Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 24. rész

1878 decemberének a végén Sófalvy József szenvedései továbbra sem érnek véget. Egyik faluból a másikba kísérik, míg végül hősünk visszaérkezik Travnikba. Bár megállapították, hogy ki lopta el a pénzeszsákokat, s az ártatlansága kiderül, amíg a tettest el nem ítélik, a szabadságolástól el van tiltva és kaszárnyaőrizetben kell maradnia. Az időt napló- és levélírással, illetve mulatozással üti el. Így éri őt a karácsony, majd az újév. 1879 első napján viszont abban a megtiszteltetésben részesül, hogy a század nevében ő mondhatja a köszöntő beszédet a kapitánynak.

1878. december 19.

Tovább, tovább mint a bolygó zsidó, itt vagyok ismét Vacar Vacuba.

Naplómat írom, de nem nyughatva lélekben, sem testben. A tetvek nem ösmernek könyörületet. Egy szakaszvezető, ki szinte [[Értsd szintén.]] a postát kíséri, jött be hozzám, egy meglőtt nyulat hozott kezében. Kért, hogy vigyázzak reá. Egy forintért vette, a lába el volt törve, úgy fogták meg a parasztok a faluba. Szegény fogoly nyúlpajtás is a sarokban húzódott meg borjúm mellé, mintha csak tudná, hogy én is fogoly vagyok.

Neked is az a bűnöd, hogy a világra jöttél és hogy emberek vannak és élnek, kik vesztedet okozzák. Adattam egy kis szénát neki, de nem evett semmit belőle a szegény sebesült fogoly. Hogy is evett volna ő, a természet fia, ki emberek között még nem volt soha. Ez volt az első éjszakám, hol aludni tudtam, habár nem sokat.

1878. december 20.

Az itteni kapitánytól kértem 1 forintot eljövetelem előtt. Mivel igen gyenge voltam, felvezettettem magam az orvoshoz, egy igen csinos fiatal magyar ember volt. Elmondván bajomat, parancsolá a velem jövő altisztnek, hogy borjúmat hozassa utánam. Megérkezvén Jezerohoz ismét más kísérőket kaptam.

Az altiszt valami vad horvát volt, és feltűzött szuronnyal kísért. Ezt még egyszer sem tette. Ki is fakadtam és összeszidtam, megszégyenelvén magát a bajonettot eltéteté. Jaicába által adattam az adjutánsnak.

Jajcai utcakép szökőkúttal és városkapuval 1898-ból.
(Forrás: ÖNB Bildarchiv und Grafikssammlung)

Pénzem nem lévén, kértem tőle. De a disznó nimet nem adott saját pénzemre. Fűhöz-fához küldözött, de pferpflegs cédulám nem levén természetes dolog, hogy sehol sem kaptam élelmet. Háromszor voltam fent nála, s meglehetős gorombán beszélgettem vele. Felküldetett a jaicai híres várba az őrszobába, melyet még talán a híres Mátyás, az igazságos építtette. Most itt voltam én fogoly. Az adjutános úr kényszerítve lett végtére is 1 forintot elküldeni.

1878. december 21.

Mielőtt Jaicát hátam mögé hagytam volna, bementem a postamesterhez tudakozódás végett. Csudálkozott, hogy mégsem vagyok szabadlábra helyezve, mikor a pénz már megvan, tőlem is az ő ordenanza lopta el a pénzeszsákot. Sitnicába már 2 pénzeszsák hibádzott, de csak egyet vett észre az ottani postamester.

Kenyeret egész Jaicába nem kaphattam, az úton koldultam a bosnyákoktól kukoricakenyeret. Leültem az úton enni. Alig ettem egy pár falatot, midőn láttam jönni ezredünktöl a szabadságoltakat. Köztök volt Kováts Károly is. Odajött hozzám búcsúzni; no, pajtás jössz-e haza; szólít meg, Isten veletek pajtás, egy pár nap múlva én is utánatok fogok menni.

A szívem majd megrepedt, nem hogy haza, hanem visszafele mint aristánzot kísérnek. Karalogovába érkezvén ott találtam Vilecet, ki éppen szabadságra ment. A már ösmerös bakákat találtam ezredünktől. Az őrmester Triss cudarul leitatott rachiával és mivel tudtam jól, hogy aludni nem leszek képes hozzá is láttam cudarul.-

1878. december 22.

Karalogorából jókor reggel elindulván 2 órára délután Travnikba érkeztünk. A Truppen division-hoz lettem küldve, az ottani platzmajor átadatott a Militaergerichthez. Itt Kulinyi őrmestertől kérdém, hogy a pénz megvan-é. Örömömre igennel felelt.

Azért is az ezrednek adtak által. Az ezred adjutános szabadlábra engedett azon meghagyással, hogy míg valami parancsolat fog jönni, maradjak kaszárnya áristomban és a pénzem addig szinte kapitányomnál fog maradni. Kapitányomnak jelentvén állapotomat rögtön új mundért adatott részemre, így megtisztultam a rettenetes bogaraktól. Hála az égnek ártatlanságom napfényre jött, minek jobban örülök, mintha 10.000 forintot és uhrlaubot adtak volna. Szabad vagyok. Isten megengedte érnem.

1878. december 23.

Tiszta vagyok testestől-lelkestől; azért nyugodtan is aludtam az éjjel. Barátaim szerencsés megérkeztemnek csak úgy örültek, mint magam. Sok szenvedéseim elpanaszolván nagyon csudálkoztak rajta. Amint megtudám, 7-én ellopták tőlem a pénzt, 8-án már a tettes kézbe volt, mielőtt én tudtam volna róla valamit, és mégis 10-én lettem letartóztatva, és csak 12 rettenetes napi szenvedéseim után bocsátottak szabadon, a pénz megvan, a gazembernél megtaláltatott egy pár forint hiányával, és az én pénzem mégsem adták ki. Ilyen az osztrák törvény.

1878. december 24.

Holnap karácsony. Ma megkezdődött nekünk is az ünnep. Nincs beschaftigung. Időmet levélírásra fordítám, az új évre Nagy Atyám, Zsiga bátyám, Zolnai, Kedves Atyáméknak levelet írtam. Vutsáknénak pedig visit kártyát.

Karácson estvéje, nekem úgy többi bajtársaimnak is igen szomorúan fog eltelni. Nem csíkos mákos tészta, hanem suppen a mi részünkre, nekem mint ki kaszárnya aristomban van, a városba sem lehet mennem.

Az a szegény közember, Lajos ki velem Jaicába volt, szinte vizsgálat alá jött és még most is az őrszobába van, a kapitányom kérdezte ki őt, meg is pálcázta, ő pedig nem is tudott róla, hogy a pénz elveszett-e vagy sem.

1878. december 25.

Lakásom most a várba van, és igen rossz ablakkal van a lakosztályunk ellátva. A szél barátságtalanul fújdogál be rajta, különösen éjjel. Hárman takaródzunk 2 pokróccal, s annyira fázunk éjjel, hogy aludni képesek nem vagyunk. Ebédre a Kriskindli bablevest hozott részünkre. No, de kávét is főztem; délután pedig e barátságtalan szobába köpenybe burkolva mulatoztunk. Daoda komámnak írtam levelet, lefestvén Banya lucai kéjutazásomat.

1878. december 26.

Karácsony második napja, éppen úgy folyt le, mint az első, unalmamban a fegyverem vettem elő kitisztítani, úgysem volt már 30 napja megtisztítva.

1878. december 27.

Szolgálatba vagyok, az éjjel patrolba voltam.

1878. december 28.

2 db konservet pakoltam ma be és nagy Atyámnak akarván kedveskedni feladám a póstára. A mai regiments parancsolat értelmében, minden kereset alól fel vagyok mentve, azon megjegyzéssel, hogy míg a tettes el nem ítéltetik, a szabadságolástól vissza kell így Lajost és engem tartani.

1878. december 29.

Az ezredbe rettenetes pénzre való kártyázás megy, a bank 50-60 forint, századunknál is hasonlóként, kapitányom észrevevén ezt, ma ruhavizsgát tartatott büntetésből.

1878. december 30.

A városba voltam Balogh Miskánál. Ott volt nála Balog Peti és Gombos is, kedélyesen töltöttük el az időt.

Travnik látképe Hári Gyula 1901-ben készült rajzán.
(Forrás: ÖNB Bildarchiv und Grafikssammlung)

1878. december 31.

A tegnapi parancs értelmében az újoncok folyó hó 29-én indultak el Szegedről. Kapitányomhoz személyesen mentem el, kérvén, hogy szabadságoljon. Be is adott 4 altisztet az 1874-beli sorozottak közül, de még meg sem melegedett az ezrednél beadása. Máris visszaadatott, mert altiszteket nem szabad szabadságolni. Ennél fogva sorsot húztunk, én szerencsétlen fehéret húztam, mi annyit jelent, hogy itt maradtam.

Az Újév itt van már a nyakunban. Nem tudom mit fog reánk hozni; megelégelte-e már az úr Isten szenvedéseinket. Ma estve barátom Szakáts Géza jött fel hozzánk a századirodába. Mivel ó esztendő utolsó napja van, meg akartuk azt ünnepelni.

Félretevén emlékünkben szenvedéseinket, Géza barátommal bort hozattunk, mulattunk a hazáért. Együtt voltunk 3-an tiszthelyettes, Szepesi Géza őrmester, Mülhoffer és Molnár.

Mulatásunk 11 óráig tartott. Az új év reggelét poharazás közbe nem értük meg, mert Szepesi eltávozott, Géza barátom lefeküdt, mit mi is utánozánk. Ma kaptam kedves Atyámtól levelet. Válasz volt a Banya lucában írt levelemre. Ebben a levelemben csak annyit említettem meg, hogy most Banya lucában vagyok, nem tudom melyik nap fogok visszaérkezni. Így ők nem is gyaníták szenvedéseimet.

1879. év

1879. január 1.

Beköszöntvén az új év, kapitányomat a század nevében a reggeli raportnál felköszöntém.

„Kapitány úr, ez Újév reggelén nekem adatott azon szerencse, hogy bajtársaim, azaz a század nevében jókívánatainkat tolmácsolhassam.

Az elmúlt évben ezredünk dicsőségesen viselte magát, a csatákban sokan közülünk életüket áldozták esküjük szerint hazájokért és királyukért. A mi századunkat érte az a szerencse, hogy századunkból valamint tisztjeink közül (kik valamenyien ott voltunk a harcmezőn dicsőségesen harcolva,) egy sem lett áldozata az ellenség ádáz kezeinek.

Az új év reggelét megérvén, nem tudjuk mi fog reánk következni, kérjük kapitány urat az elmúlt évbeni hibáink elnézéséért, s egyszersmind ígérjük, hogy bármiféle esetben kötelességünknek ismét megfelelünk, és életünket és vérünket hazánkért és királyunkért készek vagyunk feláldozni. Kívánunk Kapitány úrnak s kedves nejének, úgy szinte többi tiszttársaimnak is boldog új évet. Éljen.”

Délután Balogh Miskánál voltam. Nála egy régi iskolatársammal, őrmester Asboth Bandival jöttem össze, aki mint tragtiros szenved velünk együtt Bosniában.