Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 13. rész

Roób József és társai majdnem 2000 kilométerre járnak már Moszkvától. Vonatuk keresztülhalad Európa és Ázsia határán, saját hideg élelmüket fogyasztják és egyre inkább hozzászoknak-alkalmazkodnak az orosz innivalókhoz. Néha a hazai hírek foszlányai is eljutnak hozzájuk. A szűkös vonatbeli körülmények hátrahagyása után az először örömmel fogadott, de váratlan omszki kiszállás semmi jót nem hoz számukra, a transzportot kettéosztják … Vajon ki melyik csoportba és hová kerül?

Máj. 21. Kurgan állomást elhagyva átmentünk Európa és Azsia politikai határán. Itt vagyunk Szibériában.

Amit érdekes módon Roób nem említ: a Európát és Ázsiát elválasztó határjelző oszlopot 1892-ben állították fel az Urzsumka állomás közelében, a Szamara–Zlatoust vasútvonal mentén.. „Ural” képeslap-sorozat, 16. szám. Világ Postaunió. Oroszország. Fotó: Scherer, Nabgolz és Társai.. „Éjfél már jóval elmult, mikor Ursunka állomásnál elértük az öreg Európa természetes határát, az Ural hegygerincét. Egyszerű kőgúla jelzi az állomáson túl egy dombtetőn a vonat mentén Európa és Ázsia határát. [[…]] a derengő hajnali félhomályban fürkésző szemmel kémleltem a tájon a határjel után.

Végre megpillantottam. Valami ünnepies érzés fogott el, amint leolvastam a fehér kőpiramis feliratait. Nagy fehér betűi már tisztán kivehetők voltak. Nyugati síkján Európa, keleti oldalán Ázsia felírást betűztem ki. Csak én és M. bajtársam voltunk ébren a fülke fáradt utazói közül. A félig leeresztett ablakok mellett állva, hosszú ideig elmerültünk a láthatárról kísérteties fehér kéz gyanánt ég felé meredő oszlop nézésében. Istenem! Hány száz- és százezer orosz zarándokolt itt már el meghatottság nélkül és hány deportált roskadt össze kétségbeesve e memento mori előtt!?

Amint bajtársammal véletlenül egymásra tekintettünk, éreztük, hogyegy érzés, egy gondolat hatja át lelkivilágunkat. – Viszontlátjuk-e valaha újra Európát – s az otthont, honnan oly könyörtelenül elragadt végzetünk?! És vajjon mikor – óh, mikor!?
(Forrás: Laky Imre: Öt év Szibériában. Budapest, 1921. 36-137. o.; A képek forrása: https://russiainphoto.ru/photos/5497/ : „Ural” képeslap-sorozat, 16. szám. Fotó: Scherer, Nabgolz és Társai, 1903.; Baja Benedek – Lukinich Imre – Pilch Jenő – Zilahy Lajos (szerk.): Hadifogoly magyarok története 2. k. Budapest, 1930. 41. o.)

Máj 22. Ma Petropavlovszk állomáson megyünk keresztül. Többnyire hideg ételt eszünk és rántottát főzünk a még hazai fagyasztottspiritussal.

A szilárd spiritusz gyakorlati haszna a harctéren és a hadifogság alatt is megmutatkozott. Több magyar gyár is foglalkozott az előállításával, ennek megfelelően országszerte reklámozták is, bár otthon is előállíthatónak bizonyult.
(Forrás: Pesti Hírlap – Egri Ujság – Pesti Napló)

Ezt már én is tudom elkészíteni. Nagy a meleg, sok fruktova voda-t (=gyümölcsös víz, krakerli) iszunk. Nehány pohár jó sör minden esetre sokkal jobb volna, azért mégis csak helyeselni tudom az orosz kormány ama rendelkezését, hogy a háború tartamára eltiltotta a szeszes italok árusítását. Ily módon mi is megszabadulunk egy némely különben alig elkerülhető inzultustól és közülünk is egyesek becsípett állapotban bizonyára folytonos kellemetlenségeknek lettek volna részeseivé.

E szibériai utazásunk alkalmával sikerül már orosz újságokhoz jutnunk, melyeknek kivonatos magyarszövegű tartalma rendszeresen lesz körözve az egész vonaton. E kezdetleges sajtóiroda útján már kellemes hadihírekhez jutunk. Kárpáti offenzívánk eredményesen szorítja vissza az oroszokat.

Máj. 23. Pünkösd vasárnap. Reggel Omszk-ba érünk. Itt váratlanul leszállítanak egy részünket (ami ezredünkből 22-t) a vonatról és redukálják a tiszti legények számát Kéri József legényemet szintén elviszik tőlem.

Kellemetlen melegben közel egy órai gyaloglás után egy kaszárnya szerű épületbe vezetnek, hol már sok fogolytársra találunk. A nagy udvart hatalmas, egymás mellé állított 5-6 m. magas gerendákból álló kerítés veszi körül. Oldalt nagy, emeletes épület nyúlik végig, míg az udvar többi részén még több kisebb épület látható. Béke idején itt gyűjtik a Szibériába száműzött gonosztevőket, miért is „kreposz”-nak (börtön) hívják. Állítólag Tolstoj kiváló orosz író is itt volt annak idejénelzárva.

Az omszki erődhöz (Kreposzt) tartozó Tarszki-kapu (Tarskiye Vorota). Omszkot fából készült erődként alapították 1716-ban. A második, a korabeli erődítési technikák legmodernebb eljárásaival kőerődítményt 1768 és 1770 között építették, hogy az Orosz Birodalom déli és nyugati határait védje. Az erőd négy kapuval rendelkezett: Irtisz, Omszk, Tarszk és Tobolszk irányában.
(Forrás: https://taragorod.ru/tarskie_vorota)

A vakolat helyenkint már egészen lehullott az épületekről, piszok, mocsok látható mindenütt. Roppant barátságtalan benyomást kelt már a külsőkép is, de még rettenetesebb tárul elénk odabennt. A vastag boltíves falak és az egyes helyiségekben elhelyezett emeletes deszkapricsek láttára valóban a híres szibériai börtönökben érezzük magunkat. A pricsek már mindenütt tele vannak, alig tudunk még magunknak nagy nehezen 1-1 kis helyet szórítani. Én az emeletre (már t. i. a prics emeletére, de különben a földszinten) kerülök, végig terítem bundámat a deszkán és kész a fekhelyem. Minden egyes ablakban 1-1 petroleum főző áll, ezeken főzik tőbbnyire a cseh kollegáink ebédjüket.

Van tehát bűz is elég. Mi az udvar közepén álló épületbe megyünk étkezni, ahol egy orosz vállalkozó ad mérsékelt áron gyönge minőségű kosztot.

1915. május 23. Hajnal 4 h pünkösdvasárnap, szerelvényünk érkezése Omskba, olyan szép, nagy az állomásépület, mint általában az állomásépületek mindenütt Szibériában, mind újak és szépek. Az idő ma is gyönyörű, igazi pünkösdi idő. Itt a szállítmányunkat felosztják és mivel nekem szabad választásom van, 90 emberrel itt maradok. A többiek folytatják az utazást Krasznojarszk felé. […] Többórás várakozás után állományunk a pályaudvarról bezarándokol a városba a katonai parancsnokság épületébe. Mi, idősebb tisztek, mehettünk szekéren. Nagyon szép házak és utcák mentén, elegánsan öltözött urak és hölgyek előtt haladunk. Végül, hosszas vándorlás és várakozás után, a katonai parancsnokság épületéből átvezetnek bennünket egy magas cölöposzlopokkal körülkerített nagy épületbe. Ez egy börtönépület sok évtized óta politikai foglyok számára, egyben olyan szállítmányok gyűjtőhelye, amelyeket aztán később Belső-Szibériába küldenek, így számunkra is az. Ha ezt a helyet leírnám egy nap alatt, szétforgácsolódna a tollam, az emlék mindazonáltal kitörölhetetlen. A már hosszabb ideje itt tartózkodó fogolytisztek között találunk nagyon sokat a przemyśli erődtörzskarból, mások mellett itt találom Pager őrnagyot, akit még K.-ból [[Kolozsvárból.]] ismerek. Przemyślben soha nem találkoztam össze vele, mert hiszen igencsak ritkán volt tennivalóm Przemyślen belül. Hosszas ide-oda járkálás után végül találunk fekhelyet egy priccsen, szerencsére a földszinten és nem az első emeleten. Mostantól a törzstisztek valami jobbra számíthatnak. Ebben a börtönépületben található egy étkezde is, ahol a hadifogolytisztek az étkezéseket lebonyolíthatják.

1915. május 24–29. Itteni tartózkodásunk folytatódik. Csak a lakóépületünk és az étkezde között mozgunk. Egy nagyobb udvar jelenti számunkra a lehetőséget, hogy sétálni menjünk. Az étel az étkezdében élvezhető és jó árban van. Az esti órákban a hálóhelyiségekben humoros előadásokat tartanak és zenélnek. Este 11 h-kor általános nyugalom, amit többé nem zavar meg semmi, kivéve a vidám éjszakai áradatot, a poloskákat és bolhákat.

(Lovag Arlow Viktor ezredes idézett naplója 99–100. o.)

Itt értesültünk ma az Itáliának küldött hadüzenetünkről. Sokat elbeszélgetünk az eseményről. A sok különféle vélemény daczára is abban nyugszunk meg, hogy intéző köreink bizonyára tudják, mit tesznek, nincs tehát okunk aggodalomra.

Május 25. Még csak harmadik napja vagyunk itt, de már is nagyon vágyódunk el innen. Egyesek már hónapok óta vannak itt, míg mások a szerencsésebbek, nehány napi itt tartózkodás után máshová küldetnek. Bárcsak el kerűlnénk mi is mielőbb! Itt még tisztálkodni sem tudunk kellőképen. A sok bolhán és poloskán kívül bizony még tetű is akad. A pricseken egyes csoportok kártyáznak, mások az egyik sarokban hegedülnek, míg az idegesebbek az udvarra menekülnek, hol a sétálókon kívül látni napfürdőzőket, ugrókat, tornászokat és footbalozókat. Hiányos étkezésünket főleg édes süteményekkel pótoljuk, melyeket egyes leleményesebb tisztiszolgák árusítanak. A nagy udvarnak örülünk egyedül, itt legalább sétálhatunk.

Máj. 26. Ma fölfedeztünk ismét egy kellemes dolgot, lehet menni fürdeni egy városi fürdőbe. Az indulásnál meglehetősen tolakodni kell ugyan, mert egyszerre csak bizonyos számú mehet, de legalább 1-1 kis időre kerülhetünk ki börtönünkből és tisztára moshatjuk testünket.

Időnként gőzfürdőbe mentünk. Érintkezésünk az oroszokkal igen nehézkes volt, mert oroszul egyikünk se tudott. Akik valami szláv nyelvet tudtak, még valahogy eligazodtak, de mi teljes holtpontra jutottunk, ha valamit kérni akartunk. Az egyik fürdőzés alkalmával egyikünk még a closetre is alig tudott kikéredzkedni. Egyébként szabad időnkben az oroszt böngésztük, de én inkább franciával foglalkoztam; szorgalmasan írtuk haza a lapokat, választ sajnos még nem kaphattunk. Az orosz újságokból silabizáltuk a híreket, melyek hála Istennek [számunkra] elég kedvezőnek hangzottak.

(Martin Kornél: Martin Ferenc tartalékos hadnagy első világháborús feljegyzései. In: Hadtörténelmi Közlemények 2001/1. sz. 160. o.)

Roób József és társai útjuk egy részét a Transzszibériai vasútvonalon, a világ leghosszabb, Moszkvától Vlagyivosztokig tartó vasútvonalán tették meg. A Szamara–Omszk vonalszakasz, a napló által említett települések angol megnevezésével, az 1895-ös U.S. Government Map of Russia and Trans-Siberian Railway Construction térképen.
(Forrás: https://www.geographicus.com/P/AntiqueMap/greatsiberianrailway-usgovt-1895)

A következő nap szakadt az eső. Az idő kellemetlenségéhez járult még a délelőtt folyamán egy orosz tábornok futólagos látogatása. Már nagyon jól tudjuk, hogy az ilyen látogatások után jön a fekete leves. Valami meglepő, valami kellemetlen. Jó soha. Legtöbbször motozás! Szigoritó parancs.

Sejtelmünk nem is csalt meg. Alig egy óra múlva kihirdették, hogy azonnal, szigorú büntetés terhe alatt mindenki távolítsa el rangjelzését, paroliját, az Őfelsége nevének kezdőbetűit viselő sapkarózsákat s egyáltalán minden ezüst- vagy aranydíszt egyenruhájáról. […] Derült, de hűvös volt a következő nap. Meg is hozta a tegnapi generálislátogatás további következményeit. Ép ebédnél ültünk, midőn megjelent egy orosz altiszt, s felolvasta hatvanötünk nevét. Menetkészenlétbe kellett helyezkednünk. A felolvasottak nagyrésze a tetyusii Arlow-csoportból való volt, de volt köztük nehány tüzér s a volt 23., Tamássy-hadosztálybeli tiszt is. A felolvasottak közt, Arlow ezredessel élünkön, ott voltunk mind a 10. népfelkelő ezredtől, kik Omszkban elváltunk az Irkutzk felé irányított bajtársainktól. Huszonketten voltunk az ezredből. s így tulajdonképpen mi képeztük a törzsét a kiváló csoportnak. Nagy sajnálatunkra egyetlen tiszt maradt el közülünk, dr. F. főorvos, ki mindannyiunk szeretetét bizalmát és nagyrabecsülését bírta. Elmaradása annál inkább nehezünkre esett, mert teljesen orvos nélkül maradt csoportunk. Igazán, most már csak az Isten kegyelmére. voltunk bízva. A nagy titok most már hivatalosan is kipattant. Tobolszkba visznek bennünket, délután hajózunk be.

(Laky Imre: Öt év Szibériában. Budapest, 1921. 125-126. o.)

Máj. 29. Végre sikerül innen megszabadulunk. Szerencsénk van. Ma délben fölolvasták neveinket és tudomásunkra adták, hogy még a mai nap folyamán elutazunk. Örömmel csomagolunk.

Az esti órákban kimegyünk a hajó állomásra és fölszállunk a „Nord Sejzan” nevű hajóra, melylyel az Irtisz folyón megyünk lefelé északra.

Az Irtisz lassan kanyarog, medre széles, két partján teljesen eltérő domborzati viszonyok figyelhetők meg.
(Forrás: Фото: superomsk.ru)

Hochwohlgeboren Frau Ida Roób Diósgyőri vasgyár. Borsod m. Nagy. Kubanyi Endre úr levelével Resica banya

—————————————————————————————————————–

Omszk, 1915. V. 29.

Meine liebe Iduska!

Seit einer Woche sind wir da und erwarten ständing die Stunde des Weiterfahrens. Adresse kann ich deshalb nicht angeben. Ich bin gesund und erwarte mit Sehnsucht Euch, meine Geliebten, wiederzusehen. Mit vielen Küssen dein Dich ewig liebender treue Józsi

Drága Iduskám!

Egy hete vagyunk itt, és állandóan várjuk a továbbutazás óráját. Ezért nem tudok címet megadni. Egészséges vagyok, és vágyakozva várom, hogy újra láthassalak titeket, szeretteim. Sok csókkal örökké szerető hűséges Józsid.

Roób József Omszkból való továbbutazásuk napján írt levelezőlapja feleségének, 1915. május 29. A levelet itthon Diósgyőrből ismét továbbították Kubányi Endre címére, Resicabányára, ahol a Roób-család tartózkodott. – Ceruzával megírt orosz-francia feliratú levelezőlap hadifoglyok részére – szögletes cirill „hadifogoly-levél”-bélyegzés, vörös omszki cenzúrabélyegzés, bécsi vörös cenzúrabélyegzés, két fekete diósgyőr-vasgyári érkezési bélyegzés (1915. szeptember).