Nónay Dezső ezredes a m. kir. szegedi 5. honvéd gyalogezred parancsnokaként harcolt 1914‒1915-ben Przemyślben. Később megírta az alakulat történetét, amelyben egy fejezetet szentelt az erőd bemutatásának. Ebben megörökítette azt az epizódot is, amikor 1897-ben tesztelték a védművek ellenálló képességét, és három tüzértiszt tarokkpartival kívánta elütni az időt annak az erődnek a kazamatájában, amelyre 200 darab 24 cm-es gránát telitalálatot lőttek ki…
Nónay Dezső (Felsővisó, Máramaros megye, 1857. július 12. – Esztergom, 1939. szeptember 20.) a budapesti Műegyetemen tanult, majd a cs. és kir. munkácsi 65. gyalogezredhez vonult be egyévi önkéntesként, ahonnan az egri 60. gyalogezredhez helyezték át. Részt vett 1878-ban Bosznia-Hercegovina okkupációjában, tartalékos hadnaggyá nevezték ki, átmenetileg 1883-ban a máramarosi 33. honvédzászlóaljhoz került. 1885. november 1-jén tényleges állományba vették a M. kir. Honvédségben és egyidejűleg a m. kir. 40. honvéd zászlóaljhoz került. 1886–87-ben elvégezte a felsőbbtiszti tanfolyamot, 1896–97-ben a törzstiszti tanfolyam hallgatója lett. 1897 októberétől tanár lett a Ludovika Akadémián, 1905. szeptember 1-jétől 1911 szeptemberéig a pécsi m. kir. honvéd hadapródiskola parancsnoka volt. „Két eszme vezette őt működésében: jó magyar tiszteket és művelt magyar tiszteket nevelni. Az elsőt biztosította energiája, a másodikat állandó törekvése, hogy a növendékek szakképzése minél intenzívebb legyen s mindaz, ami a növendéket körülveszi, művészi értékű és becsű legyen, így jutott a hadapródiskola olyan felszereléshez, aminőt az ország akármelyik intézete méltán irigyelhet” – búcsúztatta őt a városból történt távozásakor a pécsi sajtó: „típusa volt a kitűnő katonának, a rendszerető és rendtartó parancsnoknak. Képességei mintegy praedesztinálták a katonai iskolában betöltött előkelő állására s a legapróbb dolgokra is kiterjedő figyelme mindenütt érezhető volt.”
Nónay Dezső nyugállományú tábornok portréja az 5-ös honvédek arcképcsarnokában
(Forrás: Réti Béla összeáll.: A volt m. kir. szegedi 5-ös honvédek világháborús emlékalbuma, Szeged, 1933. 105. o.)
1911. május 1-én ezredessé, 1912 februárjában az 5. honvéd gyalogezred parancsnokává nevezték ki. Az 5. szegedi honvéd gyalogezred élén került a világháború kezdetén a harctérre s mint a przemyśli V. védőkerület parancsnoka 11 önálló kitörést vezetett. 1915-ben címzetes tábornokká nevezték ki, a kirohanások idején isiásszal kórházban feküdt betegen, de az erőd feladása után hosszú évekre orosz fogságba került, ahogy ő fogalmazott: „Przemysl várának önfeláldozó és hősi védelme után, a kiéheztetett s a szervezet ellentálló képességében letört ezred romjaira Szibéria mártyrútja várt.” 1915 áprilisától Ufában, az Ural hegységen túl volt hadifogoly. 1915. szeptember 25-én Dánián keresztül, Bécs felől érkezett haza az első csererokkant-szállítmánnyal, s a XVII. helyőrségi kórházba szállították. 1919. január 1-jével helyezték nyugállományba. 1922. szeptember 1-jén a kormányzó „utólag kivételesen és kegyelemből, nyugállománybani további meghagyása mellett, valóságos tábornokká való kinevezését visszamenőleg 1915. évi március hó 1-ével méltóztatott teljesíteni és elrendelni.”
Nónay Dezső fő műve: A volt m. kir. szegedi 5. honvéd gyalogezred a világháborúban (Budapest, 1931), amelyben külön fejezetet szentelt Przemyśl erődje bemutatásának, s ennek során egy korábbi epizódot is megemlített:
„Előttem egy tábor-vár védelmi berendezései nem voltak ismeretlenek, amikor 1914. szeptember 15-én az V. védő kerület par[ancs]nokává nevezett ki a vár par[ancs]noka, mert 1897. nyarán mint a honv. törzstiszti tanfolyam hallgatója, három teljes napon át tekintettük meg Przemysl várának összes védműveit. Ezen védművek között volt a XI. számú őrfőerőd is, amelyre 1897. tavaszán ellentálló képességének gyakorlati megállapítása céljából, 200 darab 24 cm-es gránát telitalálatot adtak le. Az erőd erősen meg volt rongálva, sikamán hatalmas tölcséreket vágott a beton burkolatba a gránát, páncél kupolái megrepedtek. […]
Az a tüzér sz[áza]d[o]s, aki bennünket kalauzolt, annak a 3 tagú bizottságnak volt tagja, amely az erőd lövetése alatt egy kazamatában tartózkodott, hogy a bombázás hatását az erőd védőrségére kipróbálás által megállapítsa. A bizottság elnöke emlékezetem szerint Geldern alt[á]b[ornagy] volt. Az üteggel telefon összekötettésben állottak. Azt a szándékukat, hogy a lövetés alatt kedélyes tarok partival töltik el az időt, nem tudták végrehajtani, mert a gránátok becsapódása által okozott detonácziók, megreszkedtették a falazatot s óriási visszhangot keltettek. Kidőlt az erőd hátsó fala, majd később megrepedt a kazamata boltozata, ami kellemetlen közérzést váltott ki s a jól indult tarokpárti abbahagyását vonta maga után.
Ekkor telefonnal be akarták szüntetni a tüzelést, ez azonban nem sikerült, mert elszakadt a huzal.
Megadással várták a tüzelés végét.
Mint mondotta, egyikük időlegesen elvesztette beszélő képességét, a másik tag nem tudott összefüggően beszélni s valamennyiük idegeit igen megviselte a próba.”
(Forrás: Nónay Dezső: A volt m. kir. szegedi 5. honvéd gyalogezred a világháborúban. Budapest, 1931.
X. fejezet: Przemysl várának felkészültsége és védelmi berendezése. 59-60. p.)
A háborús trauma – izomremegés, rémálmok, zavarodottság, látás- és hallászavarok, a racionális gondolkodás elvesztése – az ókor óta ismert volt a katonák és általában a társadalom körében. Nem ment újdonságszámba az sem, hogy ezt fizikai hatások (erős rezgések, hang- és hőhatások) is kiválthatják. Épp ezért a békés időszakokban a hadgyakorlatok során a katonákat, nemkülönben a hadsereg számára igénybe vett állatállományt – pl. a lovakat – igyekeztek ezekre felkészíteni. Ehhez képest a tisztek, akik a fenti tesztelésnél egy kazamatában tartózkodtak – néhány órán át – komoly stresszt szenvedtek el. Gondoljunk viszont bele, hogy Przemyśl védőserege ezeknek a hatásoknak hány napon át volt kisebb-nagyobb folyamatossággal kitéve – nem beszélve a közvetlen veszélyhelyzet, a kiszolgáltatottság érzése, az összezártság, a kimerültség, végül pedig az élelemhiány testet-lelket felőrlő megtapasztalásáról.
A Fort XI. „Dunkowiczki” erőd a harmadik ostromot követően, 1915. június 3. után
(Forrás: Vojenský Historický Ústav, Praha – https://www.vhu.cz/exhibit/fort-xi-dunkowiczki/)
Az említett GHW Fort XI. Duńkowiczki az erődöv északi részén, Duńkowiczki falutól nyugatra, egy 266 méteres tengerszint feletti magasságban fekvő dombon található. A IV. északi védelmi szektor főépítményeként elsődleges célja a Radymnóból Przemyślbe vezető út védelme volt. Przemyśl első, 1854‒1855-es erődítése során még csak egy tüzérségi sánc (FS – Feuer-Schanze) épült ide, 1878-ban tüzérségi erőddé, majd 1884-1887-ben főerőddé alakították. 1902‒1908 között tovább modernizálták.
Przemyśl várának erődítményei.
(Forrás: A világháború 1914-1918. Különös tekintettel Magyarország és a magyar csapatok szereplésére. Szerkeszti és kiadja a M. Kir. Hadtörténelmi Levéltár, 1934. VI. kötet. 11. melléklet)