Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 12. rész

Szarajevónál 1878. augusztus 31-én még mindig zajlanak a kivégzések. Hősünk az itteni hosszas állomásozását rekvirálással igyekszik színesebbé tenni, s az ellátás hiányosságait pótolni. Megpróbálkozik galuskafőzéssel is, a megfelelő alapanyagok hiányában kisebb-nagyobb sikerrel. A leírása viszont szenzációs, egy főzőműsorba is helye lehetne. Végül szeptember 4-én érkezik a hír, járőrszolgálatba küldik ki őket a hegyekbe, ahol egy éjszakai őrség során Sófalvy keményen megfegyelmezi az egyik renitens emberét.

1878. augusztus 31.

Reggel kapitányom ruhavizitet tartott. Valamennyit piszkosnak találta. Furcsa, én nem értem, hogy lehet az? Mikor csak 2 hónapja annak, hogy mindég a sáros vizes földön ülünk és fekszünk. Természetes, az enyém is piszkos volt, azaz pecsétes. Az öreg mérgesebb lett, mint egy kubikgödörben fetrengő varangyos béka.

Az általam requirált 3 cifra pakfon gyűrűt, egy hosszú, bőr pipaszárat, az ahhoz tartozó gyönyörű vizes üveget, egy arany szövésű övet, egy cifra asszony sipkát, ’s még egy cifra övet a molnárnénak eladtam.

Délután egyet mást mentem venni a városba, visszajövet ismét láttam 3 kivégzendőt a vesztőhelyre vitetni. Egy asszony is volt köztök. Egy férfival két bakát és egy tisztet lőttek agyon. A másik egy hosszú nyakú óriás volt, ki egy bakát nyúzott meg. A harmadik valami tiszt volt a felkelők seregében. Mind a hármat porba tüzelték.

1878. szeptember 1.

Ez az első nap, melyen nyugodtan hagytak bennünket. Ez volt az első vasárnapunk mióta Boszniában szenvedünk. Felhasználtam az időt. Táborozási helyünktől egy fél órai járásra elmentem tájékozni, vivén magammal egy Sanitäts kulacsot, mit tele is vásároltam tejjel. 2 liternyi volt, az ára pedig 10 vas. Mellé az úton talált fákról egy kendő pompás szilvát is szedtem, így azután mint megrakodott méh érkeztem táborunkba.

 „Boszna-Szeráj (Szerajevo): A Drina hídja.” – A kép aláírása hibás, mert Szarajevóban a Miljacka folyik.
(Forrás: Háború-Krónika 1878. 67. szám)

De elfelejtém a szinte ott talált diónyi nagyságú szedert felemlíteni. Ily szép és jó szedert még sohasem láttam. Délután a városba bemenvén egy oka dohányt szereztem igen potom áron. Visszajövén a kedvenc ételt, tejet vacsoráltam. Lefekvésünk közben rettenetes vitatkozás történt közöttünk a katolikus papok és kántorok fölött.

1878. szeptember 2.

Reggeli 6 órakor gyakorlat. Ennek utána rögtön készenlétbe léptünk. A parancsolat szerint ismét patrolba kellett mennünk 2 napra. Szerencsénkre a Mollinari ezred mely Seraljevó keleti részén a városon kívül táboroz, az összeköttetést feltalálta a Hercegovinán keresztül marscholt Dalmát honvédekkel.

4 órai marsch után 17 darab ellenséget találtak. Fel lettünk mentve a patrolbai menéstől, minek örömére elmentem ismét egy sanitäts kulaccsal, tele hoztam tejjel ráadásul 2 kótyót is vettem. 2 sajka tejet bevágtam. De a sárgadinnyével ekkor már nem mertem harcra kelni félvén valami hitvány betegségnek előjöttétől.

1878. szeptember 3.

Egész éjen át villámlott, s reggeli 6 órakor megeredt az egek csatornája. Egész napon át áztunk mint a ruca. Gunyhónk a sebes eső által átcsurgott, a palotánk előcsarnokában térgyig érő sár volt, úgy hogy restell az ember a forzimerbe is kilépni.

Délután az idő kitisztult. Egy kissé megszárítkozva atyámnak írtam, de a nagy sár miatt fel nem adhattám. Élelmi cikket a rossz idő miatt (különösen kenyerünk nincs) nem kaphattunk. Kénytelenek voltunk e rossz idő dacára élelmi cikk után nézni. Szerencsémre ismét tejet kaptam.

 Dalmát honvéd lovasság.
(Forrás: Háború-Krónika 1878. 80. szám)

Fegyvereink csöve az eső tartama alatt telefolyt, ujjnyi vastag rozsda fedi. Az elmúlt éjjel és ma szinte nem nyughattunk. Éjjel a vadkacsák rettenetes gágogásától nem valánk képesek aludni. Tele van az egész környéken összefolyt tresákon[?] kacsákkal, de csak is éjen át. Nem tudom hol vették magokat.

1878. szeptember 4.

Habár szép időnk van, a nagy sár miatt bosszúságunkra nem hajtottak ki bennünket csárdást táncolni, azaz exercirozni.

Már régen elhatároztam galuskát enni. Felhasználtam az időt, összeszaladtam a határt lisztért, kaptam is egy okát, de milyet. Dercét, ezek szitát nem láttak még életökbe.

Lisztem már volt, de zsír is kellene hozzá. De már ezt pénzemre sem kaptam, kénytelen voltam a mészárosoktól egy kis faggyút kérni, adtak is. A levágott marha böndőjéről szedtek egy kis hallatlan kellemes szagú faggyút. Már annak a szagától is szaladhatnám volt. A folytonos faggyús marhahúst, melyet naponkint kaptunk, rossz készítése miatt megutáltuk testből s lélekből. Mit fogok most csinálni a faggyúval.

Egy szakácskodásáról hírhedt közembert, Vacsit kértem fel tanácskozásra, de biz ő is csak úgy tud főzni, ha van mivel. Azonban tanácslá, hogy ha a faggyú olvasztás közben veres hagymát teszünk belé elveszti bajos illatát.

Ő levén a gazdasszony én a szolgáló, elküldött rögtön foganatosítására az hagymának. De hosszú orral kubikoltam hazafelé, jelentvén neki miszerint minden emberi hajlékot a környékben felkutattam, nem találkoztam hagymával sehol. Ezen okoknál fogva megreckéroztuk a nömös gölödénynek világra hozatalát.

Ami persze nem sikerült, mert a lisztnek ereje nem volt, csirízzé változott. Hanem azért csak megettük.

Kenyér helyett peniszes zvibakot kaptunk: szomorú kosztirozás. A baka szilván tengődik éjjelenkint azután trombitál is tőle cudarul, azon mulatunk, hogy nem alszunk.

A délutánt ismét szilva és körtve felkeresésére és requirálására használtam fel. Utazásomból visszaérkezvén nagy örömömre szolgált, midőn két levelet nyújtottak át. Mind a két levelet Atyámtól kaptam. Kérdezősködött Kovács Károlyról, róla nem tudtam semmit, azért is rögtöni felkeresésére indultam. De nem találhattam fel, mert századuk Seraljótól 3 órai távolba Feldwachon volt. Visszajövén értésemre jött, hogy 48 órai szolgálatba fogunk menni éppen oda, hol jelenleg Kovács Károlyék vannak. Egyszersmind táborozási helyünk is változni fog.

1878. szeptember 5.

Reggeli 5 órakor már útban voltunk. 8 óra után megérkeztünk a kijelölt helyre, hol Kovács Károlyékat felváltván, a század rögtön felállítá magát tábori őrségre. Fele pedig készenlétben maradt, ez utóbbiakhoz tartoztam én is.

Ez őrségi helyünk oly magas hegységen van, hogy Serajevo 45 tornyával és mecsetjével alattunk fekszik mint 3,000 lábnyi mélységben vis a vi fekszik velünk a vár. Noha ez meglehetős hegyen fekszik, mégis csak egy hangya durásnak látszik. A körülötte levő hegyekről, különösen e helyről, hol állunk, pompásan bele láthatni.

Valóban nagyon sajnálom, hogy a terepbeni rajzban nem vagyok jobban begyakorolva. Megérkezésünkkor az egész város felett fehér sűrű köd felhő volt, mely a szemünk elől elfedé tökéletesen. Míg a nap sütött, és semmi felhő sem volt.

Erre a hegyre azután el lehet baka tempója szerint mondani, hogy az magas. Hogyha az ember a tetejét meg akarja látni vagyis inkább a hegyit, kétszer kell egymás után felnézni, csakis úgy érheti el meglátását.

Éjjelre egy sziklaüregben kerestem szállást, mely egy kifli alakú kivájat volt, s oly szűk, hogy megfordulni nem lehetett benne. Csakis egy oldalon lehetett benne aludni. Kénytelen voltam itt maradni, mert egy kis gallyat szedtem össze, így azután megóvtam ruhámat a nagy harmattól.

 Bosnyák foglyok szállítása.
(Forrás: Háború-Krónika: 1878. 76. szám)

1878. szeptember 6.

Estve 8 órakor 9 emberrel ki lettem küldve tábori őrségre. Őrszemem egy oly sziklán áll, honnat ha az ember egy követ ledob 16-18-ig elolvashat. Kenyerünk az igaz, hogy nincs, de van még a háti bőröndben egy darabka zvibak. Nesze semmi fogd meg jól, egyél ha van mit. Jobb lett volna, hogy amit a török testvériség kedvéért költöttek otthon, nekünk küldték volna azt.

Szegény baka zvibakját nyársra húzza és megpirítja, hogy így egy kissé megpuhulván azt megéhesse. Víz dolgában hasonlóképpen állunk. Egy óra járásnyira kell érte menni és pedig le a völgybe. Az őrségi helyen éjjelre tüzet csinálni nem volt szabad, mert igen fontos hely volt felállítási helyem. De hogy embereimet és magamat is ébren tarthassam, tüzet kellett csináltatnom. Tűzifánk nedves leveles gallyból állott, így nem égett lángolva, és ez jó volt egyrészt, mert nem világított keresztül a bennünket körülvevő cserjében.

Reggel 2 óráig folytonosan ébren voltam. Habár embereimnek megparancsoltam, hogy elég mennyiségű tűzifát szedjenek össze az éjjelre. Parancsomat elhanyagolták, fánk elfogyott. A fák 15 lépésnyire levén tőlünk rögtön parancsoltam gyalogos Paluc és gyalogos Kerekesnek a legnagyobb csendben fát hozni. Mert ilyenkor nem, hogy zajt csinálni nem szabad volna, ellenkezőleg, legkisebb zörgésre figyelni kell.

Ez utóbb nevezett emberem a legpimaszabb vadgány volt az egész században, reservista levén azt hitte, hogy egy altiszt neki nem parancsol. Annak szabad visszafelelni, mer ő már öreg katona. Ő tőle mindenkinek el kell gorombaságait hallgatni. A kinézete visszataszító volt. Orra pisze, valódi táltos pofa. Pitzem volt már régen a piszére.

Most, hogy elküldém fát hozni, lassan cammogva elindult, közbe egyet káromkodva lármát csapott. Intém a csendre, de neki áll feljebb. Alig bírtam magamba fojtani haragom, csak addig is míg visszatolja pimasz pofáját. Végre előkerült, még mindég mormogva!

No, de most elláttam egyszer a bajait. Adtam nekie 3 olyan csárdást, hogy azt sohasem feledte. Erre az ijedségre kávégépezetem segélyeivel feketét főztem és megelégülten szürcsölgetém azt.

Estve 9 órakor patrolt küldtem ki egy tót Caplár Lindák parancsnoksága alatt a faluba, hogy azt kikutassa és egyszersmind valami élelmet is hozzon részünkre. De a Zaplaty annyira félt a bosnyákoktól, hogy nem mert bemenni.

Bátrabb volt nála egy közemberem. Vásárhelyi fiú, Komlósi Sándor nevű, ki másodmagával, az útközben Fenyvesivel találkozva felkutattak mindent, habár kevés haszonnal. Csakis az ő maguk részére kaphattak élelmet. Éji 11 óra után érkeztek vissza. Reggeli 8 órakor megérkezett a felváltó csapat, által adtuk nekiek szolgálatukat, visszamentünk táborunkba.