Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 20. rész
1878 október-novemberében hősünk hangulata rendkívül nyomott, amiért az ő évfolyama nem térhet még haza Boszniából. A megszállás időszakának csendes hétköznapjait kezdik élni. Továbbra is levélírással, főzéssel üti el az időt. A szálláshelyükön zongora is akad, ami mellett mulatságokat szervez a tisztikar. Október 30-án végül a betegfelügyelőségen túl újabb feladatot is kap: stabsführer lesz. Új beosztásában leginkább a travniki élelmiszer ellátmányok beszerzésében, szállításában vesz részt.
1878. október 25.
Reggeli orvosi vizit után tejes rajzot[?]főztem.
Délután összejöttem Szilágyi tanítóval. Szóba jött a kunágotai iskola és gazdálkodás. Említé, hogy az ő és Gál Feri ajánlata folytán a kataszteri munkához az ottani állami birtokba Szilágyi nevűhöz én is bejuthatnék.
1878. október 26.
Holnap indulnak haza a reservisták, cserélgetik ruhájokat rosszabbakért. Ki nekünk fájós szívvel nézzük örömüket, itt kell maradnunk e vad országban, hol kenyeret sem kaphatni.
1878. október 27.
Az éjjel jött meg a parancs, hogy több altiszteket kell elbocsátani, el fognak az 1873-beli altisztek is menni. Elmegy Daoda is. Ma délben utoljára ettünk együtt tyúkhúst. (Patrolba voltak tegnap és onnat hozták).
Még a 74-beliek közül is egyikőnk zugsführer Hajnal el fog menni. Én és Gombos fogunk maradni reservista szakaszvezetők. Szívszakadva néztük távozásukat, nincs már remény, hogy tavasz előtt megláthassuk szüléinket.
Daoda pajtástól levelet küldtem a travniki postára kedves szüleimnek, szóval pedig sok szívből jövő jókívánatot. Mink pedig a tetűbe gyarapodhatunk a télen és a koplalásban. Búfeledésül preferancoztunk a marode szobába. Isten mikor tekint a bakára!!…
1878. október 28.
Semmi mint szomorúság, minden percben otthon van gondolatink. Ma indulnak el az uhrlauberek Travnikból.
Délbe vágott húst sütöttem vagy főztem, magam sem tudom, hogy mit csináltam, csak hogy megettem felit. Délután pedig a városba mentem kóborogni kenyér után, de nem kaptam. Helyette két helyt feketével traktáltak meg.
1878. október 29.
Délelőtt s után kukoricakenyér után jártam. Kaptam is, de milyet. Nálunk a kutya nem enné meg és 3 napi utánjárással kaptam. Délbe tejes rizsát és húst sütöttem.
1878. október 30.
Már megvoltam nyugodva jelen helyzetemben, de ma ismét egy más hivatalt is nyomtak a nyakamba, a Stabsführeri hivatalt. Egyik nap én másik nap a másik barátom megy be Travnikba élelmet kiszállíttatni. Nagy Atyámtól kaptam ma levelet, igen szívesen ír nekem, a címet Zsiga bátyám írta, látom.
1878. október 31.
A Livnóba vett oka dohányt, mivel nem tudom mikor segít az Isten haza, felét eladtam 1 forint 80 krajcárért. Már penészedni kezdett, így 30 krajcárba maradt fele meg részemre.
1878. november 1.
Első beutazásom Travnikba az élelmet szállító tragtirokkal. Kenyeret, bort kaptam, sok szaladgálni valóm volt, de azért 7 órakor estve már kint voltam.
Travnik vára az Osztrák‒Magyar Monarchia idején
(Forrás: Képes Folyóirat – A Vasárnapi Ujság füzetek, 1909, 45. kötet)
1878. november 2.
Ma ismét a városba voltam azért, hogy a bémeneten változtassunk. Én vagyok a vice Stabsführer, tessék Spitzernek menni a kenyér kiosztáshoz. Jövet utolért bennünket az eső. Tragtirosaim vizesek lettek, mint a ruca, nem hoztak köpenyt magokkal, be- és ki lovagoltam.
1878. november 3.
Egész éjjel esett, rettenetes szél volt, azt hittem az ablakot betöri a vihar. Reggel hó esett, a házak tetejei fehérek lettek, megértük a télies időt Bosniában.
1878. november 4.
Élelmet voltam bent a városba kiszállítani. Útközbe a digótól dohányt, az etappen comandótól pedig 50 virginiát vettem 2 forint 30 ért.
A mészárosoktól húst hoztam magamnak. Századomnál nyomorék kenyeret kaptam, mit kapitányomnak megmutaték, de lefőzött, azt nyertem vele, hogy a maga részét adta nekem, nem akartam elfogadni, de kényszerített, meg is haragudott reám.
1878. november 5.
A tegnap hozott húsból nagyszerű paprikást főztem. Ma a szobánk ablaka nyitva levén egy gyönyörű fiatal kis galamb szállott rá. Meg sem mertünk moccanni, vártuk, hogy mit fog csinálni. Várakozásunk közbe egy marode lépett a szobába, s a szél huzam az ablakot becsapván az én kis galambom fogva lett. Etettük és itattuk, de mivel sok piszkot csinált ma estve lenyakaztatott.
Zsiga bátyámtól levelet kaptam.
1878. november 6.
Ma ismét a városba voltam ki- és be lovagoltam. Az adjutános látcsövön nézett bennünket, s kérdőre vont hogy ki ült a lovakon, persze senki nem tudott velünk semmire menni.
Travniki képeslap az Osztrák‒Magyar Monarchia idején
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)
1878. november 7.
Ma semmi dolgom nem levén, tejes kását főztem, a fahéjat megpirítván megdaráltam, így élünk Bosniában. Trost adjutános kérdőre vont ismét, hogy miért nem adtam be neki kik lovagoltak. Elutasítám, mert magam is köztük voltam.
1878. november 8.
A városba voltam, Kohn stabsführertől kaptam kávét és cukrot, én pedig cigaretta dohányt adtam neki.
1878. november 9.
Délelőtt igen szép napos idő volt, délután megeredt az egek csatornája. Nem mehetvén sehova, Nagy Atyámnak írtam levelet; lefestém a Gucia gorai életet. Van neki mit olvasni levelem másfél ívre terjed. A barátoknak zongorája is van. Hadnagy Smitzhausen zongorázott Juhász doktor kísérte. Smitzhauser kitünően zongorázik, és pedig német létére csárdásokat is, 12 óránál tovább tartott a mulatság.
1878. november 10.
Vasárnap. Ma érkeztek meg az uhrlauberek Szegedre 10 órakor délelőtt. Ma különös jó kedvem volt. Annál rosszabb volt kifelé, mert Singerrel összezördültem a bor elosztásnál. A tragtirosok is elhagytak, úgy kellett a póstai csomagokkal utánok vágtatnom.
1878. november 11.
Tegnap a városból zsírt hoztam és grízt. A zsírral a nekem járó porcio húst Szakáll snaider komámmal elhatároztuk, hogy a grízből gombócot fogunk készíttetni. Tojást vevén hozzá elkészíttettük. Szakácsunk akkorákat csinált belőle, mint az öklöm, s keménysége az ágyúgolyóval vetekedett. Zsírunk nem levén, zsírba való méltbe[?]piríttattunk zvibakot s az volt reá téve.
Ezen gombócot, ha valamely finom uracsnak kellett volna bevenni, szörnyű halállal múlt volna ki.
Travniki képeslap Dzselaludin pasa türbéjével az Osztrák‒Magyar Monarchia idején
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)
1878. november 12.
Travnikba voltam bent.
1878. november 13.
Télire már betakarítánk élelmiszert a magazinba, a lovaknak szénát és abrakot. És most már megint utaznunk kell a 3-ik század Compani Hauba a fél 4-ik század Travnikba másik fele Vitezbe
Itt már berendeztünk magunknak mindent és legalább egészséges szobáink vannak. Az igaz, hogy a retrádé a harmadik udvarba van. A kaszárnyában lévőre csakis strauch után van megengedve menni. Nem tudom melyik félszázadhoz leszek beosztva.
1878. november 14.
Travnikba voltam bent. Kedves Atyámtól levelet kaptam. 26 darab pokrócot kaptunk télire.
1878. november 15.
A tragtiros Szabótól kaptam ajándékba egy rohás pisztolyt, melyet szépen ki is tisztíték. Estve nagyszerű mulatságos estvénk volt. Én Gombos és Szakál Józsi preferancoztunk 5 krajcárban, én vesztettem 30 vasat, de a virginia kifutotta.
1878. november 16.
Ma a városba kellett volna mennem, de a Spitzernek azt mondtam, hogy be kell rukkolnom és ő ment be.
1878. november 17.
A rác paprikás [?] (Trost hadnagy) beküldött a városba. Utoljára megyek be élelmet kiszállítani. Mai napon lett Balogh Miska őrmester és a kadétok tisztekké. Parancsolat szerint még e hó 23-áig be kell [adni] minden századtól 34 fraitert és közembert, kik szabadságra fognak menni. Nekem a hazamenésre ismét nincs kilátásom.
Kijövet lovagolván a nyereg pokrócot elvesztém, de visszavágtaték és megtaláltam szerencsémre.
1878. november 18.
Ma délelőtt 10 órakor fogunk bemenni Travnikba. Naplómat az ablakba írom. Abtreten a szép életnek, szervusz betegfelügyelőség. Hej, pedig de szép kilátás van innét, csak olyan szép kilátás volna a hazamenetelre is.
1878. november 19.
Megérkeztünk Travnikba. Elküldtem k. Atyámnak 2 jattagánt, egy török fapipát, 2 pár török női papucsot és egy marék török dohányt. Egész éjjel aludni nem tudtam. Annyi a bolha itt, hogy arról fogalma nem lehet senkinek.
A fenti posztunkban az utolsó travniki képen Dzselaludin pasa türbéje látható, amit 1878-ban Sófalvy József is megszemlélhetett. A türbe és a gazdája, valamint az ő elefántja, fil történetét Ivo Andrić örökítette meg A vezír elefántja című gyönyörű kisregényében. Ajánlom mindenki figyelmébe, aki kíváncsi Travnik történetére és mindennapi életére az 1820-as években, egy bő félévszázaddal osztrák-magyar csapatok megérkezése előtt. Sok helyen elérhető elektronikusan is a történet, itt is pl. a szerző másik két írásával együtt: mek.oszk.hu/01600/01637/01637.pdf
Jó olvasást és köszönjük Bartók Bélának, hogy ez egyik hosszú boszniai utazásunk alkalmával felolvasta nekünk! 🙂