Nemcsak a könyveknek, hanem a kéziratoknak is megvan a maguk sorsa, nemkülönben egy személy hagyatékának. A Fátum játszhatott szerepet abban, hogy egy múltjára büszke család látóköréből, kezéből kikerült, szétszóródott a jeles ős iratöröksége. Ennek egy része most újraegyesítve kerül bemutatásra a Blogon. Roób József kohómérnök naplósorozata elé.

„Az alapanyag”, avagy egy kirakós darabkái

A Hadtörténeti Múzeum Kéziratos Emlékanyag-gyűjteményében a przemyśli repülőpostát kutatva bukkantam rá Roób József diósgyőri kohómérnök, a miskolci 10. népfelkelő gyalogezred hadnagya feleségének írt levelezőlapjára. Rákerestem az interneten arra, hogy ki is volt ő: a magyar vasgyártás és kohászat egyik meghatározó alakjának fordulatokban gazdag, nagyívű életpályája tárult fel – akinek első világháborús szerepéről csupán annyit jegyzett fel a vele foglalkozó szakirodalom, hogy: hat évet vett el az életéből. De milyen hat évet!

A jól szituált családapa 1914 augusztusában kötelességtudóan bevonult gyalogezredéhez, amellyel épp, hogy bejutott Európa egyik legnagyobb erődrendszerébe, a przemyślibe, mielőtt azt másodszor is áthatolhatatlan ostromgyűrűbe fogták az orosz hadak. Végigélte, átlagos tisztként, az ostrom egyre ádázabb napjait, majd az erőd feladását. Orosz hadifogságba került, vitték egyre keletebbre, szekéren, hajón, szánon, mindenféle vasúti szerelvényen; csak szárazföldön mintegy 27000 km-es távolságot járt be. Fázott, nélkülözött, új táborokba került, reménykedett, majd elfásult – egyre keserűbben teltek az évek. Fogsága egyszerre szólt idegőrlő unalomról, tűrésről, csapatszellemről és magányról, véghetetlennek tűnő utazásokról, kalandokról és testi-lelki szenvedésekről.

A családjától való elszakadás Roób Józsefet rendszeres levél-, pontosabban levelezőlap-írásra késztette. Megannyi módon próbált életjelet kapni és adni a hadifogság ideje alatt is. Érdekes módon a hadifogság általa egyhangúnak ítélt helyzete sem ösztönözte azonnal naplóírásra, egészen 1916. március 15-ig, igaz, akkor visszamenőlegesen, „hézagos följegyzései alapján” is feljegyezte emlékeit, benyomásait.

A napló címoldala.
(Forrás: magántulajdon.)

A vele kapcsolatban elérhető írások között már 1980-ban szóba került a „szerencsés véletlen”, amely a cikk íróját, Nemcsik Pál etnográfust (1929–2006) megismertette a 600 oldalnyi terjedelmű Roób-naplóval, amely az eseményeket 1914. augusztus 1-jétől 1920. július 31-ig tárgyalja. Ugyanő 1986-ban, majd 1987-ben még egy-egy bekezdés erejéig említette a művet. Kíváncsi lettem: Przemyśl magyar védőinek egyikéről, ráadásul egy kiváló kohász szakemberről lévén szó, elkezdtem tájékozódni, vajon hol lelhető fel ma ez a vaskos dokumentum? Óriási szerencsém volt: a borsodnádasdi helytörténeti gyűjtemény lelkiismeretes és készséges vezetőjével, Sági Tibor tanár úrral folytatott gyümölcsöző telefonbeszélgetés után az ő révén pillanatok alatt eljutottam Nagy Péter történészhez, aki Roób József életét és karriertörténetét kutatva már kapcsolatba került a családdal. Tőle tudtam meg, hogy a keresett napló az arra hivatkozó, de azóta már elhunyt Nemcsik Pál kutató hagyatékából elkallódott, szó szerint a piacra került, ahol – a sors kegyéből – Nagy Péter egyik, hadtörténet iránt érdeklődő barátja a 2010-es évek elején megvásárolta, majd ismerve Nagy Péter kutatási területét, ketten együtt egy rövid nyomozás után megkeresték Roób József leszármazottait, akik nagy örömmel fogadták jelentkezésüket és e családi emlék felbukkanását. Elismerés illeti az önzetlen hadtörténeti kutatót, Gyetvai Gergőt, aki – becsülve a nagyapa emlékét ápoló és tisztelő családot – visszajuttatta a leszármazottakhoz e két füzetnyi naplót, amelyből most esténként az ükunokának olvas fel az édesapja… Így végül Nagy Péter közbenjárásával sikeresen felvettük a kapcsolatot Góczán Péterné Roób Anikóval, József unokájával, aki hozzájárult az érdekes kordokumentum, a család számára is fontos napló publikálásához.

Egy bökkenő van csak: a családhoz visszakerült napló távolról sem 600 oldalas, ráadásul a Nemcsik által idézett részek nem pontosan szerepelnek benne. Az írás a második füzet közepén, 1918. jún. 15-én váratlanul megszakad, amikor először visszavitték őket Európából Ázsiába – a többi füzetlap üres. Ilyenkor a kutató elbizonytalanodik: vajon létezik-e még egy hosszabb napló, az általunk felfedezetten kívül? Nemcsik Pál szerint igen, ő 1920 júliusáig kísérhette figyelemmel Roób hányattatásait a napló alapján.

A napló ajánlása.
(Forrás: magántulajdon.)

A Hadtörténeti Múzeumban azonban nemcsak a przemyśli repülőposta levelezőlapja található meg Roób József hagyatékából: világháború alatt írt tábori postai levelezőlapjai és hosszú orosz hadifogságából hazaírt lapjai egy része 2016-ban a másik unoka, Bajzátné Dr. Roób Erzsébet ajándékaként kerültek múzeumunk birtokába.

Roób József feleségének apósáék címére írt tábori postai levelezőlapja Przemyślből, 1914. december 31.
(Forrás: HM HIM Hadtörténeti Múzeum 2016.222.6/KE)

A Sors mintha tudatosan adta volna a – még most is hiányos – kirakós darabkáit a kezünkbe. Így most egy különleges egyesítés tanúi lehetünk. A napló most közölt szövegébe adott ponton beillesztettük Roób hadnagy feleségének írt tábori levlapjait. Hadifogoly-levelezésének múzeumunk által őrzött darabjait a későbbiekben ugyanilyen módon próbálnánk összehangolni és közzétenni a napló hadifogságra vonatkozó, szintén közlésre kerülő részével.

Családi háttér, gyermek- és ifjúkor

Mindenekelőtt azonban érdemes a napló írójával, Roób József életpályájával megismerkednünk. Abaúj-Torna vármegyében, Alsó-Mecenzéfen született 1879. július 11-én, Roób Illés csizmadia és Tache Teréz gyermekeként. Illés bátyja (1876–1940) vitte tovább elsőszülöttként édesapja nevét. Rajtuk kívül még három gyermekkel bővült a família: Mária Berta (1885–1889), Gabriella Terézia (1887–1956, férj. Gedeon Máténé) és Terézia (1897–1988, férj. Urbán Gyuláné).

Képeslap: Mecenzéf a római katolikus templommal.
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)

A felső-Bódva-völgyben, a Szepes-Gömöri Érchegység keleti peremén fekvő Mecenzéf sok évszázadon át a bányászatáról volt híres. 1255–1359 között német bányászok és kézművesek alapították, különleges mánta nyelvjárásukat, amely a németföldi, stájer és elzászi nyelvjárás elemeit zárványként őrizte meg, a 20. század utolsó harmadáig őrizték, beszélték: különleges beszédjükről e hungarus öntudatú, németajkú telepeseket is így nevezték. Megélhetésüket a középkortól a bányászat (ezüst, réz, vas) és a hámoripar biztosította. Roób József gyermekfejjel a huták (Hütte) és hámorok (Hammer), a fémmegmunkálás bűvöletében nőtt fel, amelyhez szülővárosán túl hozzájárultak aranyidkai élményei is.

Az egymással még rokonságban is álló, mindkét ágon tősgyökeres és hatalmas alsó-mecenzéfi iparoscsalád feje, a vállalkozó szellemű édesapa mégis új utat keresett: a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is tanulásra ösztönözte gyermekeit, elsősorban a fiút, Józsefet: kihasználva az ösztöndíjakat, a város, és az iskola által nyújtott támogatásokat. 1881-ben kibérelte a közeli Rudnokfürdőt, családjával oda is költözött, 1893-ban Kassán házat vettek, vendéglőt nyitottak. 1896-ban tértek vissza Rudnokfürdőre, majd 1899-ben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. élelmiszer-üzletének vezetését vették át az Alsó-Mecenzéfhez tartozó luciabányai ércbányatelepen. 1905-ben a szülők végül visszatértek Mecenzéfre, ahol családi házat és gyümölcsöst vásárolva végleg megállapodtak. Az addigi „vándor-életmódot” viszont jól tükrözi József iskoláztatása is: elemi iskolába Mecenzéfen, illetve a Kassához közeli Aranyid(k)án járt; 1889–90, 1890–91-ben a kassai premontrei katolikus főgimnáziumban, majd Rozsnyón, aztán 1893–94-es tanévben ötödikes ismét Kassán, végül Egerben találjuk, ahol a nyolcosztályos gimnáziumban érettségizett, mialatt két éven át teológiát hallgatott: 1895 júliusában az egri egyházmegyei papnövendékek sorába vették át a kassai főgimnázium VI. osztályából. A ciszterci katolikus gimnáziumban végezte el 1895–96-ban a VII. osztályt, de 1899-ben betegsége miatt félbeszakította papi tanulmányait, majd ugyanazon év őszén a Selmecbányai Akadémia vaskohászati tagozatára jelentkezett. A képzési idő három év volt, abszolutóriummal és végbizonyítvánnyal végződött. Ezt kétéves üzemi-szakmai gyakorlat teljesítése, majd az államvizsga követte, ennek eredményeként kaptak vaskohász-diplomát a végzettek.

Képeslap: Selmecbánya, a Bányászati és Erdészeti Akadémia épületei 1901 körül, Roób tanulmányai idején.
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)

Egyévi önkéntesség, katonai kötelezettség

Sikeres érettségije feljogosította arra, hogy egyévi önkéntesként teljesítendő csupán egy évi tényleges és tizenegy évi tartaléki szolgálat kedvezményében részesüljön. 1900. május 30-án sorozták egyévi önkéntesnek államköltségen – amihez szegénységét igazolnia kellett. Önkéntes évét 1902–1903-ban teljesítette a cs. és kir. 34. gyalogezredben, Kassán, megfelelő eredménnyel 1903-ban tette le a tartalékos tiszti vizsgát, a cs. és kir. 27. gyaloghadosztálynál, ugyancsak Kassán, megfelelő eredménnyel: 1903. szeptember 26-án tartalékos őrmesterként szerelt le. 1905-ben írt jellemzése szerint megfelelően írt és olvasott németül, magyarul kiválóan. „Erős jellem, vidám természet, jó szellemi adottságokkal és felfogóképességgel, vezetés- és döntésképes, tudását kamatoztatni tudja a gyakorlatban is, tábori szolgálatra különösen alkalmasnak, szorgalmasnak találják. Elöljáróival szemben tisztelettudó és előzékeny, bajtársaival jó barátságot ápol, beosztottjaival jól tud együttműködni. Társasági ember, nagytermetű, erős, egészséges.”

1906. január 1-jén lett tartalékos tiszthelyettes (hadapród), 1907-ben hadapród-őrmester, 1910. január 1-én nevezték ki tartalékos hadnaggyá a cs. és kir. 34. gyalogezredhez. 1910. december 31-én a közös hadseregből áthelyezték a m. kir. verseci 7. honvéd gyalogezred tartalékába, 1911-ben itt teljesítette 35 napos fegyvergyakorlatát századszolgálatban Oravicán, majd szeptember 7-én nem tényleges tartalék viszonyba helyezték. 1911-es minősítése szerint magyarul és németül tökéletesen beszélt, 7000 korona évi jövedelemmel rendelkezett. „Határozott, szilárd jellem, komoly, nyugodt vérmérséklet, igen jó szellemi képességekkel és gyors felfogással bír. Katonai hivatásához megkivántató ismereteket bírja és azokat helyesen alkalmazni tudja. Jó oktató. Igen szorgalmas, kedvelt bajtárs. Az alárendeltek nevelésére és vezetésére alkalmas, azokat helyesen és igazságosan ítéli meg.” A védkötelezettség teljesítése után, a népfölkelési kötelezettség fenntartásával a törvényszabta szolgálati kötelezettség leteltekor, 1912. december 31-ével az akkor még Stajerlakaninán tartózkodó Roób Józsefet elbocsátották a honvédség kötelékéből.

Szakmai karrier és családalapítás

Roób József 1902-ben fejezte be az elméleti képzést, másodéves korától ösztöndíjban részesülve. Önkéntes évét követően, 1903. december 4-én megkezdte kötelező üzemi gyakorlatát a bánáti Resicabányán az ország legfontosabb vonalait birtokló magánvasút, az Osztrák–Magyar Államvasút Társaság (OMÁV) vas- és acélgyárában, a nagyolvasztóműben – értelemszerűen napidíjas gyakornokként.

Képeslap: Resicabánya, vasmű belülről – a lap érdekessége, hogy feladója, Vida János szakaszvezető a lap tanúsága szerint vasesztergályosként 30,5 cm-es gránátokat gyártott e helyen…
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)

Hamar felismerték és felhasználták kiváló rajzolói és szervező-tervezői tehetségét, 1905. május 1-jétől a műszaki tervezést végző ún. szerkesztési irodában gyarapíthatta tovább ismereteit. Október 5-én Selmecbányán leállamvizsgázott, vaskohómérnöki oklevelet kapott. Az OMÁV 1906. január 1-jétől véglegesítette, hivatalnokká nevezte ki, február 1-jén pedig visszahelyezték a resicai nagyolvasztóhoz.

A biztos jövedelem birtokában 1906 nyarán hosszú tanulmányutat tett Sziléziában, Vesztfáliában és Luxemburgban, majd szeptember 17-én Resicabányán házasságot kötött Kubányi Ida Jolánnal (Újmoldova, 1888. április 7. – Budapest, 1961. december 5.), hybbei Kubányi Endre (1858–1941) társulati erdőmester és alsószalóki Kriváchy Emma gyermekével. Házasságukból két gyermek született: József (Stájerlakanina, 1907. július 12. – Budapest, 1982. szeptember 13.) és Emma Terézia (Resicabánya, 1909. március 18. – Budapest, 1992. május 1., férj. Szeless Lászlóné).

Roób Józsefet az OMÁV 1906 szeptemberében a gyógyfürdővel, nyaralókkal körülvett Stájerlakaninára helyezte, ahol a kohókat és kokszolókat a korszerű követelményeknek megfelelően átalakíttatta, 1907. november 1-jétől pedig Resicabányán az új 300 tonnás nagyolvasztó felépítését, beüzemelését irányította – ekkor már 3000 korona évi jövedelemmel rendelkezett, amely 1909-re 4500 koronára nőtt.

Képeslap 1909-ből Stájerlakanina ipari részéről – ennek modernizálásában vett részt Roób József.
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)

Ekkor lett országosan elismert szakember, s ennek köszönhetően kapott felkérést az Állami Vasgyáraktól a Diósgyőrben létesítendő nagyolvasztók tervezésének és építésének irányítására. 1913 februárjában Roób kilépett az OMÁV szolgálatából és családjával Diósgyőrbe költözött. Még az előmunkálatok szakaszában jártak, amikor kitört a világháború s ő tartalékos hadnagyként vonult be a miskolci 10. népfelkelő gyalogezredhez.

Roób József és felesége a világháborút megelőző évek egyikében – Uher Ödön budapesti cs. és kir. udvari fényképész felvételén.
(Forrás: magántulajdon.)

Felesége szinte azonnal hazaköltözött a gyerekekkel szüleihez Resicabányára, s a háború végéig kisebb-nagyobb megszakításokkal ott is maradt velük. Mint ez lapjaiból kitűnik, Roób a szerb betörés miatt aggódva jobban örült volna, ha visszatérnek Diósgyőrbe, s ez harctérre indulása előtt még meg is történt. A tábori levelezőlapok címzéséből úgy tűnik, hogy karácsonykor az asszony hazautazott a szüleihez, s bár a kincstári értesítés a diósgyőri címre érkezett, feltehetőleg már ekkor is Resicabányán tartózkodtak.

A m. kir. 10. népfelkelő gyalogezred tisztje

1914. október végén Roób hadnagyot menetszázadával Miskolc–Kassa–Eperjes–Orló (Orlov)–Újszandec (Nowy Sącz)–Sanok–Nowy Zagórz útvonalon végigvonatoztatták, s Sanokra, majd Olchovcze–Kuzmina–Bircsa–Bobusovszka településeken végiggyalogolva még a második ostrom előtt, az utolsó pillanatban beérkezett a przemyśli erődrendszerbe. Jaksmanice–Siedliska térségében, az erődöv délkeleti részén helyezték el embereivel.

Képeslap: Przemyśl városa a San folyóval. Jól látszik a San folyó hatalmas víztömege, mocsaras-vizenyős partjai. A lapot az erőd visszafoglalása után odavezényelt, az élelmezési osztályhoz beosztott Stiffel Pál küldte haza feleségének Budapestre: „… ha szabadidőm van itszoktam sétálni it valamikor a legnagyob harcok folytak ez a két vashid teljesen felvolt robanva…”
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)

Mérnöki szemmel tekintve az erődrendszerre látta a katonailag szükséges tennivalókat, ugyanakkor mélyen átérezte a környező falvak felgyújtásának emberi tragédiáit. Átesett a tűzkeresztségen, megtapasztalta embereivel az éjjeli járőrözés idegborzoló veszélyét, az orosz repülőgépek kiszámíthatatlan akcióit, méltányolva írta le a felderítők leleményes munkáját. A 2. század szakaszparancsnokaként, beosztott tisztként csak fokozatosan ébredt rá a valós helyzetre: realitásérzéke eleve nem sok jóval bíztatta, de pontosan érzékelte a testi-lelki kimerülés fokozódó jeleit, az egyre csekélyebb élelmezést, a felmentés és a kitörés reménytelen voltát. Különösen az ünnepeken elérzékenyülve gondolt az otthoniakra, halálfélelmét is övéiért érzett felelősségvállalása erősítette fel. Megbízható, kötelességtudó lévén 1915. február 6-án géppuskásosztag parancsnoknak nevezték ki, századparancsnoki hatáskörrel. Az erőd átadásakor, 1915. március 22-én esett orosz hadifogságba, s az 1920-as év még mindig rabként érte.

Hazatérés a hadifogságból

A hadifogolyügyeket a világháború négy éve alatt kizárólag Bécsben intézték, így a Monarchia felbomlása után a magyar hivatalos szervek felkészületlenül szembesültek a több százezernyi szibériai magyar rab hazakerülésének problémájával. Nem létezett sem megfelelő apparátus, sem koncepció, hiányzott az anyagi háttér; ezzel szemben az 1919-es zavaros bel- és külpolitikai viszonyok, az antant békekötési pressziója, illetve a hadifogolykérdés iránti közönye tovább rontott a helyzeten. 1919 őszétől azonban a közvélemény – nem utolsósorban az elkeserítő állapotokat ecsetelő hadifogoly-leveleket leközlő sajtónak köszönhetően – ismét fokozottan érdeklődni kezdett az ázsiai orosz területeken visszamaradt magyar hadifoglyok mielőbbi hazakerülése iránt.

Miskolcon elsők közt szerveződött meg a hadifoglyok hazahozatalát célul tűző társadalmi szervezet, a Hadifogolymentő Akció. A tárgyalások során hamar nyilvánvalóvá vált, hogy csak azok számára van esély a közeli hazatérésre, akiknek költségeit fedezni tudják akár a hozzátartozók, akár a mozgalom által szervezett gyűjtések. 1919 októberében név szerint Roób József Petropavloszkból történő hazahozatalára történt gyűjtés (14000 Korona). 25 család fizetett 25 szibériai hadifogolyért, a svájci Vöröskereszt Egylet útján a Vlagyivosztokban működő svájci misszióhoz december elején átutalták az összeget. Végül Roób egy japán személyszállító gőzössel Szingapúron, a Szuezi-csatornán át Triesztbe, onnan a m. kir. 31. sz. kórházvonaton az inotai leszerelő táborba érkezett és 1920. július 16-án tért haza övéihez Diósgyőrbe.

Szakmai kiteljesedés

A háború utáni gazdasági pangás miatt a diósgyőri nagyolvasztók építését nem folytathatta, ezért 1921-ben elfogadta a Rima-Murányi Salgótarjáni Vasmű Rt.-től kapott megbízást a korompai nagyolvasztóüzem vezetésére. A telephely felszámolása után 1926-ban Roób Józsefet a vállalat igazgatósága Ózdra helyezte, ahol 1926–1941 közt a nagyolvasztó üzemből, az erőműből és a laboratóriumból álló vasolvasztók üzemigazgatójaként a hazai nyersvasgyártást korszerűsítette.

Képeslap: az ózdi vasolvasztók 1930 körül
(Forrás: gallery.hungaricana.hu)

A hazai szénbányászat fejlesztése körül szerzett érdemei elismeréséül 1937. augusztus 10-én a kormányzó bányaügyi tanácsossá nevezte ki.

Roób József a közösség életében is tevékeny részt vállalt: iskolaszéki elnöke volt a társulati iskolának, több száz dolgozót juttatott kedvezményes házépítő kölcsönhöz, támogatta a tömegsportot és a túrázást. Az ő kezdeményezésére hozták létre a ma is nevét viselő ózdi kerekhegyi pihenőhelyet és kilátót.

A 2011 októberében felújított ózdi Roób-kilátó a Kerekhegy felől, s a pihenőhely padján megőrzött név.
(Forrás: az ózdi Városi Televízió Kaleidoszkóp c. műsorának 2022. december 13-i adásából.)

1941-ben nyugalomba vonult, de 1951-ben meghívás alapján szaktanácsadóként ismét munkát vállalt a Kohóipari Tervező Iroda kokszoló osztályán, s Budapesten 1953. november 12-én bekövetkezett haláláig közreműködött a Dunai Vasmű kokszoló- és nagyolvasztóüzemének tervezésében.

A naplóról és a levelekről

Roób József iskolázott, literátus ember lévén kiírt írással, szilárd helyesírási gyakorlattal rendelkezett. Így nem volt nehéz dolgunk, amikor a szövegközlés során — a betűhív közlés alapkövetelményét szem előtt tartva — mindvégig a naplóíró helyesírási gyakorlatának megőrzésére törekedtünk. Roób helyesírásában a magánhangzók területén mutatkozik a legfeltűnőbb ingadozás. Gyakran előfordul, hogy ugyanazt a szót egyszer rövid, máskor pedig hosszú alakváltozatban használja. Az ékezetek elmaradását egyforma valószínűséggel lehet figyelmetlenségből eredő tollhibának, illetve ejtésváltozatnak minősíteni. Még legtöbb esetben a cz-vel írt szóalakot alkalmazta (pl. daczára, harcztér, czím, utcza, Miskolcz), az egyszerűsítést (c-s szóalakokat) igen ritkán, így a két hangjel váltakozva fordul elő, ezt megőriztük a közlés során.

A mássalhangzók esetében néha rövidítésjelet használt: ezeket a szövegközlés során következetesen átírtuk. Központozási gyakorlata a maitól alig tér el, nem éreztük szükségesnek a korrigálást, kivéve a mondat, vagy gondolatsor lezárásánál feltehetőleg figyelmetlenségből lemaradt pontokat. Bár a család alapvetően magyarul beszélt és írt, a későbbi hadifogoly-levelezésből kitűnik, hogy nem okozott gondot a német nyelven való kommunikálás sem.

Az egyes helyszínek, személyek azonosítását a blogon szokásos módon felugró buborékokban jelezzük, hosszabb magyarázó jegyzetek szükségessége esetén keretes szövegeket alkalmazunk.

A napló szövegének begépeléséért Tótpál Klaudiát, a Magyar Nemzeti Levéltár levéltári asszisztensét, a Nagy Háború Blog és Alapítvány önkéntesét illeti köszönet.

Az első naplóbejegyzés.
(Forrás: magántulajdon.)

Felhasznált Irodalom:

● Nagy Péter: Alsó-Mencenzéftől Budapestig: Roób József karrierútja In: Alabán Péter (szerk.) Falu, munka, ember: tanulmányok a Barkóságról. Ózd, Újra Ózdért Egyesület, Alapítvány Szentsimon Fejlesztésére (2014) 165-172. p.

● Nagy Péter: A Rima vonzásában. Az ózdi helyi és gyári társadalom a késő dualizmustól az államosításig. Napvilág Kiadó, 2016.

● Nemcsik Pál: „Eljött a régi rend vége…” A NOSZF híre a habarovszki magyar hadifoglyok között. In: Észak-Magyarország, 36. évf. 275. sz. 1980. november 23. 7. o.

Kéziratok:

● Szeless László: Családtörténet (Dr. Palásthy Gézáné magángyűjteménye)

● Családfák (Góczán Péterné Roób Anikó magángyűjteménye)