Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 18. rész

1878 októberében hősünk megpróbáltatásai véget értek. A harcok lassan elcsendesedtek Bosznia-Hercegovina területén, az okkupáció véget ért. Sófalvyra és bajtársaira még egy utolsó nagy menetelés vár Travnik felé, amely során faluról falura vezet az útjuk. Hősünk gyönyörködhet a tamburazenében és egy kitüntetésátadási ünnepségnek is tanúja lesz. Találkozik egy ismerősével, aki már postatiszti munkára érkezik a megszállt tartományba. Végül minden korábbinál jobb szállást kapnak egy ferences kolostorban.

1878. október 4.

Elindulás reggeli 5 óra után Kupresből Bugojnóba.

Megérkeztünk 12 órakor, Bugojnóba éppen vásár volt. Lehetett benne mindent, még szőlőt is kapni. Betegeink és élelmezési kocsijaink már ide érkeztek Travnikból, s itt egyesültek velünk. Bugojno 3 óra járás Gornivakutól.

Minden bokorban egy-egy falu, ritka dolog Bosniában ily sűrűn falut láthatni. Délután én és a tambur Melcsok a jó távol eső faluba indultunk, hogy ott olcsóbban kaphassunk dohányt és élelmet, mint itt a vásárban. A nevezett faluba meg is érkezénk, egy bég udvarába (kerítés nélkül), midőn az istálló ablaka előtt akaránk elhaladni, egy rettenetes alak, az ablakon kitekintve eget rázó generálmarschot ordított.

Melcsok dobos komám halálra ijedt e rettenetes hangtól. Ezen nemes hangok a bég fiát is kicsalták; meglátva bennünket, Melcsok beszédbe ereszkedett vele. A kis úrfi elvezetett bennünket egy bosnyákhoz, hol jól tartottak bennünket tejjel, s annyira megbarátkoztak velünk, hogy leányait feleségül kínálta nekünk. Felemlíték azt is, hogy merünk ide ketten jönni, hol annyi törökök laknak, meg is nevezték azt a helyet, ahol sok fegyver van.

Félni nem féltünk, de csak nekem volt fegyverem, így nem volt tanácsos a bég urak házait motozás alá venni. Visszajövén a táborba, szalma után néztünk, de a török észrevette és nem akart adni. Végre annyit beszéltünk neki, miszerint nagysokára adott egy keveset, elébb okájját a szalmának 10 krajcárért akarta adni. A hozott szalmában jól aludtam, habár nagy dér és hideg volt. Felkeltem reggel, kávét főztem és rumot ittam.

1878. október 5.

Mai menetünk igen csekély, no de holnap annál nagyobb lesz Travnikig. 10 óra után már Dolni vakuba – vagyis Skophiába voltunk. Első dolgom volt a városba bemenni. Egy asszonyhoz mentem, kinek volt teje és nem akart adni, ha szépen nem – erőszakkal vittem el. Fizetvén nekie 50 krajcárt, a tej éppen egy kotlával lett. Vettem igen jó taplót, gyufa igen drága. Árultak füzéres diót is, de a bakák rögtön széjjel kapkodták, nagy könyörgésre kaptam tőlök 5 trásánit. Visszamenvén rögtön elmentem ismét a patakra.

A patak mellett volt a rögtönzött baka reteradé, e mellett tartám toilettem. Elhatároztam a Livnóban szerzett bolhák kiirtását. Felsőruhám a nap hevére teritém, magam pedig a patakon átjárónak használt pallóra telepedék, hol fekete lábaimat, fejem, nyakam megmosám. Tisztálkodásomat s toillettémet bevégezvén főztem egy 7 országra szóló tejes rizsát egy kotlával, el is fogyasztánk mind Daoda komámmal.

Ismét szolgálatba kell mennünk az éjjelre. Én 8 emberemmel tábori őrségen voltam egy bosnyák ház mellett a hegyen fent. A comsue kijött hozzánk ’s igen barátságos volt irányunkban, csak hogy igen keveset értettünk beszédéből, az én comsuém török katona volt. Mutogatta a törökök fegyverbeni gyakorlatát, én megkínáltam rummal mit a faluba vettem. Ő pedig és az asszonyok tejet, szilvát és krumplit hoztak számunkra. Kihozta tamburáját és mulattatott bennünket az egy szál húrral ellátott nagyszerű tamburával. 12 óra éjjel felváltottak, de igen keveset tudtam aludni, mert hely a lefekvésre alkalmas nem volt.

 Török zenekar játszik egy kávéházban, köztük egy tamburás (középen).
(Forrás: Budapest, 1881/28. szám)

1878. október 6.

Ma csakugyan meglehetős marschunk volt reggel 6 órától délután 5 óráig. Egy óra rast volt útközben, hála Isten volt szalonnám és kenyerem még, így egy kis pihenés után felfrissültem. De vállam folytonosan fáj, a borjú nagyon összetörte, lábcsontjaim a nagy marschok következtében megfájdultak, bár tudok menni, de a fájás folyvást tart.

Travnikba megérkezvén, a török kaszárnyába szállásoltatott ezredünk be. Századunknak kijutott osztályrésze, a pallásra lettünk beszállásolva, hol egy lábnyi por van. Külömben az emeleti rendes lakosztály is nagyon rendetlen, mert sem ablaka, sem ajtaja becsületes nincs. Az ablak fiókok pedig nagy része üvegtelen.

Ez a mai marsch volt az utolsó, s ezzel bevégeztetett az occupatio.

1878. október 7.

Kedves Atyámnak írtam levelet, s hogy feladhassam kimentem a városba. Travnikba még nagyobb a drágaság, mint Seralyevóba; a szilvát kivéve, mit különben egész Bosniában igen olcsón és rendkívüli szépeket lehet kapni.

Meglátogatám a török mosét. A török, ha a templomba akar menni, a patakba vagy a kútnál kezét, lábát képét megmossa, s mielőtt belépne, felső lábbelijét a templom tornácán hagyja kint. Megáll és kezét füle mellé teszi oly alakban, mint mikor szamárfület mutatnak nálunk. Templomuk puszta szőnyeggel behúzva pad nélkül. Így bárhol megáll, mindegy, le is térgyelnek és abba az alakban mint barázdabillegető hajlong, elvégezvén imáját tovább megy.

Holnap nagyszerű kirukkolás a Garnisionnak őfelsége Württemberg elébe, az érdemek vagyis az érmek kiosztása. Nagy kapkodás van, tisztítjuk ruháinkat, hogy becsöletesen vonulhassunk elébe.

1878. október 8.

A garnisonban levő mindennemű katonaság kirukkolt. Megérkezvén Vürtemberg végig lovagolt előttünk, ezalatt a zene a himnuszt játszotta. A vizsgálat megtörténvén, kiléptette a fiúkat, kik szerencsések voltak érmet kaphatni. A tisztek szinte az öreg körül gyülekeztek.

A banda játszott mindaddig, míg Vürtemberg saját kezűleg mindeniknek feltűzte a megérdemlett érdemjelet, s mindenikkel kezet fogott. Csak az én századom volt az a szerencsétlen, a kapitányom pimaszsága folytán, hogy közülünk senkit nem adott be kitüntetésre.

 Vilmos württembergi herceg altábornagy
(Forrás: Das k. und k. Infanterie-Regiment No. 73 Wilhelm Herzog von Württemberg (jetzt Albrecht Herzog von Württenberg) im Feldzuge in Böhmen 1866)

Két zenekar játszott felváltva különféle nemzeti darabokat. Bevégezvén a kiosztás Vürtemberg beszédet tartott, hogy ha még egyszer ütközetbe kell menniök, ismét így viseljék magukat. Ezen szavakkal végzé, éljen a haza, erre háromszoros éljen kiáltás történt általunk.

Általam ugyan nem, mert tudtam azt igen jól, hogy én jobban megérdemeltem volna a 2 érmet, mint sokan azok közül, kik kaptak.

Délután a városba bemenvén 2 forintot be konfactolék. S ki szólít meg útközbe? Egy egyenruhába búttatott postatiszt, Tóth Gyula, a megboldogult Tóth Ferenc nagy tiszt[eletű] úr unokája.

Holnap megy Bugojnóba, mint posta és telegram tiszt van comandírozva 2500 forint fizetéssel. Mondá, hogy ma egy éve még hajléka sem volt, és most oly szerencsés ember, hogy hónaponként 80 forintot fizetésiből félre tehet. Ily fizetés mellett én is itt maradnák ebbe [a] vad országban.

1878. október 9.

Délelőtt iskola a padláson ha!ha!ha! De biz én nem vettem benne részt. Délután mennek a kvártéjcsinálók Seraljevó felé egy faluba, Gucja Górába. A hely kevés a nagy kaszárnyában, a barátok az ott levő nagy épületöket felajánlák részünkre. Így a 4-ik és 3-ik század Gucja gorába, a 2-ik falura, az 1-ső Dolac faluba fog bekvartejoztatni.

Fenyvesi komámmal a kaszárnya háta megetti faluba másztunk fel, hol dohányt, de sarjút, ’s egy kevés ihatatlan tejet és szilvát kaptunk. Elfáradva hazabaktattunk, de azért én kimentem a városba egyetmást venni, mivel kint a faluba semmi sem kapható.

Egy zsidó pékünk is van Travnikba Eszékről, jól esett látni szemünknek szép magyarországi készítményű cipókat. Egy cipó nagysága 2 ökölnyi, 50 krajcár, nem bakába való.

1878. október 10.

Menage után csakugyan megtörtént elmenetelünk Gucja gorába. Előrelátásból, hogy pakkom kevesebb legyen, fehér ruháimat, 2 inget 2 lábra valót húztam magamra.

1 óra után történt elindulásunk, s 3 órára már rendeltetési helyünkön voltunk. Az út nem hosszú, de roppant hegyes és fárasztó, csakis lovakkal lehet a közlekedést fenntartani. Rettenetes forróság volt. Ilyet még nem értem, minden ruhám facsaró víz, amelyet csakis másnap tudtam megszárítani.

 „A Guciagorai kath. templom s barátok klastroma s volt beszállási lakhelyünk 1878 év Oct. és Nov. havában.” Sófalvy József rajza a visszaemlékezéséből.
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)

A barátok fogadtak bennünket, 2 emeletes, 4 szögletes roppant nagy kaszárnyájok van, úgy hogy ez a két század a 2-ik emelet fele részében meg se kottyan. Apró szobáink vannak, de padimentolt, ágyunk az igaz, hogy csak szalma, de azért grófás; ablaküvegek is hibádzanak, de legalább a baka befűtése kipárolog, nem lesz borela köztünk. Estve lementem a faluba, s egy kotla tejet 20ért vettem.

Megértük egyszer hála az égnek, hogy nem kell nadrágostól és blusostól, bakancsostól aludnunk. Komot levetkőzhetünk.