Sófalvy József szakaszvezető visszaemlékezése Bosznia 1878-as megszállására – 29. rész

1879 márciusának második felében a szegedi árvíz híre megviseli a 46-os legénységet, ugyanakkor a tartalékosok számára a szabadságolást is jelenti. Sokan elkeseredve indulnak haza, ugyanis nem tudhatják, hogy megmaradt-e bármi az otthonukból. A mindig kemény Friedrich von Willecz ezredes is a könnyeivel küzdve búcsúzik a bakáktól. Sófalvy is bizonytalan, hogy mi van otthon, s persze, hogy megérkeznek-e az órái, vagy Brauswetter az áradatban lelte halálát. Az időt rajzolással üti el, míg el nem indulnak a horvát határ felé, amit 1879. április 12-én érnek el. A hazatéréssel hősünk írásának is a végéhez érkeztünk.

1879. március 17.

A garnisonnak kivonulása van ő királyi felsége Vürtemberg elé. Századunk szolgálatba van, így én csak a kaszárnyakapuból néztem a szemlét. A garnison Vilec parancsnoksága alatt vonult ki.

1879. március 18.

A hadügyminisztérium rendelete folytán a szegedi árvíz miatt a 46. ezred tartalékosait rögtön szabadságoltatni kell.

1879. március 19.

A reservisták mondurjaikat cserélik ki rosszabbakért.

1879. március 20.

Kapitányom szabadságra nem bocsájt, míg rólam a ministerünktól szolgálatom felajánlásáról valami nem fog jönni.

Menage után de. 11 órakor vonultak ki szemlére bajtársaim, kikkel együtt szenvedtem át a hosszú 3 évet, s a még hosszabb bosniai válságos napokat. Elbúcsúztak tőlem Fenyvesi barátom. Vas Imre. Szakáll Pali, Sarkadi és több mások. Könnyes szemekkel ölelkezénk össze, Isten veled pajtás. Sírtak a fiúk, örülvén a Bosniából való megszabadulásoknak.

Vérző szívvel indultak útnak. Kérdés hazaérkezésök alkalmával lenne egy hely hova fejöket lehajtsák? Hol keressék szeretteik? Mikor találhatják fel, nem-e azok is az ádáz víz áldozatai lettek? Rettenetes volt ezt nézni. Én nem mertem utánok kimenni, hogy őket elkísérjem.

Talán a sors játéka volt az is, hogy elindulásokkor midőn az ezredes előtt elléptek, ezredünk zenéje „Kiöntött a Tisza vize messzire” dalt kezdé játszani. Vilec ezredesünk, a mi apánk könnyeit nem tarthattá vissza pedig erős ember. Sírt fiai szerencsétlenség okozta távozásán, figyelmezteté őket, hogy pénzüket megbecsüljék, mert hazájokba nagy szükség lesz reá.

(Itt maradásomnak nem tudom mi virága fog lenni vagy jobb v. végleg tönkre leszek téve. 9 hosszú holnapot kell még eltöltenem. Isten, add áldásod szerető fiadra! Végezd be földi szenvedéseim sokaságát!)

Szívem majd megreped fájdalmában, nem találom fel magam sehol. Szórakozást keresni Gazsi barátomhoz mentem, hova Balogh Peti és Ranics jöttek búcsúzni. Holnap ők fognak szabadságra menni.

Hazajövén kedves barátom Hóda Feri levele várt reám és Bocsis János kapitányé Komáromból. Felszólít, hogy raportra menjek transporáltatásom végett. Ő már ezredesével beszélt felőlem, s egyszersmind főhadnagy Pécsinek és Hadingernek is írt ügyemben. Ha szükséges kapitányomnak is írni fog, s előfogja segíteni, hogy a tiszti vizsgát letehessem.

Sovány vigasztalás, mit elérnem lehetetlen s nem tudom mire határozni magam. Lehetséges, hogy azon ezred mozgósíttatik és amint hallám talán mi is kimegyünk vagy talán szabadságra is bocsájtanak bennünket a vízveszély miatt. Dienstes praemiumról sem tudok még semmit.

1879. március 21.

Délelőtt 11 órakor mentek el Balogh Petiék könnyekkel szemökben. Fájdalmas búcsúzás után elváltak tőlünk. Isten vezérelje őket, hogy szeretetteiket feltalálhassák. Inspectiót kaptam. Brausvetternek az órák végett telegramoztam. Nem tudom meg fogják-e találni vagy ő is pénzünkkel együtt az áradatban lelé halálát. Az izgalom köztünk rettenetes. A tegnap esti lap tudósítása szerint már Szentest és Vásárhelyt is elönti a víz. Szegény szüleim, testvéreim, rokonaim, hol vagytok? Éltek-é vagy hol vagytok. Le kell tennem pennám és ….

1879. március 22.

Naplóm bevégeztével K.[edves] Atyámtól kaptam levelet.

1879. március 23.

Vasárnap: délelőtt egy emlékezeti rajzról Livnót, délután Vürtemberget rajzolám le.

Vilmos württembergi herceg táborszernagy (a képeken még csak altábornagy) Sófalvy József rajzán és egy korabeli metszeten
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785 és Neue Illustrirte Zeitung)

1879. március 24.

Délelőtt iskola délután Klári nénémnek és Bosits kapitánynak írtam. Mai napon volt parancsban elmenetelünk Karlstadba. A 2. zászlóalj Gradicska a 3. Fiuméba fog beszállásoltatni.

1879. március 25.

Szolgálatba léptem. Az őrségelosztásnál Höller adjutános kérdé, hogy ki lenne a zászlóvivésre alkalmas. Reám voksoltak. Büszke lennék reá, ha én cipelném ki a zászlót Boszniából.

1879. március 26.

Károly öcsémnek írtam.

1879. március 27.

Délelőtt gyakorlat délután detto. Marodit jelentettem. Szakáts Géza tudtomra adá az órák megérkeztét, na volt öröm. Kevés reménységünk volt hozzá már.

1879. március 28.

Brausvetternek válasz, melyben tudtul adám pimaszságát. Kedves atyámnak szinte írtam levelet.

1879. március 29.

Nagy Atyámnak, Nagy Lajos tanárnak a tartalékosok haza bocsájtásáról s szinte Zolnai bátyámnak levelet.

1879. március 30.

Templom prade Dolacba, magam is elmentem Szepesivel és Gézával.

1879. március 31.

Estve én, Molnár és Fischof az aranyos pencelir[?] papiros sárkánynál voltunk, elloptam tőle a szivar dozniját.

1879. április 1.

Ma indult el az első transport.

1879. április 2.

Ma ment el a Regiments stáb, így nem én viszem a zászlót.

1879. április 3.

Szolgálatom van. /Delphin:/[?] a városba voltam ’s vettem egy óraláncot.-

1879. április 4.

Elindultunk Travnikból s Karalagorába 1 órakor érkeztünk meg. Kitűnő jó barákába helyeztettünk el. Szepesinek és Gézának kitűnő jó kedve van. Mulatunk és dalolunk kávé szó mellett. Egész éjjel esik az eső.

1879. április 5.

Elindulás fél 7 órakor az eső folytonosan esett. Jaicába megérkezvén polgárházakban lettünk beszállásolva. Egész nap esett mindannak dacára kimentem a várat lerajzolni. Később Molnár és Gézával megnéztük a zuhatagot. Mi éppen a vár bástyánál van. Oly nagyszerű, melyről fogalmam sem volt. Estve egy nagy kolba kávét és theat ittunk meg.

A jajcai vár, Sófalvy József rajza a visszaemlékezéséből.
(Forrás: Hadtörténelmi Levéltár, Tgy: 3785)

1879. április 6.

Vacar vakuba érve egy bosnyáknál lettünk elszállásolva.

1879. április 7.

Vacar vakuból fél 7 órakor indulánk el ’s 1 órakor érkeztünk meg Sitnicába. Éppen oda lettem bekvártélyozva, hol December hónapban mint fogoly háltam meg.

1879. április 8.

Rast – 50 db szivart vettem.

1879. április 9.

Föl Katina vodába útba egy hölgyszállító karavánt találtunk. A nagysám kipirult arccal digó nyergen lovagolva haladt. Az eső folytonosan esett ’s nagyon nehéz utunk volt. Feltaláltam azt az ismerős führert[[Szakaszvezető.]] most őrmestert, aki kéjutazásomban oly szíves vendégszeretetben részesített.

1879. április 10.

Délután 3 órakor érkeztünk meg Banja lucába. Egy óriási nagyságú barákába vagyunk, melynek kerek teteje, s papírral van födve. Éppen úgy néz ki belölről, mint egy alagút.

1879. április 11.

Rast és eső. Délután viziteltem az itteni postamesternél ki letartóztatott. Tudom nem felejti el vizitemet, mert úgy társalogtam vele, hogy neje az almárium háta megé bújt el.

1879. április 12.

Felülvén vonatra délelőtt 11 órakor megérkeztünk Doberlinbe, honnat gyalog egy pár órai menet után Costalnicába érkeztünk. A nagy hídra érvén egy nagy éljent kiáltánk jelül, hogy itt vagyunk ’s átléptük a határt.

Nem nagyon vettek észre bennünket. Azt hittük, hogy valami díszesen fognak üdvözleni, pedig dehogy. Embert alig láttunk a faluba. Bekvartélyoztak a volt katonai kórházba, mely rettenetes büdös volt. Délután 4 óra után felkerestem Zivkovic Emiliát. Ő adta a bukétot midőn átvonultunk a török földre ’s meg is őrzém és megmutatám néki, megösmerte. Szegénynek meghalt az anyja azóta. Most neki kell a háztartást vinni; alig volt ideje egy pár szót váltani velem. Elválásunkkor húsvéti ajándékot kaptam tőle.

1879. április 13.

Húsvét első napja. Marscholunk, az eső esik. Sunyába háltunk meg, hol egy horváthnál lettem beszállásolva.

1879. április 14.

Sziszekre 12 óra tájban érkeztünk meg. Egy kocsmába szállásoltak bennünket, azaz 40 embert. Az asztalok voltak az ágyak. Mind nekünk mind a bakák, vendégeknek igen alkalmatlan hely volt, mert a vendégeknek azon szobán kellett keresztül járni. Éjjel pedig a sok bakától oly büdös volt a szoba, hogy egész éjjel Gezával járkálni s kóborogni voltunk kénytelenek. Ilyen vendégszeretetre érdemesítettünk Horvátországban.-

1879. április 15.

Reggel 6 órakor már az indóháznál voltunk, s 12 órakor megérkeztünk Karlstadtba. Csinos kis város sánccal kerítve és vonóhidakkal ellátva. Benne előkelő népség lakik, kik a magyar embert úgy látszik szeretnék megenni.

A bor nem drága, 1 liter 12-20-40 krajcár, egy evősajka tej 5 krajcár, csak a zulag hibádzik, nem úgy van, mint Boszniában.

1879. április 16.

Délelőtt kapitány Sturm hivatott a dienster praemiumot illetőleg szolgálnom megengedtetett. Április 21-én kaptam meg az elmúlt hónapokra járulékomat 56 forintot.

1879. április 17.

Virágcsokort készíték Bosniai virágokból mit 28-án el is küldtem Róza nagysámnak, de elkésett mert e hó 21-én volt az esküvő és én május 1-re számítottam.