Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 27. rész

1879. február. Hősünket pénztelenség és bolhák kínozzák. Egyetlen örömöt az szerez számára, hogy egy baráti kölcsön keretei között tud magának felhúzható zsebórát rendelni. Ekkor kapja a hírt, hogy február 19-én kivégzés lesz, amelyen az ő századának is részt kell vennie. Az ekkorra már megszokottnak számító esemény azonban váratlan fordulatokat hoz. Egy rab szökni próbál, méghozzá kétszer is. Figyelem: mai részünket csak erősebb idegzetű olvasóinknak ajánljuk!

1879. február 10.

Reggel a szabadban gyakorlat, délután századunk dologra ment. Időt vettem magamnak ismét valamit hazaküldeni. 1 kokas pisztoly, 1 lőporos tülök, 1 patrontáska, 1 nászkendő a tegnapi 2 db medzsedier 60 tros. 1 török katonamellény, 1 vörös öv, 1 vörös sipka, 2 db pipaszár és 1 uchaciuszhoz való kapszni volt a küldemény.

Többet is akartam küldeni, de pénzemet kapitányom nem adta ki, azt mondván hogy beadta az ezrednek. Nem most hanem még a múlt évben. Ki kellett volna adnia mivel én minden kereset alól felmentettem. Ez okból kiindulva a Kriegsgerichtnél levő kapitánynál kérdést tettem ’s azon feleletet adta, hogy a Compania raporton kérjem és meg fogom kapni. Ezt már tettem, de még az ezred adjutánshoz is el fogok evégett léptetni és tudakozódni. Kényszerítem az öreget pénzem kiadására.

1879. február 11.

Századunk szolgálatba lépett.

1879. február 12.

Annyi a fekete sereg nálunk, hogy tőle éjjel nem lehet aludni. Kínjaim közt gyertyát gyújték és mit látok? Hajmeresztő dolog pokrócomban annyi van, hogy 217 darabot földeltem el közülök az élők soraiból. Délbe az ezred adjutánsa Beernél voltam. Ki megígéré, hogy beszélni fog kapitányommal.

1879. február 13.

Még tegnap beszélt Beer kapitányommal. Be is jött, keresett, de nem voltam hon. Balogh Petinél voltam. Ma vártam az öreget hogy majd számolunk, de az éjjel mulatott, így nem volt szerencsénk egymással találkozni.

1879. február 14.

Zsiga bátyámtól kaptam levelet, melyben felszólít, hogyha lehet transportáltassam el magamat 34-ik ezredhez és ők majd ki fogják előléptetésemet eszközölni. Ezen levelére nekem mielőbb válaszolnom kell. Kapitányom kérdőre vont, hogy mertem én az ezred adjutánosához menni. Azt gondolja, hogy én loptam én a maga pénzét? Nekem nem parancsol a főhadnagy Beer. Én nem adom magának a pénz. Ha akar pénz én adom magának 10 forint.

Nekem nem kell csak az én pénzem. Az övére szükségem nincs.

Fegyverforgatási gyakorlat
(Forrás: Danczer Alfons (szerk.): A mi hadseregünk. Az Osztrák-Magyar Monarchia népei fegyverben és zászlók alatt)

1879. február 15.

Gyakorlat után első teendöm volt Zsiga bátyámnak levelet írni, melyben elősorolám állapotomat. Brausveter árjegyzéke folytán többeket felszólíték órahozatalra, ami csakugyan sikerül is, mert már 9-en fizettek előre meg. Raportra iratám magamat, hogy az öregtől kölcsön 20 forintot kérjek, mivel én is hozatok részemre egy Remontoir órát.

1879. február 16.

Tegnap emlitém Baloghnak, hogy adjon kölcsön 20 forintot, ha ma az öreg raportot nem tartana, és ma a rendelést el akarom küldeni. Ma reggel ígérete szerint adott 20 forintot. Hozzáláttam a pénz becsomagolásához, eközben avizálnak, hogy a report álljon össze. Az öreget nem tudom mi szállta meg, kérésemre a saját pénzét adta által. Így békésen elválván egymástól barátomnak pénzét visszaküldöttem.

15 db órát rendeltem meg, egyet magam részére 30 forintért. Összesen 216 forintot küldtem el Brauveternek. Az útba kapitányommal találkozván észrevevé sietésem kileste, hogy hova megyek. A szemtelen nem elment megkérdezni, hogy miért voltam a postán? Lélekszakadva szaladt az őrmester Molnárhoz és kérdezé, hogy honnat vettem én ennyi pénzt. Bizonyosan azt gondolá hogy loptam. Molnár felvilágosítá, és így megnyugodott.

1879. február 17.

Szolgálatom volt.

1879. február 18.

Kaptuk a parancsot, hogy a közemberekből álló lövészeknek őrnagy úr Pandur elébe kell kirukkolnia. Ezen szokatlan eset feltűnt nekünk. Rájöttünk hogy holnap 5 db rabló töröknek lesz kivégzése, és próbát tart velök, hogy fog az agyonlövetés történni, mert ő fog a parancsnok lenni.

Boszniai lakos
(Forrás: Danczer Alfons (szerk.): A mi hadseregünk. Az Osztrák-Magyar Monarchia népei fegyverben és zászlók alatt)

1879. február 19.

Regimentsparancsolat szerint 4 századnak közte a miénknek is ki kell vonulni reggeli 7 órakor a Konyakba, az ott levő börtön helyiség elé, excecutions carét formálva.

Ez meg is történvén a carre közepén állíttatott fel a bírák részére egy tábori sátor. A 4 század 2 századot formált kapitány Sturm és Stupicki vezetése mellett. A hadbíró őrnagy úr Pandur volt. Albírák kapitány Mrinarics és főhadnagy Becka.

Az executions carréba kivezették az elítélendőket. Tizennégyen voltak, köztük egy pár bosnyák, a többi török volt. A comsuék leginkább gatyában jelentek meg. A nap szépen ragyogott, de azért vak meleg nem volt; a foglyokat külön egy carre fogta körül a Leopold ezredtől.

Fáztak a foglyok nagyon, alájok szalmát hozattak. A szalmára ráülve nem nagyon fázhattak látván a több 500 szuronyerdőt. Lehetett szinök változásáról észlelni, hogy tudják mi következik rájok. Egyenként hallgattattak ki, azután a tanúk. Végre az elfogatásokat eszközlő zsandáré. Délután 2 órára megtörtént kihallgatásuk.

Őrnagy úr Pandur kardját ezen szavakkal rántotta ki: Ki velem tart tegye azt mit én. Ez 14-szer ismétlődött. Eredménye az lett, hogy 4 közülök örökös fogságra, 10 akasztásra ítéltetett. Az ítéletet Pappenheim generalmajor megerősíté. Az ítélet kimondása után 2 órai idő engedtetett nekiek, a 2 óra leteltével megkezdődött az executions carrénak a kivégzési helyre való menete.

A város főutcáján haladtunk keresztül. Az egyik comsuénak azon merész gondolata támadt, hogy a városban próbálja meg a szökést. Meg is ugrott, de rögtön megcsípetett. Megérkezvén a kivégzési helyre rögtön felállítódott ismét a karré, mire rögtön feololvasta az ítélő bíró a kivégzést.

Már ekkor nagyon meg voltak indulva. Pénzöket egyenként adták által, egy pedig kabátját veté le, azt adta át. A pénz átadása közben valamennyi összedugta fejét, mintha vásáron lettek volna. Egy közülök még most is folytonosan nevetett.

Kapitányomat háromszor kérem, hogy engedjen lőnöm, de nem engedte. Altisztnek nem szabad lőni. Pedig más századtól voltak többen kirendelve.

A szóbeli végrendelet átadása után a profos sorba felállítá azaz leülteté őket. Eközben azon gazember ki a városba is el akart ugrani egy hirtelen való hátrafordulással az előttem álló főhadnagy Mendra kardját megkapta, de ez még nagyobb sebességgel kirántotta. Látván hogy csele nem sikerültét vad futásnak eredt, de én galléron ragadtam s valami cudarul földhöz vágtam. Kezeit a pak szíjjal összekötöttem.

Ennek megtörténte után a profosz szemeit bekötözte. A lövészek előléptek, minden egyes gazemberre 3 fegyver csöve szegeztetett s tartalékba ismét 3 volt. Ők csak abba az esetben tüzeltek volna, ha a halál rögtön be nem következett volna.

Az őrnagy úr Pandur intésére a karré hátsó része ott hol épp én álltam, szétnyílott. „Célozzatok” parancsolá. 2 cső amelyre egy a fejre lett irányozva. A rövid „Feuer” commandóra a fegyverek eldörrentek. Az elítéltek a roppant erő hatásátol hátra lökettek. A közeli tűz hatása rettenetes volt.

Akit én megkötöztem szépen múlt ki. Feje s melle szabadon levén látni lehetett a golyó okozta lyukat. Egyiknek közülök az állát üté szét, fogait szétroncsolá. Többeknek ruhája a tűztől meggyulladt.

Egy közülök még életjelt mutatván egy bakával belélövetett, mely lövés gyomrát mellébe taszítá, ’s miután még mindig lélekzett újra egy lövést kapott. Ez utolsó lövés az oldalát szakítá szét, minden benső része kifordult.

Annak a töröknek, akinek én kezeit megkötém a pakszíjat kezéről le akartam vétetni. Hogy ez megtörténhessek fel kellett fordíttatnom. Megfordulás közben a golyó okozta lyukon az agyvelő kezdett kifolyni.

A kivégzettek közül 4 azért ítéltetett halálra mert egy bosnyák asszony leányát megsütötték és az anyát húsából jóltartották. A többi pedig rablógyilkosság végett ítéltetett el. Fegyverrel lövettek agyon, mivel Bosniában hóhér nincsen.

Az elítélés alatt pipáznunk nem lehetett, helyette tarisznyámból kenyeret és szalonnát vevén elő falatoztam. Az innepélyesség kedvéért egy jó korty borral leöntém. Gézához felmentem szükséget jelentvén, csak hogy pipázhassam. Viszaérkezvén, már meg volt engedve a füstölés. Sőt, kapitányom százada részére 100 db szivart és rachiát hozatott. Így azután a hoszadalmas időt nagy nehezen levergliztük.