A Banja Luka-i csata

„Még ekkor nem is álmodtuk azt, hogy mily szerencse volt ránk nézve, hogy itt nem maradtunk” – írja Sófalvy József 1878. augusztus 5-én a naplójában, amikor a szegedi 46-os ezredével elhagyja Banja Lukát. Ezt valószínűleg csak utólag jegyezhette fel, mert a városban történtekről egy későbbi bejegyzése szerint csak augusztus 18-án értesültek. Banja Lukában 1878. augusztus 14-én Bosznia-Hercegovina okkupációjának egyik legvéresebb és legkegyetlenebb összecsapása zajlott a felkelő csapatok, valamint az osztrák‒magyar császári és királyi hadsereg között.

1878 augusztusának elején Hassan Čekić bég, sanskimosti földbirtokos, mintegy hatszáz főnyi felkelővel bevonult Prijedorba. Rövidesen Nuri bég vezetésével egy török zászlóalj és számos krajnai basibozuk csatlakozott hozzájuk. A lakosság nagy számban a felkelők mellé állt, 1878. augusztus 12-ig megközelítőleg négyezer fő gyülekezett Prijedorban és környékén. Ugyanebben az időben Banja Lukában Fehim efendi, helyi földbirtokos és Omer bég, vezérkari alezredes, volt helyőrségparancsnok vezetésével megkezdődtek az előkészületek a fegyveres felkelésre, amelynek időpontját a két csoport vezetői összehangolták.

Adalbert Sametz vezérőrnagy már augusztus 6-án fokozott készültséget rendelt el Banja Lukában, felismerve a helyi muszlim lakosság ellenséges szándékait. Végül 1878. augusztus 8-9-én a katonai parancsnokságot biztonsági okokból áthelyezte a városon kívül található laktanyába. Augusztus 10-én Fehim efendit letartóztatták és Ógradiskába szállították.

A felkelők a támadást 1878. augusztus 14-re időzítették, a végrehajtására Prijedorban két azonos értékű oszlopot képeztek. A harc irányítására, a katonailag képzetlen felkelő erők támogatására mindkét oszlophoz egy-egy zászlóalj reguláris katonát osztottak be. A két oszlopnak egy időben kellett Banja Lukához érnie, ezért 1878. augusztus 13-án indultak el, és 14-re virradóra a várostól néhány kilométerre pihenőt tartottak.

Adalbert Sametz vezérőrnagy minden nélkülözhető erőt a városba csoportosított, nagyjából nyolc és fél századdal, körülbelül kétezer fővel készült a támadás visszaverésére. A harcot a városon kívül akarta megvívni, mert számított a helybeli lakosság zendülésére, ezért 1878. augusztus 13-14-én Seracica környékére védekező állásba küldte a 22. gyalogezred 5., 7. és 10. századát Kovacevic százados parancsnoksága alatt.

1878. augusztus 14-én 5:00 körül megjelentek Seracica nyugati oldalán az első török-bosnyák csapatok. Az erdős terep természetes fedezéket nyújtott számukra. Dobokkal és kürtökkel mozgósították a csapataikat.

 A boszniai hadjáratból. Az elesett bajtárs.
(Forrás: Háború-Krónika 1878/84. szám)

5:30 körül a 10. század felderítői jelentették, hogy a felkelők megkezdték az előrenyomulást. Ekkor dördültek el az első lövések. A felkelők nagyjából 1500-2000 fővel kezdték meg a támadást, a védekező három század együttes létszáma nagyjából 500 fő lehetett.

6:00 körül a felkelők több irányból támadást indítottak, főként Bistrica és Golesi felől. A korábban biztosnak vélt osztrák‒magyar vonalak kezdtek megroppanni. Kovacevic százados a 10. századdal hátrálni kezdett, hogy kedvezőbb pozícióba kerüljön, az 5. és 7. század azonban még kitartott.

6:30-ra már világossá vált, hogy a felkelők Seracica térségében sikeresen áttörték az első védelmi vonalakat, és az osztrák‒magyar erőknek vissza kellett vonulniuk Banja Luka irányába, ha el akarták kerülni a bekerítést. Kovacevic százados a Crkvena folyó völgyébe próbált hátrálni, hogy elkerülje az ellenség fő csapását. A visszavonulás során azonban a felkelők oldalról próbálták támadni őket, ami kisebb csoportokra osztotta a védőket. A kialakuló kaotikus helyzetben a 10. század jelentős veszteségeket szenvedett, és a 7. század egy része is szétszóródott a terepen.

6:45-re a bosnyákok elfoglalták Seracica térségét, és folytatták előrenyomulásukat Banja Luka irányába. Az osztrák‒magyar előőrsöknek nem maradt más választásuk, mint a város védelmére felkészülni, miközben a felkelők tovább vonultak Gornji Seher és a Vrbas-híd felé.

A harcokban résztvevő cs. és kir. 22. gyalogezred 1878. július 5-én kapott parancsot a mozgósításra. Ők voltak az első osztrák‒magyar egység, amely 1878. július 29-én átkelt a Száván Ógradiska mellett. A hadvezetés célja az volt, hogy tíz nap alatt érjék el Travnikot, de a rossz útviszonyok és az ellenséges lakosság miatt ez nehézségekbe ütközött. A VII. gyaloghadosztály augusztus 1-jén érkezett Banja Lukába, majd 5-én hagyta el a település. A 22. gyalogezred tíz századdal maradt itt helyőrségként két hegyi üteggel.

Az ezred parancsnoka báró Kopal alezredes volt, akit Ludwig Janski ezredes váltott 1878. augusztus 14-én. Az új parancsnok éjjel érkezett a városba, amikor az már ellenséges tűz alatt állt. Ez egy rendkívül ritka és veszélyes helyzet volt, hiszen az új parancsnoknak közvetlen harc közben kellett átvennie a vezetést.

Kopal 1878. július végétől augusztus elejéig vezette a 22. gyalogezredet, azonban a hónap elején súlyosan megbetegedett. Az állapota rohamosan romlott, míg augusztus 10-12. között kénytelen volt elhagyni Banja Lukát. Az ezred vezetését ideiglenesen Puti őrnagy vette át, amíg Ludwig Janski 14-én meg nem érkezett.

A tíz század és a parancsnokaik: 1. század (Vallon hadnagy), 2. század (Pfeiffer százados) 3. század (Gerbić százados) 4. század (Derin százados) 5. század (Blumenschein százados) 6. század (Görig százados) 7. század (Dressler százados) 8. század (Paulitsch százados) 9. század (Prica százados) 10. század (Kovačević százados).

Adalbert Sametz vezérőrnagy ekkor még nem volt tisztában a helyzet súlyosságával, mivel Seracica elestéről nem érkezett jelentés. A felkelők 7:00 körül elérték a város külvárosi részét.

Mindeközben a városon belül is kitört a felkelés. A muszlim lakosság fegyverrel támadt az osztrák‒magyar helyőrségre. Az otthonaikból nyitottak tüzet a katonákra, akik rémült visszavonulásba kezdtek. Adalbert Sametz a puskalövéseket hallva azt feltételezte, hogy a felkelők pár kisebb csapata valahogy bejutott a városba, így Derin százados vezetésével a 22. gyalogezred 4. századát küldte, hogy megtisztítsák az utcákat. A 4. század ekkor találkozott össze a Serasicából menekülő század katonáival.

A helyzet kezdett kritikussá válni. A város utcáin a lakosság egyre nyíltabban fordult a helyőrség ellen és csatlakozott a felkelőkhöz. A katonáknak sok esetben házról házra kellett harcolniuk. Erőszakkal törték be az ajtókat, ha a bentlakóknál fegyvert találtak, kivégezték őket. Az egyik épületben nők rejtőztek, akik a ruháik alatt igyekeztek elrejteni a fegyvereket. Rájuk gyújtották a házat.

 Csata a fölkelőkkel.
(Forrás: Háború-Krónika 1878/83. szám)

A Háború-Krónika 1878. szeptemberi 72. számában egy trappista szerzetes a következőképpen emlékszik vissza a történtekre:

10 óra 20 perczkor. Lángban áll a francziskánusok klastroma! A parancsok kiosztásánál nagy bajom van a hallgatagsággal, mert a testvérek nagyon keveset beszélnek, és találkozáskor ujjakkal mutatva ajkukra, újra kérik, hogy szólhassanak, ámbár már reggel megengedtetett mindenkinek, hogy beszélhet. Minthogy oly sokáig tartózkodtak a beszédtől, még az engedélyt sem tudták azonnal fölhasználni a beszélésre. Egy példa, hogy minő szigorúan tartják meg embereink a hallgatást. Midőn a napokban egy század tartott kémszemlét a Verbász mellett és klastromunk közelében, egyik testvér a fűrészmalomba ment a klastromból; az őr feltartóztatta és szuronyszegezve ment feléje. A testvér azonban lassan hátrált előle és habitusára mutatott; végre egy másik osztrák katona jött és mondta az őrnek, hogy eressze tovább a testvért, mert az trappista.

11 óra 20 perczkor. Most csöndesség lett, úgy látszik, hogy a felső városba húzódtak a küzdők, mely a kanyargó Verbász szorosaiban fekszik, ahova nem láthatunk. A francziskanusok klastroma most is ég, az óriási füstfellegek miatt semmit sem látok.

Derin százados az egyik tisztjét, Johann Kozarcanin hadnagyot bízta meg azzal, hogy egy jól védhető házat találjon, ahol elbarikádozhatják magukat. Végül a Derin vezette 4. század egy emeletes házban barikádozta el magát, miután a bent lakókat lelőtték. Az egyik ottani lakó azonban elrejtőzött és végül felgyújtotta a házat. A kétségbeesett katonák az ablakon kiugrálva igyekeztek menekülni. Az utcán a felkelők lovas csapatai várták őket. Derin százados végül tizenhárom emberével menekült meg az összecsapásokból.

A város központi erődjében a 22. gyalogezred 2. és 8. százada tartotta magát Monari őrnagy parancsnoksága alatt. Bár komolyabb rohamot nem kellett kiállniuk, az ellenséges tűz miatt ellátásuk és kommunikációjuk nehézkessé vált.

 Ütközet Banja Lukánál, 1878. augusztus 14.
(Forrás: Die Occupation Bosniens und der Herzegovina)

A laktanyánál Sametz mindössze két századot tudott harcba vetni, az 1. és 3. századot, amelyeket a visszavonuló túlélők egészítettek ki. A helyzet kezdett kilátástalan lenni, mivel a lőszerkészlet fogytán volt, és nem voltak további tartalékaik.

9:00 környékén porfelhő jelent meg Ógradiska irányából. Adalbert Sametz távcsövön keresztül látta, hogy két ágyút húznak a kifáradt lovak és a 16. tartalék gyalogezred két százada érkezik futólépésben. Ez volt a Waberer százados által vezetett erősítés.

A tüzérek azonnal kartácstűzzel kezdték lőni a felkelők hátát. A bosnyákok pánikba estek, és bár megpróbálták a tartalékaikat is harcba vetni, a rohamaik eredménytelenné váltak. Két óra harc után délnyugat felé vonultak vissza.

A harc dél körül véget ért. Sametz megtorlásul kivégeztette a foglyokat és felgyújtotta a várost. Banja Luka három napig égett.

 Az 1878-as Banja Luka-i csata katonai emlékműve egy 1904-es képeslapon és 2024-ben
(Forrás: Malinović, Miroslav, Milijana Okilj, Jasna Guzijan, Siniša Cvijić, Jelena Stanković Aćić, és Dubravko Aleksić. 2024. „Establishment of Austro-Hungarian Military Buildings in Banja Luka and Their Subsequent Repurposing.” Buildings 14(3876)).

Bár a Banja Luka-i csata során a legfőbb harci feladatokat a 22. gyalogezred látta el, nem egyedüliként állomásozott a városban. A további Banja Lukában tartózkodó alakulatok a következők voltak: az 53. gyalogezred utászosztaga, a 79. gyalogezred egy törzsszakasza, az 5. ulánusezred egy fél százada, a dandár utászosztag egy része és a 6. sz. málhásállat század valamint egészségügyi és élelmezési csapatok.

 A Banja Luka-i csata veszteségi adatai. Összesen 163 fő a tényleges veszteség, beleértve a sebesülteket, elesetteket és eltűnteket. Más veszteségi listák 171 főre teszik a tényleges veszteséget.
(Forrás: Die Occupation Bosniens und der Herzegovina)

Bibliográfia:

Gustav von Hubka, Geschichte des k. und k. Infanterie-Regiments Graf von Lacy Nr. 22 von seiner Errichtung bis zur Gegenwart, 1902

Háború-Krónika, 1878/72. szám

Bencze László, Bosznia és Hercegovina okkupációja 1878-ban, Budapest, 1987

Mittheilungen des k.k. Kriegs-Archivs – Die Occupation Bosniens und der Herzegovina, 1879