Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 9. rész

1915. március 22-én Przemyśl várát hősies küzdelem után, a védművek és a hadianyagok és a San-hidak megsemmisítése után feladták az osztrák‒magyar csapatok. Roób József és társai orosz hadifogolyként még aznap elindultak a külső várövből kelet felé, a nap végén azonban visszakísérték őket a kiéheztetett városba Március 25-én meglepetésszerűen érkezik a parancs, amellyel az ezred tisztikarát elindítják kelet – Oroszország felé, s egy hosszú és különleges utazás veszi a számukra kezdetét. Eleinte vonattal utaznak, majd április 10-én Tatárföldre érve szánokba szállnak át…

Márcz. 25. Este váratlanul parancsot kapunk, hogy csomagoljunk, mert elvisznek bennünket. Nem messze a nyílt pályán bewaggoniroznak közönséges marhakupékba. Itt van a 23. honvédhadosztály és a mi ezredünk tisztikara.

Az osztrák és magyar csapatok parancsnoksága Przemyslben.

Eligazítás 1915. március 25-én d. u. 2 órakor.

1. A mai naptól kezdve a vár egész területén a kelet-európai időszámítás lép hatályba. Ez itt egy órával kevesebb a közép-európai időknél. Az összes órákat eszerint kell igazítani.

[…]

3. A cs. orosz XI. hadseregparancsnokság parancsa szerint a przemysli osztrák-magyar csapatok és katonai intézmények hadviselése 1915. március 22-én d. u. 12 óra 30 perckor megszünt.

A háborúkra vonatkozó nemzetközi egyezmények és szokások II. fejezetének 4. cikke szerint a hadifoglyok az állam kormányának, nem pedig azon személyek vagy csapatok hatalma alá tartoznak, akik őket hadifogságba ejtették.

A nemzetközi egyezmény II. fejezetének 6. cikke szerint az orosz állam, a tiszteket és hasonrangúakat kivéve, a hadifoglyokat rangjuk- és képességüknek megfelelöleg foglalkoztathatja, munkára alkalmazhatja. E munka sem túlfeszített nem lehet, sem bármiféle hadicélokkal összefüggésben nem állhat.

E határozmányok az osztrák és magyar csapatokhoz tartozó egyének magatartását a hadifogságban minden kétséget kizárólag irányítják. Kétséges esetekben e határozmányok irányelvei tartandók szem előtt.

4. A hadmérnöki karnak esetleg még a védelmi kerületekhez tartozó tagjai kötelesek azonnal bevonulni.

5. Magatartás a hadifogságban:

A hadifogságba esett katonának, híven esküjéhez, törhetlen hűségben kell viselkedni hazája és uralkodója iránt. Semmit sem szabad az ellenséggel közölni, ami az ellenségnek hasznára, saját hadseregünknek ártalmára szolgálhatna. A saját hadseregünkhöz tartozó egyének közt a fegyelmi viszonyokon a hadifogság mit sem változtat. Az alárendelt előljárójának és feljebbvalójának engedelmességgel, támogatással tartozik a hadifogságban is. Viszont az előljárók és feljebbvalók a hadifogságba jutott alantasokat, tőlük telhetőleg támogatni kötelesek.

Hadifogságba jutott tisztek, tisztjelöltek, hivatalnokok becsületszó adásával nem kötelezhetik magukat sem arra, hogy meg nem szöknek, ha arra alkalom kínálkozik, sem arra, hogy szabadonbocsátásuk esetén a háború folyamán nem harcolnak többé az ellenség ellen.

Minden egyebekben a hadifoglyok kötelesek az ellenség utasításait követni, ha az nem áll esküjökkel ellentétben és nem szolgál ártalmára saját államuknak, s kötelesek minden olyastól tartózkodni, ami saját hadseregünk tekintélyét csorbíthatná az ellenség előtt.

6. Azok a magyar és osztrák tisztek, kik legközelebb az első csoporttal kívánják elszállíttatásukat, az e célra a térparancsnokság épületének 1. számú szobájában külön a magyar és külön az osztrák tisztek részére felfektetett íveken előjegyezhetik neveiket.

7. A nemzetközi egyezmény II. fejezetének értelmében minden tiszt köteles az ellenségnek megkérdezésére nevét és rangját az igazságnak megfelelően bemondani, ellenkező esetben elveszti a különben rangját a hadifogságban is megillető előnyöket.

Megbízásból: Hubert, ezredes

Osztrák‒magyar hadifoglyok Przemyślnél, orosz őrökkel. A szövetséges hatalmak ismeretlen haditudósítója által készített fénykép több országban, ez esetben egy francia újságban jelent meg.
(Forrás: https://www.losthistory.net/greatwardifferent/Great_War/index.htm)

Vegyes érzelmekkel indulunk neki a hadifogságnak.

Márcz. 26. D. e. Lembergbe érkezünk. Itt nagyszerű villásreggelivel fogadnak (saját költségünkön azonban) miközben valami magasrangú orosz katona, állítólag herczeg tart szemlét fölöttünk. Este Zablotcen kiwaggoniroznak. Itt kapunk majd más vonatot. Egész éjjel várjuk, de csak nem akar megérkezni. A váróhelyiség kicsiny, a legtöbben kinnt ácsorgunk.

Roób hadnagy és tiszttársai hadifogoly-útját a továbbiakban térképek segítségével tesszük követhetővé.
(Forrás: RAVENSTEIN, Hans: Deutsche Kriegskarten: Galizien, Karpathen, Bukowina nebst anschliessenden Ungarn, Russland usw. No. 26. Frankfurt, [1914–18.], Hadtörténeti Intézet és Múzeum • B IX c814)

1915. március 26. Mielőtt eljutunk Lembergbe, megpillantjuk a reggeli szürkületben a számunkra oly ismerős vidékeket Grodeknél és Kamienobrodnál, az egyszerű és kettős kereszteket a sírok mellett, mind tömegsírok, a gördülő vonatból jól megkülönböztethetőek az egykori csatamezőkön futó védőárkok. Körülbelül reggel 8 h-kor befutunk a lembergi pályaudvarra. – Itt már készítettek nekünk reggelit, teát, kávét, bifszteket, mind nagyon ízlett nekünk. – A reggeli alatt megjelent W. orosz nagyherceg is népes kíséretével. – Tőlünk az urak már be is váltották pénzünket az oroszra. – De. 10 h-kor elhagyjuk Lemberget, a házakból, erkélyekről az és ablakokból a lakosság igen barátságosan integetett, sokan sírtak is. Mindnyájan tudták, hogy ez a vonat az első przemyśli fogolytiszteket viszi hazájukból a távoli idegenbe. – Estére elértük a határhoz közeli Zabloczét, itt átvagonírozunk és az éjszakát ezen a nyomorúságos állomáson két váróteremben töltjük, ahol alig van helyünk és nagy nehezen teát kapunk. (Lovag Arlow Viktor ezredes, a przemyśli VI. védelmi kerület parancsnokának magánnaplójából. Forrás: Miklauzič István ford., szerk., jegyz.: Kard és fátyol. Lovag Arlow Viktor ezredes Przemyśl–Vlagyivosztok–Győr 1914–1920. H. n. 90. o.)

A lembergi vasútállomás épületének íves, nyeregtetős, fém-és üvegszerkezetű, tágas és világos vágánycsarnokai a vonatok fogadása mellett az átutazók, estünkben a hadifogoly-szállítmányok helybeni megetetését-megitatását is lehetővé tették.
(Forrás: https://sapkajelvenyek.blog.hu/2019/02/06/k_u_k_bahnhof_kdo_lemberg)

Roób hadnagy és a magyar hadifogoly-transzport Lembergtől Brodyig tartó vasúti utazásának útvonala
(Forrás: RAVENSTEIN, Hans: Deutsche Kriegskarten: Galizien, Karpathen, Bukowina nebst anschliessenden Ungarn, Russland usw. No. 26. Frankfurt, [1914–18.], Hadtörténeti Intézet és Múzeum • B IX c814)

Márcz. 27. Hajnalban megjön a várva várt vonat. Mi rendes másodosztályú kocsit kapunk, de túl vagyunk zsúfolva. Reggel 8 órakor Brodyba érünk. A nap folyamán Dubnon, majd Rovnón megyünk át.

Márcz. 28. Virágvasárnap. Kisebb, nagyobb megszakítással egész nap utazunk. Este Kaszatinban vacsorálunk.

Márcz. 29. Reggel Kievbe érünk, hol estig várakozunk. Közben megmotoznak. Megvizsgálják csomagjainkat és végigtapogatják kiürített zsebeinket.

Roób hadnagy és a magyar hadifogoly-transzport Brodytól Kievig tartó vasúti utazásának útvonala
(Forrás: “Die russichen Eisenbahn”, 1912. – American Geographical Society Library, University of Wisconsin Milwaukee Libraries, https://collections.lib.uwm.edu/digital/collection/agdm/id/18644/rec/207)

1915. március 29. Reggel 6 h 10-kor /:kelet-európai idő:/ elérjük Kijevet, aranykupolás templomok roppant tömege, nagyon szép többemeletes épületek tárulnak elénk /:520.000 lakos:/. Itt is előkészített hidegélelmet kapunk /:káposztaleves, fasírt – ahogy mondták nekünk, ezeket az orosz ételeket fogjuk kapni mindenütt:/; a vonat itt vesztegelt egész nap, és az összes csomagunkat szigorú átvizsgálásnak vetették alá. – Éjszaka került sor az indulásra.

1915. március 30. Jégmezők mellett száguld a vonatunk mind mélyebben Oroszország belsejébe, sok csapatszállító vonattal találkozunk, vagy amelyek sebesültekkel zúgnak el mellettünk. Itt minden lapályos, sík, mint a magyar alföld, sok szélmalom és szalmafedelű házakból álló kisfalvak mentén megy az utazás. (Lovag Arlow Viktor ezredes idézett naplója. 90. o.)

Márcz. 30. Havas tájon utazunk keresztül. A főbb állomások: Nyizsi-Pliszki, Konotop [[Konotop / Конотоп, város a Dnyeper völgyében, Ukrajna.]] és Krolovjec.

Roób hadnagy és a magyar hadifogoly-transzport Kievtől Branszig tartó vasúti utazásának útvonala
(Forrás: “Die russichen Eisenbahn”, 1912. – American Geographical Society Library, University of Wisconsin Milwaukee Libraries, https://collections.lib.uwm.edu/digital/collection/agdm/id/18644/rec/207)

Márcz. 31. Reggel Branszk-ban voltunk. Egész nap csupa befagyott mocsár és ritka erdő között vitt utunk. Az erdőkben csak korcs fenyőket és nyírfákat lehet látni. Itt-ott 1-2 nyúl- vagy rókanyom. Este Szuchincsin mentünk keresztül.

Ápr. 1. Maliroszlámon át d. u. Moszkvába érünk.

Roób hadnagy és a magyar hadifogoly-transzport Bransztól Moszkváig tartó vasúti utazásának útvonal
(Forrás: “Die russichen Eisenbahn”, 1912. – American Geographical Society Library, University of Wisconsin Milwaukee Libraries, https://collections.lib.uwm.edu/digital/collection/agdm/id/18644/rec/207)

Szeretnék bemenni a városba, de nem engednek. Csak a vasutról nézhetjük a sok hagymaalakú templomkupolát és élénkszínű (zöld, piros stb.) házfödeleket.

Este vacsorát kapunk egy nagy váróhelyiségben.

Nagy közös tálakban káposztalevest állítanak elénk, egyszerű fakanalak vannak benne. Mondhatom, hogy nem valami gusztusos tálalás. Szerencsére egy itt lakó magyar úrinő nehány kosár hús- gyümölcs- és főzelék-konzervát, meg sajtot hozott, miből sikerült egy kosarat kupénk részére biztosítani.

Éjjel összeírtak bennünket, nem alhattunk semmit.

Ápr. 2. Nagypéntek. Nagy öröm ért. Egy levelező lapot kaptam Margit nénénktől; ez volt az első hír, mióta elkerültem otthonról. Nagyon megörültem e lapnak, mely márcz. 7-ről keltezve a föladás napján érkezett Przemyslbe, honnan egy csomó egyéb levelező lappal az egyik tiszticsoport elhozta és itt volt alkalma azt kézbesíteni.

D. u. tovább utazunk eddigi vonatunkkal, hogy hová, arról persze sejtelmünk sincs. Már napok óta jövünk és ki tudja, meddig megyünk még. Nappal csak megvagyunk valahogy, tőbbnyire kolbászon, konzerveken és bulkin (fehér czipó) élünk és hozzá a mi krakerlinkhez hasonló limonádét (kvasz, citrova voda) iszunk, miután mindennemű szeszes ital árusítása Oroszországban az egész háború tartalma alatt tilos. Éjjeli utazásunk azonban nagyon kellemetlen, mert szorosan egymás mellett ülve kell aludnunk. Van ugyan két fekvőhelyünk is az ülőhelyek fölött, de oda csak minden második nap kerűlünk 6-6 órára és akkor is az egyik alkalommal nappal, a másik alkalommal éjjel. Kupénk tele van poloskával.

Ápr. 3. Az éjjel már jobban aludtam. Új fekhelyet fedeztem föl, a folyosón aludtam a földön. Le is foglaltam magamnak e helyet, miután más nem alhat itt, mert hűvös van; én azonban bundámba burkolózva egész jól aludtam. Ujból nagy hasznát veszem bundámnak.

D. e. Rjazany állomáson mentünk keresztül.

Orosz húsvéti képeslap – „Az oroszoknak nem a karácsony, hanem a húsvét a legnagyobb ünnep, ekkor történik a kölcsönös ajándékok kicserélése. Akinek nincs más, cifrára festett húsvéti tojást ajándékoz. Nagyban dívik a tojástörés játéka, melyet fogadásokkal és jóslatokkal fűszereznek. Mindenki örül és mindenki ünnepel, eszik, iszik két hétig. Mert náluk addig tart a húsvét. Az öröm, a megelégedés sugárzik le minden arcról, a találkozók »Krisztos voszkresz!« (Krisztus feltámadott!) kiáltással üdvözlik egymást, ölelkeznek és összecsókolóznak.”
(Forrás: http://fotki.yandex.ru/users/koziuck-vladimir/album/158391/, Laky Imre: Öt év Oroszországban. Budapest, 1921. 84-85. o.)

Ápr. 4. Húsvétvasárnap. Reggel Morsamszk-ban voltunk. Itt hallottam újból először harangszót, mióta elkerültem otthonról. Az ünnepre való tekintettel egy díszes kalácsot vettem magamnak reggelire. Érdekes, hogy itt minden állomáson forró vizet (kipiatok) kapni ingyen. Mindenki siet a csaphoz csajnik-jával (pléhkanna) és készíti a theáját. Mi is el vagyunk látva már ez itt oly divatos utikészlettel. A theát persze rum nélkűl, csak czukorral isszuk. Oroszországban ugyanis a háború kitörése óta mindennemű szeszesital árusítását betiltották.

Ápr. 5. Húsvéthétfő. Reggel Penzába érkezünk. Itt maradunk egész nap. Sok ember bámul meg bennünket itt az állomáson. Délben újból egyszer rendes ebédhez jutunk. Nagyon jól esett. Nyugateurópai ebédet kaptunk.

Penza városa a Szúra folyó felől nézve
(Forrás: www.penza-gorod.ru)

Penza, a Moszkovszkaja ulica, ahol Roóbék is sétálhattak
(Forrás: www.penza-gorod.ru )

Mint minden nagyobb állomáson, úgy innen is írtam több levelezőlapot. A többi helyeken ugyan hivatalosan gyüjtették egybe azokat, sőt Kievben még sürgönyt is vettek át, itt azonban nem tudjuk azokat senkinek sem átadni, bedobjuk hát egyszerűen a levélszekrénybe, reábízva őket a jó sorsra.

Szállítmányunk egy részét elválasztják tőlünk. Őket állitólag Szimbirszkbe viszik, míg mi Kazánba megyünk.

Roób József és társai utazásának az ismertetett szakasza
(Forrás: “Die russichen Eisenbahn”, 1912. – American Geographical Society Library, University of Wisconsin Milwaukee Libraries, https://collections.lib.uwm.edu/digital/collection/agdm/id/18644/rec/207)

Ápr. 6. Hajnalban indulunk el Penzából.

Ápr. 7. Dél tájban a Volgán megyünk át. Hatalmas vashídon robog vonatunk. Kivül még egész téli tájkép, hóval borítva minden. A befagyott Volga jegén nyugodtan közlekednek, sőt fabódék is vannak rajta elhelyezve.

A kazanyi Volga-híd
(Forrás: https://theperemechlounge.blogspot.com/2010/06/volga-idel-bridge-at-kazan.html)

A hajók a kikötőkben vannak befagyva. Katonai őrők őrzik a hidat.

D. u. 2 órakor megérkezünk Kazánba. Itt kiwaggoniroznak bennünket. Úgy látszik, itt maradunk. Két heti folytonos utazás után szinte jól esik elhagyni a vonatot. Az állomás előtt sorakoztatnak bennünket, megszámolnak, majd nagy harangzúgás közepette óriási néptömeg kiséretében végigvezetnek a városon. Iszonyú nagy a sár, a hóolvadás következtében helyenkínt egész patakokban ömlik a víz. Végre egy a város szélén fekvő kaszárnyaszerű épület udvarára kerülünk. Itt újból összeírnak bennünket és elszedik a még meglevő kardokat azzal az indoklással, hogy a czár visszavonta a nekünk adott e kitüntetést, miután állitólag osztrák-magyar katonák egy orosz közkatonának kivágták a nyelvét és kiszúrták a szemeit. Most még örülünk, hogy Przemyslben nem adták vissza kardjainkat, legalább nem kellett még arra is vigyázni az úton.

Este vacsorálni visznek egy tisztességes vendéglőbe, majd onnan kisebb-nagyobb csoportokban szállásainkra kísérnek. Mi kb. 50-60-an a Wladimir nomera-ba (szállóda) kerülünk. Nagyon kétes kinézésű egy hely. A folyosón egy csomó piszkos nő és gyermek bámul reánk, azt mondják, internáltak.

3-4-en kerülünk 1-1 szobába, melyeknek hiányos mocskos butorzata undort kelt az emberben. A falakon mindenűtt szétnyomott poloskák láthatók. Az ágyak üresek, miután itt a vendégek maguk hozzák ágyneműiket. Elhelyezkedünk, ki az ágyon, ki a földön. Mondhatom, hogy nem nagyon kellemes éjjelem volt.

1915. április 6. Reggel 8 h-tól várakozás Luninoban, du. 3 h-tól Timirjasevoban.

1915. április 7. Reggel 5 h 20-kor megérkezés Ibregibe, 6 h 45-kor Sichranba, délután keresztezzük a kazani nagy Wolga-hidat és du. 2 h-kor érkezünk be magába Kazanba, ahol hatalmas tömeg fogad. Félórás várakozás után gyalog vezetnek bennünket az egész városon át a katonai állomás parancsnokságig, zúg minden harang, az oroszok velünk hencegnek, mert jó 250 fogolytiszt vagyunk Przemyślből és ez úgy jön le az embereknél, mint egy díszes állatsereg, pompás látványosság. – A katonai állomásparancsnokságon megtörténik a névjegyzékünk felvétele és elveszik a kardokat /:a mienket már St.-ben elvették:/. Erősen tiltakoztunk ez ellen, mert az átadási feltételek biztosítják számunkra a kard megtartását, – de ez semmit sem segített. Estére ezeket a munkákat befejezték és aztán a hosszú úton ismét vándoroltunk visszafelé, mindig patakokon át, mert az olvadt hólé csak úgy folyt végig az utcákon és utakon, végül eljutottunk egy étkeztető szállodához, ahol ismét megkaptuk a kötelező fasírtjainkat, ezt követően innen különböző szállodákban elszállásoltak bennünket.

1915. április 8. Megtudjuk, hogy nem maradunk itt, hanem valószínűleg már a következő napon továbbszállítanak minket. Kazan egy szép nagy város, egészen európai, többemeletes épületekkel, szép templomokkal és középületekkel. A város egy régi tatárváros, annakidején a tatár kán főszékhelye, magaslaton fekszik. Lovag Arlow Viktor ezredes idézett naplója. 91-92. o.)

Roób József és társai utazásának az ismertetett szakasza
(Forrás: “Die russichen Eisenbahn”, 1912. – American Geographical Society Library, University of Wisconsin Milwaukee Libraries, https://collections.lib.uwm.edu/digital/collection/agdm/id/18644/rec/207)

Kazany, a Bolsaja Prolomnaa utca villamossal, az új Epiphaia-székesegyház újharangtornyával, 1910 körül
(Forrás: https://de.wikipedia.org/wiki/Kasan )

Ápr. 8. Reggel körülnézünk, hol is vagyunk tulajdonkép. Miután pedig konstatáltuk, hogy konvojőrizet nélkül vagyunk, lassankint elszállingóztunk a városba, ahol azután az egész napot töltöttük. Szinte szokatlan volt őrizet nélkül szabadon járkálni.

A város domboldalon épült és valamikor a tatárok főszékhelye volt; most már sok az orosz lakó. Szép széles utczái, modern nagy épületei és csinos kirakatai vannak. Kár hogy csatornázása nincs még, mert különben egész nyugat-európai nagyváros benyomását keltené az emberben. Van villamos vasutja, villamos világítása, sőt déli korzója is, hol a legutolsó francziadivat szerint öltözött elegáns hölgyek és urak sétálnak. Feltűnő sok a templom. A szép, nagy boltokban minden kapható, csak német könyveket nem tudtam seholsem találni. Szerettem volna nehány mérnöki szakmunkát magamnak beszerezni, hogy legyen mivel szórakoznom hosszú hadifogságomban.

Egész nap semmi hírt sem kaptunk jövőnket illetőleg, pedig szerettük volna megtudni, mi lesz velünk, itt maradunk-e vagy megyünk tovább.

Ápr. 9. D. e. pénzemet váltottam be orosz pénzre. 100 K[oroná]-ért 30-32 Rubelt lehetett kapni.

A harczi helyzetről Przemysl óta itt hallottuk az első híreket, és pedig többnyire szomorúakat. Az oroszok állítólag erősen benyomultak már édes hazánkba, elővédjeik már az alföldünkön legyenek. Nem tudjuk, hogy mi igaz e hírekből, de mindenesetre nagyon aggódunk. Talán bizony ami édes otthonunkban is már orosz katonaság tanyázik. Iszonyú ez még gondolatnak is.

D. u. parancsot kapunk indulásra. Visszamegyünk a kaszárnyába, ahol tegnap előtt voltunk. Itt kb. 200-kat kiválasztanak és újból szuronyos őrök kíséretében visszakísérnek a vasuti állomásra. Itt IV. osztályú kocsikba gyömöszölnek bennünket és útnak indítanak arra felé, ahonnan jöttünk. Nem megyünk azonban messze, a Volgán túl fekvő Szvijazsk állomáson megáll vonatunk és mi a kocsikban töltjük az éjjelt.

Ápr. 10. Reggel kiwaggoniroznak. Kezdődik egy újabb utazási mód, ezentúl szánon megyünk. Az állomás előtt gyülekeznek a szánok. Minden szánon ketten fogunk menni, vagyunk pedig kb. 400-an (fele tiszt és fele tisztilegény), kell tehát kb. 200 szán. Mind egy lovas, többnyire egész alacsony lapos szán, melyeken nincs ülés, hanem csak egy-egy kevés szalma. Legjobb végigfeküdni rajtuk, arczczal hátrafelé.

Az orosz művész, Ivan Andrejevics Pelevin (1840–1917): Gyemekek a ló vontatta szánon című, 1870-ben készült festményén jól megfigyelhető a szán kialakítása és annak hátrányai
(Forrás: https://www.meisterdrucke.hu/fineart-nyomatok/Ivan-Andreyevich-Pelevin/1186943/Gyerekek-lovassz%C3%A1non,-1870.html)

Amint derengeni kezdett a sviarszki állomáson a hajnal, hol a nagy szesztilalom dacára titokban jó pénzért vutkit [[Vodkát.]] mért ki egy vasúti alkalmazott, vettük észre, hogy a környék minden irányából, lovas kozákok százával terelik felénk a káromkodó tatárokat, különös alakú keskeny, szétálló fecskefarkú egyfogatú szánkóikkal. [… ] Tisztilegényeikkel és málháinkkal együtt 400-an, a sorjában álló 400 szánban kellett elhelyezkedni. Szép, szép, így elgondolva a beszállást, de a kivitel, a kivitel! E szánkók talpszélessége alig félméter. A magasabban álló orrtól a Ʌ betű alakban hátrafelé, mint a fecske farka, két hosszú vendégoldal nyúlik lefelé. Bölcs szerkezet! Arra szolgál, hogy a keskeny, a föld felett negyedméterre a szánkósínektől az alig fél négyzetméternyi területű, hosszúkás skatulya alakú szánkótest minduntalan fel ne forduljon. Ha megugrik a ló, mi lépten-nyomon megesik, az utas lefordulhat vagy lecsúszhat róla a hóba, de a hátranyúló vendégoldalak nem engedik a primitív alkotmányt egészen felborulni. Aki aztán jól elhelyezi a súlypontját, s ügyesen balancírozik nem panaszkodhatik az unalom miatt. Az álmukból felzavart tatár kocsisoknak még annyi idejük sem volt, hogy egy kis szénát vagy szalmát dobjanak a szánkóskatulya fenekére. Tagadhatatlan, hogy remek lovak voltak befogva. Emlékeztettek a mi alföldi Nóniusz-méneinkre. És kevés kivétellel valamennyi csődör! A kocsisok a szánkó orrán, a Ʌ betű csücskében kuporodtak össze hajtás közben. […] magam a Kazánban vásárolt elemózsiás kosárra ültem nagy büszkén.

Meg is adtam az árát. A csődör első rántására lefordultam a magaslatról, meghemperegtem a hóban, mint a gummilabda. A groteszk mozdulataimat kísérő hahota közben pár száz lépést szaladnom kellett töretlen hóban az őrült zűrzavarban előre törő tatárok között, míg az én tatárom megfékezhette a maga lovát és felülhettem. De nem többé a koffer tetejére! Nagy kínnal mögötte kuporodtam le a skatulyába, úgy, hogy lelogó lábaim örökösen a havat surolták. […] Kiemelkedő magaslatokról gyakran gyönyörködhetett volna a szem a végtelen fehér hómezőn egyik láthatártól a másikig elnyúló szánkókaravánban, ha az örökös kapaszkodás mellett becses énjén kívül az ember a balancierozáson kívül másra is fordíthatott volna figyelmet. […]

Országútról már szó sem volt. Azt még kora reggel el kellett hagynunk, mert az már nem hó, hanem feneketlen sár és havas latyak tették járhatatlanná. A tatárok a telep alakulatait, magasabb részeit kihasználva igyekeztek havat nyerni a szánkótalpak alá. Így is elkerülhetetlen volt egyes mélyebb részeken az átvágás, hol némely helyeken már nemcsak csörgedezett, hanem zuhogott az ár az alulról felfelé olvadó hó alatt. De veszedelmesek voltak a partoldalak is, mert nem lehetett megkülönböztetni a vízmosásokat, szakadékokat a hófúvás miatt… (Laky Imre: Öt év Szibériában. Budapest, 1921. 91-93. o.)

A hol jó az út, ott még a gyengébb lovak is elég jól mennek, de erősen kezd már olvadni, sok helyen egész pocsolyák vannak, melyeket vagy kikerülünk vagy azokon áthaladva nedvesek leszünk. Állítólag 9 napig fogunk így utazni.

Dél tájban egy falu mellett leszállunk a szánokról, eszünk valamit, majd tutaj segélyével átkelünk egy folyón, melynek túlsó oldalán már más szánok várnak. Ezentúl most már még több akadálylyal kell megküzdenünk. Helyenkint ugyanis az olvadás folytán keletkezett víz egész patakokban folyik a hó alatt, itt a hóréteg beszakad a lovak léptei alatt és ilymódon mély árok keletkezik. A lovak e helyeken alig bírják áthúzni a szánokat. Leszállani veszedelmes, mert a lágy hóban könnyen elsülyedhet az ember. Út nincs seholsem, elől megy nehány lovas kozák, azokat követik szánjaink. Minden egyes akadály nagy torlódást okoz. Ha egyik másik kocsis kikerülni igyekszik 1-1 ily akadályt, többnyire még jobban megjárja. Megtörténik ilyenkor, hogy 1-1 ló egyszerre csak egészen eltűnik annyira besüpped a hóba.

Útközben reánkesteledik és kellemetlen hűvös lesz. Türelmetlenül várjuk éjjeli állomásunkat, de csaknem látunk semmi világosságot magunk előtt. Hosszú szánsorunkat a sok akadály megszakította, márcsak kisebb csoportokban megyünk.

Végre éjfél tájban megérkezünk egy kis tatárfaluba. Azt mondják, keressen kiki magának éjjeli szállást. Szejetova a község neve. Szerencsére a nagyon szétszórt faházak ablakai mindenütt ki vannak világítva. Bekopogtatok nehány házba, de mind telve vannak már. Végre azonban az egyikbe mégis csak bejutok. Itt is tele van már a szoba a mieinkkel, de azért szorítanak még egy kis helyet.

A szíves vendéglátás jele, az előkészített szamovár, mely egy házban sem hiányzik, már az asztalon áll. A meleg thea jól esett. Közben megvacsorálunk a magunkkal hozott szerény hideg kosztból.

Lefekvés előtt helynyerés czéljából kiviszik az asztalt. Most láttuk meg csak tulajdonkép, hová kerültünk. A fölemelt asztallap alsó része egészen fekete volt a kölönféle bogártól. Volt itt mindenféle, a legtöbbje a svábbogarakhoz hasonlított. Szép kilátás az éjszakára. Egymás mellett fekszünk a földön, legényeink egy kissé távolabb, míg a házbeliek egy a nagy kályha mellett közel a mennyezethez megerősített széles polczszerű deszkaállványra bújnak. A sok bogár persze egész éjjel csak úgy rajzott végig rajtunk, de most már sok volt közöttük a csípős fajtájábol is.

Ápr. 11. Reggel folytattuk szánutunkat. A rohamos olvadás következtében még nehezebben haladunk mint tegnap. Mondhatom nagyszerű képet nyujtana hosszú szánsorunk mozi számára. Legényemmel ülök vagyis inkább fekszem a szánon. Mellettünk lépked tatárkocsisunk bő bugyogóban. Majd elkezd velem beszélgetni. Itt-ott megértek nehány orosz szót, mire tótul válaszolok neki. Kiveszem szavaiból és főleg mozdulataiból, mert 1-1 orosz kocsis közeledtére kezét szájára téve elhallgat, hogy az oroszokat szidja. Elmondja, hogy itt az egész vidék Kazánnal együtt valamikor az övék volt és most az oroszok mindenütt kiszorítják őket. Ők azonban bíznak most az osztrák-magyarok, németek és törökök győzelmében, kik föl fogják őket szabadítani. Majd ami hazai viszonyaink felől kérdezősködik, mert nagyon szeretne odajönni. A bátyjától kapott ehhez kedvet, ki Németországban van és mint írja, oly jól érzi magát, hogy soha többé nem jön vissza.

Dél tájban egy faluban újra szánt váltunk. Amíg e közben keresek magamnak megfelelő szánt, az egyik ablaknál megállít egy öreg asszony és egy nagy darab túrós lepényt nyujt felém. Majd elmondja, hogy az ő fia is a harcztéren van, talán már nem is él és öt apró gyereket hagyott itthon, meg is mutatja mind az öt unokáját. Megvigasztalom nehány szóval, harapok egyet-kettőt a lepényből, azzal megyek tovább, nehogy észrevegye mennyire nem ízlik ajándéka. Jó lelkű a nép itt általában, csak nekünk voltak eddig elferdített nézeteink róluk. Maga a nép itt még kevésbbé kívánja a háborút, mint mi.

Rövid pihenő után folytatjuk utunkat. Este felé érünk legközelebbi állomásunkra. Itt sokkal szerencsésebb voltam. Egy nagy park mellett levő egyszerű parasztházba kerültünk négyen. Kívülről nem volt nagyon bizalomgerjesztő lakás, de belül fölfedeztünk egy egész tiszta szobát. Alig helyezkedünk el, meglátunk az udvaron egy intelligens kinézésű nőt. Attól kérdem, nem-e lehetne valami ennivalót kapni. Mire azt válaszolta, hogy majd küld valamit. Nemsokára megjelenik két tisztán öltözött, fehérkötényes cseléd egy nagy kosárral. Kezdetben azt hittem, hogy a szomszéd boltos felesége lehetett az előbb megszólitott, de amint a kosárból kirakták a hozott holmit, csakhamar meggyőződtem róla, hogy előkelő úrinővel volt dolgom. Ő küldte ugyanis a két cselédet és a kosárból előkerült egy nagy sonka, egy csomó tojás, azután vaj, túró, kalács, sőt egy megkezdett torta is.

Később megjelent adományozónk is, szerettük volna megköszönni szívességet, de nem tudott csak oroszul és így nem igen tudtunk vele beszélni. Valahogy nagy nehezen megmagyaráztam neki, hogy rántottát szeretnénk. Csináltatott is azonnal egy nagy spirituszégőn, sőt sonkát is vágatott belé. Mesésen vacsoráztunk.

A tiszta szoba, melyet lefoglaltunk, valami alkalmazottjának volt a lakása. Éjjelre nagyszerű ágyat is kaptunk, amennyiben egy csomó szénát hoztak, azt szétterítettük a földön és leterítettük a kapott tiszta lepedőkkel. Azonkívül hoztak egy csomó puha vánkost is, sőt lavorokat, fehér törülközöket és még ki sem csomagolt finom szappanokat. Mindenből 4-4 drb volt. Nagyszerűen aludtunk e szokatlan tiszta környezetben.

Roób József és társai utazásának az ismertetett szakasza