Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 11. rész

1878. augusztus 24-én Sófalvy József szemtanúja lesz egy akasztással történő kivégzésnek. A műveletet egy huszár hajtja végre, akit a Maglajban történtek miatti bosszú vezérel. Szarajevó ostroma után hősünk napjai viszonylagos nyugalomban telnek a város körzetében. Az élelmezésük és az elszállásolásuk nem kielégítő, így nem csoda, hogy az egészségi állapotuk sem lesz az. A harcok helyett most a megszálló csapatok nem kevésbé veszélyes mindennapjairól olvashatunk, kacsavadászattal, a tábori őrsök ellenőrzésével, majd lótolvajok üldözésével.

1878. augusztus 24.

Exercirozás. Utána rögtön levelet írtam kedves Atyámnak, magam adtam fel a postára. De 10 óra után érkezett meg egy altiszti transport, köztük Kapeller Balogh Miska és Vecseri Délután 4 óra tájban a táborunkkal általellenben levő dombon láttam egy executions carrét.

Én [és] B. Miska Kapeller rögtön átszaladtunk, tudván előre, hogy kivégzés történik. Egy hosszú szakállú, 50 éves, alacsony, hitvány kinézésű törököt ítéltek el kötélre. Tegnap szinte volt egy ilyen akasztás. Az ítélet már megvolt, de az nem ki fölkösse, ennélfogva felszólították az ott levő kíváncsi katonákat, hogy kinek lenne bátorsága felhúzni. Többen húzódoztak, míg végre kilépett egy huszár jelentvén, hogy ő fel fogja kötni. A praesens kérdé tőle, hogy talán érti ezt a műtétet, de büszkén azt felelte reá, hogy nem volt rászorulva, nem is mestersége, de Maglaj elég, hogy valamennyit felköttethessék vele. Azért is minél több fog lenni, annál jobb lesz.

 Magyar huszárok csatája Maglajnál
(Forrás: Háború-Krónika 1878. 72. szám)

A comsuénak ítéletét felolvasták. Kezeit és lábait összekötötték, erre a huszár nyakába veté lovának istrángját. Négy baka felemelé a komát, a huszár háromszor körül csavará a kötelet az akasztófán, biztos függő helyzetbe jutván comsuénk. Bakáink lábát megfogták és meghúzták, a huszár pedig két fülét megragadván a húzás közben kitekeré nyakát. Ezen török fenevadnak egy ize sem mozdult meg, szeme pillája behunyva. Legkisebb rándulás nélkül múlt ki. Hallatlan hidegvér!

Huszárunk, amikor feleresztették, csüngés közbe az istrángon függő test elfordult tőle, a huszár tréfából visszafordította és nyakon ütötte azt, kérdezte tőle, hogy talán haragszik, azért fordítja el [a] képét tőle. A berukkolt altisztek először is akasztást láttak.

A hóhérnak jelentkező huszár Bali Mihály volt, aki az élete későbbi szakaszában állami ítéletvégrehajtóként dolgozott. A Tolnai Világlapja 1911. szeptemberi 9. számában megjelent „Hogyan lett hóhér Bali Mihály” cikkében számolt be pályájának a kezdetéről:

„Hóhér nem volt kéznél. Philippovich felszólította a katonákat, hogy ki akarja megbosszulni a magláji huszárokat s ki vállalkozik a bakó szerepére. De a tizenharmadik hadtest egyetlen legénye sem mozdult meg. Bali Mihály valahol patrullban járt s mikor visszajött, jelentkezett Evva szakaszvezetőnél:

— Sok jó pajtásomat csúfolták fel ezek a vad bosnyákok. Felkötöm én akár az egész görbe országot, csak adják a kezemre.

Philippovich, mikor erről értesült, Balit az egyik lovászának czivilruhájába bujtatta, s még czilindert is kapott. […]

A tábornok 300 forinttal honorálta ügyességét, mit Bali Mihály azonnal Faddon lakó édesapjának küldött, a ki két keze munkájával kereste kenyerét.

Szerajevó bevétele után sok munka várt Balira. A kivégzések napirenden voltak.”

1878. augusztus 25.

Naponként gyomorfájásban szenvedek, körülbelöl valamenyiönknek német hasa van. Dohánykóróból, lécekből és paréból[[Valószínűleg fű, gaz.]] készíték magamnak egy félszer alakú kunyhót. De nemigen lehetett kutyáéhoz hasonlítani, mert a kutya házában könnyen megfér, de én, ha fel akartam ülni azt csakis a szájában tehetem.

Ha kinyújtózom, lábaim térgyig kint van a szobán kívül. No de az éjjeli nagy esőtől mégis valamennyire megóvék. Habár a nyakamhoz csurgott is mégis pompás volt az. Az eső nappal is folyvást esett, pedig tudhatta volna, hogy nékünk ma temetésre kell mennünk.

Egy őrnagy a Leopold ezredtől az ütközet alkalmával meglövetvén meghalálozott. Szegény nem a legjobb időt választá reá, mert az eső dűlt, és sok megátkozta, mivel bőrig ázott valamennyi. Az ezredi zene és halottvivők a Leopold ezredtől voltak. Jól megy, egyik nap akasztás, másik nap főbelövés, harmadik nap temetés.

1878. augusztus 26.

A városba többször bementem. Utam mindég a Bosna folyó partján vezetett el.

Bosszantottak azon úszkáló gyönyörű kacsák, de hozzájok sehogy sem férheténk, pedig jó lett volna rossz ebédünket egy kis kacsapecsenyével felcserélni. Nappal nem lehetett belölök varázsolni, miért is elhatároztuk Fenyvesivel tegnap este egy párt kihalászni. De az átkozottak igen jókor bemarscholtak szállásaikra így hoppon maradtunk.

Ma reggel habár beraitsaftban vagyunk, és a másik századhoz sem volna szabad által mennünk, én mégis elhatároztam magamat egy pár vízimadarat hatalmamba keríteni.

 A vár, Sófalvy József rajza a visszaemlékezéséből.
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)

Szörnyületemre egy pár bosnyák a víz szélén ganét rakott. Mit tegyek, használván hatalmas torkomat, megfogaték velük egy pár kacsát, az egyikre megalkudtam 20 egész krajcárt. Elléptetvén vele rendesen megkopasztottam, és a tegnap kapott tojásnélküli tarhonyával levesnek elkészítettem.

Ha bár egy 2 literes kotla tele volt is vele, utolsó cseppig minden gondolkodás nélkül bevételeztem, igen jól értek már a kopasztáshoz, főzéshez stb. Az embert az alkalom és a nyomorúság mindenre megtanítja.

Az éjjel eső volt ismét, de ma reggel kitisztult az idő, megszáríthatjuk átázott ruháinkat. Szép kis háborús időt kellett megérnem. A tiszteknek meg kell vizsgálni fegyvereinket. A második sapka, melyet szinte requiráltam, ma eladtam 1 frt 20 [krajcár]ért.

Károlynak akartam ugyan elvinni, de már nem tudom sehova tenni, annyi mindenféle pakkom van.

Hollá! Hallatlan!! komiszkenyeret (amely most torta) osztottak ki. Hála az égnek most már nem panaszkodhatunk. Gézát megkerestem ma estve, 6 dob 2 tros szivart adott, de igen jól esett, mert most már dohányt sem kapunk. Bezzeg volt Costalnicában annyi komisz dohányunk, hogy elhánytuk, most 10 krajcárért is megvennénk pakliját. De így kénytelenek vagyunk urazani, szívjuk a finom vágatú török dohányt.

1878. augusztus 27.

Reggel gyakorlat, azon helyen hol elébb a katonák kirakodási helye volt. Azon kellett ide-oda nyargalni, az ember a rettenetes bűztől köldökcsömört (kólika) kapott. Áldottuk Istenünket midőn vége lett a gyakorlatnak.

12 órakor jött a parancs táborozási helyünket megváltoztatni. Már nem lehetett tovább kitartani, a roppant forróságban a lég dögletes bűzű volt. Felszedvén sátorfánkat, a hegyoldalba mentünk éppen azon ház mellé, hol az első éjjel motozást tartottam.

Ebbe a házba (mivel gazdája nincs) tiszteink szállásolták be magukat. Magam hordtam el a sátramhoz szükséges fákat, hogy belőle sátort csinálhassak. Amikor össze akartam állítani, jött a parancs. Félszázadunknak (hol én is voltam) elmenetelre Travnik fele.

A Bosna folyó hídján átmarscholván, az ott levő kocsmánál fél óra pihenőt kaptunk. Sört, habár rossz is volt, kaptunk egy pohárral 20-ért. Úgy szinte zsíros kenyeret vettünk. Scomparini megszagulta, hogy tejet is lehet kapni. Magam is ott termettem rögtön, parancsoltam egy tállal.

Vaj és tejfel volt rajt 4 ujjnyi. Kérdezvén az árát 10 traicá Hopp! Olyat szöktem, mint egy vadkecske, volt 5 liter. Halván ostoba olcsóságát, rögtön hozzá gyürekeztem az etetéshez.

De mit kell hallanom, fújja a hornist a gyülekezőt. Ott kellett érintetlenül hagynom, a guta majd megütött mérgemben. Ilyen a katonaélet…! Scomparini hadnagyom egy üveget tele töltetett, és a táborozási helyünkre érvén reggelire mutyiba megittuk.

Éjszakára nagyon hideg volt. A több mint 500 lépésnyire lévő gané dombról egy kis szalmát hozván belefeküdtünk. Hogy itt vagyunk, annak oka az itt lévő batrik nehézüteg fedezetére lettünk kiküldve.

1878. augusztus 28.

Visszajövet szaladnom kellett sokat mert hátra maradtam dinnyét és egy üveg tejet venni. 11 órára a táborba érvén lefeküdtem. Kevés ideig tartott. Rögtön felkeltem, a sárga kótyot bevágván tejeskávét főztem.

De alig érkeztem a bevételére rá, rögtön vissza kellett állnunk mondér vizsgálatra. Szép időket érünk. A mai regiments parancsolat értelmében foglalkoztatni kell bennünket, nehogy ellustuljunk.

Gyakorlat által erősbítnek bennünket. Belőlünk már minden gaisztot kiszivattyúzták. Oly rongyul nézünk ki, hogy jártányi erő alig van bennünk. A sok szenvedés megtört bennünket, általán véve úgy nézünk ki, mint kinek a fél lába már a sírban van.

Éppen most hallom, hogy e hó 15-én Hafiz basa 15 tiszt és valami 50 török katona Temesvárra szállíttatott volna. Most már komolyabban veszik a dolgot, rájöttek, hogy a török katonák harcolnak ellenünk, sőt ők küldenek fegyvert a bosnyákoknak és lázítják őket.

Naponként lehet nálunk az akasztásban gyönyörködtetni. Travnikba pedig kik a fegyvereket be nem abfirolják statárium hirdettetett. Mostani táborozási helyünkröl pompásan át lehet látni hadseregünk táborozási helyét. Gyönyörűen veszi ki magát a számtalan sátor, az ott mindenféle színű mozgó katonaság és lovak. Most már minden századnak van 2-3 sátra, melyet elfogtunk a törököktől. Ugyancsak megismertem itt egy sátort, Belalovaci ragadmány, tüzéreink 3 golyót bocsátottak bele, oldala most is lyukas, az egész tábor hasonlít egy rettenetes nagy vásárhoz.

1878. augusztus 29.

Hogy magunkat meg ne unjuk, terepbeni gyakorlat volt. Délután 4 órakor pedig a fővártára ment századunk. Elmenetünk előtt eszembe jutott, hogy jó volna már fehér ruhám kimosatni. Egy bosnyák molnárnénak el is vittem. Mióta hazulról eljöttem, nem volt tiszta ruha rajtam.

Ámbár tudom, hogy ezen asszony sem lesz már a nagyon elszennyesedett ruhát képes kimosni, de még is tisztább fog lenni mintha én mosom azt. Ez alkalommal meglátta nálam az én menyecském a requirált asszonyi teritőt (török asszonyok használják) elkérte tőlem 1 forintért.

1878. augusztus 30.

Az éjjel patrolba voltam kapitányommal. Tábori őrségeket vizitáltunk. Ezen őrségeket éppen a mi századunk adta. Itt a legnagyobb rendetlenséget találtuk. Nagy részét parancsnokával, a führerrel alva találtuk.

Az öreg oly dühbe jött, hogy nekiment és megagyalta. Azon felül megígérte, hogy ledegratáltatja, és bezáratja. Nem is kis vicc háborús időben, ha az embert alváson találja a vizitáló tiszt. Egyszerűen főbe lövetik.

Délbe 11 órakor jött egy bosnyák két zsenirral a főőrségre azzal, hogy tőle egy török elrabolt 5 lovat. Kapitányom engemet 3 emberrel rögtön kiküldött, megérkezvén a házhoz, parancsomra a bosnyák kopogtatott. Ki is jött egy szolga asszony, de rosszat sejtvén nem merte felnyitni. Ekkor megtöltvén fegyverem felszóllítám, hogy nyissa ki, de már annyira megijedt, hogy ki sem bírta nyitni, erre neki feszítettem vállam az ajtónak, az recsegve engedett. Belépvén az udvarba rögtön megtaláltam az 5 lovat.

 Szarajevó, Bosznia fővárosa.
(Forrás: Neue Illustrirte Zeitung)

Azután rögtön motozás alá vettem a szobákat. Szerencsétlenségemre a háznak 2 kijárata volt, s a török elillant. A serálybeli asszonyok obbégatva rohantak ki. A velem levő egyik zsenier tudott beszélni velök, így ennek segedelmével elhalgattattám őket.

Volt köztük 16 éves forma csinos hölgyeteg is. Egy másiknak (már ekkor torkig levén a török testvériséggel) mellén az inget megfogva bevágtam szobájába. Megkezdtem a ház motoztatást.

A hölgyetegnek nem is tetszett, hogy ládáikat, s az abban lévő sok cifra ruhákat felhányattam. Jól elrejtettek mindent, csakis egy kést találtak. Ezek a betyárok, bakák a kést, 2 női derék szíjat, 1 asszony sipkát, 1 arannyal díszített kendőt, s egy pár papucsot hoztak el. Nekem pedig ijedségében-e vagy hogy nem tudom 4 db rossz gyűrűt adott a kis hölgyem, vala pedig 3 db báldog vagyis inkább pakfont s egy ezüst, melyet emlékbe máig is hordok ujjamon.

Nagyon szép szilvája volt a töröknek, jóllakva eltávozánk. Visszajövetben találtam több bosnyák sírokat. Az ostromnál elesettek úgy voltak eltemetve, hogy ruhájok a föld alól kilátszott. Egyik emberem, egy oláh, kését a hanton keresztül bele döfte hasába.

Alig mentünk pár száz lépésre midőn ismét találtam 2 bosnyákot vérben feküdve. Az egyik már beadta a kulcsot, a másik még élt, rettenetes sovány és sárga viasz színű arccal. Meg nem foghatom, hogy bírta íj soká az életet, még ekkor is nyögött habár igen lassan.

Mind a kettő az ütközet alkalmával sebesülhetett meg. Azt hiszem fűvel vagy, lehullott gyümölccsel élt ily soká, de most már az élet utolsó szikrája volt benne. Mellette hevert a sok kilőtt hülze. Embereim keresztül akarták szúrni, de nem engedtem meg.

Tovább menvén igen szomjas voltam. Egy házba mentem be vízért, de mit látok, a ház szét van dúrva belső részében minden összetörve. A házban levő istállóban egy tehenet találtam, mit a táborba vezettettem.

Bizonyosan a nem messze fekvő töröké volt. Az itteni lakosság rettenetes rablást tett azoknak házaiknál, kik ellenünk harcoltak, mivel azon házaknak gazdái vagy elestek vagy elbújdostak. Így felhasználván az alkalmat az ellenség, azaz a mi címünk alatt kirabolta és feldúlta.

Ezen háznál is biztosan tudom, hogy hadseregünkből senki sem volt rabolni, mert igen félreeső helyen volt. Megérkezésünk után az általunk odavezetett marha, mivel kötél nem volt a megköthetésre, szép lassan vissza legelt. Elment ugyan keresésére 2 ember, de biz azt nem találták meg. A főőrségről felváltottak bennünket, visszamentünk táborozási helyünkre. Estvefele 5 óra után zenénk játszott a tüzéreknek. Volt nagy mulatság, vigadtak, mert holnap reggel mennek vissza Brodba.