Egy kanadai család viszontagságai Przemyśl ostroma alatt

110 éve a világsajtó is foglalkozott Przemyśl ostromával, s a cikkeket, jelentéseket, híradásokat sok esetben illusztráció – fénykép vagy rajz – is kísérte. Általában az ostromok kapcsán a központi hatalmak kiadványait szoktuk forgatni – most viszont a szövetséges kiadványokat taglaló internetes oldalon figyeltünk fel egy érdekes háborús történetre.

Przemyśl ostromával kapcsolatban bogarászva bukkantunk rá az interneten erre a visszaemlékezésre, amely egy brit újságban látott napvilágot „Siege Days in Przemysl – Experiences of the Bombardment” címmel 1915. június 26-án. Különlegességét az adja, hogy benne egy mit sem sejtve hazalátogató, Amerikába kivándorolt civil beszélte el ostrom-élményeit. Ezen az egy újságcikken kívül más forrás nem említi sem őt, sem családját, más lapok még e híradást sem vették át. A nyilatkozó talán azonos azzal a Wladyslaw Gurewicz-cel, aki Oroszországból, a lengyelföldi Suchowolából kivándorolva 1905. február 2-án, 21 évesen érkezett meg a „Kaiser Wilhelm der Grosse” fedélzetén Brémából Ellis Islandre, New Yorkba, s már ott lévő édesapja fizette az utazását. Volt orosz alattvalóként, osztrák‒magyar területen eléggé ellentmondásos érzések közt érhette a körülzárás, amely számára szeptembertől márciusig egy megszakítatlan ostromként jelent meg; s noha az világos volt, hogy ellenséges állam polgáraként nem hagyhatják távozni, sikerült elérnie, hogy ne internálják az esztergom-kenyérmezei hadifogolytáborba. A rövid riportból is jól érzékelhető, hogy a városlakók rettegve várták az orosz bevonulást, azonban végre a cári katonaság igen hatékonyan gondoskodott élelemről, s ez megnyugtatta a kedélyeket. Valószínűleg a Gurewicz-család hazajutásának problémáját is az orosz csapatokkal utazó szövetséges haditudósítók segítségével lehetett megoldani: három hónappal Przemyśl kapitulációja után, 1915. június végén, a riport elkészültekor már Angliában lehettek, úton a világégéstől akkor még biztonságos távolságban tűnő Amerika felé.

Az interjút közlő hírlap szintén megérdemel egy rövid bemutatást, mert a kevéssé ismert szövetséges háborús propaganda egy különleges elemével van dolgunk. 1914-től kezdve mind a szövetségesek, mind a központi hatalmak oldalán a kiadók kihasználták a közönség hírek és információk iránti szomjúságát. Nem volt másként már korábban sem, hiszen a kora-újkori háborúk, ostromok idején is a kíváncsiság és a híréhség hallatlan nagy piacot teremtett a hírleveleknek, újságoknak, „hiteles” és friss információkat ígérve. A kereskedelmi utak és piacok járhatósága, elérhetősége, biztonsága fontos információ volt a világ békésebb felének is. A világháború alatt ez sehol sem volt annyira nyilvánvaló, mint a londoni Fleet Streeten, amely akkoriban a világ kiadóinak fővárosa volt. Mindenféle aktuális hadi témájú heti- és havilapok, könyvek jelentek meg, amelyek a társadalom minden rétegének szóltak: a munkásosztálynak olcsó, a felsőbb osztályoknak drága magazinok, a középosztálynak pedig közepes árú kiadványok. Mindenki a háborúról akart olvasni, izgulni „fiaink” merész hőstettei miatt, és csodálni a nagy csaták és az alattomos ellenséggel vívott heves harcok fotóit és illusztrációit. A nagy és kis kiadók szívesen teljesítették ezt a kívánságot, és lenyűgöző háborús magazin-sorozatok jelent meg a piacon, néha furcsa címekkel.

Így volt ez nálunk is, de most lássunk egy brit példát: A T. P.’s Journal of Great Deeds of the Great War első száma 1914. október 17-én jelent meg, heti rendszerességgel 1916. szeptemberig, amikortól T. P.’s Journal for Men and Women címmel élt tovább. Nagy, másodrét formátumban, számos, igen jó minőségű papíron, nívós fénykép-felvételekkel ma is nehezen hozzáférhető periodikum. Egyes számai már az 1914-15-ös évből gyűjtőkötetben is megjelentek a The Daily Telegraph kiadásában. De újabb, teljesebb kiadása is ismert: 1919-ben már négykötetes formában, mutatóval került kiadásra és a háború alatt megjelent összes T. P. Journals-t tartalmazza; kiadója a T. P.’s Journal Publishing Co. Ltd., 1919 (364 pp. – 364 pp. – 364 pp. – 272 pp.). – A Hadtörténeti Múzeum Könyvgyűjteményében ebből az újságból sajnos nem őrzünk példányt, ellentétben az ugyancsak Londonban megjelentetett „The Times history of the War” köteteivel (1914‒1921) (lt. sz. HTM Kvgy. A 2089/1-10) (utóbbi ma már elérhető interneten is egy kanadai gyűjteményből).

A lap névadója, Thomas Power (T. P. „Tay Pay”) O’Connor ír nacionalista politikus és újságíró közel 50 éven át volt a brit parlament, pontosabban az alsóház tagja. 1848. október 5-én született az írországi Athlone-ban; Galway-ben, a Queen’s College ösztöndíjasaként tanult, ahol történelem és modern nyelvekből diplomázott, a főiskola Irodalmi és Vitakörének hallgatójaként pedig szónokként szerzett magának hírnevet. 1870-ben Londonba költözött, és a The Daily Telegraph szerkesztő-helyettesévé nevezték ki, elsősorban azért, mert francia és német nyelvtudása jól jött a porosz–francia háborúról szóló tudósításokhoz. Később a The New York Herald londoni tudósítója lett. Több újság és folyóirat alapítója és első szerkesztője volt: The Star, Weekly Sun (1891), The Sun (1893), és T. P.’s Weekly (1902). 1898 és 1911 között szerkesztette a Mainly About People (M.A.P.) társasági magazint. Tagja volt a Chartered Institute of Journalistsnek, a világ legrégebbi újságírói szervezetének – ez máig őrzi emlékét azzal, hogy T. P. O’Connor jótékonysági alapot működtet. – Kulcsszerepet játszott a 1906-os zenei szerzői jogi törvény, más néven T. P. O’Connor-törvény elfogadásában. 1916-ban kinevezték a Filmcenzúra Tanács elnökévé.

Szerkesztőként jó érzékkel választott olyan témákat, epizódokat a világégésből, amelyben az utca embere – nekik ajánlotta az újságot – a magáéhoz hasonló élethelyzetnek érzett; ugyanakkor egyfajta zsinórmértékül, igazodási-tájékozódási pontul kívánt szolgálni a háborús hírek átláthatatlan információhalmazában.

A szándéknyilatkozat a szerkesztő arcképével a T.P.’s Journal of Great Deeds of the Great War első, 1914. október 17-i számában.

A szándéknyilatkozat fordítása így hangzik: „Célom az, hogy összehangoljam és érthető történetté rakjam össze mindazon információkat, amelyek a háború első heteiben száz különböző csatornán keresztül szétszóródtak. Az információk – amelyek hosszú ideig szűkösek voltak, nem mindig helytállóak, az egyik napiaknak ellentmondtak a következő nap hírei – továbbra is feldolgozatlanok, kaotikusak és zavarosak maradnak az átlagember fejében. […] gyakran az utca embere csak homályosan sejtheti, mi rejlik egy rideg és összefüggéstelen sor mögött. E mondat mögött egy hősi és diadalmas történet áll, amely egy számtalan nehézség ellenére véghezvitt csodálatos ellenállásról szól – lehet, hogy egy hadosztály, egy ezred, egy egyszerű közlegény vagy éppen egy dobosfiú tette. A történet valós részleteit a frontról írt levelekből kell kiderítenie, amelyeket a tisztek vagy katonák írtak feleségüknek, szüleiknek, testvéreiknek vagy barátaiknak. Ez bennem azt a kellemetlen érzést kelti, hogy kevesen vannak tisztában azzal, hogy katonáink milyen csodálatos dolgokat tettek, kivéve néhány homályos és bizonytalan esetet. Remélem, hogy mindezeket a tényeket napvilágra hozhatom, és a helyükre tudom tenni őket, akár az idő, akár a körülmények, akár a dicsőség tekintetében. Röviden: szeretném határozott, rendezett, összefüggő formában elmesélni a különböző csaták történetét, és a szétszórt tények zűrzavarából kiemelni a hősiesség, a merészség és a sikeres ellenállás történeteit. Úgy vélem, hogy ennek a feladat megkísérlésekor kedvezőbb feltételek mellett indulok, mintha a háborút egy korábbi szakaszában kellene leírnom.”

O’Connort az 1880-as általános választásokon a liberálisok jelöltjeként az angol parlament képviselőjévé választották, majd 1885-től 1929-ben bekövetkezett haláláig képviselte a nagy ír lakosságú Liverpool Scotland választókerületet az alsóházban. Ő az egyetlen brit parlamenti képviselő, akit egy ír nacionalista pártból valaha Írországon kívüli kerületben választottak meg.

Igen népszerű, köztiszteletben álló személyiség volt a honatyák körében. Az ír parlamenti képviselők közötti szolidaritás fontosságát hangsúlyozta, ez tette ugyanis lehetővé számukra, hogy jelentős befolyást gyakoroljanak a brit politikára. Az, hogy az ír érdekeket a szélesebb közönség előtt is közérthetően megfogalmazta, Írország autonómia iránti törekvésének kulcsfigurájává tette őt. 1918-tól ő lett az alsóház korelnöke (a „Ház atyja”, Father of the House), s 49 év 215 napos megszakítás nélküli parlamenti tagsággal – bár végül kerekesszékhez kötött volt, haláláig részt vett a parlamenti vitákon.

A kor emberének igénye arra is kiterjedt, hogy kedvelt, különlegesnek talált folyóirata, újságja teljes évfolyamait beszerezze könyvtára számára, hogy bármikor belelapozhasson. Az évfolyamokhoz gyakran kiadói kötéstáblákat árusítottak (ld. Az Érdekes Ujság, Tolnai Világlapja). Így válik érthetővé, hogy még a papírhiányos 1919. évben is négy kötetbe foglalva, mutatóval kiadásra került a háború alatt megjelent összes T. P. Journals. Ennek kiadója már a T. P.’s Journal Publishing Co. Ltd. volt.

Következzen a cikk fordítása (az átírt angol közlés elérhetősége: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/Przemysl/Przemysl_Text_04.htm). Sajnos az eredeti cikket tartalmazó oldalkép(ek)hez nem sikerült hozzájutni, pedig szerencsésebb lenne, ha láthatnánk az(oka)t is, mint pl. az Osztrák Nemzeti Könyvtár (ÖNB) ANNO adatbázisánál. Így csupán a cikket egykor kísérő képeket élvezhetjük.

„MEGJEGYZÉS. Ladislav Gourewitch úr, kanadai honosított, lengyel származású. Sok éve Winnipegben folytat üzleti tevékenységet. Tavaly június elején értesült egy rokona haláláról, aki jelentős vagyont hagyott rá Przemyślben. Július közepén feleségével és két kislányával együtt odautazott, hogy eladja a hagyatékot és családját egy kellemes utazással ajándékozza meg. Ám alig értek el az erődhöz, amikor a háború felhője leszállt Európára. Gourewitch úr itt leírja azokat az idegborzoló élményeket, amelyeket átéltek a közel hat hónapos szakadatlan ágyúzás alatt. A későbbi fejleményekre tekintettel ez a cikk most különösen érdekes.

Az ágyúzás élményei

A Przemyśl ostromáról megmaradt benyomásaim még mindig zavarosak és kaotikusak, olyan gyorsan követték egymást, és annyira rettenetesek és tragikusak voltak, hogy lehetetlen a különböző eseményeket sorrendjük vagy akár relatív fontosságuk szerint is felsorolni. Hat hónapon át a kisváros körüli erődök éjjel-nappal halált és pusztítást okádtak modern, nehéz ágyúikból, mennydörgő robajuk megremegtette a talajt. Hat hónapig a körülzáró hadseregek válaszul a tüzérségi tűzre, naponta több ezer lövedéket zúdítottak az erődökre és a városra. A lövedékek süvítettek és sivítottak a végtelen kárpátaljai téli éjszakák hideg, csípős levegőjében, és fülsiketítő robajjal robbantak fel.

A robbanás és a tűz története

Hónapok teltek el, de mi már elvesztettük az időérzékünket, annyira elhatalmasodott rajtunk a rémálom, amely megbénította idegeinket és képzelőerőnket. Az éhínség kísértete egyre fenyegetőbbé vált, betegségek és járványok jártak a nyomában. Az éhező védősereg utolsó kétségbeesett erőfeszítést tett, amely drámai kudarccal végződött, mielőtt [1915.] március 21-én reggel bekövetkezett a titáni végkifejlet, amikor a legyőzött osztrák katonák felrobbantották a hidakat, lőszerraktárakat, ágyúkat és erődöket, egyenként. Egész nap egymást követték a hatalmas robbanások, amelyek betörték a házak ablakait. Az erődök vulkánok krátereihez hasonlóan hatalmas acél- és kőtömböket lövelltek a levegőbe, majd lángba borultak, mígnem a várost heves tűzvészek sora vette körül. Ez volt az élet legnagyobb tragédiájának utolsó felvonása. Az oroszok már bevonultak a városba.

Idegesítő csend

Csodálatos galíciai koratavaszi reggel volt. A nap ragyogott a környező hófedte hegyekre és a łopuszno-gorlicei út magaslataira, ahol messziről tisztán láthattuk az osztrák hadsereget, amelyet Przemyśl megsegítésére küldtek! A fegyverek hat hónapja először hallgattak el. A csend, amelyet csak az orosz csapatok szürke tömegének léptei és fegyvereik csörgése tört meg, rettegéssel töltött el minket. A civilek a nehéz zsalugáteres házak mögé bújtak, és komoran fogadták felszabadítóinkat. Bármennyire is szörnyű volt az ágyúzás, megszokottá vált. A hirtelen csend sokkal jobban megterhelte az idegeket, hisztériát és hányingert okozva. A ráhatások hetekkel később is nagyon heveny formában érezhetőek voltak, és nem hiszem, hogy bármelyik férfi, nő vagy gyermek, aki átélte Przemyśl poklát vagy ostromát, valaha is teljesen visszanyerje normális egészségét.

Mint derült égből a villámcsapás

Mindez olyan hirtelen, olyan váratlanul történt. Amikor tavaly augusztus 2-án a családommal Przemyślbe érkeztem, épp piacnap volt. Mint derült égből a villámcsapás, úgy érkeztek a háborús hírek, majd maga a háború is. Még senki nem aggódott a legcsekélyebb mértékben sem. Kusmanek tábornok kiáltványt adott ki, amelyben megnyugtatta a polgárokat, és arra buzdította őket, hogy folytassák megszokott életüket. A háború rövid lefolyású lesz, nincs mitől tartani. Ráadásul az erődítmény bevehetetlen volt.

Egyetek, igyatok és legyetek vidámak, mert holnap…

Az egyetlen különbség, amit észrevettünk, az volt, hogy szűkösen volt a pénz az első néhány napban. Aztán egymást követték a jelentések az osztrákok szerb és orosz hadseregek felett aratott napi győzelmeiről. Az újságok még különkiadásokat is megjelentettek. Az oroszokat az egész vonalon visszaszorították, és Moszkváról és Petrogradról is hallani lehetett suttogásokat. Látszólag a semmiből egy nagyon nemkívánatos rend érkezett a városba. Przemyśl határozottan vidámabbá vált.

A baljós előjel

Hirtelen változás következett be a helyőrségben. Bár a hatóságok külsőleg továbbra is fenntartották a pompát és a könnyelműséget, a magasabb rangú tisztek komorak voltak, és a tisztek feleségei kezdtek eltávozni. Eközben egyre több katonát küldtek a városba. Az újságok azonban továbbra is részletes beszámolókat közöltek a sikerekről, a foglyokról és a lefoglalt fegyverekről egészen szeptember 5-ig, amikor hirtelen megszűnt a megjelenésük. Vad pletykák kezdtek keringeni, és a távolból már idehallatszott a nehézfegyverek dörgése. A hatóságok megtagadták az útlevelek kiadását; az utakat eltorlaszolták az oroszok, akikről azt mondták nekünk, hogy visszaszorították őket a sarkvidéki hóba. Néhány nappal később az erődöket és magát a várost is lőni kezdték. Elszabadult a pokol.

Gyanúsított

Mielőtt az erőd teljes bekerítése megtörtént volna, Kusmanek tábornok elé idéztek. Brit állampolgárként természetesen kémkedéssel gyanúsítottak. Mielőtt a tábornok elé állítottak, egy fontoskodó tisztviselő azt mondta, hogy az egész csak formalitás, és hogy a Budapesthez közeli esztergomi koncentrációs táborba küldenek, ahol elválasztanak a családomtól. Az a gondolat, hogy védelem nélkül hagyom őket, túl szörnyű volt, ezért elhatároztam, hogy harcolni fogok az ügy felülvizsgálatáért.

Przemysl parancsnoka

Kusmanek magas, erőteljes, tipikus katona testalkatú férfi, de finom, markáns vonásokkal és szinte álmodozó, sötét szemekkel. A fogadtatás kedvesebb volt, mint amire számítottam, és miután előadtam az ügyemet, azt mondta, hogy nem választ el a családomtól, de mivel ismerem a város védelmét, addig fogságban kell maradnom, amíg az ostromállapotot fel nem oldják. Biztosított róla, hogy ez nem tart sokáig, és búcsúzáskor kezet rázott velem. Kedvességét és jóindulatát annak tulajdonítottam, hogy cseh, tehát szláv testvér. Szabadságomat csak azzal korlátozták, hogy a polgári negyedben kellett maradnom, és tilos volt a laktanyák és védművek közelébe mennem. De később még ettől is eltekintettek, és feleségemmel kivettük a részünket a katonai kórházakban a sebesültek ápolásából és gondozásából.

Hatalmas lövegek és szuronyok

A tüzérségi párbaj megkezdődött, és féktelen dühvel folyt. A kitörések egymást követték, a kitörés után pedig rohamok végtelen sorozata. A legragyogóbb kitörésre szeptember 25-én került sor, amikor egy osztrák támadóoszlop teljes csendben előrenyomult, meglepve és elsöpörve egy orosz ezredet a grodeki úton. Az utolsó és legtragikusabb, a kétségbeesés utolsó erőfeszítése március 19-én reggel történt, amikor az erőd 20 000 katonája kilenc órán át hiába küzdött, hogy utat törjön magának.

Przemyśl elesett

Addigra már az éhezés, a tífusz és a hastífusz miatt létszámunk jelentősen megfogyatkozott, ráadásul 10 000 sebesültünk volt a kórházakban. Ez volt a vég kezdete. Az oroszok már elfoglalták a külső erődítmények lőtávolságán belül lévő magaslatokat, és közelben elfoglalták a fő erődöket. Przemyśl elesett. Amikor az oroszok bevonultak, a város állapota leírhatatlan volt. Az utolsó lovat is levágták élelemként, még a tábornok lovát is. A civilek táplálására használták őket.

Barátságos és ügyes oroszok

Míg a győztesek egy része lefegyverezte a helyőrséget, a mentőszemélyzet rendkívüli ügyességgel és gyorsasággal osztott szét közöttünk élelmet; átlátták a helyzetet, és alig huszonnégy órával a bevonulásuk után már mindent teljes ellenőrzésük alá vontak, és ha nem lettek volna a idegen katonák, a romok és a roncsok, szinte azt mondhatnánk, hogy az élet visszatért a normális kerékvágásba. Nyilvánvaló volt azonban, hogy az orosz ágyúk, majd a robbanások által az erődökben okozott sebek helyrehozása nagyon hosszú időt fog igénybe venni, és talán jobb is így, mert ha a városnak egy második ostromot kellett volna kiállnia, nem maradt volna egy tégla sem a másikon.

Ami a személyes ügyeimet illeti, azokat magukra hagytam, és örülök, hogy a szörnyű élmény után életben maradtunk. Egy dolog azonban biztos: soha többé nem jövök Európába vagyont keresni.”

„Ladislav Gourewitch” beszámolóját a két alábbi, értelemező felirattal ellátott fénykép kísérte. A kiéheztetett katonák és a városban rekedt, szintén nélkülöző polgári lakosság körében az orosz csapatok azonnal jó benyomást keltettek azzal, hogy kenyeret osztottak és beszerezhető alapélelmiszereket hoztak a városba. Az éhezéstől való megmentés, a zabrálás elmaradása – vagy igen gyors megakadályozása – pedig már egyfajta felszabadulás érzését hordozta magában.

„Amikor Przemyśl elesett, az orosz hódítók első gondolata az volt, hogy kenyeret adjanak az éhező osztrák katonáknak. Azt látjuk, hogy zsákokból osztják ki foglyaiknak.” – Fegyvertelen osztrák‒magyar katonák menetoszlopa.
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/Przemysl/Przemysl_Text_04.htm)

„Hatalmas mennyiségű osztrák katona került fogságba Przemyślnél és hihetetlen mennyiségű élelmiszert kellett a lehető leghamarabb a városba szállítani.” – Orosz lovas járőr felügyeli a kenyérrel megrakott szekeret, amelyet osztrák–magyar hadifoglyok vontatnak a város utcáján.
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/Przemysl/Przemysl_Text_04.htm)