Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 23. rész

1917 első napján Roób hadnagy levelezőlapot kap feleségétől: Ida beleegyezését kéri, hogy fogtechnikusi tanulmányokba kezdhessen. A családfenntartó ezt a távolból feleslegesnek látja s ezt meg is írja neki. Csak később következteti ki, hogy az asszony megélhetési lehetőséget akart teremteni arra az esetre, ha esetleg férje nem kerülne haza. Ez, valamint a világpolitika alakulása erősen megviseli hősünk idegzetét. Ráadásul a postával is gondjai vannak, csomagja félig kifosztva érkezik meg. Eközben őrzésüket megerősítik, s megérkezik a hír: Petrográdban kitört a forradalom…

[1917. január 1.] Ma d. u. ismét abban a ritka szerencsében részesültem, hogy kaptam egy kártyát (1916. nov. 23-ról) Iduskámtól. Nagy meglepetéssel olvastam el azonban annak tartalmát. Nem akarom a hatása folytán bennem fölébredt vegyes érzelmeket itt bővebben vázolni, mert nem tudom elképzelni, hogy e kártyát komoly és alapos megfontolás után írhatta volna Iduskám; inkább azt kell hinnem és remélem, nem csalódom, hogy a túl izgatott kedélyállapot pillanatnyi szüleménye voltak e sorok. Azt kéri Iduskám, hogy belegyezésemet adjam ama elhatározásához, hogy fogtechnikus lehessen. Amíg egyrészről a kétségbeesés keserű szavai szólalnak meg soraiban, addig másrészt az unalmat hozza föl terve indokául. Ami pedig a diplomát illeti, úgy arra én egyáltalában nem akarok büszke lenni, hanem igen is büszke leszek akkor, ha teljes odaadással szépen fölneveled drága jó gyermekeinket, édes Iduskám. Egy anyának ez az egyedüli és legszebb hivatása és ha e magasztos hivatását igaz lelkiismeretességgel tölti be, úgy nem ismerek oly nehéz körülményeket, melyek között elviselhetetlenné váló unalom vehetne rajta erőt.

Hogy mily kellemetlen lehet az unalom, azt talán én érzem a legjobban, de viszont látom azt is, hogy erős akarattal ez ellen is lehet hatásosan védekezni. De azt meg már egyáltalában nem tudom megérteni, hogy hogyan indokolhatod meg oly szerencsétlen módon ez unalmat, mint ahogy azt kártyádon tetted. E meggondolatlanságod, mondhatom, nagyon fölizgatta kedélyemet.

Jan. 6. Megírtam válaszomat Iduskámnak, mely szerint nem teljesíthetem kérelmét. Ha eddig nem is tagadtam soha sem meg egyetlen kérelme teljesítését sem, ezúttal sajnos meg kellett azt tennem. Sokat gondolkodtam e kérdés fölött, de sehogy sem láttam be annak szükségességét. De nemcsak, hogy nem látom be a szükségességét, de még ellenkezőleg, nagyon veszedelmesnek is tartom, mert hisz a szükséges tanulmányokat a fővárosban kellene elvégeznie, már pedig szerintem az ottani megélhetési viszonyok ez idő szerint nemcsak nagyon súlyosak, hanem határozottan még veszedelmesek is lehetnek az egészségre nézve. Nagy megnyugtatásomra szolgált eddig is az a tudat, hogy Resiczán a szülői háznál bizonyára még a legválságosabb időkben sem fognak édeseim hiányt szenvedni élelem dolgában. Minek tehát akkor készakarva keresni a nélkülözéseket. Elég baj lesz már az is, ha ősszel majd idegenbe kell adnunk esetleg Jóskánkat. Szinte előre látom, hogy mily nehezen fog akkor is Iduskám megválni tőle és most meg íme egy oly gondolattal foglalkozik, hogy elhagyja mindkét gyermekét. Sehogy sem tudom elképzelni, hogy meggondoltan határozta volna el magát e terv megvalósítására. Inkább úgy tűnik elő a dolog, mintha a mostani nehéz helyzetről beszélgetve mások tanácsára szánta volna el magát e nehéz vállalkozásra, melyről azóta talán már le is mondott.

Azonkívül talán a most elterjedt békehírek is megnyugtatólag hatnak kedélyére. Igaz ugyan, hogy az addig elterjedt békehíreket mindig nyomon követte a keserű csalódás és ez azután csak még jobban próbára tette az ember idegeit. Magam is sokszor szinte elviselhetetlennek találom ezt a mostani állapotot.

Ne higgye senki, hogy a hadifogság csak a boldog semmittevésből áll. Óh, nem! Szabadságtól és édeseitől megfosztva börtönben képzeli magát itt az ember. A börtönnel szemben vannak talán némi előnyei, mint pl. az élelmezés, de viszont vannak hátrányai is és ezek között a legkínosabb az a bizonytalanság, mely szerint nem tudhatni, hogy mikor lesz vége, mikor fog ütni a megváltás órája. Próbálja meg csak valaki és feküdjék heteken, hónapokon keresztük egészségesen az ágyban és meglátja majd, hogy mily kínos is lehet a semmittevés. Hátha még emellett el van zárva övéitől, édeseitől és csak a véletlen folytán kaphat tőlük némi hírt. Valódi gazság ez a mi postai közlekedésünk, mert ezen egy kis jó akarattal mégis csak lehetne segíteni. Tegnap előtt is pl. csak roncsait kaptam meg egy csomagnak, mellyel Iduskám bizonyára karácsonyra akart meglepni. A még megmaradt szivar is mind össze volt törve és azért nem is tudtam neki úgy örülni, mint ahogy talán különben örültem volna.

Vécsey (Vetsey) Géza hadnagy Tobolszki albumának (1916) képanyagából 1920-ban közölt néhányat az Ország-Világ képes hetilap szeptember 5-i, illetve október 10-i száma

Jan. 17. Tegnap előtt olvastuk az Entente-nak Wilson békejegyzékére adott válaszát. Fölolvasás után egymásra bámulva kérdezettük, vajon teljesen elment-e már az eszük az Entente hatalmak vezető embereinek, avagy talán mi bolondultunk-e meg. Egyebet e válasz után igazán nem lehet gondolni. Megfeledkezve teljesen a valóságról, szemmellátható hadi balsikereikről hóditó vágyaikat jellemző egykori álmukról ábrándoznak. Nem békét, hanem győzelmet akarnak, amely azután Európának saját ízlésük szerint való szétdarabolása után örökre biztosítsa számukra a hatalmat. Kibújt hát a szeg a zsákból. És még ők merték rólunk azt állítani, hogy hódító politikát folytatunk.

Ma olvastuk Vilmos német császár erre vonatkozó válaszát a nemzetéhez intézett fölhívásban, melyben az igaz harag lángjától áthatott szavakban a munka folytatására és a szenvedések további elviselésére szólítja fel hazája minden tagját. Jöjjön hát, aminek jönnie kell!

Jan. 18. Jellemzésül az itteni állapotokra följegyzem a következő érdekes, de e mellett rendkívül bosszantó esetet. Jan. 1.-én kaptam meg Iduskám nov. 23-ról kelt lapját, melyre – miután hetenkint csak egyszer szabad írnunk – jan. 4.-én válaszoltam. Én azonban sürgönyözni is akartam, ennélfogva 4-én a kártyákkal együtt átadtam sürgönyömet is a postásnak a szükséges cenzúrálás végett. Hosszú türelmetlen várakozás és ismételt sürgetés után végre ma – két teljes hét múlva – kaptam azt vissza a cenzúrától, most tehát holnap vagy – miután holnap ismét orosz ünnep van – esetleg holnapután talán sikerül azt föladnom. Nem tudom, hogy minek van nekünk egyáltalában megengedve ilyen körülmények között sürgönyözni. Avagy talán ez is csak arra való, hogy a már amúgy is túlfeszített idegeimet csak még jobban izgassa.

A béke reménye meghiúsul, Iduskámtól még most is, mikor általában úgyszólván mindenki nagyon meg van elégedve a postával, (Knöpfler pl. 2 hét alatt 70 kártyát kapott) alig kapok 1-1 régi diósgyőri vagy mecenzéfi kártyát; Resiczáról június óta egyet kaptam mindössze. Meg vagyok győződve róla, hogy ez csak pech, de már mégis oly pech, mely nemcsak rendkívül idegessé tesz, hanem amely miatt már gyakran szinte restelkednem kell társaim előtt, ha kérdik, hogy kaptam-e végre kártyát a feleségemtől. Ha aztán véletlenül sikerül valakitől egy-egy kártyát kapnom, úgy szándékosan elszoktam hallgatni, hogy kitől jött, hogy legalább ezekről azt higgyék, hogy a feleségemtől valók. Nem akarok azonban emiatt neked, Iduskám kártyáimon panaszkodni; nehogy még téged is izgassalak ezzel. Ha már a sorsnak e csapását is el kell viselni, úgy legalább magam viseljem el azt. Igaz ugyan, hogy talán épp ez az a körülmény, amely leginkább próbára teszi idegeimet, de hát remélem, hogy sikerülni fog még ezt is elviselni. Mennyivel könnyebb volna az egész rabság, ha rendesen közlekedne legalább a posta. Most is pl. nem lesz addig nyugtom, míg meg nem tudom, hogy Iduskám egyetértve velem le nem mond fogtechnikusi tervéről.

Febr. 24. Tegnap előtt kaptam jan. 1-je óta ismét egy újabb lapot (dec. 10-ről) Iduskámtól, melyből örömmel értesültem arról, hogy Iduskám is Kassára akarja adni édes fiunkat a gymnaziumba. Másrészt kezdem már most e kártya alapján megérteni, hogy mi indíthatta Iduskámat a fogtechnikusi tervre. Úgy veszem észre, hogy túl sötétnek látva a jövőt, annak biztosítása végett szeretne magának is egy kenyérkeresőpályát szerezni. Bármily nemes elszántságról is tanúskodjék ez elhatározás, mégsem tudom helyeselni e tervet, mert egyrészt nem látom be annak a szükségességét, miután a magam életét mégis eléggé biztosítva látom; másrészt meg könnyen veszélyeztethetné e vállalkozás drága egészségét, miután, mint már írja is, Berlinbe kellene mennie egy évi kurzusra, ahol pedig a megélhetési viszonyok nézetem szerint jelenleg bizonyára nagyon is válságosak.

Nemrég új nacsalnik jött, ki azzal kezdte meg működését, hogy ismét összpontosítani akar vagy 100-unkat egy régi színházba, mely jelenlegi állapotában teljesen lakhatatlan. Azonkívül betiltotta, hogy kijárhassunk a városba bevásárolni, csak a menage mehet ki hetenkint 3-szor. Most tehát még jobban be vagyunk zárva. De hisz minden gazságukat el tudnók viselni, csak látnánk valami kevés reményt a békéhez. Wilson békeakcziója nem csak meghiúsult, hanem elvesztette máris még az őszinteségébe helyezett bizalmunkat is és most, hogy február 1. óta a németek erős tenger alatti harczot kezdtek, állandóan el vagyunk reá készülve, hogy a diplomacziai viszony megszakítása után még háborút is üzen nekünk Amerika.

Vécsey (Vetsey) Géza hadnagy Tobolszki albumának (1916) képanyagából 1920-ban közölt néhányat az Ország-Világ képes hetilap szeptember 5-i, illetve október 10-i száma

Márc. 15. Ma d. u. 2 óra tájban írásbeli parancsot kaptunk, mely szerint a további intézkedésig nem szabad a házból kimenni, sőt a ki épp kinnt van, az is azonnal visszahívandó és élelmiszereket csak a starsi vásárolhat. Kezdetben nem tudtuk, mire vélni e parancsot, miután a sétán kívül csupán a menage májer mehetett ki eddig is. 3-4 óra tájban hat új convoi jött az eddigi 5 megerősítésére. Az erre bekövetkezett kombinácziók közepette egyszerre csak a kővetkező hangos kiáltás járja végig egyhangú szobáinkat: Kitört a forradalom Oroszországban! Sietve gyülekezünk össze erre Forbáth, hogy meghallgassuk az ép akkor elhozott telegrammit, melyből a fenti hírt merítették. E szerint márc. 12-én (febr 27.) éjjel 12 órakor átvette a duma végrehajtó bizottsága Oroszország ügyeinek ideiglenes vezetését, márc. 12-14 (febr. 27-márc. 1.) között bezáratta ez az előbbi kormány főbb vezetőit, kinevezte az egyes minisztériumok ideiglenes vezetésére a szükséges comissáriusokat, megtette az előkészületeket Petrograd védelmére, kezébe vette a hírszolgáltatást, fölszólította az egyes hadseregek vezetőit a győzelem biztosítása céljából a hadseregnek hozzájuk való csatlakozására és végül egy a néphez intézett kiáltványban fölhívják a népet, hogy az ínségre való tekintettel adják át a haza védelmére összes meglevő gabona- és élelmiszerkészletüket a fentnevezett bizottságnak és nyugodt munkájukkal segítsék a belső rend mielőbbi helyreállítását. A végrehajtó bizottság ez összes rendeleteit Rodzianko, duma elnök írta alá. Mielőtt még e fontos hír megvitatásához fogtunk volna, belépett hozzánk Panamarov orosz praporcsik. A folyó ügyek elintézése közben több ízben tett célzást az említett eseményekre, miután azonban célszerűbbnek találtuk e tárgyat ő előtte nem nagyon bolygatni, e szavakkal búcsúzott el: „Nekünk nagy napunk van ma.” Ezután következett ez események megbeszélése.

Nézetem szerint e forradalom végtelen ügyesen volt szervezve a mai telegrammi tanúsága alapján, hogy a hatalmat ily könnyen sikerült hatalmukba keríteni. Nehány nap előtt olvastunk ugyan az orosz lapokban egy célzást az ország több helyein előfordult zavargásokról, egyébként azonban – mi legalább, nem vártuk már most a forradalom kitörését. Nem tudjuk most még, mi fog még következni; bármiként is alakuljanak azonban az események, a mi szempontunkból e fordulatot minden esetre előnyösnek tartom, mert ily zavarok vagy esetleges átalakulások föltétlenül gyöngítik az ország erejét kifelé és megrendítik szövetségeseinknek beléjük helyezett bizalmát.

A vacsora alkalmával szokásos megszámlálás alkalmával érdekes volt starsink ama megnyugtató kijelentése, hogy csak legyünk teljesen nyugodtak és aludjunk zavartalanul, mert ő megvéd bennünket katonáival minden esetleges veszedelemmel szemben. (N.B. ép tegnapelőtt kapott ismét 10 rubel tiszteletdíjat.) Egyébiránt csaknem kizártnak tartjuk, hogy itt Tobolskban bárminemű zavargások is legyenek. Szeretném ezt úgy hirtelen veled is közölhetni, édes Iduskám, ki bizonyára aggódsz ismét miattam e forradalmi hírek hallatára.

A posta működése ez idő szerint kielégítő, eddig már is kaptam annyi lapot édes Iduskámtól, mint tavaly egész évben.