„Nagyon elfogott a szomorúság, amikor rágondoltam, hogy én itt az ágyban eltöltöm a szép időt, és ez idő alatt talán eljön a béke, és többé nem mehetek ki a harctérre” – Jakab István sebesült géppuskás írta ezeket a sorokat 1916. július 18-án, a Bruszilov-offenzíva kellős közepén, mely gondolatokat később többször megbánt. 2025 végén a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány gondozásában egy újabb első világháborús napló került kiadásra, amely a sorban már a jubileumi 10. volt, s merem állítani, hogy az egyik legérdekesebb és legélménydúsabb.
A korábbi kiadványok elsősorban az olasz, szerb, palesztinai és kisebb részben az orosz hadszíntér eseményeit, a hadifogságot és az albániai halálmarsot mutatták be. Jakab István naplójának az eseményei ehhez képest szinte végig az orosz fronton történnek, a Bruszilov-offenzíva kezdeti szakasza a sebesüléséig szinte előttünk zajlik, de bőven kapunk ízelítőt a Krenszkij-offenzívából is. A napló töredékes, az 1915. május 14. – 1918. január 9. közötti bejegyzéseket tartalmazza. Főhősünk a nagyszebeni XII. hadkiegészítési kerület cs. és kir. gyalogezredeiben harcolta végig a háborút, először az I. Sándor orosz cár nevét viselő cs. és kir. brassói 2. gyalogezred, majd első kórházi lábadozását követően az Eudard Pucherna nevét jegyző cs. és kir. nagyszebeni 31. gyalogezred kötelékében. A harcok közepette igen szerencsésnek mondhatta magát, többször menekült meg a haláltól, vagy a hadifogságtól. A 31. gyalogezred 1916 augusztusától négy isonzói csatában vett részt, de ő ezekből szerencsésen kimaradt…
A kötet borítója a fülszöveggel
A kiadott napló sok tekintetben több mint egy fennmaradt szöveg jegyzetekkel való kiegészítése. A törzsanyagot két tanulmány is megelőzi. A szöveget gondozó Magyarosi Sándor bevezető írása a napló és annak írója megismerésére szolgál, az alakulatok és a hadszínterek bemutatásával együtt. Ezt követően Kajon Árpád képekkel és illusztrációkkal közölt rövid tanulmányát olvashatjuk a géppuskákról és a Monarchia géppuskás osztagairól, amelyek mind-mind a napló szövegének a megértését szolgálják.
„Kettős”, azaz cs. és kir. 2. gyalogezredbeli újoncok a frontra indulás előtt. Kép a kötetből.
A napló nemcsak hadtörténelmi kordokumentum, hanem társadalom-, gazdaság-, nőtörténeti, valamint kriminalisztikai ismeretekkel is szolgál. A sikeresen megvívott csaták vagy ütközetek nem minden esetben jelenthettek döntő előrelépést, így az elhúzódó harcokban a hátország jelentősége megnövekedett, amelyet a különböző parancsnok is igazolnak. „A 4. századtól kiment egy patrul; jelenti, hogy tiszta a levegő, az oroszok már a városon túl vannak, tehát megyünk előre. Most mi is örültünk – mert városba megyünk. Éhesek is voltunk, a konyhától nem is várhattunk semmit, az messzi hátra volt. A legszigorúbb parancs volt kiadva, a civileket, bármiféle dolgot kímélni kell, lopni nem szabad, és sértegetni sem senkit.”
Jakab István hadiútja az első sebesüléséig. Török Zoltán által készített, a kötet előzéklapjaként szolgáló térképvázlat.
Jakab István 1915. november 13-án komoly orosz támadást él túl, amikor is egy téves parancsnoki döntés következtében az oroszok már az árkokat göngyölítik fel, mire észlelik a veszélyt. Szinte filmbe illően ússza meg a hadifogságot. A napló olvasása közben többször az az érzése támad az embernek, mintha filmjeleneteket játszanának újra. A 2017-ben bemutatott Viszontlátásra odafönt című filmben a francia roham, majd ároktisztítás, a szinte rezzenéstelen arccal fogadott parancsnok, vagy a veszteségek a Conan kapitány (1996) jeleneteit idézi, amelyben bebizonyosodik, hogy sok katonára a háború nincs különösebb hatással, a gyilkolást a harc természetének tartják. Két esetben is Erich Maria Remarque Nyugaton a helyzet változatlan című regényének 1979-es filmkockái elevenednek meg. Egyszer mikor Jakab katonatársával, Kissel 1915 decemberében orosz lányoknak udvarol, pont úgy, mint Paul Baumer teszi társaival Franciaországban. Másodszor pedig, ahogy Baumer sebesülését követően a frontra vágyik bajtársai után, úgy Jakab is ezt teszi: „Csak hamarabb gyógyulnék, hogy hamarabb mennék vissza a frontra. Addig talán nem lesz béke.”
1916 végére viszont teljesen kiábrándul a háborúból. Nincs már semmi dicső abban, amit korábban gondolt. „Itt lehet látni az Isten bosszúját az emberiségen, mit maga-maga az ember gyártott. Elrémülve maradtam ezeket látva, de a legénység is; nem lehet egy vidám arcot látni, szomorú, szótlan mindenki, színtelen, akárcsak a viaszbábok.”
Sebesült 2. gyalogezredbeli bakák. Kép a könyvből.
Jakab igen szerencsésnek mondhatta magát, többször került élet-halál közeli helyzetbe. Véleményem szerint az legizgalmasabb része a naplónak az 1916 nyarán bekövetkezett nagy erejű orosz támadás elleni védekezés mikéntje. A napló szerkesztője a bevezetőben felhívja a figyelmünket arra, hogy főhősünk szinte kizárólag a háborús élményeit akarta az utókorra hagyni. Az is fontos tény, hogy néhol utólagos bejegyzések vannak, a szerkesztő a kézirat alapján ezt az 1916-os román betörés időszakánál azonosítja. Ezért is érdekes, hogy a kibontakozó Bruszilov-offenzíva utólag nem lett kiegészítve, az orosz tábornok neve nem is szerepel a szövegben.
Az Alekszej Bruszilov lovassági tábornok vezette offenzíva (az orosz szakirodalomban sokszor csak lucki-, vagy a 4. galíciai csatának nevezik) az orosz Délnyugati Front támadásával kezdődött. A Julianus-naptár szerint május 22. (június 4.) – szeptember 7. (szeptember 20.) között zajló események a június 2-i bejegyzésnél tűnnek fel először Jakabnál: „Délután az oroszok nagy tüzet adtak a balszárnyunkra, maradt egypár halott meg sebesült. Az orosz nagyon nyugtalankodik, hol itt, hol ott mindig ágyúz: támadásra készülődés jele ez.” A június 13-i hatalmas orosz pergőtüzet és sikertelen rohamot követően viszonylagos nyugalom következik, mikor is július 3-án az „gőzhenger” beindul, Jakab pedig hősies ellenállás közepette megsebesül.
Istentiszteleten a 2. gyalogezred katonái. Kép a kötetből.
1940‒1944 között Moszkva különös figyelmet fordított az 1916-os sikeres események kutatására, publikálására Vetoshnikov, Kuznyecov és Levin orosz katonai szakértők vizsgálták Bruszilov taktikáját, lehetőségeit. Adataik alapján a Délnyugati Front 512 000 főt számlált, velük szemben a Monarchia egységei pedig 441 000 katonát. A szakírók felhívták a figyelmet arra, hogy ezek az alakulatok fel sem voltak töltve. Bruszilov bízott a sikerben, bár annak a nagyságában már szkeptikusabb volt. 1916. április 13-án a cárt az alábbiakról informálja: „A csapatok modern körülmények között végrehajtott cselekedeteinek összessége, amint azt a francia és a mi frontjainkon szerzett tapasztalatok mutatják, azt jelzik, hogy aligha lehet egyszerre mély behatolásra számítani az ellenség állasaiba, bár a csapásmérő hadtestek mögött egy második vonalat is elhelyeztünk.”
Jakab István hadiútja a 31. gyalogezred 1917-es harcai során. Török Zoltán által készített, a kötet előzéklapjaként szolgáló térképvázlat.
Jakab István kiadott naplójáról a katonai események élvezetes leírása mellett fontos megjegyezni, hogy a szövegtörzset képek is színesítik, sőt az előforduló személyek adataira, a korabeli katonai kifejezések magyarázatára, vagy akár a helységnevek beazonosítására is nagy hangsúlyt fektettek. A kötetet nemcsak a téma iránt érdeklődőknek, hanem a források gazdag felhasználása miatt a kutatók és a szakmai közönség számára is nyugodt szívvel ajánlhatjuk.