Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 22. rész

Hősünk újra megérkezik Travnikba, ahol rövid úton tovább is ad a bosnyák foglyán. Elérkezik 1878 decembere. Hazamenetelre még mindig nincs lehetősége, így hát, hogy elüsse az időt postaszolgálatra jelentkezik. A 10 napos feladat azonban nem várt nehézségekkel jár. A csomagok, pénzesládák és levelek nincsenek megfelelően tárolva. Nem kap elégséges kíséretet sem az útja során, s elszámolási bonyodalmakkal is szembe kell néznie. A bosnyák szállásokon pedig a már jól ismert tetvek mellett fagy, hó és a helyiek különböző társasága várja.

1878. november 29.

Reggel felszedtem sátorfáinkat. Tovább dolgoztunk.

11 óra után megérkezénk oda, hol legelső nap háltunk meg. Szerencsénk, hogy egész utunk alatt meglehetős időjárás volt. Házigazdánk a főzéshez fát nem adván, az erdőbe mentünk fáért. Itt felfedeztem az insurgentek sátra helyeit.

A bakáknak zulagokat mégsem adtam ki, pedig már meghunyászkodtak. Így kell ezekkel mint a jószággal bánni, szép szó nem ér semmit.

1878. november 30.

Megérkezvén Travnikba, foglyomat által adám a Brigade arest-be. Századunkhoz bevonulván, ötsém levele várt reám.

Travnik egy századfordulós képeslapon
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)

1878. december 1.

Pénzkifizetés, kapitányom 10 napi borpénzt vont le tőlünk (azaz 17 forintot) azon címmel, hogy az a zulagba számíttatik be.

Mit csináljak, legjobb hallgatni, ha megengedi Isten urunk, hogy haza fognak bocsájtani bennünket, mikor a transport összeáll, ki fogok lépni, és elő fogom az ilyen rebackolásokat sorolni Vilecnek.

1878. december 2.

Jelenlegi lakásunk félszázadnak a várba és a mellette levő török házban van beszállásolva. Lakásom a török házban van, valóban különös építésűek ezen török házak, díszítést a szobába deszkákból csinálnak. Finom fűrésszel kivágva az ajtónál állítják fel, meg úgy néz ki, mint egy diadalkapu, a női lakásokban almárjomok vannak fából összeállítva, olyformán, hogy azt fürdőszobáknak is használják.

1878. december 3.

A nyári rettenetes szenvedés nyomai látszanak már. Ma temetnek századunktól egy fiút, kit a nagy pakkok cipelése az occupatio alatt sírba vitt. Délelőtt iskola és fegyverfogás, de én elcuholtam, és Gunstnak Jókaitól Mire megvénülünk című regényét olvastam el.

1878. december 4.

Ma reggel eszembe jutott beteget jelenteni, és csakúgy beteg lettem.

1878. december 5.

Délelőtt iskola, du. kimentem a városba egyetmást vásárolni. Mai postával Daodától kaptam levelet. Estve felmentem a kancelláriára, és meghallottam, hogy egy altisztnek és két embernek mint postafedezet Gradicskába kell menni, ajánlkoztam, mit a legnagyobb szerencsétlenségemre meg is kaptam. Ha tudtam volna a következményeket, dehogy mentem volna el. De már régen várjuk az újoncok megérkezését, ez esetbe számíthatnánk a hazamenetre. Ösztönözvén ez, hogy megtudjam biztosan eljöveteleket és hogy az idő teljen, igen örvendtem, hogy 10 napra rá el lettem comandírozva.

1878. december 6.

Reggeli 6 órakor már a postahivatalba voltam, a tragtirosok lovaira 8 órára felpakoltam. Nem hiába pénteki nap volt, már itt malőröm volt. A fuhrvésereknek kevés kosarai voltak. A pénzeszsákokat nem tudtam felpakolni, így ismét ki kellett mindent pakolnom és 30 csomagot visszahagyván a pénzeszsákokat pakoltam el. Már ez nagy ostobaság, pénzt el nem zárható kosarakban szállítani.

9 óra után elindultam, az egyik emberemet visszaküldtem, mivel ló nem jutott részére. Az átvételt mint postavezetőnek alá kellett írnom. A sok baj alkalmával elfeledtem magamnak feljegyezni azt, amit által vettem. Estve 9 órakor érkeztem meg Jaicába.

1878. december 7.

Átadván a postamesternek szóló pakkjaimat, mivel egy pakétot, mely Karalajovába szólott, nem adtam be. Az egész postát számon vette, s egy pénzeslevél hibádzott. Azaz, mint későbben kisült, nem hibádzott, tévedés volt a dologban. Elindulásomkor elfeledém ismét számon venni pakkjaim; habár ezt kellett volna tennem már csak azért is, mivel az egész posta a gangon hált kint.

Ez nem is tetszett nekem, de a postamester megnyugtatott ezen szavakkal: itt nem jár éjjel senki, a ház kapuja zárva van. Ha itt elvesz valami én felelek róla.

Bosnyák lovakon folytatám utam tovább. Emberem, gyalogos Lajos, visszament Travnikba, fedezetnek 1 uhlánert kaptam.

Tegnap rossz lovam, jó nyergem, ma kis macskalovam jó, és rossz fanyergem volt. Alig voltam rajt képes megmaradni. Jezero faluba megérkezvén, az ott levő kapitánynak szóló pakkot átadám.

Egy kis üveg vodkát vettem, mert kenyér mellé harapnivalóm nem volt. 3 óra tájban megérkeztem Vacár Vakuba, hol postahivatal nem levén, a kapitánynak kellett átadnom a pakkot. Kérdvén tőle, hogy kosaraim hol fogom lerakni, felelé, itt a ház előtt a fővártán.

De mondék, e kosarakba sok pénz van, sagt er ő, azért áll itt a poszt. A Leopold ezred egyik százada fekszik itt s hozzájok lettem beszállásolva, egy igen derék Horváth Corpral szobájába aludtam.

Húst hoztak a faluból és zsírt, és megsütteté, melyből pompás vacsorám lett. Utána feketekávéval tragtált meg. Élelmi pénzem a kenyeren kívül naponként 40 krajcár volt.

Egy boszniai postahivatal udvara
(Forrás: europeana.eu)

1878. december 8.

Elindulásomat igen hátráltatá az, hogy a bosnyákok soká érkeztek meg lovaikkal. Kíséretet sem kaptam, a kapitány azt mondá, hogy a zsandárok, kik most érkeztek Bosniába, úgyis előttem vagy utánam fognak jönni.

Végre lovaim megérkezvén, felpakoltatván útnak indultam, és délután 4 órakor megérkeztem Sitnicába. Itt telegram és postahivatal is van.

Éppen az ide szóló pakkokat akartam bevinni a hivatalba, midőn jött a postatiszt és kérdé, hogy honnat és mi a nevem. Mit megmondván neki, azt parancsolá, hogy az egész postát hordassam be. Mivel telegramot kapott a postát számba venni, mivel Corp. Horváth a 46. gyalogezredtől egy pénzeszsákot elvesztelék, engem is meg kell vizsgálnia.

Én egészen nyugodtan pakoltam ki mindent, semmi rosszat nem gyaníték. Az officiál számbavevén pénzeszsákjaimat, értésemre adá, hogy egy zsák hibádzik. Ekkor is nyugodtan maradtam, azt hittem, hogy tévedésnek kellett előjönni.

Telegrafirozott rögtön az officiál Travnikba, nekem pedig azt mondá, hogy menjek lakásomra, a postát az itteni őrmesternek adjam által. Az őrmester átvevén tőlem a postát, bezárá azt a toronyban én pedig kijelölt lakásomra mentem aludni.

Már aludni akartam, midőn észrevettem, hogy a nekem adott pokróc telve van tetvekkel, de észrevételem már későn történt, mivel megrakodtam annyira e szörnyű fajjal, hogy egész éjen át szemem nem hunyhattam be.

1878. december 9.

A bosnyákokra ismét várnom kellett. Az őrmester pedig már keresett, hogy a postám vigyem ki, mert ő később nem fog ráérni. Egy másik conductor postája is ott volt az enyémmel együtt, az enyim az egyik, az övé a másik sarokba.

Magamnak kellett kicipelnem a kosarakat, és a compania szobába elhelyezni lovaim megérkezéséig. Az éjjel roppant nagy hó esett, most már valóban tél van. Megérkezvén bosnyákjaim, útra keltünk, a comsuék kérték, hogy menjünk be lakásaikra mert élelmök nincs sem magoknak, sem lovaiknak. Ez majd 3 órát vett igénybe, mivel falujok félreesett utunktól.

De meg kellett tennem. Ezen faluba a Hercog, azaz Grosfürst Michael ezredbeli bakák voltak beszállásolva.

A kosarak lovaink hátán maradtak felpakolva. A nagy hideg engem is beszorított faházokban, hol a comsuék etettek már. Éppen disznóölés és pörkölés volt salonjokban.

A disznót agyonütik. Lakásokba 2 fenyőszálat bevontatnak, a végét meggyújtották, erre a disznót felfektették úgy pörzsölték le szőrét.

Rettenetes lakásaik vannak, azt ki nem lehet mondani, gyermekeik ’s nejeik alábbvalók a disznóknál. Tovább menvén egy pár órai lovaglás után megérkeztem Ratina vodába[?], hol dolgom elvégezvén meg akartam hálni, de bosnyákjaim rábeszéltek, hogy Dobrinjáig menjünk el még ma.

Holnap kevesebb lesz utunk Banja Lukaig. Ezt helyeselvén Dobrinjába meg is érkeztünk, de az ott levő katonaság földgunyhóba volt beszállásolva, így helyet nem kaphattam.

Kénytelen voltam a faluba bemenni szállást keresni. Bosnyákjaim valami ismerősük házához vezettek. Nyomorult akol volt ez. A ház oldala faragatlan fenyőkből összeróva, óriási nyílásokkal. A ház végén kémény helyett egy ajtó nagyságú lyuk volt.

A salon közepén 3 darab 3 öles szálfa volt a végén meggyújtva. A füst majd megölte az embert, a gerendákat és tetőt a füst feketévé festette már.

Semmi bútorzat, csak egy tulipántos láda és 2 kis szék. Az ember azt hitte Plútó barlangjába jutott. A juhakol nálunk sokkal kényelmesebben van berendezve.

Almunk egy kis szalma és nagy mennyiségű perje volt. Hogy tüzünk ki ne aludjon a vörössipkás házi kisasszony egy lapát alakú vassal piszkálta felváltva a tüzet.

A szoba egyik sarkába foglaltam helyet fegyveremmel 8 db vad bosnyák között, úgy feküdvén le, hogy lábaink a tűz mellé nyújtottuk, a megfagyástól óvandó. Reggelre fehérek lettünk. A nagy szél a havat nyakunkba fútta; szép kis éjjel volt ez is a maga nemében.