Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 16. rész

1878. szeptember 23-án a menetelés folytatódik Livno felé. Hősünknek meg kell küzdenie Bosznia hegyes vidékével. A bosnyák városhoz közeledve rajta is elhatalmasodik a félelem és a reménytelenség, s megírja a végrendeletét, amelyben meghatározza, hogyha elesne, a naplóját ki juttassa vissza a családjának. Szeptember 27-én ők is bekapcsolódnak Livno ostromába.

1878. szeptember 23.

Marsolunk tovább Livno felé.

Elindulásunk előtt megérkeztek az élelmezési kocsik. Az azt kísérő bakáktól meghallottuk, hogy vásárhelyi és szentesi kocsik is vannak közöttük, de már időnk nincs velök beszélni. Mostani menetünk, mint mondva volt, azért van, hogy a holnapi nagymenetet megrövidítsük. Szép kis rövidítés, 11 órakor délbe elindulva estve 7 óráig marshiroztunk.

A távolság nem is volt 2 mérföldnél sokkal több vizir vonalban. De az a hegy, melyet meg kellett mászni, az a sok tekervényes út, a mászások netovábbja. Minden egyes embernek kellett volna 4 orrlyukat, egy talpig érő tüdőt, s egy kovácsfújtatót a regiments magazinból kifassolni. Ez esetben nem vetettük volna ki kopó kutya módjára nyelvünket s nem fáradtunk volna ennyire el.

Táborunk egy hegy oldalában van, neve Paroch. Minden svarmnak a fa bősége miatt külön tüze van. Egész táborunk ki van világítva.

Nagyszerűen veszi ki magát az éj sötétében a tüzet körülvevő baka sereg sokasága, az egyik pipázva csoportosul körülötte, másik bádog hús conservét melegíti mellette, harmadik a még tegnap megázott köpenyét szárítja. Jómagam pedig kávét pörkölök, megtöröm és kávét főzök pajtásommal belőle.

Kávém beszürcsölése után rágyújték, hasra vetém magamat a földre és írni kezdém naplóm további folytatását. Ezalatt az idő alatt tűzhöz támasztom borjúm, hogy megszáríthassam, mely a marsch közben hátamon pacallá ázott. Valóban gyönyörű tábor. Hozzájön még a hegyeken levő tábori őrségek tüzei is, valóban ilyesmit látni élvezet még annak is, ki folytonosan látja azt. Nem adnám, Isten tudja mennyiért, ha kedves apámék e pompás panorámát láthatnák.

1878. szeptember 24.

Mai menetünk nem volt hosszú. Ravna rongyos bosnyák falu feletti hegycsúcsra érkezvén. Nagy meglepetésünkre egy roppant nagy kopár völgyet, kopár apró domb hegyeket láttunk előttünk feltárolni. Alig volt rajta egy pár bokornyi nagyságú fa, ’s rajta több juhnyáj kecskékkel együtt legelészvén. Táborozási helyünk éppen a falu mellett van. A kopár síkságon egy kis csermely folyik arasznyi szélességben, mely bennünket főzni és innivaló vízzel látott el.

Sajttal elláttak bennünket a falubeliek. A sajt magyarországi alakra volt készítve, amelyből én is vettem egy nagy malomkő nagyságút. Mintegy 20 fontos volt, más pénzem nem levén egy török medzsediert és egy 10 tros apró pici török pénzt, azaz 2 forint 50 tallért fizettem érte. De oly sós volt, hogy magamnak egy falatot sem tartottam meg, eladtam 4 forint 40 ért.

Itt vannak már az őszi éjszakák, éjjel igen hűvös levegő jár, különösen lábunk fázik. Hát még ha eső is jön közbe, és még ráadásul éjjeli szolgálatra is kell mennünk. Hejh! de sokat is szenvedünk, és milyen kenyeret kell rágnunk drága pénzért.

1878. szeptember 25.

Eső mellett indultunk el, eső mellett értünk táborunkba N. falu mellé. Szerencsénkre azonban nem áztunk egészen át. Századunk rögtön a fővártára ment. A bosnyákok szőlőt s pálinkát hoztak táborunkba, de a bakasereg megrohanta őket.

Hordójukat megcsapolva fizetés nélkül hordták el mindenüket. Mit Pandur Matyi észre vevén rögtön négyönket mint szakaszvezetőket felállított őrségnek ellenőrizni a bakáknak vásárlásait. Én is egy üveg rumot vettem 50 krajcárért, mely igen jó volt az átázott gyomornak.

Délután az első század a közel levő igen szép fekvésű, csinos kinézésű városból 2 szekér fegyvert hozott magával. Ebből egy handzsárt és egy pisztolyt hoztam el. Éjjelre Balogh Miskához mentem feküdni, kinek földből hányott, parttal kerített szalma fekhelye volt. Ez valamennyire a széltől megóvott bennünket.

Ma történt marsolásunk közben, hogy a 3-ik századtól Hajduk nevű közember észrevétlenül, mint beteg ember elmaradt. Már a halál küszöbén volt, magáról nem tudott semmit. Midőn egy arra menő bosnyáktól észrevétetvén őtet lovára felvette, lakására vitte, ott ápolgatás után emberünk magához jövén. Még az éjjel, Livnó alá szállítá, s Livnó bevétele után által adá őt a tábori kórházban. Ez a bosnyák tette ellenségével szemben olyan valami, hogy azért babérkoszorút érdemelt volna.

1876. szeptember 26.

Elindulás 5 órakor, az ezred két úton közelítette meg Livnót. Két Battailon a rendes utat választá, míg mink roppant kerülőutat tevénk. Az eső folytonosan esett. Déltájt egy óra hosszat pihentetvén, ismét tovább menénk.

Utunkban több rongyos falvakat találánk, honnat a bosnyákok kíváncsian jöttek elő, és rettenetes hajlongások között mutatták hódolatokat. Bennünket az bántott legjobban, hogy a falvakon úgy kellett átvonulnunk, hogy semmi vizsgálatot nem tétettek velünk. Pedig meg voltunk mindannyian győződve arról, hogy ha talán egy szakasznyi erősségű csapat vonult volna itt át közülünk, irgalom nélkül letüzeltek volna bennünket.

Délután 5 óra után megérkeztünk táborozási helyünkre, egy domb oldalában. Az ezred táborozási helyünktől mintegy óra járásnyira táborozott. Szerencsénkre az eső megszűnt. Táborunktól mintegy 500 lépésnyire az általelleni hegycsúcson egy keresztény falu volt csinos tornyával és templomával. Észrevevén bennünket, rögtön egy küldöttség jött ki belőle. A pap és a falu bírái lóháton fejezték ki örömüket megérkezésünk felett. Salmen alezredes fogadá őket.

Én rögtön hozzá fogék gödröt hányni hova éjjelre behúzódhassak. Rettenetes munka volt, de a szükség sokra rákényszeríti az embert. Esteledvén én és a führer Jäger a faluba felmenénk ennivalót venni, de nem kaptunk semmit. Vissza nem akarván üres gyomorral menni, bemenénk a szentatyához (hol a falu előkelői együtt voltak, gondolom megérkezésünkről tárgyaltak).

Előadvám kívánságunkat, a szentatya rögtön egy pohár rachiát, kenyeret és túrót hozatott. Amenyire megérténk, örültek nagyon az Austriánskiak occupálásán, mert most már szabadon gyakorolhatják vallásukat. Bogomot mondván, otthagyánk őket. Két szénaboglyát észrevevén köpenyünket megraktuk és bevittük a táborba fekhelynek. Szerencsénkre eső nem volt, így a tűznél ruháink s kapcáink megszárítása után meglehetősen aludtunk. Az igazat megvallva, nagy merészség volt oldalfegyver nélkül a faluba bemenni.

1878. szeptember 27.

Reggel 6 órakor megindulánk az ostromra. Az ezreddel egyesülve felvonultunk a hegyre, hol az ostromhoz állást vevénk. Mielőtt állásunkat elfoglatuk volna, megkezdődött az ágyúk dörgése. Az eső ritka szemmel esett és nagy köd volt. Századunk egy pár háznál volt felállítva. Innét a ködfátyolon át rögtön megvizsgáltam a várat. Nagyon veszedelmes vár a fekvésénél fogva. Ehhez foghatót nem volt szerencsém még láthatni.

 A vár, Sófalvy József rajza a visszaemlékezéséből.
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)

Én a ház ereszete alá az ajtóba húzódtam meg, mivel naplóm vezetésével igen el voltam maradva. Rövidesen igyekeztem azt helyre pótolni. S egyszersmind végrendeletem is megírám. Semmi reményem nem volt ahhoz, hogy ezen ostromból épen megszabadulhassak. Naplómat, ha valaki elesésem következtében megtalálja, az őrmester feldzsandár Szakáts Gézának adja át, ki majd szüleim kezéhez szolgáltatja. Ami egy pár forintom van, azt a megtaláló sajátjának mondhatja, ha a fenti kívánságom teljesíti. Naplóm pedig ezen szavakkal zárom be.

Áldja meg az Isten kedves szüleimet, gondoljanak reám néha, ha elesem. Csókolom mindannyiokat, testvéreim és rokonaim.

Ha sokat vétettem ellenök, bocsássanak meg!!!…

Szeretö fiok Sófalvy József

Éppen bevégzem nevem leírását, midőn előrevonultunk annyira, hogy a várat és a benne tüzelő ellenséget szabad szemmel ki lehetett venni. A gyilkos tűztől az előttünk levő házak oltalmaztak. Habár még mindég köd volt, az ellenség mégis észrevette előnyomulásunkat. A bástyákról az ágyúkat nekünk szegezték. Mintegy 20 lépésnyivel volt hosszabb a lövés, így bennünket nem sebesített meg. Livnó kisváros, hegyszakadékba fekszik menetelesen fölfelé, körül erős kőfallal. A falszerű sziklán felette 3 bástya van, összesen 12 bástyája van.

 Livno ostroma
(Forrás: Die Occupation Bosniens und der Herzegovina k. k. Truppen im Jahre 1878, Verl. d. K. K. Generalstabes, Wien, 1879.)

A roham délután 3 órára volt kitűzve. Úgy az ellen, mint a mi szerencsénkre elmaradt. Köszönhetjük Vürtembergnek, aki nem akarta feláldozni oktalanul embereit, de az időnek lehete jobban tulajdonítani, ugyanis folytonos köd és eső volt.

Tüzéreink rettenetes pusztítást tettek úgy az ellenség, mint erődjeik és házaikban. Ahol észrevették, hogy többszámú ellenség húzódott valamely házba, abba rögtön belőttek. A löveg persze szétdurrasztván a háznak nem csak fedelét, de oldalát is szétvetette. Livnót Csikós generál már régen tartotta megszállva dandárjával, és meg is támadta több ízben, de kevés ütege levén a bevétel nem sikerült neki. Egy zászlóalj dalmát honvéd pedig már több hó óta folytonosan zsákba tartá őket.

A mi brigádunknak volt legveszélyesebb állása, mert nekünk a síkon kellett volna a rohamot megkezdeni, ez esetben nagyon kevés ember lett volna, aki megszabadult volna közülünk. A bal oldali hegységen ütegeikkel a Grosfürst Mihael ezred volt a klastrom mellett, a mi brigádunk jobbról és a magas hegyekről Csikos generál követte.

 Csikós István ezredes még a 79. gyalogezred parancsnokaként
(Forrás: onb.digital)

A vár körül volt véve úgyannyira, hogy belőle senki nem menekülhetett. A törökök 3-szor törtek ki, de mindannyiszor sortűzzel fogadtattak. Ezáltal a rögtöni visszavonulásra kényszeríttettek. Esti 7 óra tájban 37 albán török katona rohant ki, rögtön megadták magokat parancsnokukkal, egy török tiszttel együtt.

Az albán katonákat éppen századunkhoz vezették, hol Vilecz parancsára conservet kaptak. Ők pompásan vacsoráltak bosszúságunkra, míg nekünk kenyerünk sem volt. Ha a baka szívességére lettek volna bízva, bizonyosan conserve helyett utolsó kenetet kaptak volna. 7 órakor az idő kitisztult, tüzéreink sem vették tréfára a dolgot, oly rettenetes tüzelést kezdtek, amilyet még nem hallottam egy ütközetben sem.

Tüzelésöket az est megérkezése szünteté be. Utolsó lövegökkel a város szélében levő házat felgyújtatták, mi a nagy szél által még két másik házba is elharapódzott. A vár éjfél után egy óráig pompásan ki volt világítva. Ez igen helyes volt, mert minden mozdulataikat láthattuk, az éj sötétében patrolaink a várost egészen megközelíthették.

Szakaszom parancsszóra éjjelre svarmliniába a kis hidat szállotta meg. Engem az éhség üldözött, már jó előre a házakat kikutattam, hol egy kávé forralót, egy zerge agancsot kaptam és egy kevés élelmet. Éjjelre pedig egy rongyos paplant requiráltam.

Elfeledém említeni, miszerint a házak körül csirke volt elég, szegényeknek kicsavartuk a nyakukat és nyársra húztuk. A félig megsült pecsenyét jóízűen fogyasztottuk el. A többiek pedig az éj lefolyta alatt egy borjút és egy óriási pulykát ettek fel. Svarmleniában levén szakaszommal a hideg szél ellen óvandó magamat, a rongyos paplanban burkolódzám, de annyira tele lettem bolhával tőle, hogy abból magamat 1 hétig nem voltam képes kitisztítani és éjeken át emiatt nem voltam képes aludni.