Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 4. rész

1914. december 9-én Roób hadnagyék egész nap a przemyśli erődöv délnyugati részén zajló kitörési kísérlet zajait hallgatják, élénkebb orosz tüzérségi tüzet kapnak ők is. Ő maga zaklatottan készülődik a várövön kívül eső, rendkívül veszélyesnek tartott Złota Góra magaslati ponton kiépített előretolt védelmi állásba, ahol a főőrsöt váltja fel 150 emberével a következő napra. Itt már nagyon közel kerülnek az oroszokhoz, bármi megtörténhet – és minden az ő parancsnoki döntésén múlik. A felváltás közben már lövöldözés kezdődik…

Ily gondolatok között töltöm a d. u.-t, mígcsak 3 óra tájban nem kezd mozgolódni legényem, Kéri József. Amint hozzáfog a theafőzéshez az útra, magam is elkezdek lassan öltözködni. Éjjel hideg lesz ott, jól fel kell öltözködni.

A második körülzárás alatt végrehajtott nagy kitörések ideje, főiránya és az elért vonal
(Forrás: Schweitzer István: Przemysl védelmének rövid ismertetése. In: Hadtörténelmi szemelvények a világháborúból. A Magyar Katonai Közlöny 1925. évi karácsonyi melléklete, Budapest, 1925. 201. o.)

4 órára összegyülekezik a legénység, megvizsgálom őket és elindulunk. Az itthonmaradottak nem mulasztják el, hogy egy „minden jót kívánok” köszöntéssel el ne búcsúzzanak tőlünk. Átérzi e köszöntés jelentőségét mindenki.

Roóbék „éjjeli őrjáratának” színtere
(Forrás: https://visit.przemysl.pl/mapa)

Kilépünk a drótkerítésen; csendben, szótlanul követnek hosszúsorban a sáros, rögös szántóföldeken embereim. Mint a lopni készülő tolvaj, úgy húzódunk az esthomályban gondosan kihasználva minden természeti takarást. Útközben találkozom a hozzám beosztott Ádám tiszttársammal, ki más uton indult el nehány emberrel a III B. sz. erődből. Együttlévén most az egész csapat, magamhoz hívatom a 3 szakaszvezetőt és kiadom nekik utasításaimat: ki megy tábori őrsre, ki gondoskodik összeköttetésről a szomszéd főőrssel, melyik szakasz hol helyezendő el, mi a teendő esetleges támadás alakalmával stb.

Kiérünk a Wiár folyó mentén kanyargó kocsiútra, mely Rozsubowice községen vezet keresztül. Itt a sötétség daczára is könnyebb a gyaloglás. Leégett házak egyes megmaradt falai a pusztulás szomorú képeit nyújtják felénk.

„A föld színéig…” – elpusztult település Galíciában.
(Forrás: Tábori Kornél szerk.: Háborus album. A világháború történelme képekben. A Pesti Napló kiadása, Budapest, 1915. 167. o.)

Amint így, e még nem is oly régóta szétrombolt falu maradványai között haladunk, egyszerre csak heves gyalogsági tüzelést hallunk magunk előtt. A sötétség miatt nem látunk semmit, csak halljuk a fegyverek ropogását. Az irány után itélve sehogysem tudjuk eldönteni, vajjon az általunk fölváltandó Zlota-Górai főőrsöt támadják-e avagy a folyó túloldalán levő szomszédos főőrsöt. Mindenesetre a kettő közül valamelyik keveredett harczba.

Tovább megyünk, mind közelebb érünk a lővöldözés színhelyéhez. Az út egyik kanyarulatánál azonban szokatlan süvítés üti meg füleinket, mintha csak egy megzavart vipera éles sziszenéseit hallanók, sivítanak körülöttünk a golyók, látjuk a sötétség daczára is a mellettünk folydogáló folyó sima tükrén beütődéseiket. Izgatottság fog el mindnyájunkat. Mint a főőrs parancsnoka, elül megyek, nekem uralkodnom kell idegeimen. Várom, mikor talál el a végzet által nekem szánt golyó. Érzem már halálos leheletét, amint füleim mellett süvít végig. De nem, még nem ez volt, még tovább kell várnom.

Közben számot vetek a helyzettel. Alig vagyok néhány száz lépésnyire rendeltetési helyemtől és még mindig nem tudom, vajjon ott folyik-e a csatározás avagy a folyó túlsó oldalán. Komoly támadás-e ez avagy csak egyike azon tüntetéseknek, melyekkel esténkint, főleg őrségváltásnál, zavart igyekeznek előidézni? Előbbi esetben minden esetre állásunk védelmére kell sietnem, utóbbi esetben azonban fölös veszélyeztetésnek tenném ki kisded csapatomat a további előrehaladással és ezáltal elősegíteném ellenfeleink tervét. Amint így mérlegelem az eshetőségeket, megszólalnak várövünk ágyúi, működni kezdenek a fényszórók és gyengül a lövöldözés előttünk.

Fényszórók Przemyślben. Nagy Béla százados felvétele.
(Forrás: Uj Idők 1915. március 14. 290. o.)

E kedvező alkalmat kihasználandó, előreküldök egy gyors járőrt, hogy annak jelentése alapján rendeljem el a rajvonalba való fölfejlődést, embereimmel pedig egyelőre a házromok között keresek menedéket. Hallgatjuk még egy ideig körülöttünk a golyók sívítását, de mindinkább gyérebbek lesznek azok. Érezzük tüzérségünk hatását. Nehány percz múlva már folytathatjuk utunkat, mert a lövöldözés mindinkább elveszti folytonosságát, majd végkép elhallgat.

Visszatérő járőrünkkel már csak a falu végén levő kastélyromok között találkozunk, ahol a főőrs tartaléka szokott tartózkodni. A sebesültvivők hordágyon hoznak egy sebesültet, ki térdlövést kapott. Egyéb sebesülés nem történt. Megkezdjük az őrség fölváltását.

Bajtársai vállán, könnyű hordágyon került ki a tűzvonalból a sebesült.
(Forrás: Képes Ujság, 1915. április 25. 25. o.)

A fölváltott főőrsparancsnok a következőket közli velem: az oroszok erős támadást intéztek ellene és a beállott szünet előreláthatólag csak időszakos, a támadás valószínűleg még meg fog ismétlődni, az ellenség még nem vonult vissza. Ez elég jó bíztatás volt éjszakára.

Miután a régi főőrsünk eltávozott, megvizsgáltam állásainkat és megtettem minden tőlem telhető intézkedést egy esetleges újabb támadás visszaverésére vonatkozólag. Kellemetlen … koromsötét éjszaka volt. Sohasem szerettem a sötétséget, de most utálom. Az ember az ellenség közvetlen közelében nem láthat egy lépésnyire sem maga elé. Esetleges meglepetés ellen azzal védekeztem, hogy a magaslatunk tövében kanyargó Wiar mentén sűrűbben állítottam fel őrszemeket, miáltal főőrsünket egy előbbre tolt őrvonallal biztosítottam, melynek csupán az volt a czélja, hogy az ellenségnek a folyón való esetleges átkeléséről bennünket nehány fegyverlövés által idejekorán értesítsen.

Mindez óvintézkedések megtétele után nem ép teljes nyugodtsággal vártuk a bekövetkezendőket. Hadnagytársammal és legényeinkkel a lövészárok egyik szélén levő földalatti lyukban húztuk meg magunkat. Az ajtót egy sátorlap pótolja, a bútorzatot pedig két szál fekvőhelyül szolgáló deszka, egy telefon és egy kis bádogkályha helyettesíti. E pinczehelyiség egész területe alig 5 m2. Az oldalfalakról állandóan hullatják az egerek a kavicsot. Helyiségünk ez állandó lakói azonban még máskép is kifejezésre juttatják erőszakos látogatásunk fölött érzett nem tetszésüket. Több ízben történt meg itt velem, hogy kezeimet kezdték rágni, sőt egy alkalommal a fülemnek is neki láttak.

Gyalogsági fedezék a przemysli erődövben. Nagy Béla százados felvétele.
(Forrás: Uj Idők 1915. március 14. 290. o.)

Bizonytalan várakozásban teltek az órák. Végre 11 óra tájban följött a holdvilág. Fürkésző tekintettel vizsgáltuk az előterepet, de senkit sem láttunk. Talán reggel fognak csak újból támadni. Éberségünket mindenesetre meg kell óvnunk.

A hold feljötte fölött érzett örömünket éjfél után újabb csalódás érte. Borulni kezdett, majd teljes sötétség lett újra. Miértis nincs hó, mennyivel biztosabban éreznők akkor magunkat.

Hajnali 4-5 óra tájban jelentik nekem, hogy az előterepen gyanus füttyhangok hallhatók, mintha azok vezetése mellett nyomulnának előre az éj sötétjében ellenfeleink. Kimegyek és magam is hallok nehány füttyöt, de utána ismét csend lesz.

Csak a közeli házromokban letelepedett baglyok kísérteties kuvikolása hallható már. Fölizgatott kedélyállapotunk most még idegesebben várja a hajnal pirkadását. Végre ez is közeledik. Kinnt tartózkodunk most mindnyájan. Virrad és mégsem látunk semmit. Kezdünk lassan megnyugodni. Tehát mégis csak nagyobbszabású tüntetés volt a tegnapi. A hajnali fütty pedig valószínűleg a reggelit hozó oroszoknak szolgált útbaigazításul.

8 óra tájban megjelenik a tűzérségi megfigyelő is, most már alig férünk el pinczénkben. Fölállítják a 15-szörös nagyítót és vizsgáljuk az előterepet. Alig 1000-1500 lépésnyire tőlünk vannak az oroszok legközelebbi lővészárkai. Látjuk az őrség föl-fölbukkanó fejeit. Tudjuk, hol vannak többi előőrseik, amint bizonyára ők is ismerik a mi állásainkat. Nézzük, vajjon a háttérben nem-e látunk nagyobb csapateltolásokat. De nem látunk, csak nehány munkáscsoportot, itt-ott nehány kisebb kocsicsoportot és 1-1 vágtató kozákot.

Később egy járőrünk érdekes földerítését volt alkalmunk végignézni. A Wiár túlsó oldalán levő vasut mentén három honvéd kúszik óvatosan előre. Egy vasuti bakterház felé közelednek, mely már az orosz előőrsök vonalában fekszik és ahol már többízben láttuk az oroszokat vizet meríteni. A három honvéd egyenkint közelíti meg a házat, töltött fegyverüket lövésre készen viszik kezükben és míg az egyik előrehalad, addig a másik kettő lőállásban várakozik. Elérik a házat, falhoz lapulva lesnek be egymásután az egyes ablakokon. Úgylátszik, nincs a házban senki. Bemennek, átkutatnak mindent. Majd kijönnek ismét, fürkészve tekintenek körül. Egy kis vasuti hidat pillantanak meg a közelben, elindulnak annak átkutatására. Miután ott sem találtak senkit, leszállnak a vasuti töltésről és a hozzánk legközelebb fekvő orosz előőrs lövészárka felé közelednek. E lövészárok a vasuti töltés és ami magaslatunk tövében folyó Wiar között végigvonuló kocsiút mellett volt kiásva.

Hírszerző járőrök – Félegyházy László hadnagy felvétele
(Forrás: A világháború képes krónikája II. k. Budapest, 1915. – 1915. február 14. 163. o.)

A terep ott egészen sík, mi a magasból mindent szépen megfigyelhetünk. Látjuk már a lövészárokban levő oroszok készülődéseit, amint észreveszik az oldalt feléjük közeledő három honvédet. Nem lőnek azonban, hagyják a mieinket közelebb jönni. De ugylátszik ezek is idejekorán veszik észre a reájuk leselkedő oroszokat, mert kezdenek visszavonulni. Visszamennek a kis bakterházig és ott a vasuti töltés mentén hasra feküdve várják a továbbiakat.

Ekkor meglátjuk még eddig észre nem vett három társukat, kik az orosz lövészárok felé vezető kocsiuton nyomulnak előre. Ezek már nem oly óvatosak, bátrabban haladnak, ők még nem sejtik maguk előtt az oroszokat, kik most már őreájuk fordítják főfigyelmüket. Ezek ép feléjük tartanak, már alig 300 lépésnyire vannak egymástól. Ha még tovább mennek, vagy elfogják az oroszok őket vagy lelövik. Ezeket figyelmeztetnünk kell valami módon e veszedelemről. Gyorsan lövetek egyet az oroszok felé, ezek megijednek, nem tudják, honnan jön a lövés, elkezdenek hát lövöldözni a feléjük közeledőkre, kik azonban lövésünk hallatára már hasra vetették magukat.

A vasuti töltés mentén maradt 3 honvéd azonban oldaltűz alá veszi az oroszokat, miáltal legalább is a nyugodt czélzásban zavarja őket. Az út mentén lefeküdt 3 honvéd mozdulatlan, nem látjuk, vajjon a sík területen megvédi-e valami őket a feléjük repülő orosz golyóktól. Aggódva várjuk mozdulataikat. Végre mozog az első, hasonfekve kúszik hátrafelé, majd hirtelen átugrik az út tulsó oldalára, hol már takarásban hátrálhat az útszéli árokban. Kis idő múlva hasonlókép cselekszik a második is. A harmadik azonban még mindig nem adott életjelt magáról. De ime, ez is megmozdul, fölemeli fejét, mielőtt azonban még körültekinthetett volna, már vissza is kapja, mert azonnal lőttek reá. Majd leemeli sapkáját, meglengeti a feje fölött, visszateszi fejére és kissé felemelkedve szalutál az oroszoknak. Mi lelte a fiút? Ez menekülés helyett ráér még tréfálkozni? Úgy látszik igen, mert mégegyszer megismétli az előbbi jelentet és csak azután kezd társai példájára visszavonulni. Szerencsére megmenekül mind a három.

Feladatuk azonban, úgy látszik, még nem ért véget, mert megfelelő távolságig hátrálva átmennek az útról a vasuti töltésre, hol a bakterháznál levő társaikhoz csatlakozva most a vasuti töltés túlsó oldalán folytatják földerítésüket. Itt dombos terepre találnak, itt tehát még elővigyázatosabbaknak kell lenniök, mert különben könnyen elfoghatják őket. Itt is lövésnyi távolságig megközelítik az orosz állásokat. Amint tüzet kapnak, visszaszaladnak egy kicsit, de csakhamar sarkonfordulva levetik magukat a földre és viszonozzák a tüzelést, hogy megismerjék az előttük levő oroszok erejét. Később lassan visszavonulnak.

Hazafelé menet betérnek hozzánk. Kíváncsi voltam megtudni a szalutáló tréfálkozásának okát.

„Átlőtték a gazemberek a sapkámat, azt mutattam meg nekik”, mondja erre egyikük egész természetesen. Az bizonyos, hogy bátran viselkedtek. Szinte vadászszerű szenvedélylyel teljesítették koczkázatos feladatukat.

A nap többi része már nyugodtan telt el. Embereimet sohasem engedtem itt kimenni a lövészárokból, ellenség nem látta őket és nézetem szerint, ez volt oka annak, hogy bennünket itt ágyútűz sohasem zavart.

Esti fölváltásunk után a kiállott izgalmaktól megnyugodva mentünk haza felé és boldogan léptük át drótkerítésünket, hol az otthonmaradottak örömmel üdvözöltek. Vacsora után csakhamar lefeküdtem és mondhatom, hogy oly jól aludtam ez éjjel kemény ágyamon, mint még soha otthonról való távozásom óta. Boldogságomban veletek voltam álmomban, ott meséltem el nektek békés otthonunkban tegnapi tűzkeresztségemet.

Gyóni Géza: Őrtűznél c. verse a Tábori Ujság 1914. december 9-i számában jól tükrözi a harcban, készenlétben megfáradt bakák „hazarepítő” álmait.

Decz. 12. Már régóta fáradoztunk azon, hogy karácsonyi ajándékul adják meg a lehetőséget mindenkinek, hogy egy kártyát küldhessen kiki haza édeseinek. Mindenki legnagyobb örömére ma megjött az engedély, megkaptuk a legszebb karácsonyi ajándékot. Egészségi állapotunkon kivül másegyebet nem szabad ugyan írnunk, de hisz nem is szükséges. Egy kártya, melyről fölismerhető írásunk, már maga is végtelen örömöt fog szerezni. Karácsonyig megkaphatják, megnyugodva fognak legalább ünnepelhetni. Repülőgéppel lesznek kártyáink hazaszállítva. Régente póstagalambok voltak, ma póstaaeroplanok.

Geőcze Bertalan vk. százados hadifogságban írt, A przemysli tragédia. Budapest, 1922. c. művében így emlékszik vissza a repülőposta formálódására: „A körülzárás alatt elég gyakran jöttek be hozzánk repülők és hoztak-vittek levelet, Ievelezőlapot. Eleinte keveset, később többet. Eleinte jóformán csak a szűkebb baráti körnek tett szívesség volt, később általánosították ezt a kedvezményt és mindenkinek hozzáférhetővé tették a levelezőlap küldését.” (134-135. o.) Eleinte a szokott rózsaszín „Feldkorrespondenzkarte” feliratú lapok voltak használatban. 1915. január 6-tól vékony lapokat nyomtattak különféle színekben.

„Repülőgépen viszik haza Przemyslből – a leveleket” – Ismeretlen fényképész felvétele
Forrás: Tábori Kornél szerk.: Háborus album. A világháború történelme képekben. A Pesti Napló kiadása, Budapest, 1915. 169. o.)

Csapataink közeledtéről állandóan érkeznek kedvező hirek. Hangulatunk szerint különbözőképen fogadjuk azokat. Hol a legszebb reményekkel eltelve tekintünk a közel jövő elé, hol meg pessimisztikus lehangoltság vesz erőt rajtunk.

Decz. 16. Hivatalos értesítés szerint nincs többé orosz Magyarországon. E hír mindnyájunkat megnyugtat.

Legénységünk ma kapott először lóhúst ebédre. Pörköltszerüen lesz kisütve és rizskásával garnirozva. Az éhség kényszerítő hatása alatt a legtöbben nyugodtan megették, voltak azonban egyesek, kik a beléjük oltott előítélet következtében ma még nem nyultak hozzá. Idővel majd megeszik ők is. Mindenhez hozzászokik az ember, ha kell.

„Fő – a jó étvágy” – Ismeretlen fényképész felvétele. A kifejezetten sovány, édeskés ízű, vörös lóhús elleni tiltakozásnak inkább érzelmi okai lehettek. Szénhidráttartalma nagyobb, gyorsabban romlik, mint a marhahús; ugyanakkor zsírtartalma jóval kisebb, így energiatartalma is – vagyis ideális a fogyni vágyók, de nem a harcoló katonák számára.
(Forrás: Tábori Kornél szerk.: Háborus album. A világháború történelme képekben. A Pesti Napló kiadása, Budapest, 1915. 163. o.)

A Tábori Ujságról bővebben: Tóth Orsolya: A przemyśli erődben megjelent tábori újságok, 1914–1915.