Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 6. rész

1915 februárjában az eddigi viszonylagos nyugalmat mindkét oldalról heves tüzérségi párbaj váltja fel. A jaksmanicei II. főerődbe beköltöző Roób József géppuskás osztagát gyakoroltatja. Eközben járőrt küldenek az oroszokhoz a mazúriai győzelmek röplapjával, akik az ellenségtől ép bőrrel, a kölcsönös lövöldözést megúszva némi ajándékkal, kérésekkel és meglepően barátságos üzenetekkel térnek vissza az erődbe. Vészesen fogy az élelem az erődben. Március közepén megkezdődnek az előkészületek a kitörésre…

Időjárás-jelentés és a Gyóni-kötet hirdetése a Tábori Ujság 1915. február 20-i, 115. számában

Febr. 20. Ma a II. sz. erődbe költöztem, hogy szükség esetén azonnal ott lehessek ugyancsak ott elszállásolt osztályomnál. Nem is bánom, hogy idekerültem, mert itt is rendes szobában lakom és nagyon meguntam már az esténkénti kényszertarokkozást. Kötelező ígéretet kellett azonban Jaksmanicén tennem, hogy hetenkint 1-2-szer a jövőben is elmegyek oda tarokkozni.

Különben osztagom kiképzésével foglalkozom ez idő szerint állandóan. Gyakran járunk lőni, hogy embereim mindegyike elsajátítsa a gépfegyver kezelését.

Gépfegyver a lövészárokban – a bécsi Kilofot felvétele
(Forrás: Uj Idők 1915. február 14. 195. o.)

1915. február 22–23. Főőrsünk állását a Zlota gorán rendkívül hevesen lövi az ellenséges tüzérség, ismét megjelenik számos repülő is, − rádióüzenet útján megtudjuk, hogy úgy a németek, mint a mi hadseregünk is több helyen nagyobb sikereket értek el, így különösen Czernowitznél. 1915. február 24. Ismét hidegebb lett, éjszaka nagy hóesés volt. Az oroszok minden elképzelhető módon megpróbálják csapatainkat, kiváltképpen inkább ruténjainkat, esküdt hűségükben megingatni és átszökésre csábítani. (Lovag Arlow Viktor ezredes, a przemyśli VI. védelmi kerület parancsnokának magánnaplójából. Forrás: Miklauzič István ford., szerk., jegyz.: Kard és fátyol. Lovag Arlow Viktor ezredes Przemyśl–Vlagyivosztok–Győr 1914–1920. H. n. 77. o.)

Febr. 25. Kapott értesülés szerint Hindenburg német generális a Mazuri tavaknál fényes győzelmet aratott az oroszok fölött. E hír orosz nyelvű proklamácziókban is megjelent, melyeket járőreinknek kellett az orosz előőrsállásokhoz elvinni. Mi a d. u. folyamán küldtünk ki egy ily 3 emberből álló járőrt egy az erődből jól megfigyelhető ellenséges táboriőrs elé.

Megfigyelő helyükre igyekvő járőrök.
(Forrás: UJ Idők 1915. február 21. 215. o.)

Elővigyázatból tanácsomra beirányoztunk két ágyut e táboriőrsre és azután 15-szörös nagyítónkkal figyeltük embereink sorsát, kik feltűnő módon hosszú rudakra szegezve vitték a proklamácziókat. Az ellenséggel való efajta érintkezés már karácsony óta használatos, mikoris ily módon kívántak egymásnak boldog ünnepeket az egymással szemben álló ellenséges felek.

A Buchta patakig, mely az előttünk levő Cykow község romjai között folyt végig, embereink nyugodtan mehettek, mihelyt azonban átlépték a patak hídját, észrevettük, hogy az oroszok lövészárkukban czélbaveszik embereinket. Amíg azonban a mieink feléjük közeledtek nem lőttek, csak amint a rudaikat a földbetűzve visszafordultak, vették őket sortűz alá, mire azok azonnal hasravágódtak. A lövések hallatára azonban működésbe léptek ágyúink. Az oroszok kénytelenek voltak a schrapnell-tűz elől árkaikba bújni, míg a mieink fölhasználva ez alkalmat futólépésben igyekeztek visszajönni. Sértetlenül kerültek haza, sőt egy csomagot is hoztak, melyben 1 kenyér, 1 konzerv, 5 drbka czukor, 1 csomag dohány és több levél volt. A küldemény nekünk volt czímezve, a levelek rövid tartalma a következő volt. Ne küldjünk nekik proklamácziókat, mert abból nekik kellemetlenségeik származhatnak, ne menjenek járőreink a Buchta túlsó oldalára, mert akkor nekik már lőniök kell, pedig nem szívesen teszik. Megtalálják ők a nekik szóló küldeményeket a patak innenső partján is. Egy tiszthelyettes egy vadászfegyvert kér tölténynyel és jó cognacot, viszontszolgálatra kész. A legénység pálinkát kér cserébe élelmiszerért. Általában szeretnék ez érintkezést fönntartani, sőt tisztet is hívnak éjjeli találkára. (Állítólag máshelyütt lett is volna ilynemű tiszti találkozó.) A csomagot továbbítottuk az ezred útján a dandárhoz és bátor embereinket előléptetéssel jutalmaztuk.

Febr. 27. Élelmiszerkészletünk aggodalmasan fogy. A legénység ezentúl már csak ötször kap hetenkint 1/4 kenyeret, két nap pedig 100-100 gr. zwibakot. Azonkívül kap naponkint 200 gr. húskonzervet, de már nem rizzsel, hanem csak takarmányrépával. Nagyon sovány élelmezés ez már. Embereink szemlátomást gyöngülnek.

Tél Galíciában. Lőszert szállító csapat táborozása a hóförgetegben.
(Forrás: Uj Idők 1915. január 24. 115. o.)

Márc. 3. A délután folyamán az oroszok erős ágyutűz alá vették a siedlicskai barakban levő dandártörzsünket. Valószínűleg árulás utján tudták meg annak tartózkodási helyét. Jó félóráig tartott a rettenetes ágyúzás. Állítólag 2 súlyos és 7 könnyebb sebesülés történt. Hasonló veszély kikerülése végett az egész dandár (97. sz.) törzs este a közeli Krovniki községbe költözött, mely tény általános kritika tárgyává lett. A bakák legnagyobb része gyáva szökésnek minősítette azt. Bármily elfogulatlanul is ítéljük meg az esetet, már maga az a tény, hogy a legénység szemében szökésnek tűnik az elő, elegendő ahhoz, hogy jó példaadás szempontjából nem lett volna szabad annak megtörténnie.

1915. március 3. A délelőtt viszonylag nyugalmas, − du. 2 h 30- kor társaimmal éppen elhagytuk a tiszti étkezdét, amikor hullani kezdett a gránáteső, úgy a siedliskai barakktábor felől, mint Jaksmanice helységben és a köztük található kórházbarakkokra, sok épületben oly vad pusztításokat okozott, amit leírni nem lehet. Jómagam a társaimmal, akik az iskola épületében laktak velem, elmentünk az ott éppen néhány nappal ezelőtt létrehozott fedezékbe, mert a házunk körül egyik lövedék csapódott be a másik után, a betegek csupasz alsóneműben menekültek a barakkokból, a többi beteg ottmaradására gondolni sem lehetett, őket szekerekkel azonnal elszállították. – Ez a szörnyű tüzelés csak körülbelül ½ óráig tartott, azután kitört egy sűrű hóvihar és egyszer csak beállt a nyugalom. – Elképzelésünk sem volt ennek a tüzérségi támadásnak az okáról, csak nyugodt átgondolás után jutottunk arra a feltételezésre, hogy ezt a jól megcélzott tüzérségi támadást a kerületünk magasabb parancsnokságának szánták, visszavágásként tüzérségünk tegnapi Husakow és Stronowice helységek elleni tüzeléséért. – Az esti órákban dandárparancsnokságunk és a tüzérdandár-parancsnokság átköltözött Krownikibe, ahová a telefonközpontot is áthelyezték. (Lovag Arlow Viktor ezredes, a przemyśli VI. védelmi kerület parancsnokának magánnaplójából. Forrás: Miklauzič István ford., szerk., jegyz.: Kard és fátyol. Lovag Arlow Viktor ezredes Przemyśl–Vlagyivosztok–Győr 1914–1920. H. n. 78. o.)

Népfelkelők ebédje a fedezék előtt.
(Forrás: MNMKK Országos Széchényi Könyvtár, Történeti Fénykép- és Interjútár, Raktári jelzet: FVB 0028.)

A húshiány miatt már 1914 decemberében sor került 1000 ló levágására. 1915 januárjában további 14000 állatot vittek a mészárszékbe az élelmezés pótlására.
(Forrás: „Bollwerk am San – Destiny of the Przemysl Fortress” 208. o. https://www.europeana.eu/hu/item/2020601/https___1914_1918_europeana_eu_contributions_12868?page=2)

Márcz. 7. Ámbár a folyton fogyó élelmezés állandó megbeszélésünk tárgyát képezi, mégis nagyon meglepett Kovács Kálmán mai híre, mely szerint a dandárparancsnokságtól nyert bizalmas értesülés szerint már csak f. hó 20-ig van a várnak élelme. Hogy rosszúl állunk élelem dolgában tudtuk, de hogy már ily kritikussá vált volna a helyzet, nem gondoltuk. Mi lesz velünk? Közeli fölszabadításra nincs remény, viszont élelmünk fogytán van. Egymás között bizalmasan tárgyaljuk, – mitől eddig csak gondolatban tartottunk, – a vár esetleges feladásának eshetőségét. De hogyan, miként? Érezzük, hogy közel féléves hősies védelem után nem bocsáthatjuk egyszerűen az orosz birtokába Przemyslt. Az a kérdés tehát, hogyan lesz az végrehajtandó, ha elkerülhetetlen végzete azt úgy kívánná. Lesz-e egy végső kitörés, föl lesznek-e robbantva az erődök, e kérdések kezdik állandó megbeszélésünk tárgyát képezni. Elhagy szerencsecsillagunk, aggódva tekintünk a bizonytalan jövő elé.

A cs. és kir. Hadiszámfejtőség értesítése Roóbnénak: „A P 44a/69 szám alatt átutalt 500 K összeget Roób József fizette be Önnek március 3-án a przemysli erődben. 1915. március 19.”

Roób Józsefné Diósgyőri Vasgyár Borsod megye

Der unter P 44a/69 überwiesene Betrag von 500 K ist von Roób József zu Ihren Gunsten am 12/3 in der Festung Przemysl angezahlt worden. 19/3. 15. Bélyegzett aláírás: K. u. k. Kriegsliquidatur / in Wien A két előlapi bécsi bélyegzőlenyomat tintája átüt a papíron. [fehér német postai levelezőlap – feladási bélyegzés: Wien 19. III. 15; bal felső sarkában még egy elmosódott feladási bélyegzés, rajta érkezési bélyegzés: Diósgyőri Vasgyár 915 már 28. Borsod vm. A.; rajtuk K. u. k. Kriegsliquidatur in Wien köriratú bélyegző-lenyomat; A postaköltség-mentesség indoka rovatban tintaceruzával: KSz 66869] (HTM Kéziratos Emlékanyag-gyűjtemény 2016.224.1/KE)

Márcz. 13. A mai nap folyamán a mi erődünket választotta a muszka czélpontul. D. e. 10-11 óra között folyt le a nagy bombázás 15 cm-es nagy gránátokkal. Ép az udvaron voltunk, amint hallottuk az első lövedék süvítését. Azonnal éreztük, hogy ez felénk tart. Szerencsénkre rövid volt, még az erőd előtt robbant szét. Igyekeztünk szobánkba jutni. Innen már biztonságban nézhettük a köröskörül lecsapódó robbanásokat. 2 gránát az udvarunkra esett, 3 meg a drótkerítésben robban szét mindenütt hatalmas gödröt vájva ki a földből. Volt olyan, mely közvetlen az ablakunk előtt csapódott be. Bízva azonban erődünk erősségében, melynek erős vastartókkal bordázott betonszerkezetét még magas földkéreg is takarta, egész nyugodtan viselkedtünk. Nem is történt semmi baj. Alig gyöngült egy kissé a bombázás, már is ott teremnek embereink a robbanás okozta gödrökben és különös igyekezettel keresik emlékül a gránátok repeszdarabjait. Az este érkezett parancs értelmében ezentúl éjjel mindenkinek ébren kell lennie és nappal kell aludni.

„[…] az épületből ásóval felszerelt emberek rohannak ki a bevágódás helyszínére. Ki akarták ásni a gránát »fejit«. Az orosz lövedékek gyújtószerkezete, a »Zünder« alumíniumból készült. Igen kapós portéka volt. Embereink háborús emléktárgyakat, gyűrűket, láncokat, plakettokat stb. készítettek belőle. Készek voltak az életüket is kockára tenni, hogy egy-egy frissen bevágódott lövedék »fejit« megszerezzék. Mintha sejtették volna, hogy évek múlva Szibériában az emléktárgyakért kapott pénzzel az életüket fogják megmenteni! […]” (Forrás: Mészáros Vilmos: Emlékeim az I. világháborúból: Przemyśl ostroma – Toloncúton Szibériába. Győr, 2003. 122. o.)

15 cm gránát hatása
(Forrás: MNMKK Országos Széchényi Könyvtár, Történeti Fénykép- és Interjútár, Raktári jelzet: FVA 1828)

Harctéri emlékgyártás az ellenséges puska- és tüzérségi lőszerből.
(Forrás: Képes Ujság 1915. szeptember 26. 31. o.)

Márcz. 15. Az álmatlanság következtében fáradtak vagyunk. Éjjel nem alhatunk, nappali alvásunkban pedig megzavarnak a tüzérlakótársaink, kik éjjel alszanak. Az éjjel drótkerítésünk előtt levő előretolt őrszemeinktől azt a jelentést kaptuk, hogy az ellenség rajvonalban közeledik az erőd ellen. Riadó útján azonnal megszállottuk az összes lőállásokat és élénk világítópisztolylövések mellett vizsgáltuk az előterepet, de nem láttunk semmi. Cykowba küldött járőreinkre lövöldöztek csupán, ez ejtette tévedésbe őrszemeinket.

E napot üdvözölte Arlow ezredes lelkes parancsa, melyet délben olvastunk fel a századok előtt: »Magyar katonák! Ma van március idusa. Március 15! Ma 67 esztendeje annak, hogy a magyar nép imádott hazánk fővárosában, Budapesten, a múzeum kertjében, két lelkes ifjú költő: Petőfi Sándor és Jókai Mór lánglelkétől elragadtatva, tíz pontban fektette le a régi, korhadt rendi alkotmány romjain az új magyar alkotmány alaptörvényeit, melyeket Őfelsége a király elfogadott és szentesített. Az akkor újjáfakadt élet első virágait mai ellenségeink: az oroszok szaggatták le. Petőfi Sándor, amint ihletett lelke megjósolta, ott halt meg a harcok mezején. Szívét orosz katonák szuronya döfte át, testét kozáklovak patkói tiporták a sárba. De lelke itt maradt s magával ragadja szívünket, ha halljuk szózatát: Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Magyar Katonák! Ma ugyanazon ellenséggel állunk szemben, kikkel apáink harcoltak 67 év előtt. Magyar Katonák! Ha lövéseitek előtt állva, közétek hullanak az oroszok gránátjai, s megdobban szívetek, gondoljatok arra, hogy nemcsak a ti, nemcsak szövetségeseink, hanem apáitok ellenségeivel állotok szemben. Minden golyónk, mely talál, apáink egy-egy ránk hagyott adósságát törleszti le. Fizessünk érte. Katonák! Ma van március idusa!« Egy szív, egy gondolat, egy érzés hatott át mindenkit. A fejekről lerepültek a sapkák, száz és száz ajakról meghatottan, szent zsolozsmaként szállott az ég felé a fohász: »Hazádnak rendületlenül / Légy híve, óh magyar…«.” (Laky Imre: Egy tiszt naplójából. Budapest, 1920. 198. o.)

Márcz. 16. Szomorú tragédiánk vége közeledik. A vár élelme tényleg már csak nehány napra elegendő. Fölszabadításra már nincs remény. A közeli napokra általános nagy kitörés van tervezve. Vajjon mi is részt fogunk-e abban venni, még nem tudjuk. Egész nap jövőnket latolgatjuk. Szomorúan tárgyaljuk annak esélyeit. Két kivezető utat látunk azonban csak magunk előtt, a halált vagy a fogságot. Külső csapataink legalább 100 km.-nyire vannak tőlünk, a kitöréstől tehát nem sokat várhatunk. Ez éjjel erődünk parancsnoka nagypecsétes bizalmas levelet kapott a várparancsnokságtól, mely azonban csak egy később kiadandó parancsra lesz fölbontható; egyelőre szigorúan megőrizendő. Amint a kézbesítési jegyzékből kitünt, 42 helyre kézbesítettek egyidejűleg hasonló leveleket. Ez sem mutat semmi jóra. A levél tartalma bizonyára nem lehet semmi más, mint a szükséges intézkedés a vár föladása esetére.

1915. március 14–15. Szüntelen tüzérségi harc, az élelmiszerek már a minimumra olvadtak, 15-én este kiadnak egy parancsot, miszerint általános előkészületeket kell tenni egy kitörésre.

1915. március 16. Borús, esős idő, a várban haditanácsot tartottak, amelyen az összes tábornok részt vett, a tanácskozás tárgya egy általános kitörés volt: – jóllehet, utalás történt a legénység legyengültségének mértékére a hiányos táplálkozás miatt, a leapadt lőszerkészletre, aztán a tábori tüzérség csekély létszámára, a haditanács mégis az általános kitörés végrehajtását határozta el.

1915. március 17. Könnyű hóesés és fagy. – Általános felkészülés a kitörésre, az ezrednek lovakat utalnak ki, a szállító vonatokat felszerszámozzák, az ezred parancsot kap, hogy az éjszaka folyamán a váröv védőőrségét vonják be, helyettük munkásosztagokat és a vasút- és távíróezred egyik szakaszát kapják a megszálláshoz. A délután folyamán a vasútezred egyik századosa már átveszi az alkerület parancsnokságát, este beérkezik a vasút- és távíróezred I. zászlóalja Przemyślből és azonnal a vonalszakaszokba vezényelik, ahol megtörténik a védőőrség átvétele. Az éjszaka folyamán a mi egységeink bevonulnak az övvonalról és Jaksmanice házaiban, a majorsági udvarban és a kórházbarakkokban nyernek elhelyezést; – a betegeket és a gyengélkedőket a kórházbarakkokból Przemyślbe szállítják. (Lovag Arlow Viktor ezredes, a przemyśli VI. védelmi kerület parancsnokának magánnaplójából. Forrás: Miklauzič István ford., szerk., jegyz.: Kard és fátyol. Lovag Arlow Viktor ezredes Przemyśl–Vlagyivosztok–Győr 1914–1920. H. n. 80-81. o.)

Márcz. 17. Tűzéreink d. e. megkapták a parancsot, hogy este menjenek Zsuraviczára összpontosításra. Az erődben levő ágyúk mellett csak nehány öregebb népfelkelő tüzér fog visszamaradni. Lázas készülődés észlelhető mindenfelé. Az elmenendők oldaltarisznyáikat hátizsákokká alakítják át, átvedlenek gyalogosokká, miután mint ilyenek fognak a tervezett kitörésen résztvenni. D. u. mi is csomagolni kezdtünk, miután Szalay szdostól bizalmasan azt az értesítést kaptuk, hogy valószínűleg mi is el fogjuk hagyni az erődöt. Csak ép a legszükségesebb holmikat rakjuk hátizsákjainkba, amint gyalog vihetünk el magunkkal. A többit egyszerűen itthagyjuk. Este 10 órakor tényleg megkaptuk mi is a parancsot, hogy reggel 6 órára álljon zászlóaljunk teljesen menetkészen Jaksmanicén. Tűzéreink érzékeny búcsúzás után elmennek. Majd megjelenik nemsokára az erőd védelmére rendelt Laczinger munkásosztagával és Berka, egykori önkéntestársam, kivel azóta sem találkoztam, nehány 16. gy. ezredbeli népfelkelővel. Gyönge kis védőrség. A munkások sohasem voltak katonák, nem rég tanultak meg még csak lőni. Nem alszunk egész éjjel, csak készülődünk folyton és informáljuk utódainkat.

A Tábori Ujság 1915. március 18-i, 138. számában a Tudakozódás rovat túlnyomó részét 10-es népfelkelők keresései, kérései tették ki.

Márcz. 18. Reggel 6 órakor együtt állott ezredünk Jaksmanicén. Itt azt a parancsot kaptuk, hogy egyelőre szállásoljuk el embereinket a falu házaiban és várjuk a további intézkedéseket. A nap folyamán kiosztották a legénység között az összes fönnmaradt élelmet. Ily módon minden emberünk kb. 5 napos élelemmel lett ellátva. Szigoruan elrendeltetett, hogy mennyit szabad ebből naponkint elfogyasztania. Kenyér már egyáltalán nem volt, ehelyett kétszersültet kaptak. Üres minden éléstár. Kusmanek várparancsnok ma kiadott parancsa szerint föl kell keresnünk az oroszok közeli raktárait, át kell törnünk a bennünket körülzároló vasgyűrűt. Az orvosi vizsgálaton kiválogatják a gyöngéket, kik előreláthatólag nem bírják ki a reánk várakozó fáradalmakat. A kiválasztottak a przemysli kórháznak volnának átadandók, de sokan közülök sírva kérik az orvost, ne akarja őket itt hagyni, ők is a többiekkel akarnak menni – haza. Ezek még tudnak remélni, szerető szivük haza felé vonzza őket, e vágytól vezérelve nem látják a sok elháríthatatlan akadályt. Mi tisztek azonban nem látunk semmi biztatót magunk előtt, de elpalástolni igyekszünk érzelmeinket. Mi is fölkészülünk a hosszú útra, ellátjuk magunkat a szükséges élelemmel, már t. i. amennyit hátizsákunkba magunkkal vinni képesek vagyunk. Próbálunk aludni d. e. és d. u. De nem jön álom szememre, pedig már közel egy hete, hogy nem aludtam ki magam rendesen. Nem vagyok izgatott, teljesen nyugodtnak érzem magam. Nem a holnapi ütközet rémképei jelennek meg előttem, hanem Benneteket, Édeseim, látlak szüntelenül szemeim előtt. Ma van Emmuskám születésnapja és holnap Józskámmal ünnepelném névnapomat.

A Tábori Ujság 139., 1915. március 19-én megjelent számában – amelynek vezércikke a híressé vált „Magyar világ Przemyslben” volt – jelent meg e vers „Ecsedi kokó” álnév alatt. A feltehetőleg fogságba esett szerző 1921 áprilisában jelentkezett ismét költeménnyel, az Uj Idők azonban elutasította: „A versek sokkal jobbak, mint azoknak a verseknek az átlaga, amelyeket a posta tesz íróasztalunkra Sokkal jobbak. De még nem elég jók.”

Bizonyára sokat gondoltok ti is most reám, de szerencsére nincs fogalmatok arról, mi vár reám holnap. Este megkapjuk az elindulásra a parancsot. Útra készen ülünk a vacsorához, mikor Szalay szdos, zászlóaljparancsnokom tudomásomra adja, hogy gépfegyverosztagommal a 2-ik zászlóaljhoz vonuljak be és evégből 7 órakor jelentkezzem az ottani zászlóaljparancsnoknál. Komadina századosnál Tehát még ismerőseimet is kell elhagynom. Miért, mily czélból, nem tudom. Pontosan megjelenek osztagommal a 2-ik zászlóaljnál, hol parancsnokságom alá lesz helyezve még a dandártörzshöz beosztott Györke szdos gépfegyverosztaga is. Egy ideig ott állunk még a siedlicskai úton. A csapatok végtelen hosszú sora vonul el mellettünk csendben, szótlanul és fölismerhetetlenül a sötét éjszakában. 1/2 8 órakor mi is elindulunk, irány a sziedlicskai új barak. A torlódás azonban oly nagy, hogy lépten-nyomon meg kell állnunk, a félórai utat kb. két óra alatt tesszük meg. A barakban helyet foglalunk egy asztal körül, sonkázni kezdünk és theázunk. Közben Melczer kollegánk beteget jelent, elküldik a kórházba. 1/2 12 órakor innen is elindulunk.