Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 8. rész

Az 1915. március 19-i végső, kétségbeesett kirohanás sikertelensége után a védők lelkileg is készülnek a kapitulációra. Újra és újra összecsapnak az érvek és ellenérvek a hősies küzdelem, áldozatok és kitartás szükségességéről, a kudarc okairól. Roób József és társai keserűen bár, de belenyugszanak az elkerülhetetlennek látszó hadifogságba. Pokoli zajban, látványban és élményben van részük, mialatt Przemyśl erődrendszerét, a hadianyagokat, kézi- és lőfegyvereket a terv szerint fegyelmezetten megsemmisítik – eközben összeszedik legszükségesebb holmijaikat az erőd elhagyásához. Március 22-én reggel pedig feltűnnek az orosz katonák…

Márcz. 20. Utolsó sikertelen kitörési kísérletünk után nem maradt egyéb hátra, mint a vár föladása. Az erőd fölrobbantásához szükséges előmunkálatok serényen folynak. A tűzérek ma és holnap kilövik összes lőszerkészletüket. Iszonyú ágyúzás folyik tehát az egész erődvonalban. Ablakaink csak úgy rengenek tőle.

Állandóan a kitörésről beszélgetünk. Szükséges volt-e még e nagy emberáldozat? Lehetett-e reményünk szabadulásra sikeres kitörés után? Bajos e kérdésekre válaszolni, bármily elfogulatlanul akarjunk is ítélni. Bizonyos, hogy élelem híjján nem védhetjük tovább a várat. Hogy az élelem elfogyásáért felelőségre vonható-e valaki, azt a későbbi hivatalos vizsgálat lesz hivatva eldönteni.

Féléves kitartó védelmünk magára vonta az egész világ figyelmét. Férfiasan megtettük kötelességünket. Ily hősies védelmet nem lehet egyszerű föladással befejezni, mondják a katonák. A katonai becsület megkívánja az utolsó önfeláldozó kísérletet is. Ily szempontból természetesen szükség volt a kitörésre, mert csak ez lehet méltó koronája eddigi elszánt kitartásunknak.

Az is lehet, hogy a várparancsnokságnak a kitöréssel bizonyos magasabb, előttünk ismeretlen stratégiai czéljai lehettek. Emellett szól az a tény, hogy nem a csapatainkhoz legközelebb fekvő déli vagy nyugati irányban törtünk ki, hanem ép ellenkezőleg az északkeleti irányban. Különben is oly messze vagyunk külső csapatainktól, hogy még a legközelebb távolságban sem igen remélhettük velük az összeköttetést halálra fáradt embereinkkel fölvehetni.

Csak azért elpusztíttatni egy sereg embert, hogy a történelem megörökítse Przemysl védőrségének nagylelkű önfeláldozását, e gondolat a mai modern ember előtt már idegenszerű. Ily szándék egyedül manapság már nem igen vezethet hadvezért.

Osztrák–magyar fedezékek Przemyśl erődövében, a védművek közti térközben. Ilyenben volt elhelyezve eleinte Roób hadnagy is.
(Forrás: https://www.detektorweb.info/clanek/pred-sto-lety-padla-pevnost-premysl)

Hogy már maga a kitörés sem sikerült, annak főoka a legénység kimerültsége volt. Az emberek a hiányos élelmezés folytán elvesztették minden erejüket. A váröv védelmére még használhatók voltak, de fáradságos támadásra nem. Ott ahol még krumplit találtak a szántóföldeken, azok még csak megvoltak annyira-mennyire, de akik már krumplival sem javíthatták föl élelmüket, azok egészen odavoltak. Mondják, hogy e napokban a következő eset történt Przemysl-ben. Az ottani főtörzsorvos személyesen vizsgálta felöl a nagyszámban jelentkezett betegeket. Kiválasztotta közülök mindazokat, kiknek az ő véleménye szerint nincs semmi bajuk. Ekkor történt meg állítólag az az szomorú eset, hogy az egészségeseknek talált kiválasztottak közül egyesek még ott a vizsgálat alatt holtan estek össze. Az éhhalál titkos féregként pusztította a szervezetet. Ennyire elgyöngült emberekkel nem lehet tábori harczba indulni.

Utolsó út az erőd temetőjébe – egyszerű koporsóban, kíséret nélkül. Nemcsak a harcok, hanem az éhség, a hideg, a betegségek és a kimerültség is szedte az áldozatait…
(Forrás: https://www.detektorweb.info/clanek/pred-sto-lety-padla-pevnost-premysl)

„1915. március 10. […] Tegnap a Viar hidjánál állottam. A szomszédos védelmi kerület előtéri állásáról két betegápoló katona hordágyon vonszolt egy embert. Holtfáradtan leültek a túlsó parton. Pár óra múlva arra mentem megint. A két betegápoló katona mozdulatlanul feküdt a földön. A hordágyon félkönyökre támaszkodva nézte őket a beteg. A két katona halott volt … éhhalott. – Eddig mesének tartottam. Hát mégis igaz?” (Laky Imre: Egy tiszt naplójából. Budapest, 1920. 196. o.)

De nézzük most az állatokat is. A lovak legnagyobb részét már megették. Huszárság és tűzérség már gyalog ment. Alig volt még néhány ló és azok is ép annyira voltak elgyengülve, mint az emberek. Legnagyobb részüket már régebb idő óta faforgácscsal táplálták. A magunkkal viendő ágyúk részére kell kiválasztani közülök a legjobbakat. A lőszerkocsik részére már kevés marad, a szükséges tőlténypótlást nem lesz lehetséges biztosítani. Már a kitörés folyamán megtörtént, hogy egyes századok kilőve a magukkal vitt töltényt, tehetetlenül feküdtek a rajvonalban. Ilyenkor azután neki estek a magukkal hozott húskonzerveknek és úgy ették azokat ott hidegen, kenyér nélkül, csakhogy – amint egyesek mondták – nem menjenek éhesen a másvilágra.

Ha már most fölteszem, hogy a kitörés sikerül, bizonyos, hogy ellenségünk üldözőbe vesz és akkor a lőszerkocsikon szállított lőszer is csakhamar elfogy és mégis csak meg kell adnunk magunkat és veszteségeink most már még sokkal nagyobbak volnának.

Mindezeket átgondolva megnyugszunk változhatatlan sorsunkba és a most már kikerülhetetlen hadifogság fölött elmélkedünk. Ha már lehetetlen volt megszabadulásunk, akkor most legalább van reményünk, hogy életben maradjunk és egykor viszontláthassuk elhagyott boldog családi otthonunkat. Egyéni szempontból mindenesetre nagyon megnyugtató érzés.

Márcz. 21. Megtörténnek a szükséges intézkedések a vár föladása irányában, melynek időpontja holnap reggeli 7 órákban lett megállapítva. Addig még minden esetleges ellenséges támadás visszaverendő, nehogy ellenségünk azt állíthassa, hogy bevette Przemyslt. Más az, ha mi összes hadi fölszerelésünk megsemmisítése után önként adjuk meg magunkat, miután élelmünk teljesen elfogyott.

Megkaptuk a pontos intézkedéseket az erőd fölrobbantása, az ágyúk és fegyverek megsemmisitése és az átadásra vonatkozólag. Alattunk a földszinten készen áll már két hordó lőpor, megfelelő mennyiségű ekrazit és a gyujtózsinórok is le vannak fektetve. Kész minden előkészület. Csomagolunk. Csak a legszükségesebb dolgainkat visszük magunkkal és csak annyit, amennyit háti zsákunkban magunk elvinni képesek vagyunk.

„Utolsó parancs, másnap reggel 6 h-ig mindenütt rendíthetetlenül kitartani, mert az sem kizárható, hogy az ellenség még ráadásként valahol megkísérel egy rohamot, mindenhol a legszigorúbb harckészültség. […] Ezen az éjszakán senki nem hunyja le a szemét, részben a harckészültség tart ébren bennünket, részben azonban az érzés, hogy korareggel az erőd szétrombolását saját szemünkkel láthatjuk, mert a nap folyamán már minden parancs beérkezett hozzánk, amelyek az erőd átadása előtti intézkedéseket elrendelik, többek között főleg az erődök és a lőszerraktárak, valamint a várövezet belterületén lévő hidak levegőbe repítéséről szóló parancsok. […] Az éjszaka folyamán a tüzérségi lőszerünk maradékát kilőttük. – Miután felszedtük a sátorfánkat, csak ültünk majdnem egész éjszaka, és bor, kávé és tea mellett beszélgettünk. Az alosztályoknál, részben az erődökben, részben a térközökben a saját és a tüzérségi legénységet oktatják arra, hogy milyen módon kell végrehajtani a hadianyag, az ágyúk, a gépfegyverek, pisztolyok, oldalfegyverek, jelzőpisztolyok, fényszórók stb. megsemmisítését.” (Lovag Arlow Viktor ezredes, a przemyśli VI. védelmi kerület parancsnokának magánnaplójából. Forrás: Miklauzič István ford., szerk., jegyz.: Kard és fátyol. Lovag Arlow Viktor ezredes Przemyśl–Vlagyivosztok–Győr 1914–1920. H. n. 87. o.)

Márcz. 22. Egész éjjel ébren voltunk, teljesen elkészülve egy esetleges utolsó támadás visszaverésére. tüzérségünk még állandóan lő, hogy reggelig kilőjje az utolsó töltényeket. Mindenütt működnek fényszóróink, mi is egész éjjel lövetünk világító pisztolyunkból és pedig, miután ép tegnap este tört el rúgója, a gyujtó szögre mért kalapácsütésekkel végezzük az elsütést.

Amint virradni kezd, széttörjük az összes műszereket, revolvereket és távcsöveket. Majd a tűzérség fölrobbantja ágyúit és mi elhagyjuk az erődöt, csak a robbantók maradnak vissza. Én osztagommal a II. és II A. sz. erőd közötti térközben foglalok állást, kikeresve kb. a két erőd közötti tér közepét. Megkezdődnek minden oldalról a robbanások. Állandóan remeg a föld, megrázkódik a lég.

„Przemyśl lerombolt védművei, ahogyan az oroszok találták, és az osztrákokra és németekre hagyták.”
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/Przemysl/Przemysl_Russian_08.htm )

A GHW Fort XIV. Hurko a felrobbantás után, orosz kézben.
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/Przemysl/Przemysl_Russian_08.htm )

Megkülönböztetjük az egyes erődök robbanásait, miután az ezek által előidézett légnyomás kellemetlen ütést gyakorol dobhártyánkra. Erősebb ütések és szerterepülő tégladarabok mutatják, mikor robbannak szomszédos erődeink. Ezek megsemmisülése után kiadjuk a parancsot a fegyverek és gépfegyverek megsemmisítésére. Egyes fontosabb részeiket szétszedik, míg a fegyverek tusát a földhöz vágják.

Parlamentaireink fehér zászlókkal az övvonal elé mennek, hogy tudtára adják ellenségünknek szándékainkat. Meggyujtják a lövészárkok faszerkezetét és a földalatti kunyhókat. Rémséges pusztítás képei láthatók minden felől. A fölcsapodó lángok vörösre festik a fölkelő nap aranyszínű sugarait. Máshol meg bíborvörös színt ölt a fölrobbant erődökből fölszálló füst- és porfelleg. Hány nehezen adózó polgár keservesen szerzett pénze repül most a levegőbe, mennyi millió pusztul el itt egy óra alatt. De hát ez a háború sorsa.

„Przemysl várának hős védelmezői a vár átadása előtt levegőbe röpítik a védőműveket, hogy az orosz semmi hasznát ne vehesse a várnak. (Harctéri rajzolónk eredeti festménye.)”
(Forrás: Képes Ujság, 1915. április 4. 27. o.)

„Végre Przemysl! Ausztria óriáságyúi sem tudtak diadalmaskodni a cár legjobbjaival szemben!” – A The War Illustrated – a Pictorial Record of the Conflict of the Nations az 1914–1918 közötti háború idején kiadott egyik legsikeresebb, főként a munkásosztály körében népszerű, gazdagon illusztrált brit háborús magazin volt, gondosan komponált címlapokkal. A háború első éveiben sokszor csak kitalált, szenzációhajhász és hevesen hazafias riportokat közöltek – ugyanakkor pl. H. G. Wells írását is, 1916 után a beszámolók már nagyobb hangsúlyt fektettek a valósághűségre és a tényekre. – A lap II. évfolyama 33. száma Przemyśl és a flandriai Neuve Chapelle körüli harcokkal foglalkozott, címlapja a vár kapitulációját ünnepelte.
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/index.htm )

Még egy utolsó könnyes pillantást vetünk a II. sz. erőd felé, úgy válunk meg tőle, mintha csak a szülői házból távoznánk. Az épület áll ugyan még, de az ablakok be vannak zúzva és a falak megrepedve. A fölrobbant töltények még most is ropognak benne, mintha szellemek folytatnák egymás között a gyilkos harczot.

A GHW Fort Jaksmanice bal oldali ütegállásának maradványai 1915 nyarán, az oroszoktól való visszafoglalás után.
(Forrás: https://pl.wikipedia.org/wiki/Fort_GW_II_%E2%80%9EJaksmanice%E2%80%9D / https://www.wikiwand.com/pl/articles/Fort_GW_II_%E2%80%9EJaksmanice%E2%80%9D )

Attól tartottunk, hogy az általános zűrzavart ellenségünk még gránátjaival és schrapnelljeivel fogja tetézni. De nem teszi. Úgy látszik, ő is meghatva szemléli szomorú tragédiánk rémségesen kivilágított befejezését és várja a függöny legördülését.

A tűzgyűrű: panorámakép, amely Przemyśl hosszú orosz ostromának végét délnyugat felől ábrázolja; körben az égő erődök láthatók. D. MacPherson (1871–1951) illusztrátor és művész, a The Illustrated London News igen színvonalas képes magazinja, az 1900–1964 közt megjelenő The Sphere munkatársa képe alapján készült nyomat.
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/index.htm )

Jaksmanicén gyülekezik össze újból ezredünk. A várparancsnokság parlamentairje automobilon elment már a körülzároló orosz csapatok főparancsnokságához, hogy bejelentse annak a vár önkéntes föladását. A robbanások mind ritkábbak lesznek, csak az északi fronton hallhatók még egyes ágyúlövések, de nemsokára azok is elhallgatnak. Itt támadás volt állítólag éjjel, de a mieinknek sikerült azt visszaverniök. Ezért késtek el itt némileg a robbantásokkal.

Bizonytalanul várakozunk. Közben szétosztjuk még egymás között tiszti étkezdénk maradványait. Jól gazdálkodtunk; némi mérsékléssel, de nélkülözés nélkül kibírtuk végig.

Osztrák–magyar hadifoglyok
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/index.htm )

De jönnek az oroszok, egy tiszt és nehány ember. Összeállítják ezredünket és útnak indítanak gyalog Cykow felé. Ép azon a vidéken megyünk át, amelyet oly sokat, sokat néztünk erődünkből és a melynek innen látható részei most már romokban hevernek. Nagy sárban egészen Sztroinovice községbe vezetnek bennünket. Itt van elhelyezve a Cykowi rész ezredparancsnoksága. A tisztek elég szívesen fogadnak. Mindenek előtt kardjainkat veszik át azon megjegyzéssel, hogy írjuk azok szíjjára neveinket, mert valószinünek tartják, hogy a Czár engedélyére vissza fogjuk azokat kapni. Azután az ezredes nevében ebédre hívnak meg bennünket. Szíves házigazdák, de a konyhájuk nem a mi ízlésünk szerinti. Inkább csak vajas kenyeret eszünk.

Osztrák–magyar tisztek hagyják el fogolyként Przemyślt.
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/index.htm )

Az esti órákban magasabb parancs folytán visszaküldenek Przemyslbe. Most azonban már legalább a tisztek részére kocsikat vagyis szekereket adnak. Drozdovicen és Nehribkán megyünk keresztül. Éjfél után érünk Przemyslbe. Ez úton vettem először igazán nagy hasznát farkasbőrbundámnak, mert kellemetlen hideg volt. Hálásan gondolok vissza reá, édes Iduskám, hogy reám erőszakoltad annak idején elvitelét.

Przemyslben elválasztanak bennünket, tiszteket legénységünktől és egy lovas kaszárnyában szállásolnak el. A puszta földön vetünk magunknak ágyat, szorosan vagyunk valami irodaforma helyiségben elhelyezve.

„Orosz csapatok átvonulása Przemysl városán. A háttérben sebesült osztrákok egy kocsiban.” A képet közzétevő The War of the Nations képes hetilap 154. száma New Yorkban jelent meg 1914‒1919 között.

Márcz. 23-24. Nem tudunk semmit, mikor visznek el bennünket. Bizonytalanul járkálunk ide-oda. Az orosz parancsnokság megengedte, hogy haza írhassunk és megígérte, hogy kártyáink továbbításárol a vörös kereszt útján gondoskodni fog. Óh bárcsak megkapnátok őket, tudom, nagyon aggódtok.

„Az orosz tisztek legtöbbje önként vállalkozott leveleink átvételére, gyors és pontos kézbesítésére. Valóban, igéretükben senki sem csalatkozott. Sok március 23-iki keletű levél sokkal hamarabb érkezett Magyarországba, mint amelyeket még februárban bíztunk repülőpostánkra.” (Laky Imre: Öt év Szibériában. Budapest, 1921. 14. o.)

Kardjaink viselését a czár megengedte ugyan, de minekünk, daczára folytonos utánjárásunknak, nem sikerül azokat visszakapnunk.

A San folyón átívelő hidak, még épen, 1891 körül.
(Forrás: https://www.detektorweb.info/clanek/pred-sto-lety-padla-pevnost-premysl )

Megnézzük a fölrobbant San-hidakat. Mind a három hasznavehetetlenné vált. Vízben levő pilléreiket a robbantás szétvetette és a vasszerkezet meghajlítva nyulik be helyenkint a vízbe. A környékbeli házak ablakai mind be vannak zúzva.

A francia „Le Petit Parisien” hetilap 1910-es évekbeli melléklete, a Le Miroir hírlap 1915. június 20-i, 82. számában közzétett vázlatrajz az egyetlen kávézó belsejét mutatja, amely nyitva maradt Przemyślben, amikor az oroszok elfoglalták a várost. A XI. orosz hadsereget kísérő H.C. Seppings-Wright (1849–1937) angol művész, illusztrátor, haditudósító műve.
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/index.htm )

Az utczákon többnyire csak katonaságot látni. A kávéházakban együtt vagyunk az orosz tisztekkel, az utczákon orosz csapatok vonulnak. Kaszárnyánkban egy csomó kozákot szállásoltak el.

„Elterjedt a híre, hogy a tiszti könyvtár nyitva van. Minden tiszt annyi könyvet vihet magával a fogságba, amennyit tud. Később áldással gondoltunk a szerencsés órára. Negyven font málhát engedélyeztek az oroszok. Kinek volt már negyven fontra való málhája? Hisz elégettük, megsemmisítettük majdnem mindenünket! Könyvvel teltek meg a kongó tiszti ládák. Az előrelátóbbak szépirodalmi müveken kívül gyámságba vették a szótárakat, nyelvtanokat, katonai folyóiratokat, sőt egyéb tudományos műveket is. Én különösen a lovag Arlow Viktor alezredes által megmentett »Zwischen Donau und Kaukazus« című tudományos munkának örültem, melyből sok érdekes és hasznos dolgot tanultam meg az oroszországi népekről és azok viszonyairól. A kaszinó éttermét már orosz tisztek is látogatták. Sans-gêne ültek le közibénk. A bemutatkozás formaságain átesve, fesztelen társalgás indult meg, melynek legtöbb esetben a német vagy a francia volt a társalgási nyelve. (Laky Imre: Öt év Szibériában. Budapest, 1921. 14. o.)

Márcz. 25. Este váratlanul parancsot kapunk, hogy csomagoljunk, mert elvisznek bennünket. Nem messze a nyílt pályán bewaggoniroznak közönséges marhakupékban. Itt van a 23. honvédhadosztály és a mi ezredünk tisztikara.

Vegyes érzelmekkel indulunk neki a hadifogságnak.