Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 17. rész

Az 1915. decemberi ünnepek után a csikorgó fagyos télben Roóbék újra egyhangú hétköznapokat élnek. Betekintést kapunk egy tiszti fogoly-szoba kiszámítható életébe, az étrendbe, a postaosztás pillanataiba, valamint a szabadidő eltöltésének lehetőségeibe. Az is kiderül, hogy milyen újságokból tájékoztat a foglyok sajtóirodája és mi köze van az alvás előtti szellőztetésnek a helyi ablakoshoz?

1916.

Jan. 1. Újévkor rendszerint a legszebb reményekkel kezdi meg az ember az új esztendőt. Ez alkalommal azonban sűrű fátyol borítja jövőnket, reménységünk csillagát nem látjuk seholsem, elfeledtünk már remélni is. Csupa sötét bizonytalanságot látok magam előtt. Nem látok egyelőre semmiféle kibontakozást. Kitört az orkán, de nincs, aki annak fölkorbácsolt hullámait lecsendesítse. Kezdődik ismét egy újév, de nem kiséri a milliók által annyira óhajtott béke hófehér galambja, nyomát követi még mindig a halál után sóvárgó vészmadarak sötét serege.

A mai napon átléptem a másik étkezdébe.

Jan. 20. Állandó egyformasággal telnek el napjaink. Az egyik olyan, mint a másik. Hogy némi képet nyújtsak mégis időtöltésünkről, leírom egy nap történetét a maga kicsinyességeivel, jellemzőbb apróságaival.

Magyar hadifogoly tisztek körlete egy szibériai hadifogolytáborban.
(Forrás: Fortepan, adományozó Lőw Miklós, 85336 képszám.)

Kint hideg, csípős, északi szél fúj, bent nagy falazott kemenczék terjesztik szét melegüket. Még reggel 8 órakor is alszik mindenki és álmodik szép délibábos rónáról, elhagyott boldog családi otthonról. A kapunk előtt álló őrön kívűl még csak egy ember van ébren és ez a „sztarzsi” (őrparancsnok) , ki a titkon otthon töltött éjszaka után kíváncsian járja végig csendes szobáinkat és számlálgatja a reá bízott foglyokat. Hosszúszárú botosában zajtalanul lép be szobánkba, és miután mind a tízünket ágyban talált, megnyugodva távozik. Amíg azonban közülünk, kik úri hajlamainknál fogva könnyen alkalmazkodunk észak hosszú téli éjszakáihoz, rendszerint senkit sem ébreszt föl álmából, addig a korai keléshez szokott legényeink lustasági hajlandóságuk daczára lassan kezdenek föltápászkodni a látogatás után. Előbb különben hiába is kelnének, mert 8 óra előtt nem szabad a szobánkba lépniök. Ezután is csak a legnagyobb csendben takarítják ki ruháinkat és hozzák be kávénkat.

Ez utóbbi rendszerint már ébresztőleg hat egy némely kényesebb idegrendszerre. Pour szokott a mi szobánkban először fölemelkedni. Megreggelizik, rágyújt czigarettájára és miután így 9 óra tájban már virradni is kezd, előveszi franczia-jegyzetét és tanulást színlelve folytatja megszakított álmait.

Utána Kardos ébred és a korai agglegénység typikus sajátságaival fog az öltözködéshez. Kihúzza ágya alól a bádog mosdótálat, vizet tölt be és elkezdi lábát áztatni. Eközben előszedi a már előzőnap előkészített főtt szilvát és kimérten fog annak kikanalazásához. Étvágyát kiegészíti ama megrendíthetetlen meggyőződése, hogy az éhgyomorra való szilvaevés előnyösen hat az emésztésre. A szilva után, miután a lábáztatásra kiszabott idő még nem telt el, a német nyelvtanra kerül a sor. A sok susogó „sz” betű azonban még az alvókra is vörösposztóként hat és Csőke a közügy érdekében csakhamar e szavakkal dugja ki fejét pokrócza alól: „Micsoda susogás ez már megint itt ily korán reggel…?” Kardost látszólag bántja ez udvariatlan figyelmeztetés, de miután a lábáztatási idő is éppen letelt, lemond ez egyszer a további eszmecseréről, megtörli lábait, gondosan berizsporozza azokat és azután megreggelizik.

Közben megmozdul a cigánysor is.

– Testvér, add már ide azt a mézet, mondja Fülöp Pillernek.

– Nem lehet testvér, inkább együnk ma füstölt húst, válaszolja ez nem ép önzés nélkül.

– Hát van-e mutyi vagy nincs?

– Van biz, de csak a füstölt húsból.

– De hisz abból nem eszel, mert vagy van mindenből, vagy egyikből sincs.

Nem marad egyéb hátra, minthogy Piller mézzel egye a kalácsos kávét, Fülöp pedig irigykedve nézze.

Piller szürcsölése azonban nemcsak Lippayt és Kallost költi föl álmából, hanem Kovácsot is meg jó magamat reggelizni késztet.

Kardos ezalatt tele rakosgatja kisded mosdótálját mindenféle apró üveggel és dobozzal és kimegy a folyosóra mosdani.

Az erre következett csendben mindenki elábrándozik, haza száll gondolatban és latolgatja a jövőt. Elnézem ilyenkor ágyam fölött függő arczképeteket és oda képzelem magam közétek. Elbeszélgetünk a rettenetes múltról, rózsássá varázsoljuk a bizonytalan jövőt, de csakhamar fölébreszt ábrándozásaimból a szomorú jelen.

Fölkelek hát és megyek mosdani. 10 óra tájban végre Vecsey is fölébred.

Öltözködés után sietve hagyjuk el sűrű levegőjű éjjeli tanyánkat. Bemegyünk a társalgóba, mely ez alkalommal inkább tanteremnek volna nevezhető. Különböző csoportokban különféle tanfolyamok folynak. Leginkább a nyelvtanulás van elterjedve, mert az ehhez szükséges könyvek még itt is többé-kevésbé beszerezhetők. Egyesek németet, francziát vagy angolt, mások meg oroszt vagy olaszt tanulnak. Vannak azonban olyanok is, kik gyorsírással vagy szépírással foglalkoznak avagy regényt olvasnak. Aki pedig nem nagy rokonszenvet érez a szellemi munka iránt, az nagy bőrbundába burkolva lemegy az udvarra sétálni, hogy kipróbálja a szibériai hideget, avagy az előszobába száműzött zongorán elégíti ki zenei hajlamát.

Én Pour barátommal a francziát gyúrom. Fordítgatunk orosz iskolák részére írott tankönyvekből franczia olvasmányokat és egymáshoz intézett kérdések alakjában ismételgetjük azok tartalmát.

12 óra előtt megszólal a csengettyű, teríteni kezdenek és mi most már szobáinkban várjuk a villásreggelit, mely pörkölt, szelet, kolbász, gulyás stb.-ből szokott állani. Míg mi villásreggelizünk, addig a másik csoport az ebédlőben ebédel.

Azután többnyire csend szokott lenni, ki olvas, ki ír, ki meg aludni készül. Én a d.e. átvett francziát ismétlem írásbeli dolgozat alakjában. Közben figyelünk minden ajtónyitásra, mert ma a postásnak is el kell jönnie. Többszöri csalódás után végre meg is érkezik. Piller fogadja és a folyó ügyek elintézése közben átveszi a mi csoportunknak szóló ki csomag levlapot, melyek édes otthonunkból hoznak kedves híreket.

A postás, akit mindenki örömmel várt és fogadott. – Theodor (Fjodor) Berenstamm (1862–1937) újévi képeslapja, amelyet a világháború előtt az Otkrytoye Pismo (Открытое письмо) magazin adott ki Szentpétervárott.
(Forrás: https://jenikirbyhistory.getarchive.net/media/otkrytoye-pismo-postcard-by-berenstam-e9d30d)

Csaknem lélegzetünket elfojtva lessük azok szétosztását. Az a szerencsés, ki kapott már egy kártyát, félrevonul, sietve átfutja a boldogító sorokat, majd visszatér és még többet remél az ezúttal feléje mosolygó szerencsétől. Fogy azonban a csomag, kisebbedik a remény és végre szomorúan halljuk, hogy „nincs több”.

– Megint nem kaptam semmit, mondja az egyik.

– Mikorról kelt a tiéd? – kérdi a másik.

– Novemberről, hangzik röviden a válasz és olvassa tovább a rövid lapot már, ki tudja, hanyadszor.

Azután még egy ideig tárgyalva lesz a mai posta eredménye, amint azonban nyilvánosságra kerül, hogy egyesek 15 lapot, sőt ennél többet is kaptak, lassankint elhallgat mindenki, nehogy esetleg erősebb, bántó kifejezésekben nyilvánítsa érzelmeit, mit folyton fokozódó ideges állapotunkat tekintve rossz néven sem lehetne venni.

Én karácsony óta nem kaptam kártyát édeseimtől, de nem zúgolódom, magamba fojtom érzelmeimet. Lemegyek az udvarra, mert a magányos séta ilyenkor jót tesz. Tényleg meg is nyugszom. Elgondolom, hogy hisz tulajdonkép nem is illethetek én senkit sem szemrehányással. Édes Iduskám minden esetre szorgalmasan írogatja vigasztaló sorait, az isteni gondviselés pedig megmentette életemet, megőrizte egészségemet és reményt nyújt ahhoz, hogy egykor majd boldogan viszontláthassam szeretteimet.

E gondolatok között észre sem veszem, hogy már egészen beesteledett, hogy csupa jég nemcsak a bajuszom, de még a szemöldököm is. A csikorgó hidegben tett séta megnyugtatta fölizgatott kedélyemet és előmozdította étvágyamat az estebédhez, melyhez hív a kis csengő hangja. Bemegyünk az étterembe, leülünk a viaszos vászonnal bevont hosszú faasztalok mellett végighúzódó egyszerű falóczákra és jó étvágygyal fogyasztjuk el a jóízű ebédet, mely rendszerint 3 fogásból áll, úgymint leves, sült és tésztából. Gyakran eszünk sült tésztát meg tortát, miután szakácsunk mézeskalácsos létére kifogástalanul tudja azokat is elkészíteni. Étkezésünk általában kifogástalan és ez időszerint, daczára a folyton emelkedő drágaságnak, naponkint kb. 80 kopekbe kerül. A múlt nyáron még csak 50-60 kopek volt.

Fekete kávénk elfogyasztása közben bejönnek az ebédlőbe a másik étkezde tagjai is, mert sajtóirodánk ilyenkor adja közre az aznap érkezett fontosabb újsághíreket magyar fordításban. A legújabb híreket a helyben megjelenő hivatalos „Telegrammi” szolgáltatja. Jár azonban azonkívül egyeseknek még az orosz „Ruszkoje Szlovo” , a „Recs” és a „Djen” és sutyomba be lesz csempészve a franczia „Le Matin”, „L’Echo de Paris”, az angol „Times”, „The Daily News” és a németnyelvű „Baseler Nachrichten”.

E különböző újságokból igyekszünk a valóságot, amennyire lehet kihámozni. Legnagyobb érdeklődéssel azonban a békehíreket várjuk, melyek, sajnos, sehogysem akarnak megjelenni.

Azután visszavonulva lakosztályainkba, végig heverünk ágyainkon és elbeszélgetünk. Ilyenkor mindennapos vendégünk Horváth alezredes, ki ép oly érdeklődéssel hallgatja végig a nemzetiségi kérdés megvitatását, avagy bírák és katonák fizetésügyeit, mint a máramarosi zsidók üzelmeit, avagy a kihalófélben levő kis iparágak védelmét.

7 óra tájban megvacsorázik a másik étkezde. Ezután következik a tulajdonképpeni szórakozás, melyet hetenkint kétszer különböző tárgyú ismeretterjesztő előadás vezet be. Ezek rendezését én vezetem.

Szórakozást többnyire a kártya nyújt, de van sakk, meg dominó is. A társalgóban a legkülönbözőbb kártyajátékok folynak, van ott alsós, ferbli, ramsli, brigge, tarokk, lórum, pasience stb. A szobánkban egy tarokkpartie van rendszeresítve, melynek egyes tagjai állandóan váltakoznak, miután ezek az egymással való érintkezést jelentéktelen nézeteltérések következtében egyelőre fölfüggesztették.

Kezdetben magam is részt vettem e tarokkban, miután azonban fölizgatott, abbahagytam. Rendszerint olvasgatni szoktam most ilyenkor. Az esti órákban végzi kalmár hajlamú „Sztrazsi”-nk is körútját és pedig vagy szigorúan hivatalos minőségben föltett sapkával és égő czigarettájával a szájában vagy félhivatalos minőségben sapka és czigaretta nélkül dohányt, czigarettát vagy levlapokat kínálgatva megvételre. Előbbi esetben rendszerint nem veszünk tudomást jelenlétéről, míg utóbbi esetben megkérdezzük tőle „kakda bugye mir” (mikor lesz béke?) és elbeszélgetünk vele kissé.

Tíz órakor bemondjuk a „Skíz oszt, nem oszt”-ot és a játék befejezése után kiszellőztetjük szobánkat, ha sikerül befagyott ablakunkat kinyitni. Nem egy ily ablak kinyitási kísérletünk végződik üvegtáblabetöréssel és az ablakos ennek folytán gyakori vendégünk, sőt havi költségelőirányzatunkba e czélra rendszerint bizonyos összeget is szoktunk már fölvenni.

Lefekvés után szobarendünk értelmében csak 11 óráig szabad beszélgetni, mikor is a villany az egész házban el lesz oltva. A beállott csendben Kardost halljuk még egy ideig motoszkálni, kit a lámpaeloltás ép esti főtt szilva adagjának elfogyasztásában zavart meg és a ki most a sötétben még szokásos, elmaradhatatlan kézáztatását végzi.