váltottak fel. Ekkorra már készen volt a fekete. Már kevesebbet 1 liternél nem is szoktam inni. Egy becsületes úriember, ha látná, elájulna csak néztében is. Ha ez soká így tart, kukoricakenyérré és feketekávé forrásává változok rövid idő alatt.

1878. augusztus 15.

Megközelítése Belalovacnak. A rendes kicsi utat elhagyván dandárunk, kerülő úton azaz gyalog úton haladtunk tovább.

Az élelmezési kocsik elmaradtak tőlünk, csakis tragtirosok jöhettek velünk, mert nekünk is egyenként lehetett előhaladni. Ezáltal a hadoszlop 3 óra járásnyira is elnyúlt. Ezen képet a Budapesti Néplap 1878. november 8-iki lapjában, bárki is megszemlélheti, ott van dandárnokunk lóháton 2 adjutánsával együtt. Ezen kép kitünteti előmenetünket e vad erdőben, utászaink amint a fákat vágják ki, hogy előmenetünket előmozdíthassák.

 „Egy hadi dandár bekerítő útja Belovácsnál” – a naplóba betűzött újságkivágáson Sófalvy József írása látható. A kép baloldalán „A Bosniai harctérről”, jobboldalt „Vilecz ezredes s adjunktusai” kézírásos felirata olvasható még. A kép felirata szerint az eredeti lap: Ueber Land und Meer. Allgemeine Illustrirte Zeitung. Évszám nincs feltüntetve.
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)

Egy darabig csak gyalogúton haladtunk, de később az is elfogyott. Ily gyönyörű fenyőerdőt, óriási vastag és magasságúakat nem láttam egész Bosniában. Azon csodálkoztam, hogy sem egy élő madarat, sem bárminemű más állatot nem vettünk észre e végtelen nagy erdőségben.

Ami fő, vizet sem kaptunk egész délelőtti menetünkben. Ezen regényes erdő a környékben legmagasabb hegyláncolaton vezet keresztül. Délután 2 óra tájban a velünk által ellenben levő hegységen egy N. falut pillantánk meg, mely a kémek tudósítása szerint ellenségtől volt megszállva.

Emiatt 2 órai pihenésünk volt. De oly csendben, hogy a légy zúgását is meghallhattuk volna. Egész délelőtti menet folytán el voltunk fáradva, így a pihenés igen jól esett. Habár nagy forróság volt is, a nap heve a fák lombjain nem hathatott át. Úgy annyira, hogy e pár órai pihenés alatt egy kissé elszenderedvén tökéletesen átfáztam. Igen megörültem tehát, hogy tovább kellett mennünk.

A tisztek és altisztek szigorú parancsot kaptak a legnagyobb csendet fenttartani, ami a legszebben sikerült is. Medvecki volt nagy bajban csődör sárga lovával, a Kakassal, mert e disznó vadállat, ha lovat látott, rúgott kapált annyira, hogy a hegyek visszhangozták.

Esti 8 óráig tartott menetünk, amidőn egy völgybe tábort csaptunk. Esti 11 órakor volt ebédünk készen. Willecz a vezető bosnyákoktól tudta, hogy hol van az ellenség, de meg mint későbben meg lehet tudni, előre ki volt csinálva, hogy mikor lesz a támadás. Ennélfogva még ez este, ha jól emlékszem, az 5. századot kiküldte 3 óra járásnyira a Belalovác feletti csúcsra feldvachnak.