Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 19. rész

1916 májusában járunk, Roób hadnagy már egyenes időben és nem visszaemlékezve írja sorait. Érezhetően csökken az ellátásuk színvonala, drágul a megélhetésük, cserélődik a melléjük rendelt legénység, s bár a hazulról érkező hírek jobb kedvre derítik, újabb nehézségek adódnak: az egyik társuk megőrül, a frontról rossz hírek jönnek, a tisztiszolgáikat kicserélik, költözniük is kell egy kolostorba… Milyen lesz az új szállásuk?

Máj. 1. Ma törte föl az eddig befagyott Irtisz folyó jegét a víz. Megjöttek a sirályok és vonulnak a vadkacsák és vadlibák is.

Egyesekben kezd feltűnni a béke iránt való reménység. De lehet, hogy csak a tavaszi levegő hozza magával az erre vonatkozó megbízhatatlan híreket.

Máj. 7. Nehány nap óta megindult a hajóforgalom. Mily jó is volna hajóra szállhatni-haza felé. Attól tartok, hogy látjuk mi még itt újra befagyni az Irtiszt. A tavaly még itt is látott nagy vízáradásból most nem látni semmit.

Étkezésünk redukálása kezd komolyabb színezetet ölteni. A mészáros ugyanis nem adhat többet a naponkint előírt húsmennyiségnél, mi 53-unk részére 20-30 font szokott lenni. Egy-egy emberre esik tehát egy napra kb. 200 gr. Ennélfogva már 3 nap óta csak ebédnél eszünk húst. Egyéb élelmi czikkek vétele is korlátozva van.

Lap szélére írva: 1 font = 400 gr.

Máj. 11. Váratlan öröm ért. Édes Iduskám csomaggal lepett meg. Febr. 17-én adta föl.

Máj. 13. Két nap óta újra havazik. 20-30 cm-es hóréteg borítja a tájat és szánokkal közlekednek ismét.

A település központi, fallal megerősített része, a tobolszki Kreml (citadella) téli látképe 1917‒1918 fordulóján: a folyó feletti magaslaton a Szent Szófia-székesegyház és a Püspöki palota uralja a teret.
(Forrás: https://sobory.ru/photo/256207.)

Máj. 16. Végre ismét olvashattam Iduskám kedves sorait. A febr. 17-iki csomagba szánt levelet végtelen örömömre ma megkaptam. Ez igazán szerencsés véletlen, hogy magyar levelet kézbesítettek. Édes gyermekeimről kapott értesítés nagy örömet szerzett.

A hó újra elolvadt, ismét sütkérezünk a napon. Romániának mellettünk való beavatkozásáról beszélnek ismét; állítólag az orosz határvidékről ide is hoztak e napokban már internáltakat.

Máj. 22. Hosszú türelmetlen várakozás után ma kaptam ismét 4 levlapot ápr. hó végéről édes Iduskámtól. Mennyire megnyugtatnak e kedves sorok, a belőlük áramló forró szeretet új erőt nyújt a további szenvedésekhez. A budapesti czenzura behozatala óta általában sokkal kiadósabb most a posta.

Szomorú látványnak vagyunk naponkint szemtanui. Szegény Pongrácz szds. túlfeszített idegeit megtörte a fogság, mindinkább jelentkeznek nála az elmebaj tünetei. Aki azelőtt szinte a túlságba vitte az udvariaskodást mindenkivel szemben, az most föltétlen tiszteletet követel magának; a szalutálás miatt nap nap után inzultál egyeseket. Csak nehány jó barátját tűri maga körül, a többi az mind ronda vigécz, rendőr stb. Sokat foglalkozik szerelmével, ma Horváth alezr.-t arra kérte, hogy menjen el az orosz hatósághoz ideáljáért, kiről azt hiszi, hogy a vörös kereszt egylet képviseletében ide érkezett Tobolskba. Szomorú egy ily erőteljes férfiút itt a távol idegenben így tönkremenni látni. Hozzátartozóit értesítették ugyan hazaszállításának kieszközlése végett, de kérdés vajon sikerülni fog-e ez és mikor. Állapota napról napra rohamosan rosszabbodik.

Máj. 23. Ma reggel Pongrácz erővel ki akart menni, hogy az orosz hatóságnál följelentse a képzeletbeli méregkeverőket. A nap további folyamán is állandóan inzultálta a közelében levőket úgy, hogy az őrség parancsnok följelentésére el kellett innen szállítani az itteni kórházban levő tébolydába.

Máj. 30. Ép legényeinket ma sebesültekkel cserélték ki. Régi legényeinket tegnap formailag orvosi vizsgálatnak vetették alá, mely czélból egyszerre csak elvitték mind innen. Hogy tehát ebéd nélkül ne maradjunk, magunknak kellett a konyhába menni és nemcsak főzni, hanem még a kenyeret is kiszedni a kemenczéből. Szerencsétlenségünkre ugyanis a kenyér még ép a kemenczében volt. De hát sok mindenhez hozzászoktunk már fogságunk alatt, ezen is szerencsésen túl estünk hát. Most meg ma érkezett új legényeinket oktatjuk teljesen átérezve a cselédváltság minden keservét.

Újra erősen tartja magát a hír, hogy nehány nap múlva elmegyünk innen valami közeli kolostorba. E hírre törzstisztjeink állítólag már is benyújtottak egy kérvényt az orosz parancsnoksághoz, melyben az ő ittmaradásukat kérelmezik.

Jún. 11. Pünkösdvasárnap. Leendő elmenetelünk még mindig állandó szóbeszéd tárgyát képezi.

Iduskámtól kapok most néha értesítést, mi erőt ad a további szenvedések elviseléséhez. Nem látok még mindig semmi támpontot, melyre támaszkodva közeli békét lehetne remélni. Nehány nap óta kellemetlen híreket kapunk az orosz frontról, amennyiben állítólag 4-5 nap óta már 70.000 foglyot ejtettek volna a mieink közül. Úgy látszik Verdun ostroma és olasz offenzívánk nagyobb szabású támadásra készteti az oroszokat. Remélem azonban, hogy daczára a nagy vesztességeknek, sikerül a mieinknek a támadást is a február havihoz hasonlóan megállítani. Döntőnek mégis csak inkább a nyugat-európai harczteret gondolom.

Elmúlt már egy éve, hogy Tobolskba kerültem. Akkor se hittem volna, hogy egy év múlva is még alig legyen kilátás békére. Jellemző különben, hogy minél hosszabb ideje tart e háború, annál távolabb látjuk a végét. Óriási küzdelem folyik mindkét részről és talán ép ez okozza, hogy hitünk és reményünk is mindinkább gyöngül.

A mai misén egy önkéntesünk ismét énekelt két szép magyar éneket. Kellemes érzés szállja meg az embert az ily nyilvánosan elhangzó magyar hangra. Az orosz publikum ilyenkor latin ének czímén élvezi szép magyar énekeinket.

Jún. 15. Meglehetős hosszú szünet után, ma ismét részünk volt motozásban. Két orosz tiszt végezte e gyászos feladatot. Megkérdezték, hogy van-e fényképezőgépünk, gyulaitáskánk, thermoszunk avagy kompaszunk és alumium tárgyaink. Odaadtam nekik a gyulaitáskát, melyet már különben is Pillernek ígértem volt oda. Miután pedig a mi szobánkat nem kutatták tovább, a többi tárgyaim, mint thermosz (bedugva a szalmazsák alá), alumínium pohár és sótartó, valamint a kompasz megmaradtak. Hasonlókép cselekedtek a többiek is.

Jún. 23. Napok óta zúgnak a harangok, ünnepel Tobolsk és környéke. Ma avatják itt szentté a 200 évvel azelőtt itt meghalt metropolitát. Nehány napra van tervezve az ünnepség, melyre sok ezer ember gyűlt össze a környékről. Állítólag ez ünnepség miatt akartak bennünket a Mihalafszki szkit-nek nevezett kolostorba kitelepíteni, miután azonban még mindig itt vagyunk, most már talán itt is hagynak bennünket. Az ünnepségekből persze mi nem látunk semmit, mert most még bevásárolni sem szabad kimennünk. Megjegyzendő, hogy mióta mostani lakásunkban vagyunk, úgyis beszüntették a régebbi közös sétákat és úgy csak templomba, fogorvoshoz vagy boltba lehet kijárni, persze oda is csak szuronyos őr kíséretében. Igazi börtönéletet élünk, az udvar összes mozgási területünk.

A nyári meleg beállta óta rengeteg sokat szenvedünk éjjelenkint a poloskáktól. Testem állandóan tele van csípésekkel, keveset alszom, egész éjjel csak forgolódom ágyamon és nyomkodom szét ingemmel testemen kínzóimat. Csak ne lássam őket, mert attól undorodom a legjobban. Esténként egészen beszórjuk ágyainkat rovarporral, de hasztalanul. Most nagyobb szabású tisztogatási munkálatokat tervezünk. Leszedjük foltos tapétáinkat és kimeszeltetjük a szobát. Azonkívül egy vaságy és egy matracz beszerzését is előirányoztam. Eddig is csak a nagy áremelkedés tartott tőle vissza; tavaly 3.- R. [[Rubel.]] volt egy ily vaságy, most meg 9.- R-t kérnek már érte. Igyekszem takarékoskodni, nem költök semmi fölösre, csakhogy kijöjjek fizetésemmel. Iduskám ugyan újra küldött 50-R.-t anélkül, hogy kértem volna, de ez sem tesz költekezőbbé. Múlt évben kaptam tőle 90 R.-t, édes anyámtól 73. R-t, de még csak most nyúltam e pénzhez, amennyiben kezdtem lerongyolódni; csináltattam hát egy könnyű nyári ruhát 25.- R-ért és azonkívül kiegészítettem gyönge kis fehérnemű készletemet. Érdekes képet nyújt különben gyakran az, mikor egyik-másik közülünk 1-1 egész d. u. harisnyát stoppol, inget, gatyát foltoz stb. Csinálják pedig mindezt már jelentékeny állásokat betöltő meglett egyének. Humorosan fogjuk föl ilyenkor a helyzetet; komolyan különben sem szabad foglalkoznunk sorsunkkal és e megszűnni nem akaró végtelen embergyilkolással, mert akkor föllázad az emberben minden emberi érzés.

Kb. 3 héttel azelőtt megszökött 2 osztrák tiszt, névszerint Schönauer szdos és Pleyer fhdgy egy internált kíséretében. Szökésük egy hét múlva került csak nyilvánosságra. Most sztarzsink azt a hírt hozta, hogy mindhármukat megölték Szamarofszk község közelében. Csónakon igyekeztek ugyanis az északi jeges tenger felé, hol svéd vagy norvég halászbárkákra számítottak. Szamarofszkban azonban állítólag gyanút keltettek viselkedésükkel, mire az ott lakó orosz lakosság egy része fegyverrel üldözőbe vette őket és e közben megölte őket. Mindenesetre nagyon kalandos volt vállalkozásuk és ennélfogva a meggyilkolásukról szóló hír sem egészen lehetetlen, noha különben a hír forrása meglehetős megbízhatatlan. (Sajnos, igaz volt.)

Július 13. A már régóta kilátásba helyezett költözködés tegnap az ilyenkor már szokásos eső kíséretében megtörtént. Itt vagyunk a Tobolsktól kb. 12 km. távolságban levő Mihalyefszki-Szkit-nek nevezett kolostorban. Tegnap csak a mi csoportunk jött ide, ma ismét egy másik csoport és hogy hányan leszünk véglegesen, azt még egyelőre nem tudjuk.

Alekszandr Alekszandrovics Dunin-Gorkavics (1854–1927) – Nyugat-Szibéria északi részének kutatója, közgazdász, néprajzos, helytörténész – Tobolszki kormányzóságról készült 1903-as térképe kivágatán a rózsaszín kereszt felett található Mihajlovszkoje falu, ahol 1901-től a Mihajlovszkij szkit építése megkezdődött.(Forrás: http://www.etomesto.ru/map-tumen_1903-tobolskaya-guberniya/ )

A Mihajlovszkij szkit a 20. század elején (A Muzejnij Kompleks im. I. J. Szlovcova, Tyumen gyűjteményéből
(Forrás: https://sobory.ru/article/?object=50851 )

Tobolsk közvetlen közelében kezdődik már az az erdő, melyben jelenlegi lakhelyünk fekszik. Az erdő főleg nyírfákból áll, melyek közé itt helyenkint már fenyők is vegyülnek. Érdekes látványt nyújtott a permetező esőben hosszú kocsisorunk, mely kb. 50 személyszállító és kb. 60 erősen megrakodott teher-szekérből állott.

A szkit területére vezető kapu Vaszilij Nyikolajevics Pignatti (1862/3–1920) gyűjtő, utazó, politikus 1912-es fényképén
(A Tobolszki Történeti-Építészeti Múzeum-rezervátum gyűjteményéből, forrás: https://sobory.ru/photo/397091 )

A megérkezésünk alkalmával szerzett első benyomás elég kedvező volt. Az erdő megnyerte tetszésünket és a tágas udvarban szétszórt épületek szintén elég jól festettek. Kimagaslik a többi körül a kis fatemplom tornya, mely mellett egy kis kápolna szomszédságában két kis faházikóban lakik a kolostor összes személyzete, a két orosz barát, kik közül az egyik állítólag még nemrég kocsis volt és a kiknek havi fizetése 1, illetve 5 rubel.

A szkit a világháború idején, hadifogoly-táborként. A Tyumenyi Területi Állami Levéltárban (GATO) őrzött felvételen jól látható a Roób által fentebb leírt templom és környezete.
(Forrás: https://sobory.ru/photo/536959 )

A templom másik oldalán egy modern kivitelű nagy vörös épület magaslik ki. Ezt nehány év előtt a tobolski püspök püspöki rezidencziának építette, halála folytán azonban megakadt az építkezés, úgy hogy csak a nyers téglafalazat készült el; ablakok is vannak rajta, belső ajtó azonban már nincs. A vakolat hiányát egyszerű meszeléssel igyekeztünk némileg pótolni, miután anyagi helyzetünkön már az e fajta tisztogatási munkálatok is érezhető csorbát ejtenek. Hadifogolynak kell azonban, hogy ez is jó legyen. Hozzászoktunk mi már mindenféle nyomorhoz. A mostani püspök úgy látszik a mi lakpénzünkből (2.-R. havonta személyenkint) akarja majdan befejeztetni az épületet.

A szkit udvara Fehér Xavér Ferenc tartalékos zászlós, tisztviselő felvételén: jól látszik a Roób által említett téglaépület.
(Forrás: Hadifogoly magyarok története II. kötet 281. o.)

Az udvar északi oldalán egy régi faépület áll düledező erkélyekkel. Ebben van a mi számunkra is egy szoba kijelölve. Volt szobatársaim közül nyolczunk részére van szobánk kiutalva, ezek: Lippay, Dr. Kovács, Vecsey, Dr. Fülöp, Piller, Csőke, Pour és én. Ablakom közvetlenül az erdőre nyílik, melynek fenyőfái és az azok között elterülő tó kedves benyomást tesznek. A fák susogása, a madarak csicsergése mind megannyi kedves, de ezúttal elszomorító emléket újít föl lelkemben. De még szomorúbb lesz, ha a telet is itt kell még majd töltenünk. Egyelőre főleg a szúnyogok kellemetlenkednek nagyon, de azért a hadifogságunkban már szinte elválhatatlanná vált háziállatunk, a poloska is elég gyakori, úgyszintén a svábbogár szerű futoncok, mely utóbbiaknak, – úgy látszik, leginkább árt az általunk mindenütt szétszórt sárga japán rovarirtópor.

Az 1890-es évekbeli (?) fényképen bal oldalt talán az az épület látható, amelyben Roób Józsefet társaival elhelyezték
(A Tobolszk Történelmi és Építészeti Múzeum-rezervátum gyűjteményéből, forrás: https://sobory.ru/article/?object=50851 )

Noha mi is elég szorosan vagyunk elhelyezve (30 m2-en 8-an), mégis a többiekhez viszonyítva aránylag még meg vagyunk elégedve, mihez mindenesetre az is hozzájárul, hogy aránylag meg van közöttünk az egyetértés.

Épp most hallom, hogy kijöttek az orosz tisztek, hogy meggyőződjenek elhelyezésünk felől. Befejezem hát egyelőre soraimat, mert nincs kizárva, hogy esetleg még megváltoztatják az eddigi beosztásokat.