Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 2. rész

Hősünk 1914. október 28-án a harctérre indul. Az elválás fájdalmát az elhúzódó vonatozás növeli, gyalogmarsuk során szembesülnek a háború hallható és látható jeleivel, a civil menekülőkkel, elővigyázatosabbakká lesznek. November 5-én az első pillanatban még örülnek is annak, hogy harc nélkül bejutottak Przemyślbe, másnap elfoglalják helyüket – s mialatt az orosz ostromgyűrű ismét bezárul az erőd körül, Roób hadnagy igyekszik tájékozódni, hová került.

Miskolcz-Przemysl.

Okt. 28. A szerencsétlen lembergi csatákban jelentékenyen megfogyatkozott miskolczi 10. m. kir. népfelkelő gyalogezred pótlása czéljából 3 századból összeállított menetzászlóalj kötelékében a harcztérre indulok. Indulás d. u. 1 órakor a gömöri pályaudvarról. Kitörölhetetlen emlékként vésődött szívembe elválásunk képe. Kitekintve lassan induló vonatunk ablakán ott látlak távozni, édes Iduskám, megtört szívvel, mintha csak most dobtad volna az utolsó rögöt síromba és a temetőből távoznál. Bánatodra drága könnyeid hullásában hullatásában keresel vigaszt. Látom édes gyermekeinket, kik nem érzik még ez események súlyát, de mindazonáltal és részvéttel nézik édes anyjuk fájdalmát.

Talán azért láttam ily tragikus megvilágításban búcsúzásunkat, mert lelkemből kihalni látszott a az egykori viszontlátás reménye. E gondolattól gyötörve sokáig mozdulatlanul ültem a kupé egyik sarkában. Szótlanságomból végre útitársam, az öreg Egri, ébresztett föl. Egy I. oszt. fülkében elég kényelmesen utaztunk így kettesben, miután azonban nyomott kedélyhangulatunk fölött csak nehezen tudtunk uralkodni, ajánlatára átmentünk egy szomszédos fülkébe, hogy többen osszuk meg egymás között bánatunkat.

Megy a vonat Galícia felé – Kiszely István százados felvétele Az Érdekes Ujság 1915. január 24-i számából.

Rövid uti parancsunk a következőképen szólott: utazás vonattal Sanokig, onnan gyalog Przemyslbe.

Okt. 29-nov. 1. Kassán, Eperjesen és Orlón keresztül vonatunk rendesen ment Neu-Szandeczig. Innen kezdve már nagyon rendetlen lett utazásunk. Állandó bizonytalanságban csaknem minden kis állomáson órákig ácsorogtunk, mialatt részben levelezőlapokat írtunk, részben élelmiszereket vásároltunk a közeli falvakban. Szanokra nov. 1.-én d. u. értünk és miután itt az állomáson azt az értesítést kaptuk, hogy vonattal Przemyslig mehetünk, éjjel továbbították vonatunkat.

Nov. 2. Éjfél után 1 órakor érkeztünk Neu-Zagorczba. Az itteni katonai parancsnokság nem engedett tovább vonattal, hanem reggel 5 órakor kiwagoníroztatott és gyalog küldött Przemyslbe. Mégcsak Szanokra sem akart visszaküldeni a vonattal, miután pedig a Szan folyón csak ott tudtunk átkelni, gyalog kellett oda visszamennünk.

Roóbék gyalogmenete a kivagonírozás után Przemyślbe a hagyományos, előírt menetvonalat követte.

Szanokról d. u. a közelfekvő Olchovcze községbe mentünk éjjeli szállásra. Itt a ruthén esperesnél voltam elég jól elszállásolva.

Nov. 3. Reggel 8 órakor indultunk el Olchovczéról. Dél felé egy meglehetősen fárasztó szerpentinás rész megmászása után a hegytetőn hallottuk először a távolból az ágyúk dörgését, mintha csak egy messze lejátszodó égiháború egyes erősebb mennydörgéseit hallanók. Minden különösebb érzés nélkül fogadtuk e bevezetést. Embereink nagyrészt tréfákkal mulattatták egymást.

Leendő éjjeli szállásunkra, Kuzmina községbe, a d. u. folyamán érkeztünk. Itt látjuk első ízben nagyobb mennyiségben mértékben a már lefolyt csaták szomorú nyomait. Nagy rakásokban hevernek különféle széttört kocsik, rozsdás töltények és egyéb hadi felszerelések. Elhagyatva áll egy urasági kastély, alig van még benne egy-két darab széttört butor. Jobb híjján ezt választjuk a tisztek részére éjjeli szállásul.

Vacsora után borunk utolsó maradványai harczias lelkesedésre keltik a fogékonyabb kedélyeket. Szónokolnak, majd vígan dalolnak. Majd kifogy a bor, elhallgat a nóta, kiki nyugovóra tér a padlón elszórt szalmára. Ez későbbi sorsunk ízleltetője.

Nov. 4. Reggel 8 órakor folytattuk gyaloglásunkat. A távoli ágyúdörgést újból halljuk és pedig most már erősebben és csaknem egész nap. Útközben több, menekülőkkel megrakott kocsival találkozunk.

Kezdetben érthetetlennek tűnik föl előttünk e menekülés. Megbízható értesülést a harczhelyzetre nézve egész utazásunk alatt nem kaptunk, mi tehát mindaddig a legszebb reményekkel eltelve igyekeztünk czélunk felé.

Még kellemetlenebbül hatott reánk nézve egy később találkozott tiszttől kapott amaz értesítés, hogy a Hindenburg német seregeit az orosz állítólag északon áttörte, minek folytán a mi csapataink is kénytelenek részben visszavonulni, sőt el kell készülve lennünk arra az eshetőségre is, hogy Przemysl-be aligha tudunk már ütközet nélkül bevonulni. Most tehát fokozottabb elővigyázattal folytattuk utunkat. Embereink mindenkiben muszkát vagy legalább is árulót sejtve, nemcsak igazolásra szólítanak fel minden szembejövőt, hanem sokszor egész csapatokban szaladnak a közeli dombokon észrevett egy-egy pásztor után. Mindenáron muszkát szeretnének fogni és e vágytól égve nem ismernek fáradságot, nem érzik a népfelkelő vállukra nehezedő borjú súlyát.

Bircsán nagy pihenőt tartunk, csakhamar sok kaftános zsidó vesz körül bennünket és mindenki aggódva kérdi tőlünk, mi lesz meneküljenek-e? Biztatjuk őket, de kielégítő választ mégsem tudunk adni nekik. A polyákok kapuira pedig mindenütt nagy keresztek vannak mázolva.

Oroszországi lengyel zsidók menekülnek – Az Érdekes Ujság 1914. november 29-i számából.

A d. u. elért Bobusovszka községben éjjeli szálláson maradunk. Egy a faluvégén levő parasztházban négyen szállunk meg. Piszkos, mocskos hely, a poloskák éjjel valósággal rajzanak a falon. Egyikünk az asztalon fekszik, hárman pedig a földre vetett szalmán töltjük el az éjszakát csaknem állandóan elhagyott boldog otthonunk és egykori kényelmes ágyunk után epekedve.

Nov. 5. Keservesen töltött éjszaka után reggel folytattuk utunkat. Közben egy sereg autoval találkozunk, egyesek fölismerni vélik Boroevicset. Bizonyos tehát seregünk visszavonulása. Most már csakugyan igyekeznünk kell Przemysl-be jutni. Esik az eső, fárasztó az út. Az út szélen egy-egy döglött ló, széttörött kocsi avagy autó. Kíváncsi tekintetünk Przemysl-t keresi. Végre d. u. megpillantjuk az előttünk végighúzódó hegyek gerinczén feltűnő lőréseket. Sejtjük, hogy közeledünk czélunk felé, de laikus szemeinkkel nem ismerjük fel a már e háborúban is híressé vált erődítményünk övvonalát. Elhaladunk egy őrszem mellett és csak később tudjuk meg, hogy benn vagyunk az erődben. Majd meglátjuk Przemysl várost és eltelve kíváncsisággal szögezzük reá tekintetünket. A város előtt véletlenül találkozom Illéssel. Hittük volna-e valaha, hogy ily körülmények között fogunk egykor idegen földön találkozni?

A Miczkiewicz nevét viselő przemyśli főutca az első ostrom után – Az Érdekes Ujság 1914. november 29-i számából.

Este felé érünk be a városba, elszállásoljuk a legénységet, míg mi a City szállóban leszünk elhelyezve. A tiszti kaszinóban vacsorálunk, hol utoljára ihatunk még sört az egész hadjárat alatt. Vacsora után megírtam néhány lev. lapot, hogy értesítselek szerencsés megérkezésem felől. Akkor még nem tudtam, hogy azok már aligha fognak kezeidhez jutni.

Przemysl. Nov. 6. Az ismét rendes ágyban töltött éjszaka után d. e. Jaksmanicére mentünk, hol ezredtörzsünk állomásozott. Jó két órai gyaloglás után kb. délben értünk ide.

Jaksmanice: falu Przemyśltől 9 km-re délkeletre, a külső erődöv egyik települése; tőle délre van két köztes, tábori tüzérség elhelyezésére szolgáló segéderőd (Guertelzwischenwerk, GZW, tkp. földsáncokkal erődített tüzelőállás): a II b „Cyków” és a Wiar folyó mocsaras terepén álló Fort IIa „Mogiłki”. A Jaksmanice falu fölé magasodó domb tetején helyezkedett el a páncélkupolával ellátott főerőd (Guertelhauptwerk, GHW), a Fort II. „Jaksmanice”. Az első ostrom során (1914. szeptember 26. és október 12. között) heves támadásokat vertek vissza ezen a területen. A második ostrom során (1914. november 8. és 1915. március 22. között) a IIa nem kapott közvetlen támadást, az erőd kapitulációja során részben felrobbantották; a IIb-nek csak a laktanya-részét semmisítették meg, de a két világháború közt építőanyagát kinyerve nagyrészt lebontották. Forrás: https://zabytek.pl/pl/obiekty

Csodálkozva fogadnak itt bennünket, mert már nem remélték megérkezésünket, miután azt hallották, hogy orosz csapatok szétvertek bennünket. Ismerősökre is találok, itt van Dr. Kovács Kálmán Miskolcról és Migály Károly a diósgyőri vasgyárból. Elmesélik nekünk Przemysl első körülzárásának (szept. 20.–okt. 7.) és ostromának történetét, majd ama szomorú hírrel egészítik ki elbeszélésüket, hogy a második körülzárolás már is megkezdődött. A mi keleti frontunk előtt, amely ellen annak idején a tulajdonképeni ostromot is intézték, máris újra itt az orosz. Külső hadseregünk visszavonult és most nekünk kell ismét föltartóztatnunk ellenfelünket. Újabb ostromra is el kell készülnünk. Itt vagyunk tehát a komoly tettek mezején.

D. u. az ezred három zászlóalja között leszünk beosztva, aminek folytán eddigi kötelékünk fölbomlik és betöltjük az ezredben támadt ürt. Az 1. és 3. zászlóalj az övvonalban van elhelyezve, míg a 2.-ik mint tartalék a sziedlicskai táborban van elszállásolva. Dr. Kovács jóindulatú protekcziója révén a 2.-ik századhoz leszek beosztva még kb. 60 emberrel szakaszparancsnoknak.

Késő sötét este van már, mikor elindulunk beosztásunkat elfoglalni. Nem sejtjük még, hová is fogunk kerülni, csak azt tudjuk, hogy a II. és II. A. erődök közötti térközbe kell mennünk, követjük hát mellénk rendelt vezetőnket. Körülbelül egy fél órai gyaloglás után megállunk a puszta sötétségben, a dombos szántóföldeken, mire vezetőnk jelenti megérkezésünket. Nem látunk magunk körül semmit, hová érkeztünk hát meg!

Megjön erre is a válasz. Megfogva vezetőm kezét, leszállok néhány lépcsőn és néhány lépést téve egy, közel embermagasságú árokban megpillantok egy jó tenyérnagyságú gyönge fényt magam előtt. E fény egy egyszerű faajtóra szerelt kis ablakocskán át veti szét halovány sugarait. Vezetőm megzörgeti az ajtót. „Ki az?” hallatszik belülről, majd félretolja valaki az ablakocskát, kinéz a sötétbe és kielégítő válasz után kinyitja a csak belölről nyitható faajtót. Kis petroleumlámpással kivilágított földalatti helyiségbe lépünk. A középen egy kis asztal, azon egy félbeszakított alsós nyomai kopott, mocskos kártyák alakjában, egy nagy üveg zavaros színezetű bor és két jókora pléhserleg. Az asztal mindkét oldalán szalmazsákokkal fedett deszkapricsek. Az egyik a tisztek, a másik a tisztilegények részére. Az egyik sarokban egy takaréktűzhelylyel ellátott kis vaskályha. Az egész helyiséget deszkaburkolat veszi körül, melyre helyenkint egyes ruhadarabok vannak akasztva vagy póczok szerelve. A padló puszta föld.

E rablóbarlang benyomását tett, eldugott pinczeszerű helyiségben fogad leendő századparancsnokom, Vecsey Géza és alantas tiszttársam, Nagyvályi Imre [hadnagy]. Barátságosan üdvözölnek szerény otthonukban és örömmel osztják meg velem szűk lakásukat. Elosztjuk a velem jött legénységet és rövid ismerkedés után nyugovóra térünk, melyet azonban gyakran közeli ágyúdörgés zavar meg.

Nov. 7. Reggel első dolgom kissé orientálódni. Kilépve lakosztályunkból egy, eddig csak hírből ismert lövészárokban találom magam. Ajtónk előtt alig nehány lépésre vannak a lőrések. Földalatti helyiségünk egy domboldalba van bevájva, teteje a talaj felszínével egy magasságban földdel van borítva és ez szépen kiegyengetve. Hasonló földalatti kunyhókban lakik a legénység a lövészárok egyéb helyein. Itt-ott egész, vakondtúrásszerű utcza- illetve ároksorok vannak. Megvan a külön elnevezésük is. Van czigánysor, bánat-, gránát-utcza stb. A velem jött legénység máris ássa pinczelakásait.

Századunk a Przemysltől délkeletre fekvő II. és II A. sz. erődök között fekvő és kb. 1 km hosszú térközt vagyis lövész árkot védi. Az orosz alig 3-4 km-nyire van előttünk ugyancsak földalatti sánczokban.

Jaksmanice falu Przemyśltől 9 km-re délkeletre, a külső erődöv egyik települése; felette a magaslaton épült fel a páncélkupolával ellátott főerőd (Guertelhauptwerk, GHW), a Fort II. „Jaksmanice”.

Jaksmanicétől délre áll két köztes, tábori tüzérség elhelyezésére szolgáló segéderőd (Guertelzwischenwerk, GZW, tkp. földsáncokkal erődített tüzelőállás) volt: a II b „Cyków” és a Wiar folyó mocsaras terepén álló Fort IIa „Mogiłki”. A második ostrom során a IIa nem kapott közvetlen támadást, az erőd kapitulációja során részben felrobbantották; a IIb-nek csak a laktanya-részét semmisítették meg, de a két világháború közt építőanyagát kinyerve nagyrészt lebontották.
(Adam Sapeta felvétele, forrás: https://zabytek.pl/pl/obiekty/jaksmanice-fort-miedzypolowy-piechoty-gzw-iib-cykow és https://zabytek.pl/pl/obiekty/jaksmanice-fort-artyleryjski-gzw-iia-mogilki.)

Most kezdem elképzelni Przemysl erődítményeit. A köralakú védelmi vonal 16 erődítménynyel Przemysl-n kivül még kb. 15 falut zár magában. A természeti fekvésüknél fogva e czélra különösen alkalmas dombokon vannak az egyes erődök, melyeket lövészárkok, az u. n. térközök kötnek össze egymással. Úgy az erődök, mint a lövészárkok a földbe vannak sülyesztve, minek folytán kívülről alig láthatók. Jelenlétüket legfölebb az előttük mindenütt végigvonuló 3-5 m. széles drótsövények árulják el. Tulajdonképeni modern erőd, sülyeszthető pánczéltoronnyal állítólag alig van egynehány. Szerencsénkre az oroszoknak nincsenek a mieinkhez hasonló nagy kaliberű ágyúik és így régi erődeink is képesek még eléggé kielégítő mértékben lövegeik hatására ellenállani.

A przemyśli erődrendszer alaprajza az erődöv elemeivel és a települések megnevezésével.
(Forrás: Wikipédia)

Már első nap is láthatom, mint lövik ellenfeleink az I. 6 sz. erődünket Hallom a lövegek kellemetlen, süvitő éles hangját, majd a reá következő erős robbanást. Látom a lecsapódás helyén fölszálló fekete füst, illetve porfellegeket. Bakáink Fekete Jánosoknak hivják e 15 és 21 cm átmérőjű lövegeket.

Sőt már a kb. 20 km. átmérőjű egész váröv körül hallani ágyúzást, sőt helyenkint fegyverropogást. Ez mutatja, hogy már is körül vagyunk zárva. Ép kapuzárás előtt sikerült hát még bejutnunk. Mi lett volna most velünk, ha véletlenül még 1-2 napot késünk? A kezdet tehát még elég szerencsésnek mondható. Most már csak az a kérdés, lesz-e ujabb ostrom és mikor. E kellemetlen bizonytalanság hatása alatt általában nagyon nyomott a kedélyhangulat.

A lövészárkokat mindenütt lázasan schrapnell-ernyőkkel látják el.

A srapnelgolyók ellen is védelmet jelentő tetővel ellátott lövészárok Galíciában 1915-ben
(Forrás: Fortepan/Österreichische Nationalbibliothek, képszám: 212753)

Sokszor gondolok közben reátok. Szeretném megírni, hogy vagyok, mit érzek. Sajnos azonban, nem lehet. Megkaptuk az értesítést, hogy minden postaközlekedés megszűnt. Ez talán a legsúlyosabb csapás, ami ért bennünket, mint azt főleg később tapasztaltuk.

Reggelit, ebédet és vacsorát Jaksmanicéről hoznak legényeink, hol Migályi vezeti közös tiszti étkezdénket. A koszt elég jó.

Este lefekvés előtt körüljárjuk lövészárkunkat. Szomorú kép tárul közben szemeink elé. Közelben és távolban lángokba borult falvak festik vörösre az eget. A váröv körül fekvő falvakat saját vártűzérségünk gyujtotta föl, hogy a körülzároló ellenség meg ne húzódhassék azokban, míg a távolabbi községeket visszavonuló csapataink igyekeznek üldözőik előtt megsemmisíteni. Nappal nem látni annyira ez iszonyú pusztításokat, de éjjel annál rémesebb látványt nyujtanak azok. Hány család veszti el tűzhelyét. Eszünkbe jut, hogy mily nehezen váltunk meg édes hazánktól és most mégis hálával fogadjuk a sors e végzetét, mert mennyivel iszonyubb volna édes otthonunk pusztulását végignézni.

Mindez első nap benyomásai nem nagyon voltak alkalmasak arra, hogy bizalommal töltsenek el a jövő iránt. A második éjszaka azonban már nyugodtabban telt el, az ágyúzás mintha már nem zavarta volna annyira álmomat avagy talán kezdek lassan hozzászokni a hadi élethez.

A przemyśli erődrendszerről ajánlott két videó: