A bajmoki születésű Herczeg-testvérek, Herczeg Károly (1883-1962) és Herczeg Mihály (1886-1958) békeidőben, és az első világháború egész ideje alatt is a cs. és kir. zombori 23. gyalogezredben szolgáltak. Mindketten kétszer-kétszer megsebesültek, bátran helyt álltak, amit feletteseik kitüntetésekkel ismertek el.

Herczeg Károly 1883-ban, öccse Herczeg Mihály pedig 1886-ban született a Bács-Bodrog vármegyei, Szabadka és Zombor között félúton fekvő Bajmokon, római katolikus vallású családban. Szüleik István és Hajnal Mária voltak.

Herczeg Károly születésének bejegyzése a bajmoki római katolikus keresztelési anyakönyvbe
(Forrás: Kalocsai Érseki Levéltár.)

Herczeg Mihály születési anyakönyvi kivonata
(Forrás: Benes László tulajdonában.)

Károly 1908. február 17-én Topolyán feleségült vette Major Ilonát, Mihály pedig 1910. november 14-én Bajmokon Paor Máriát.

Bajmok a XX. század elején (korabeli képeslap)

Herczeg Károly 1904-1907 között, Herczeg Mihály pedig 1907-1910 között teljesített sorkatonai szolgálatot – mindketten a cs. és kir. zombori 23. gyalogezredben szolgáltak. Az 1914-es mozgósításkor háborús szolgálatra ismét ehhez az ezredhez vonultak be.

A cs. és kir. zombori 23. gyalogezrede elődjét 1814-ben állították fel. Az ezred 1848 tavaszán Windischgrätz herceg seregének részeként esett át a tűzkeresztségen, és nem túlságosan dicső módon részt vett a bécsi forradalom elfojtásában. Az ezred katonái 1849 tavaszán már a honvédsereg soraiban harcoltak: részt vettek Buda 1849. május 21-ei bevételében, majd az 1849. július 2-ai ácsi csatában is.

A „rebellissé” vált 23-asok a császári kegy és bizalom helyreállását az osztrák-porosz háború során, az 1866. június 27-én vívott trautenaui csatában tanúsított helytállásukkal érdemelték ki.

A zombori gyalogezred részese volt Bosznia-Hercegovina okkupációjának, ami 1878. július 29-én vette kezdetét. A békésnek induló katonai akció hamarosan fegyveres ellenállásba ütközött: felkelés robbant ki, amit csak 1878 októberének végére sikerült leverni. A 23-asok harcoltak az 1878. szeptember 7-ei bihácsi csatában, majd részt vettek a város szeptember 18-ai bevételében.

Az ezred hivatalos elnevezése 1888 és 1918 között cs. és kir. Baden őrgrófja 23. gyalogezred (németül: k. u. k. Markgraf v. Baden 23. Infanterieregiment).

Az alakulat hadkiegészítési területéhez tartoztak Zombor és Baja város mellett az Apatini, a Bajai, valamint a Zombori járás települései. A kiegészítési területén élők lélekszáma az 1910-es népszámlálás szerint 253 488 főt tett ki.

Az ezrednek otthont adó laktanya – amely I. Ferenc József nevét viselte – Zomborban, a Bajai út végén épült a XIX. század végén.

A cs. és kir. 23. gyalogezrednek otthont adó zombori I. Ferenc József laktanya korabeli képeslapon

Az első világháború kirobbanását megelőzően az ezredparancsnoki tisztséget Wilhelm Edl. v. Pflanzer (Pflanzer Vilmos) ezredes töltötte be. Az ezredtörzs, valamint I., II. és III. zászlóalj Budapesten, míg a IV. zászlóalj Zomborban állomásozott. A békehadrend szerint a cs. és kir. 23. gyalogezred a cs. és kir. péterváradi 70. gyalogezreddel alkotta a cs. és kir. 62. gyalogdandárt, amely a cs. és kir. 61. gyalogdandárral együtt a cs. és kir. 32. gyaloghadosztályt képezte. Ez a hadosztály a cs. és kir. IV. budapesti hadtest alárendeltségébe tartozott.

A hivatalos adatok szerint az ezred legénységi állományának 52%-a magyar, 34%-a német, míg 14%-a más nemzetiségű volt.

Az első világháború kirobbanásakor a 23-asok a cs. és kir. 2. hadsereg kötelékében 1914. július 30-án vonultak a szerb hadszíntérre. 1914. augusztus 18-án a Száván való átkelésre kaptak parancsot, amit követően részt vettek a Šabacnál vívott harcokban.

1914 szeptemberének elején az ezredet, a fenyegető orosz előrenyomulás miatt, a Monarchia keleti határára, Galíciába vezényelték át. Az ezred parancsnokságát 1914. szeptember 3-án, Pflanzer ezredes betegsége miatt, Vidale Gyula ezredes vette át.

Az orosz hadszíntéren első bevetésük 1914. szeptember 9-én a Rumno és Komarno között végrehajtott éjjeli roham volt. Ezt követően részt vettek a Horbacenál, a San folyó mentén vívott ütközetben, majd 1914 októberében-novemberében Lassky-Murowane mellett 26 napig tartó állásharcban védekeztek az orosz túlerővel szemben.

1914 novemberének közepén Orosz-Lengyelországba szállították az ezredet: Rosenbergben 1914. november 20-án vagoníroznak ki, majd gyalogmentben vonulnak a harctérre. Harcoltak a Sulmierzice, valamint a Kozienice melletti ütközetekben, de különösen a 1914. december 19-én a Turovicze melletti ütközetben tüntették ki magukat. A 23-asok az 1914-es esztendőben utolsó csatájukat december 27-én, Potoknál vívták meg.

Az ezred parancsnokságát 1915. január 24-én Pfalz Rudolf alezredes vette át.

1915. február 16-án indultak a 23-asok a Kárpátokba, ahol március 1-jétől kerültek bevetésre kifejezetten szélsőséges időjárási viszonyok (méteres hó, -200 C-os hideg) közepette. Harcoltak Radziojova, Jablonki és Wolamichowa mellett, majd az 1915. március 28-ai – virágvasárnapi – ütközetet követően vonták vissza a megfogyatkozott állományú ezredet a magyarországi Szedrecske-Újszomolnok körzetébe. Itt kellett feltartóztatni a Przemyśl elestét követően előretörő orosz sereget. Az 1915. május 2-án megindult osztrák‒magyar támadásból is kivette részét az ezred, különösen a Krukienicenál vívott kemény küzdelemben.

A cs. és kir. 23. gyalogezred parancsnokságát 1915. május 24-én Glöckner Károly ezredes vette át.

1915. július 26-án a 23-asok Kamionka-Strumilowánál átkeltek a Bugon, 1915 szeptembere és novembere között pedig Milnónál küzdöttek. A 23-asokat 1916. január 1-jén kivonták a Zagorce melletti állásokból, és március végéig Zboró körzetében tartalékként állomásoztak.

Az 1916. június 4-én megindított nagy orosz támadás – a Bruszilov-offenzíva – során a cs. és kir. 23. gyalogezred is óriási emberveszteségeket szenvedett.

Az ezred 1918-ban az olasz hadszíntérre került. A 23-asokat is magába foglaló cs. és kir. 32. hadosztályt a cs. és kir. XXVI. hadtesthez – amelynek vezérkari főnöke ekkor Stromfeld Aurél ezredes volt – tartozott, amely a cs. és kir. 11. hadsereg alárendeltségébe került. Az 1918. június 15-én megindított támadás során a Brenta völgyében kellett előrenyomulniuk. A támadás elakadt, a XXVI. hadtest 27. hadosztálya gyakorlatilag megsemmisült. A nagy emberveszteségek miatt a 32. hadosztályt is ki kellett vonni az arcvonalból. A cs. és kir. 23. gyalogezred katonái számára ezzel véget értek az első világháború küzdelmei.

A háború során a Herczeg-testvérek harcoltak a szerb, orosz és olasz hadszíntéren egyaránt, ahol az ezredük megfordult.

A Herczeg-testvérek – ülnek, balról Mihály, jobbról Károly – két ismeretlen bajtársukkal
(Forrás: Benes László tulajdonában.)

Mindketten kétszer-kétszer megsebesültek: Károly 1915. április 9-én és 1916. augusztus 24-én, Mihály pedig 1914. október 15-én és 1915. május 24-én.

A Nagy Háború során mindketten vitézül küzdöttek, amit feletteseik kitüntetéssel jutalmaztak. Herczeg Mihály tizedes – aki ekkor már sebesülése miatt küldöncnek volt beosztva – fegyvertényének felterjesztésében a következő állt: „Részt vett 1914. VIII. 18‒23. között Šabacnál, 1914. IX. 9-11. között Rumnonál, 1914. X. 15-én Lassky-Murowannál, az 1915-ös Kárpátokbeli, az 1915. V. 8-10. közötti San-átkelésnél, az 1915. V. 16-24-e között Krukenicenál vívott harcokban, magát mindenkor mintaszerűen és példaadóan bátran viselte, kétszer megsebesült. Különösen derék és bátor altiszt, aki a legjobb befolyással van alárendeltjeire. A második sebesülése következtében rokkanttá lett keze miatt az ütközetvonathoz osztották be. Késedelmes felterjesztésének oka a gyakori századparancsnok-váltás.” Ennek értelmében Mihály 1917. március 23-án kiérdemelte a II. osztályú Ezüst Vitézségi Érmet.

Herczeg Károly őrvezető, rajparancsnok helyettes – akit később tizedessé léptettek elő – kitüntetési felterjesztésében, amellyel 1917. július 21-én kiérdemelte a Bronz Vitézségi Érmet, a következőt írták: „bátorságával kitűnt”.

Herczeg Károly őrvezető kitüntetési kartonja
(Forrás: Adatbázisok Online. Első világháborús kitüntetések.)

Herczeg Mihály őrvezető kitüntetési kartonja
(Forrás: Adatbázisok Online. Első világháborús kitüntetések.)

Mindketten megkapták a Károly Csapatkeresztet is, amelyet azok az osztrák-magyar katonák érdemeltek ki, akik legalább 12 heti frontszolgálatot teljesítettek.

A Herczeg-testvérek 1918 novemberében szereltek le, és tértek vissza a civil életbe: szülőfalujuk – amit csupán néhány kilométer választott el a demarkációs vonaltól – ekkor már szerb megszállás alatt állt.

A földműves foglalkozású Herczeg Mihály 1958-ban, Herczeg Károly pedig 1962-ben hunyt el. Mindketten Bajmokon nyugszanak.