Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 17. rész

1878. szeptember 28-án folytatódik Livno ostroma. A helyőrség azonban hamarosan megadja magát. A hadosztály dísszemlét tart a siker örömére. Hősünk pár napnyi pihenőjük alatt tanúja és krónikása lesz egy újabb kivégzésnek. Mikor már azt hinnék, hogy Dalmácia felé végre haza juthatnak újabb menetelés vár rájuk Travnik felé. Október 3-án érkezik az ünnepélyes hír, amit meg is örökít: Bosznia okkupációja hivatalosan véget ért!

1878. szeptember 28.

Eljött végre a kínosan átélt éj után a reggel is. Tüzéreink megkezdték tüzelésököt. 7 óra tájban egy csapat népséget láttunk a városból táborunk felé jönni fehér zászlóval. Tüzéreink nem láttak vagy nem akartak látni. A zászlóvivőt letüzelték, ekkor a lövésre valamennyi földre vetette magát. Közülök másik kapta fel a zászlót, ez hasonlóképp, úgy mint a harmadik is, egy egy golyó által a másvilágra küldetett. Míg végre megértették akaratokat és beszüntették a tüzelést. A várat a küldöttség feladta.

Az éjjel rettenetes zűrzavar volt köztök. A tűz alkalmával rettenetes ordításokat az éj csendjében a még csendesebb figyelőtáborunkban jól ki lehetett venni. Voltak közülünk többen, kik értvén nyelvöket, több szavakat megértettek.

Hadseregünk megkezdte a várba a bástyákra és városba való bevonulását, számtalan foglyok, fegyverek és ágyúk estek birtokunkba. A házakat kikutató bakák közül többen vannak, kik aranyakkal zsebeiket megtöltötték. Egy, a várban harcoló bégnek a városon kívüli házát én is meglátogatám, a házban csak egy szolgáját találtam. Kenyeret és tejet ettem, elhoztam tőle 2 galambfiút s egy liter vajat. Vonakodott adni, neki semmije sincs azt mondta. El is hittem, de kutyája osztozásunk közben véletlenül térgyem megharapta, erre oly dühös lettem, hogy mindenét felkutattám, és mire szükségem volt el is vivém.

Ebédünk nem lévén, a vajjal rántottát készítek, vacsorára pedig a galambfiakat sütém meg. E nagyszerű vacsora után requirálni indultunk, de sikertelenül. Visszaérkezvén, a kőfal mellett a kertben egy kis gunyhót építék. Ilyen pompás palotám még nem volt Bosniában, megóvott a hideg szél és hideg dértől, hálótársam rendesen führer Jäger volt.

1878. szeptember 29.

Rast és templom parádé. Az éjjel igen jól aludtam; ma gyönyörű szép tiszta idő van. Ha 27-én lett volna ily gyönyörű idő, azt hiszem nem gyönyörködnék most hason fekve a napsugarai élvezésében. Említésre méltó a város szélében levő gyönyörű katolikus templom összekötve baráti klastrommal. Igen sajnálom, hogy ezt, Livnót, várával együtt le nem rajzoltam.

Délbe észrevettem, hogy tragtirosaink a bég házánál lévő méheket kasostul együtt hordják. Én is oda mentem Fenyvesi komámmal. Hát ez éppen az volt, ahonnat a vajat és galambot requiráltam. Egy tragtiros cimborával 2 kas méhet emeltünk ki. Én előrelátó voltam, egy darab büdös követ mindég zsebemben hordván ennek segítségével pompásan elbántunk dongóinkkal miután a mézet elosztottuk egymás között. Egy részre 2 kilónyi esett. (3 forintnál többet kiárultam.)

Délután a városba bementünk szétnézni. Haszontalan kis város biz ez, de minden ház egy-egy erőd. Még most is folytonosan hordják össze a fegyvereket. Drágaság Seralyevóhoz képest nincs, inkább minden olcsóbb. Azt hiszem, ez lesz a legolcsóbb garnision a bakának Bosniában; azért pedig, mert igen közel van Dalmátia és innét mindent szállítanak, tegnap már fügét is lehetett kapni.

1878. szeptember 30.

 75 M. 9 cm-es „Uchatius” tábori ágyú
(Forrás: commons.wikimedia.org)

Őfölsége herceg Würtemberg táborszernagy tartott csapatszemlét ma reggel. Kivonulásunk gyönyörű sík helyen volt vis-avi a Livnoi várral. Szép kis csapat volt itt egy csomóban. 4 ezred, 1 zászlóalj vadász, egy zászlóalj uhlán, 1 zászlóalj Dalmát honvéd, 4 üteg nehéz uchatius ide nem számítva a hegyi ütegeket.

General Csikós, Müller és Vilec parancsnoklása alatt. Táborszernagy úr megszemlélve Divisionját összehivatá és maga körül gyűjtvén az összes hadseregbeni tiszteket és altiszteket. Belőlünk egy ezredet lehetett volna formálni.

Megkezdé az öreg úr, őfölsége telegramját felolvasta német nyelven. Ez véget érvén, önmaga tartott egy rövid elbeszélést; magasztos hangon mintegy átszellemülve. Kiemelé benne, hogy mily szerencsés ember ő, hogy csapatja ily dicsően viselte magát, királya s hazájáért feláldozván éltöket s egészségöket, a nehéz napok alatt. Isten, mondá, megengedé érnem e dicső napot, melyen őfölsége köszönetét nyilvánítja ki nekünk stb.

Azzal végezte szavait, hogy ez volt életemnek a legszebb napja, melyre eget rázó hármas Éljen vivát következett. Végül elléptette maga előtt Divisióját; véget ért a ceremónia.

Délután a városba indultam szalonnát vásárolni. Midőn a klastromhoz érkeztem 2 század Michel ezredtöli bakát láttam onnat kimarscholni, executions carrét formálva lassú dobszó mellett marscholtak. Jelentőségét tudtam, kíváncsi voltam megnézni a kivégzendő egyéneket.

Megérkezvén a kivégeztetési helyre, a hadbírák előléptek alezredes Braunmüller parancsnoksága alatt. Az ítélet felolvastatván előttök. Egy őrmester szemöket beköté, mire a carré hátsó része szétnyílva az őrmester őket a megásott gödör szélére 3 lépésnyi távközre felállítá. Az a blast elfúvása után minden egyes gazemberre 8 ember lépett, a parancsnokló tiszttel. Rövid tűz commandó után halva a gödörbe rogytak. Oly pompás treffert csináltak, miszerint semmi lövést nem lehetett látni rajtok, mégis halva volt mind a három.

 Csikós István ezredes még a 79. gyalogezred parancsnokaként
(Forrás: onb.digital)

A fő gazember köztök egy bég volt, rókaprémes mentében. A zsivány és másik pajtása 2 bakát nyúztak meg, míg a harmadik egy Dalmát honvédet lőtte meg, lefejezte és összeszurkálta és szegény honvédnek a ruháját századunk az ostrom alatt találta meg véresen és összeszurkálva az említett házában. Szabónk foltnak használta fel s nekem emlékben egy kés s kanál tartót csinált belőle. Ennek végeztével a városba bemenvén egy oka dohányt finomat 2 frt 20 tért s egy kiló szalonnát 1 forintért vettem. A vett dohány otthon 8 forintot megérne.

1878. október 1.

Rast. A városba voltam megnézendő a beszedett fegyvereket, melyek egy török moséba voltak lerakva, de őrség levén mellette közel sem lehetett szagulni.

Szétnézvén a bástyán, meglepetésemre 2 óriási zöldes szinű ágyút pillantok meg. Óriási vastagságú egy darabból kifaragott fakerekeken állott. Mind a kettő egy időbe és gyárba készült; az egyik, melyen igen sok alak volt öntve a bástyán volt kiszegezve, de nem használtatott, mert célpont sincs rajt. A másik hátrább volt felállítva. Isten tudja mióta van ez itt; bizonyosan a magyar-török háború alatt került ide, csak azon csudálkozom, hogy ezen járatlan utakon miként lehetett ide szállítani. Mind a két óriás egyforma nagyságú volt. Hossza 13 araszt hosszú, torka 1 araszt átmérőjű, vége átméretben 2 araszt. A bástyán kiszegezék: középen ezen felirat olvasható, régi betűk alig tudtam kisilabizálni KAROLVS VON GOTTES GNADEN ERCHERCOG ZV ÖSTEREICH HERZOG ZV BVRGVNDI STEVER KARNTE GRAC ZG GRAVE ZV TIROL VD GÖRZ ZGF IMDLXXIX (1579). Előágyán egy fekete holló ül alatta e felirat Auf Braumes Spitz in grünen vald, sing ich vor mir die maurer falt.

Közepén két nagy fül. Körül nagyszakállú félmeztelen régi hősök buzogányal kezükben, verekszenek, akit levertek, taposnak rajta, végén egy nagy fejű turbányos török van. Kerekei, amint említém, fából és egy faragatlan vastengelyből volt 3 mázsányi

súlyban. A másik ágyú egészen sima volt, rajta semmi felirat nincs. Táborunkba visszaérvén a parancsból megértém, hogy Travnikba fogunk holnap indulni.

1878. október 2.

Elindulás Travnik fele reggel 5 órakor. Utunk most már igen jó, mert az országúton marscholunk. Az idő borult, egy kissé esik, de ez nem baj legalább nincs forróság. Vége van álmodozásainknak. Azt hittük már, hogy ennyi szenvedés után Dalmátián keresztül hazacsapnak bennünket, de biz Travnikba megyünk.

Legalább itt hagytak volna, itt kaphatni élelmet a legolcsóbban. Megérkezénk déli fél 12 órakor Suicába, de házakat nem is lehet látni. Századunk főőrségre, én pedig rögtön feldvachra lettem kiküldve. Az eső esett. Éjjelre szünetelt, de aludni nem voltunk képesek oly rettenetes hideg szél fújt. A tüzet őrmester Mühlhofferrel körül feküdtük, habár bokrok voltak is a tűz mellett, de ez nem óvott meg a rideg széltől.

2 emberemet elküldtem egy távol eső házhoz élelemért, hoztak sajtot és egy török fegyvert, melyet a kapitányomnak által adék. A hosszú éjszakát végre keresztül húztuk, s eljött az idő, hogy tovább meneteljünk.

1878. október 3.

Átfázva megindulánk; oly hideg volt, hogy számat be kellett takarnom a levegő élessége miatt. Oly nagy dér volt, miszerint a hegyek és völgyek egészen fehérek voltak. Megérkezénk Kupresbe. Kis falu, már itt a Kuhn ezred fel volt osztva őrségekre faluról-falura. Lehetett benne rumot, kenyeret és birkahúst venni.

Hogy éjjelre a hidegtől óvjuk magunkat gödröt ástunk, s bele egy kevés szalmát kaptunk. Még ez sem történt eddig, miszerint annyi belátások legyen, hogy a sokat szenvedett bakának lökjenek egy kis szalmát, úgy kell a vizes földön feküdnünk. Emiatt vagyunk azután valamenyiönk gyomorfájásba és hasmenésbe.

Takarodó ma este zenével van, úgy szinte a riadó tagvach is zenével fog lenni. Ünnepies színezet; ma értesültek arról, hogy Bosnia occupatioja bevégeztetett. Az éjjel ismét igen hideg van. Reggel 3 óra után felébredtem, mert annyira átvalék fázva, hogy felkelni s lábraállni alig volt erőm. Tábori tüzek fa hiányában nem voltak, így kénytelen voltam kóborogni menni és szalmát keresni. Hoztam is, de megszenvedtem érte először, mert igen távolból kellett cipelnem, másodszor a táborba eltévedvén, századomat szalmával hátamon majd egy óra hosszat kerestem.

Már virradni kezdett midőn fekvőhelyem feltalálám. Letakarván magam, a hozott szalmába nyugodtan aludék egy pár óra hosszat. De felköltöttek, mert tovább kellett marscholnunk, a többiek már felszerelve állottak. Felülvén szétnézek magam körül, hát az átkozott bakák takarómat ellopták rólam és feltüzelték.