Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 19. rész

1878 októberében az okkupációs harcok ugyan véget értek, a gyakorlatozás azonban nem. Hősünk töretlenül elégedetlen az ellátmánnyal, mert amíg a legénység fél adag kenyeret kap, addig a tisztek minden nap libacombot esznek. Néhány évfolyamot leszerel a hadvezetés, de az övé nincs közöttük. Sófalvy egészsége megromlik, így egy idő után nem vesz részt a gyakorlatokon. A betegszoba felügyelőjévé nevezik ki, s a helyiek vendéglátásából is kijut neki. Jobban is, mint szeretné.

1878. október 11.

Ha a baka Garnisont változtat, előírás szerint másnapra rastnak kell lenni. Az időt felhasználván, a tegnap vett tejjel rizsát főztem. Fahéjat Travnikból hoztam magammal. Böndőm anyira megpakolám miszerint vachparádra alig bírtam kicammogni.

A megmaradt rizsát sajkámba pakolám, s kivittem magammal a tábori őrségre. Habár hegyekre kellett másznom mégis midőn őreimet felállítám, gymnastisálnom kellett, mert sem ülni sem állni nem tudtam. Elértük már azt is, hogy ruháinkat kiadhatjuk mosatásra, így tiszta ruhát is ölthetünk magunkra.

1878. október 12.

Délbe megérkezett a felváltó őrség. Otthon azzal fogadtak, hogy ki kell rukkolnunk, volt suvickolás és szíjak feketítése. A mai parancsban áll miszerint Bosnia occupatiójával készen vagyunk, Visegrád stb. önkényűleg megadta magát. Őfölsége királyunk köszöni a két arme Comandánsnak és minden egyes embernek kitartását és igyekezetét.

Ne csak mindég köszönnék már, hanem eresztenének bennünket haza. Derék tiszt uraink érzik, hogy ők a kis Istenek ’s hogy távol van a mi apánk Vilecz. Naponként vizit és exercirozás, minden csekélységért a legszigorúbb büntetést adnak.

1878. október 13.

Vasárnap, de nekünk mostanába nemigen van. Folytonosan valami vizsgálatra kell az ilyen napokon készülnünk. Tegnap írtam Zsiga bátyámnak, de csak holnap küldhetem be Travnikba feladás végett. Elértem Bosniában azt, hogy tiszta ruhát vehetek magamra. Az igaz nem olyat, mint hon, de most így is jól van. Megtörténik az is, hogy mosónénk nála levén ruhánk egy pár padutyival meg ajándékoz. Mielőtt felvesszük, meg kell vizsgálnunk. Estve fele egy kis sétát tettünk a fő utcán, ’s ma így utánjárással még sajtot is kaptam.

Bosnyák arcok
(Forrás: Magyarország és a Nagyvilág 1879/7. szám)

1878. október 14.

Éhgyomorra két órai exercirozás glied, zug, compagnie és fél battalion veist, levelem elküldésére alkalom nem volt. Délután fegyver visit.

1878. október 15.

Ismét gyakorlat, előtte már beszaladtam a falut tejért, ismét rizsát főztem, ezek után Békésre Lukáts tanítónak, Szegedre Rieglernek, Zsiga bátyám leveleivel együtt beküldtem Travnikba.

1878. október 16.

Tiszt uraimék együtt isznak a csuhásokkal, igen nagy bratyik valék. Hálálkodásuk fejében délután a bakákat kukoricát fosztani hajtották azzal az ijesztéssel, hogy kik nem fognak menni fosztani, exercirozni fognak. El is mentek, de azért 1 órai exercirozás mégis volt.

A szegény bakát nyúzzák, ha egy diót felvesz a fa alól, kiköttetik érette. Ők pedig naponként egy szakaszt küldenek ki patrolba. Feladatok csirkét, ludat, pulykát, tojást requirálni.

Nem mondhatom, hogy nem fizetnek érette, de mennyit? A bosnyák megijed, egy ludat 50 krajcárért odaad, a requirált tyúkokból a Travnikban levő tiszteknek is küldenek. Ők lakmároznak minden este, míg mink fél porzion kenyeret kapunk. Bort vagy pálinkát a mi részünkre kiadottból isznak annyit, mennyit meg bírnak inni.

1878. október 17.

Gyakorlat. Nem jól érezvén magamat beteget jelenték, s elhúzódtam az ott lévő juhász kunyhó háta mögé. Ott maradtam a gyakorlat végéig. Századunk bemarscholván bereitsaftba lépett, ez az első eset, hogy a szolgálatból magam kihúzhatám.

Megkaptam K. Atyám levelét, melyet Livnóba küldött. Régen is várom már; de nagyon lehangolt. Amennyiben csak szomorúságot olvasok ki leveléből, valami bajnak kell odahaza lenni. Vagy neheztelnek reám, nem tehetek róla.

Amint naplóm bevégezni akarám, mivel az exercirozás és bereitsaftból itthon maradtam, jónak láttam, mert volt is időm reá, levelet írni k. anyámnak névnapjára.

1878. október 18.

Jónak láttam minden betegjelentés nélkül a gyakorlattól visszamaradni. Atyámnak írott levelemet fel akartam bontani, azon okból, mivel azt hallám, hogy [a] 6. Divisio demobilizálva lesz. Azaz van tegnap délután 1 órától fogva, de parancsolatba még nem volt. Így nem egészen bizonyos, úgy a levelet útnak bocsájtám.

Van egy kevés reményünk a hazamenetre, ha Isten haza segítene. Már előre félek a marschtól, mivel nincs tökéletes egészségem s hozzá jön a hideg éjszakák. Ha az ütközetekben megmaradtunk, ez a marsch öl meg minket.

1878. október 19.

Itt van már 19-dik és mégis itt vagyunk. Nem is hiszem, hogy valaha még viszontláthassam szeretteim. Az éjjel két fiú is álmodott velem. Az egyik meg akart ölni álmába, a másik, hogy én háromszor szúrtam a mellembe és szaladtam tovább. Szaladásom közben lábom fejét elveszítém, azután mellem összekötözvén azt mondtam volna, addig meghalni nem akarok, míg szüleim nem fogom meglátni. Álom! Álom!…

El is dalolhatom, hogy Be szomorú ez az élet én nekem. Odakint csúnya idő van, idebent a szalmán törökösen guggolva kell a napot lopni. Egészségem sincs. A menage szagától irtózok. Szomorú vagyok és levert. Valami bekövetkező fergeteget gyanítok reám vonatkozólag.

1878. október 20.

Vasárnap. Templom parádé fegyveresen. Szék összesen 3 van. A többi bosnyák hölgyek aranyfüzérekkel jelentek meg, mindenik egy abrost hozott magával, bocskorát lehúzván reá térgyelt. Vadállatok ezek mind.

Délbe önkényűleg mentem be Travnikba a parancsolatért, de célom pénzes levelem utáni tudakozás volt. Csakugyan meg is kaptam adjutános Melicsektől. Azért nem kaptam meg mind ez ideig, mivel a század száma nem volt felírva a címen.

Rögtön választ írtam k. Atyám levelére. Késő estve indultunk ki. Nagyon sötét volt, országút nem vezet ki, csakis gyalogút. Eltévedtünk.

Egy patak malomhoz érvén megvertük az ajtaját, de biz abból feleletet nem kaptunk. Így emberi lényt nem találván egy félreeső gyalogútra találtunk. Ezen haladva egy házat találtunk. Bemenvén enni kértünk, a fiatal gazda tejjel kínált meg, viszonzásul nem fizetés fejébe olyanokat fillentett barátom neki. Előadá neki, hogy most jövünk Livnóból ’s az itt levő századhoz megyünk, ’s az utat nem tudjuk. Gazdánk meg is ígérte, hogy el fog bennünket a kaszárnya kapujáig kísértetni, de a vacsoráért fizetni kellett. Csakugyan a kisfiát el is küldé velünk. Csodálkozánk, hogy mer ily sötét éjjel ily apró népséggel elküldeni, de nem soká tartott csudálkozásunk, mert alig mentünk 50 lépésnyire, észrevettük, hogy tulajdonképpen a faluba vagyunk a kaszárnyától 300 lépésnyire. De hogy a vicc sikerült legyen, a fiúval a kaszárnya kapuig kísértettük s vezettettük magunkat.

Midőn a fiú elment, összenézénk ’s lett oly 7 országra szóló röhögés és hörtyögés miszerint hasunkat ujjainkkal kellett meg abrincsolni attól tartván, hogy kihasad.

1878. október 21.

Meglehetős kis szobánk volt Daodával együtt. De belőle az őrmester pimaszsága miatt fel kellett mennünk a századhoz, hol rögtön összevesztem a hely miatt egy gángóval.

Később pedig egy gorombáskodásáról ösmert hetyke gángó falu legény, velem is gorombáskodván, éppen jó kedvembe talált, Beke Kálmán módjára nyakon vertem, de cudarúl. Ma ismét bereitsaftba fogunk lenni. Már 3 napja, hogy leves nem volt a számban, annyira undorodok tőle, gyümölccsel tengődöm.

1878. október 22.

Reggel gyakorlat, be nem végezhettük mert az eső megeredt. Bemenvén a laktanyában kapitányom felolvasá neveiket, kik szabadságra fognak menni. Hazamennek pedig az 1868, 69, 70 és 71-ben sorozottak. Tehát én nem!…

Még az a reményem sincs, hogy ha az újoncok feljönnek, hogy szabadságoljanak, mert még itt vannak az 1872- és 73-beliek. Idő szerint, rangkülönbség nélkül bocsátják el őket, készen kell lenni nekiek az első avisora, hogy elmehessenek. Boldog emberek.

1878. október 23.

Esős az idő. Délután lementem a faluba, míg oda voltam kapitányom keresett. Visszajövén rögtön jelentkeztem nála. A betegszobába lettem felügyelőnek parancsolva. Ennyi emberi vonzalmat sem vettem még észre cseh szívében. Azt hittem tegnapi szavaimat kávéfőzés közben hallá az ablakból midőn barátomnak panaszlám, hogy mennyit vesztek és vesztettem azzal, hogy el nem mehetek. Ha már a sors úgy rendelé, hogy haza nem mehetek, itt legalább nyugodtan leszek és nem kell gyakorlatra mennem.

1878. október 24.

A betegházban a főorvos Juhász, makari papnak a fia, magyar ember. Dolgom nem lévén kimentem a faluba. Betértem egy comsue házába, hol kukorica kenyeret akartam venni, de nem volt. A Comsue zsenája főzött. Kérdém tőle, hogy mit főzöl. Tarhuna; mi az ördög! Valóban tarhonya volt. A Bosnyák nem volt hon, de a menyecske marasztott vacsorára. Éppen jött a gazda is, ez meg éppen nem bocsájtott. A zsena előhozta a 2 ujjnyi kurta lábú kerek asztalt, melyet körül ültünk (a kis szék magasabb volt, mint az asztal). A gazda vis-avi foglalt velem helyet.

Bosnyák ház belseje
(Forrás: Magyarország és a Nagyvilág 1878/39. szám)

Jobbról a zsena, bal kezében szurkos fát tartva, mely a gyertyát helyettesíté. Mellette az öregebb fiú és úgy a két kisebb. Megkezdődött az ima, olyan hangon, mint a zsidók szoktak. Kezdé a férfi, s egy vers elmondása után válaszolt reá egy sort a zsenája, így tovább minden gyermeke.

Imájok közben a kisebb fiúnak anyja kezére ütött, mert nem jól imádkozott. Magam is tempiroztam a majkót és végével én is keresztet veték.

Hozott először is a zsena egy tányérba birkahúst, mit kezével szaggatott szét. Villát nem használnak. Következett a tarhonya, persze nem töpörtővel. Egy kis savanyúság sem hibádzott, de azért meg lehetett enni. Utána egy tál tej.

Ezután szilva. Ily uracs vacsorám még nem volt mostanába. Vacsora végeztével jött egy baka, ki tudván velök beszélni. Ennek segélyével még egy fél órát beszélgetvén odahagytam őket. Utam a polgármester előtt vezetett. Betekinték, ott volt éppen a puskaműves. Rögtön leültettek szerencsétlenségemre ezek is vacsoráltak, nyelvet főve, rétest egy vicári [?] tepsibe hoztak elő tökkel bélelve. Akartam, vagy nem, ennem kellett. Még tejet is hoztak, de már arra azt mondtam, hogy nemám boga. Elszöktem tőlök, hon már K. apám levele várt reám.