Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 5. rész

Hősünk és társai hol bizakodva, hol reményvesztetten, a hazai hírekre kiéhezetten, fogyó élelmiszerkészletekkel néznek a közelgő, szeretteiktől távol töltendő karácsony és a kiszámíthatatlan eseményeket ígérő, baljós új év elé. A karácsony körülményekhez képest meghitt ünneplése után az új esztendőben az unalmas napokban orosz tüzérségi tűzzel megfűszerezett sporttal szórakoznak. Roób hadnagy bejut Przemyślbe, de a város lehangolja. Kinevezik gépfegyverosztag parancsnokká, mert valami készül…

[1914.] Decz. 25. Eljött a béke ünnepe, anélkül azonban, hogy a milliók által várt általános békét meghozta volna. Lángba borult a világ, de nincs, aki azt eloltsa.

Nehéz napom volt tegnap. Szeretném papirra vetni érzelmeimet, melyek oly nagyon súlyosan nehezedtek egész nap bennsömre, de érzem, hogy arra nem vagyok képes. Vannak érzelmek, melyeket csak átérzünk, de másokkal közölni avagy megismertetni nem tudunk. Ilyenekkel voltam eltelve tegnap. Gondolataim szüntelen Hozzátok vittek. Láttam a te iszonyú szenvedéseidet, édes Iduskám, amint uralkodni igyekszel érzelmeid fölött, hogy zavartalanná tedd édes gyermekeink örömét. A szempillád alól kicsillogó könny azonban nem maradhat észrevétlen gyermekinknek mindenre kiterjedő tekintete elől. Érzik, hogy valami bántja lelkedet és ha nem is ismerik annak okát, még sem tudnak zavartalanul örülni. Igyekeztem e fájdalmas gondolatoktól megszabadulni, de sehogysem sikerült. Minél inkább küzdöttem az ár ellen, annál inkább ragadt az magával.

A háborús karácsony a játékszerekben is megmutatkozott – különös tekintettel a „törhetetlen katonák”-ra és a „Vöröskereszt-babák”-ra …
(Forrás: Az Érdekes Ujság 1914. december 20. 35. o.)

Vecseyvel együtt egész nap a század karácsonyfájának díszítése körül fáradoztunk. Aranyoztunk diót, kötöztünk almát, fügét, csináltunk nemzetiszínű lánczokat fényes színes papírosból. A karácsonyfát lakhelyünk folytatását képező legénységi részben állítottuk föl. A plafonig ért ez is, csakhogy e földalatti pinczében e végből nem kellett valami nagyon magasnak lennie. A helyiségből minden ki lett takarítva és a fácska annak közepén fölállítva. Egyszerű, de mégis kedves volt a díszítése. Volt rajta a már említetteken kívül fényes papírba csomagolt czukorka, csillogó lánczdísz, sok aranyos és ezüstös kotillion-dísz és elég sok gyertyácska.

5 órakor gyujtottuk meg. A helyiség megtelt komoly arczu, öreg katonákkal. Az ünnepélyt Vecsey nyitja meg nehány rövid üdvözlő szóval, utána … szakaszvezető áll a fácska elé, megköszöni a karácsonyfát, megemlékezik otthonhagyott kedveseinkről és kívánja, hogy mielőbb szeretett körükbe térhessünk vissza. Azután eléneklik „A mennyből az angyal…”-t és még több szép karácsonyi éneket.

A karácsonyfácskán csillogó gyertyácskák mystikus fényt árasztanak a lövészárokba vájt kisded pinczelakásban és százszorosan tükröződnek vissza a hazagondoló népfelkelők könnyes szemeiben. Egy gondolat, egy vágy hat át itt mindenkit. Irgalmas Isten! Szállt-e valaha magas trónusod elé tisztább, becsesebb ima, mint ez öreg harczosok jelen könyörgése. Nem kérnek ők mást, mint békét, szeretetet.

Miután egyszerre csak kevesen férnek e betlehemi istállóba, csoportokban járulnak egymás után a kisded Jézus imádására. A katholikusokat követik a protestánsok, de nem maradnak el a zsidók sem. Szent ének, zsoltár, ima váltakozva követik egymást, nincs azonban különbség közöttük, egy közös érzés hatja át valamennyit.

Makkay J. Sándor őrmester emlékezetét csupán a przemyśli Tábori Ujság által leközölt karácsonyi verse őrizte meg.

Amint az utolsó csoport is eltávozott, eloltják a gyertyákat, megyünk vacsorálni. Utána, hogy gondolatainkat lekössük, szokásos kártyapartinkat játszottuk. Az időközönkint szemembe tóduló könnycseppet azonban minden igyekezetem daczára sem sikerült elfojtanom.

Az esti őrvizsgálat alkalmával még mindig hallottam a karácsonyi szent énekeket. Mintha csak az egykori katakombákban járnék, úgy hangzik a föld alól fölszálló tompa ének. Még a levegő is mély áhítattal van megtelve. Csaknem minden „Unterstand”-ban ég még 1-2 kis gyertyácska, hol egy-egy kis karácsonyfácskán, hol meg egy-egy fenyőgalyon.

Ma ünnepi csend van, nem szólnak az ágyúk, nincs ellenségeskedés. Úgy látszik ellenfeleink figyelemmel vannak ünnepeink iránt. Nincs hivatalos fegyverszünet, az egyénekben azonban mégis megszünteti az egymásiránti tisztelet minden ellenségeskedést e szent napon.

A karácsonyi eljegyzésből házasság lett: az 1889-ben Mátramindszenten született, Przemyślben a 20. egészségügyi osztagba beosztott Horkay Béla Lajos egyéves önkéntes gyógyszerész a szibériai Dauriában, a Transzbajkál tartomány keleti részén szenvedett hadifogságot. Hazatért, 38 évesen Rákosszentmihályon hunyt el 1927. október 10-én.

1914. december 24. Az oroszok tiszteletben tartják ennek a napnak a jelentőségét, ütegeik hallgatnak. – Este nálunk mindenütt a karácsonyfa fényei égnek. – A tiszti étkezdében az élelmezési elöl járó egy kis karácsonyfát és vele együtt ajándékokat is tett a fa alá egyenként mindenkinek. – A századoknál a századosok mindenütt karácsonyfát állíttattak fel, ajándékokat oszttattak szét, és a legénységet meleg szavakkal üdvözölték; – az előőrsbe menő embereket elvonulásuk előtt külön megajándékozták és a századparancsnokok meleg szavakkal emlékeztették őket a kötelességükre. – A várövön belül gyönyörű volt látni, amint itt is ott is a karácsonyfák gyertyái hirtelen fényességre lobbannak. – A boreki erődből kiküldött egyik járőr az előtéren a következő levelet találta az oroszoktól: „Őszinte szívvel kívánunk a vár hősies védőinek boldog és szerencsés ünnepnapokat. – Békét, békét és még egyszer békét a Földön és az emberek között! Adja Isten, hogy minden kívánságuk beteljesedjék. – Ezek a császári orosz X. tüzérdandár 5. üteg tisztjeinek és legénységének szívből jövő kívánságai!” 1914. december 25–26. Az egész fronton halálos csend; – a Siedliskából kiküldött járőr az egyik fán ismét talál egy odaszögezett levelet az oroszoktól, amelyben a vár hősies védőinek boldog ünnepnapokat kívánnak.

(Lovag Arlow Viktor ezredes, a przemyśli VI. védelmi kerület parancsnokának magánnaplójából. Forrás: Miklauzič István ford., szerk., jegyz.: Kard és fátyol. Lovag Arlow Viktor ezredes Przemyśl–Vlagyivosztok–Győr 1914–1920. H. n. 69. o.)

Roób József újévi levelezőlapja feleségének, amelyről nem derül ki, mikor, milyen úton jutott el a címzetthez.
(Forrás: HTM Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény 2016.222.6/KE))

Ngs. Roób Józsefné úrnőnek Ngs. Kubányi Endre erdőmester úr leveleivel Resiczabánya Krassó-Szörény m.

Roób József hadnagy 10. népfelkelő gy. e. 2. század.

1914 XII/31. 18.

Édes Iduskám! Szilveszter este van. Ilyenkor gondolataink visszaszálnak a múltba, miközben hálával gondolok az elmúlt nehéz évre, hogy még ép egészségben írhatom e sorokat és bizalommal tekintek a jövő elé, mely egyelőre ugyan még aggasztó bizonytalanságával köszönt be, de egyuttal egy jobb és szebb jövő reményével kecsegtet. Bárcsak mielőbb ismét együtt lehetnénk. Mekkora boldogság is lesz az. Tavaly még mily gondtalanul töltöttük az estét. Most annak örülök, hogy legalább életjelt adhatok magamról. Még mindig nem írhatok annyit és annyiszor, mint szeretném, de nemsokára talán az is meg lesz és akkor tőletek is remélek már hírt kaphatni. Illéssel nem igen tudok ez idő szerint találkozni, bármennyire is jól esnék. Szeretnék már édes gyermekeink felől is valami hirt hallani. Csókol mindnyájatokat számtalanszor nagyon szerető Józsid.

[fehér német tábori postai levelezőlap 10 filléres bélyeggel – olvashatatlan bélyegzés; kék ceruzás „10” rájegyzéssel – HTM 2016.222.6/KE]

1915.

Jan. 1. Boldogabb újévet kívánunk egymásnak. Egy jobb és szebb jövőbe vetett reménynyel és bizalommal lépünk be az új esztendőbe.

1914. december 31. Úgy a tisztek, mint a legénység ünnepélyesen indultak az szilveszteréjszakába. – A legénység ma is melengető italokat és jobb ételeket kaptak. Mi a tiszti étkezdében a legjobb hangulatban voltunk, a cigányprímásunkat több órára átengedtük a 21. népfelkelőezred tisztjeinek. […] – Az egyik felderítőjárőr ma is hozott egy versben fogalmazott jókívánságlevelet az orosz tüzérektől. […]

1915. január 10–12. Nagyon erős a hóesés, úgyhogy mindkét oldal tüzérségének a tüze meglehetősen gyakran hosszabb időre elnémul, az őrjáratok egyre nehezebbek, az utak a hófúvások miatt nem találhatók, az őrsök szolgálatát is egyre nehezebb ellátni az erődökben és a térközökben. – A legnagyobb megpróbáltatást a legénység erői számára az idézte elő, hogy a rengeteg hó eltakarítását a védelmi fedezékekben szünet nélkül végezniük kell, és a legénységet arra is rá kellett bírni, hogy a tűzifát maguk húzzák a szánokon, mert mind kevesebb ló van, maguk a hátaslovak mennek már egymás után a vágóhídra. Ilyen körülmények között a felmentésbe vetett reményünk is egyre fogy, mert ilyen időben nagyobb méretű hadműveletek egyáltalán szóba sem jönnek. Ha ehhez még idevesszük, hogy a legénység e munkateljesítmény mellett kisebb ételadagokra van kárhoztatva, akkor könnyen elgondolható, milyen sokat kell fáradozniuk a tiszteknek és altiszteknek azon, hogy a jó szellem serkentésével és megtartásával hatni tudjanak a legénységre. – A már raktárról is hiányzó cipőtalpak miatt hozzáfogtunk talpak készítéséhez fából, – ez a legénységnek igazi szórakozást jelent, úgyhogy ezt nemsokára a mesteri tökély szintjére emelik.

1915. január 13–15. A hideg és a hóesés is alábbhagyott, a hó átment esőbe, ennek az lett a következménye, hogy a védőárkok munkálatai még több erőt vettek igénybe, a fedezékek is nagyon sok helyreállítási munkát igényelnek, amelyek már azáltal is nagyon nehezülnek, hogy csak nagyon nehezen lehet fát szerezni

(Lovag Arlow Viktor ezredes, a przemyśli VI. védelmi kerület parancsnokának magánnaplójából. Forrás: Miklauzič István ford., szerk., jegyz.: Kard és fátyol. Lovag Arlow Viktor ezredes Przemyśl–Vlagyivosztok–Győr 1914–1920. H. n. 2015. 69., 71-72. o.)

Noha egyénenként is módjukban állt repülőpostán levelezőlapot feladni, a körülzárt erődből a tisztek egy-egy csoportja szívesen küldött a napilapok szerkesztőségének címzett „csoportos” repülőpostát, így szélesebb körben is tudatva hozzátartozóikkal és ismerőseikkel, hogy jól vannak. Ezeket a levelezőlapokat az újságok mindenképpen leközölték: a Pesti Hirlaphoz szerdán érkezett küldeményről a csütörtöki újságban; a Budapesti Hirlaphoz érkezettről még aznap megjelent a hír, köztük Roób hadnagy nevével. – A Budapesten vasárnaponként szaklap, A Bánya is átvette a kohómérnökről szóló tudósítást.
(Pesti Hirlap, 1915. január 21. 11. o., Budapesti Hirlap, 1915. január 22. 10. o., A Bánya, 1915. január 31. 2. o.)

Jan. 26. Általános a nyomottság és kedvtelenség. Közeli fölmentésre nincs remény. Embereink nagy fáradsággal ássák ki a fagyos földből az ott felejtett krumplit, hogy följavítsák sovány élelmezésüket. Megszokta már mindenki a lóhúst. Az orosz előőrs nyeritéssel adja tudtunkra, hogy ismeri étlapunkat. Értesítik őt mindenről áruló ruthénjeink, kik közül nap-nap után szökik át hozzájuk egy-kettő. Megbizhatatlanságuk folytán övszolgálatra nem használhatók. Most persze szükség van magyarokra.

Kedves szórakozást nyujt nekünk ez idő szerint a ródlizás. Ilyenkor megfeledkezünk mindenről, csak a sportot élvezzük. Eszembe jut aninai ródlizásunk. Mennyivel jobb volt akkor, hisz együtt lehettünk. Egyedül még a kellemeset sem tudom igazán élvezni. D. e. és d. u. szoktunk ródlizni, nincs semmi sürgős dolgunk, van időnk elég.

A téli sportok az utolsó békeévekben egyre népszerűbbé váltak, s mint láthatjuk, a korcsolyázás, síelés és szánkózás eszközeit változatos árukínálatból választhatták ki a testmozgásra vágyók.
(Forrás: Kakas Márton, 1913. január 19. 20. o.)

Nehezen búcsúzunk mindig a pályától. Sokszor csak a mindinkább közeledő gránátbecsapódások késztetnek visszavonulásra. Ilyenkor azonban gyakran megtörténik, hogy a már fenyegető veszély daczára is még vállalkozunk egy utolsó búcsúlemenetelre. Eléggé kitapasztaltuk már az oroszok lövöldözéseit, ismerjük lövegeik süvítését. Az a legkellemetlenebb érzés, mikor a felénk jövő süvítést halljuk és nem tudjuk még, hová fog a löveg lecsapódni. Villamos áramként hatja át az embert ilyenkor egy eddig nem ismert átható érzés. Amint a löveg fölrobbant, már sokkal jobb, mert megközelítőleg már is tudunk következtetni a következő löveg irányára. Igy magyarázható meg az is, hogy „Unterstand”-unkban miért érezzük magunkat még akkor is nyugodtan, mikor az ellenséges lövedékek már századunk elhelyezési körletén belül robbannak. Eddigi tapasztalataink szerint ugyanis ezek lakhelyünk közvetlen szomszédságát még mindig elkerülték. Véletlenül kedvező a fekvése.

Jan. 31. Mindeddig a zászlóaljunk által megszállott övvonalrészen kívül csak a Zlota-Gorán voltam. Ma mentem először a Jaksmanicére vasárnapi misére. Mise után véletlenül találkoztam Illéssel, ki azután hazakísért.

Febr. 3. Egyesek levelet kaptak repülőgép útján otthonról. Mily szerencsések! Bárcsak én is kaphatnék legalább egy kártyát. Több mint három hónapja, hogy eljöttem otthonról és azóta semmi hír.

Febr. 4. Csőkével és Migálylyal ma reggel Przemyslbe mentem. Mindeddig még nem voltam, mert egyáltalán nem kívánkoztam. Most is csak a fürdés kedvéért mentünk. Fürdés után bevásároltunk egy-két apróságot és sétáltunk egy keveset. Az utczákon többnyire csak katonákat látni. A boltok nagy része be van csukva. Fogytán van általában minden. Kávéházakban csak theát kapni, a czukrot azonban már mindenki magával hozza. Pénzért alig lehet egyet-mást vásárolni, de élelmiszerért (czukor, szalámi stb.) mindent kap az ember.

Csakhamar megúntuk azonban a sétát, fölkerestük hát szánunkat és hazamentünk. Útközben Jaksmanicén ebédeltünk, mi mindenesetre jobb volt, mint aminőt Przemyslben kaptunk volna. Mi egyáltalán nem panaszkodhatunk még kosztunkra sem minőségileg, sem mennyiségileg.

Roób József repülőpostával elküldött levelezőlapjának elő- és hátlapja, 1915. február 5.
(Forrás: HTM Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény 2016.223.1/KE)

Ngs. Roób Józsefné úrnőnek Ngs. Kubányi E. erdőmester úr leveleivel Resiczabánya Krassó-Szörény m. Ungarn

Roób József.

Édes Iduskám! 1915. II. 5.

Édes I. Értesítelek benneteket, hogy egészséges vagyok és hál’ Istennek nincs semmi bajom. A napokban találkoztam Illéssel is, ki szintén jól van. Édes gyermekeinkkel együtt csókol mindnyájatokat számtalanszor nagyon szerető hű Józsid.

[rózsaszín német tábori postai levelezőlap – bal felső sarkában számlálóval előállított sötétkék sorszám: 3204; jobb felső sarkában fekete IX. 54. ellenőrző körbélyegző-lenyomat; lila Fliegerpost Przemysl / 1915. gumibélyegző-lenyomat; lila ZENSURIERT bélyegzőlenyomat; érkezési bélyegző: CS. ÉS KIR. ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG TEMESVÁR, 1915. máj. 18.] HTM 2016.223.1/KE

Febr. 6. Megkérdezésre történt ajánlkozás folytán kineveztettem gépfegyverosztag parancsnoknak századparancsnoki hatáskörrel a zászlóaljunk keretében fölállítandó gépfegyverosztaghoz. Ez osztag két Schwarzlose-féle gépfegyverrel lesz felszerelve és állítólag azért lett dandárunk mindenegyes zászlóaljánál rendszeresítve, mert hadseregünk a közel jövőben fölmenti Przemyslt és akkor mi is csatlakozunk hozzá. Itt hagyjuk ketreczünket és megyünk a tábori harczba. A várövben levő tüzérség javarészét is tábori tüzérséggé szervezik át. Állítólag nagy offenzívára készülünk az orosz ellen, mely czélra – repülőink elbeszélése szerint – a Kárpátokban már folynak a nagy csapatösszpontosítások igen sok modern nagykaliberű távolhordó ágyukkal fölszerelve, melyeket a hatalmas német gyáripar a mienkkel együtt egész télen át lázasan gyártott.

Kiképzés osztrák–magyar 1907 M. 8 mm-es Schwarzlose-géppuskával.
(Forrás: Fortepan / 292863, Kenderessy Tibor)

Febr. 8-12. A Györke szdos vezetése alatt Siedlicskán alakult gépfegyver-tanfolyamon vettem részt naponkint. Febr. 9-én Jaksmanicére költöztem a zászlóaljirodába, miután mint önálló parancsnok közvetlenül csak a zászlóaljparancsnoknak vagyok alárendelve. Több mint három havi tartózkodás után otthagyhattam dohos pinczelakásomat és szobába kerültem újra. Szinte szokatlan az itteni világosság a vakond módjára sötétséghez szokott szemeimnek. Minden este lovag Arlow ezredesünk kívánságára kb. éjfél után 1 óráig tartó távtarok van.