Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 10. rész

1878. augusztus 19-én lezajlik Szarajevó ostroma. A csata után megtörténik az uralkodó születésnapi köszöntése százegy ágyúlövéssel. Hősünket a csata után őrjáratba küldik Szarajevóban. Megtalálja a bosnyák ellenállók vezérének otthonát. Megörökíti a küzdelmüket egy méhkassal, a rekvirálásait és a bosnyák foglyokról is értekezik. Augusztus 23-án ellenséges csapatokat jelentenek a városon túlról, így Sófalvy egy különítménnyel ellenük indul.

1878. augusztus 19.

A tizenkét hegyi ágyú együtt csinált oly pokoli pusztítást, melyről meggyőződhettek a Comsuék, hogy mit tudnak a svábok. Volt oly dörgés, hogy a föld reszketett. Délután 1 óra után a valódi roham a vár ellen megkezdetett. A 3. század ezredünkből, hol Kalocsai vásárhelyi fiú is agyonlövetett. A vár falán behatolván, nagy veszteségek között zászlónkat a vár falára kitűzte. Szinte itt történt majd egy hihetetlen történet egy szentesi Molnár nevezetű fiúval az 1. századtól. Köpenyét, mely nyakába vállán volt (pantallér bal vállán, jobb keze alatt), melyen egy golyó keresztül fúrta, anélkül, hogy megsebesült volna. Másik, fegyverének felső agyát törte össze. Harmadik bal szemén halántékát karcolta fel; ha egy kis fokkal jobbra halad a golyó, biztos a halála, így pedig semmi baja.

A zászló kitűzése után az ágyúk tüzelése beszüntetett, Szeraljevó a császári hadsereg kezében volt. Most tartatott meg őfelsége születésnapja. Tüzéreink vaktölténnyel 101-et lőttek, melyre mink felkelvén pihenési helyünkről, az ágyú elé meneteltünk, s háromszoros éljent kiáltottunk. Az elfoglalt várban levő hősök viszonozták, úgyhogy a hegyek viszadörögték hangjainkat. A sok tüzeléstől oly nagy füstfelhő emelkedett, hogy a körülöttünk levő hegységet több óra hosszat sem lehetett látni.

Hála az égnek, még csak meg sem sebesültem. Felállítási helyünket oda hagyván táborba szállottunk, hol dinnye és szilva bőségben volt, így éhünket elütöttük.

Hírül jött hozzám, hogy a szomszéd házban méhek vannak. Rögtön ott termettem, de már a méhek fel voltak mérgesítve annyira, hogy az ajtón nem lehetett bemenni. Ennél fogva a lécezett kerítést hátulról kitörték, és kihúztunk egy kaptárt. De hogy öljük le, vizes szénával füstöltük le őket. De veszedelmes volt, mert a velem levő embert, ki nem pipázott, úgy öszveszurkálták hogy a szemeivel nem látott. A méhek csak kevéssé szédültek meg. A sejtbe bent maradtak, így azután más nem volt mit tenni, összenyomták a méz közé a szegényeket. A kicsurgott méz tele volt lábakkal és fullánkokkal, mégis igen jó ízű volt.

Visszamenvén a táborba, századunk már más helyre költözött. Hogy jelen nem voltam, kapitányom éjjeli patrolba az őrséggel rendelt ki. Másik fele századunknak a több százra menő török foglyokat őrizte. Ez éji patrolba 12 emberrel és Gfrt. Fenyvesi B[álint]-tal lettem kiküldve. Rettenetes sötétség volt, a tájék ösmeretlen volt, utunkban egy szép nagy házat találtunk. (Hadzsi Loja háza volt.)

 Hadzsi Loja
(Forrás: commons.wikimedia.org)

A ház gyanúsnak tűnt föl előttem, mert a kertben 4 bosnyák lovat vettem észre, ez oknál fogva haditanácsot tarték, minek eredménye az volt, hogy a házat fel kell törni. Én és Fenyvesi Bálint komám a többi emberek segítségével először is a kisebb házat törtük be 1 órai kínlódás után. A házba nem találtunk mást mint török pénzt, az csörgemetélőnek való volt. Egy aranyos szövetű női övet, fülbevalót s török pruszlikokat stb.

Ezzel nem elégedtünk meg, a nagy díszes ház ajtaját benyomtam oly formán, hogy az udvar közepébe estem be. De biz itt sem találtunk semmit 4 ablak réznél és egy nyergen kívül, mely kapitányomé lett. Pompás hárem volt ez, de az angyalok bagázsiástól kirepültek belőle méltó csudálkozás és bánatunkra. Utunkat tovább folytattuk hosszú órát.

A tábori őrségeket megvizsgálván, utunkban esett ismét egy ház. Megvizitálván az istállót, abba két merészen alvó csirkét találtak embereim. Azoknak nyakát, mint nekik szükségtelent kicsavarták. A házba belépvén 6 óriási nagyságú bosnyákot találtunk, akiktől tejet és dohányt kaptunk.

Mivel igen jól viselték magokat, kezet fogtunk velök. Jóllakván ott hagytuk, engedélyt adván a további aluvásra. Éji 2 órakor táborba érkezénk. Az ily esetek sűrűn előjönnek, háborús időben. Mindent egy őrjáratnak meg kell szemlélni és minden gyanúst átkutatni.

Bakáink foglyainkkal meglehetősen elbántak, de én ha ellenség kezébe jutok meg leszek azért elégedve az ily bánásmóddal. Megkötözték őket, 20-25 egy csomóba. Ennélfogva, ha egy fel akart állani, a többi felállásával tehette azt csak. Voltak köztök kik órájukat, pénzöket ígérték egy ital vízért. Kaptak is de oly sok fogolynak a kis mezei kulaccsal nagyon hosszadalmas a megitatása. Volt köztük asszony, török katona, bosnyák bég stb.

Elég ostobaság volt a bakáktól ennyit összehozni, mert csak a mi bajunk volt. A legrövidebb úton kellett volna velök elbánni, amint parancsnokunk is mondá. Egy bajonett döfés és aptrét mindennek, nem kerültek volna az államnak költségébe és most szabadok.

A balkáni harcok évszázadokon keresztül a résztvevők kölcsönös kegyetlenkedésével jártak. A leírtak csak Sófalvy József egyéni véleményét tükrözik és nem az osztrák‒magyar hadvezetését. Bosznia okkupációja még a nemzetközi hadijog és a nemzetközi humanitárius jog kérdéseit szabályozó hágai egyezmények (1899 és 1907) megszületése előtti időszakban zajlott.

Hafiz basa ígéretét nem teljesítette mert az ő munkája volt Szeraljevó védelme. Bosnyák ily felállítást maga eszétől nem tud tenni. Vilecznek megígéré, hogy ellent nem fog állni, hihető azonban hogy a Szultántól kapott reá parancsot.

Mint Szeralyevó kormányzója amidőn Vitez melletti táborunkból visszaérkezett volna, kiadta parancsban hogy aki az osztrák-magyar hadsereg ellen fegyvert fog, rögtön kivégeztetik. Az ostrom előtt pedig 3 nappal meg már azt rendelte állítólag el, hogy ki ellenünk fegyvert nem ragad az halállal büntettetik. Ő tudja! Ámbár több mint valószínű, hogy a dolog úgy volt.

 Boszniai hadifoglyok.
(Forrás: Háború-Krónika 1878. 83. szám)

1878. augusztus 20.

Lakodalom után pihenés szokott következni. A levert had fegyvereit adja által szép számban, ha szépszerrel nem teszik, erővel szedtük volna el tőlök. A Bosna folyó mely a városon folyik keresztül, tele van elszórt fegyverekkel és golyókkal. A kenyér és élelmi cikk méreg drága. Bent levén a városban egy darab bőrt melyet tegnap requiráltam eladtam 2 forintért.

Haza szándékoztam én azt vinni, hogy hon belőle vadásztáskát csináltassak, de roppant nehéz levén kénytelen voltam rajta túladni. Továbbá requiráltam magamnak egy kávédarálót, egy kávéfőzőt és 4 db findzsát, egy pár arany szövetű papucsot, 4 mente gombot, 1 pár fülbevalót, 1 arany szövésű női övet, 1 török női terítőt, 1 török pipa készséget, gyönyörű üveggel és bőr csővel s egy vörös selyem kendőt, stb.

1878. augusztus 21.

Bár a legénységnek visit volt, én mégis bementem a városba, egy ócska veres sipkát, melyet a foglyok hagytak el, átadni egy embernek 80-ért. S helyette a városba kettőt szereztem. Annyi apróságom van, hogy egy lónak elég volna elvinni, de mit ér mindez, ha nem értékes. Mindazonáltal igyekezni fogok hazaszállítani. Ma este úgy a mi ezredünknél, mint a folyón túl levő táborban szólt a zene. Húzzák vagy is jobban fújják a Rákóczit, a bakatáncot, ilyen vigalom is régen volt Szeralyevó alatt. Ma küldtem Vútsáknénak levelet, úgy szinte haza.

 Bosnyák tolvaj.
(Forrás: Háború-Krónika 1878. 78. szám)

1878. augusztus 22.

Amint naplóm leírását bevégzem, kaptam meg Atyám levelét, benne a Hódi Feriét, tudósít kedves atyám, hogy leveleimért kétszeresen kell fizetni a postamester úrnak. Úgy látom felhasználják az alkalmat azoknál, kik nem tudják, hogy a Bosniából küldött levelekért fizetni nem kell.

1878. augusztus 23.

Valami hírt vettek parancsnokaink ellenséges cirkáló csapatokról, minél fogva ma reggel 2 zászlóalj Streif Commandóba mentünk, a városon keresztül keletnek. Egy hegyszorosba vezetett utunk, hol egy szép tiszta csergedező patak folydogált és a kősziklákban sebes folyásánál medreket csinált. A hegyszorosnak végére érvén a hegyre kellett másznunk, de ez oly út volt hol csakis kecskepásztorok tudnak járni. Mink nagy nehezen négykézláb felkapaszkodánk. A tisztek lovaira voltunk kíváncsiak hogyan fognak azok felmenni ott, hol nekünk is dolgot adott. Lóháton persze lehetetlen, de ámulatunkra a lovat felvezették. Kénytelenek voltak, mert hátra nem lehetett hagyni. Azt hiszem számításuk az volt, ha lent hagyják el fog veszni. Ha szerencsésen felvezettetjük ismét jó lesz minden. Megemlítendő ugyan, hogy ezen lovak ellenségtől requiráltattak, ennélfogva hozzászokottak az ilyen utazáshoz.

Útközben egy bosnyák juhász házat találtam. Nagy meleg volt és éhes is voltam. A sorból kilépni nem lehetett így Scomparini hadnagyomnak jelentém miszerint félre fogok menni és már tudta mi a bajom tudta hogy ilyesmit kieszelek. Ő is szeretett volna tejet enni, de nem volt alkalma reá.

Megfenyegetett és elmaradtam, bemenvén a tejraktárba egypár asszony és leány volt ott, kik egy roppant nagy üstbe tejet forraltak. Az egész szoba vagy jobban mondva ól, mert fából készült, tele volt teknőkkel, amiben sűrű sárga színű tej volt. Úgy szinte roppant mennyiségű túró. Kevés időm volt, így egy nagy itcés kanállal kimerített a zsena forró tejet, mit meg sem fúván önték le. Az igaz, hogy szám össze is égette, még egyszeri ismétlés után kulacsom teli dűltettem egy csomó túróval elbaktattam.

Felesleges említeni, hogy nem kellett érette fizetni. Visszajövetben a várhoz nem messze az országúton találtunk ismét egy bedöglött megfeketedett bosnyákot, szaga nagy mennyiségű sast csalt össze, több volt 200 darabnál. Legtöbbnyire kopasz fejűek, fájt nagyon, hogy közébök nem durranthattam.

Lágerbe érvén kávét akartam főzni, de a tej útközben bádog kulacsomban felmelegedve össze akart menni így hideg kávét csináltam magamnak. Ma délután requiráltam egy fanyelü ezüstözött handzsárt.