Roób József kohómérnök emlékei a Nagy Háborúból – 25. rész

1917 nyara hideg Tobolszkban, fáznak a foglyok, mert a fűtőanyag is hiánycikk lett. Roób József egyre zaklatottabb, nemcsak a saját helyzete, hanem a hazulról érkező panaszok, valamint a kényszerű összezártság miatt is. Élelemben sem a minőség, hanem a mennyiség számít már. Eközben a cári család fogolyként érkezik Tobolszkba. A hadifoglyok még a csererokkantként való hazajutásban bíznak, de egyre biztosabbá válik, hogy még távolabbra viszik őket. Szeptember 24-én tényleg folytatódik az utazás, először gőzhajón Omszkig, majd marhavagonokba zsúfolva vasúton – kelet felé…

Aug. 6. Ma dél óta abbahagytam a dohányzást, miután egyrészt mind nehézkesebbé válik a színivaló beszerzése, másrészt meg folyton drágul és rosszabbodik. Oly hideg van ismét, hogy jólesik a fűtés, ha mindjárt csak a szemétdombon összeszedett apró forgáccsal is.

Tobolszki emlék. Ülve, bottal a kezében: Arlow Viktor ezredes; balról az első: Laky Imre tart. százados; jobb szélen Roób József tart. hadnagy és társaik a hadifogoly tiszteknek kiürített, Irtis-parti Laszkutnya-szálloda közelében. – Matterny István százados Tobolszkban feladott, német nyelvű fotóképeslapja Matterny András posta- és távírda-főnöknek, Rimaszombatba: „Egészséges vagyok, helyzetem megfelelő. Napról napra élek. Legszívélyesebb üdvözlet és csókok Pista”
(Forrás: HM HIM Hadtörténeti Múzeum Fotóarchívum ltszn. 88. 48)

Aug. 12. Ez idő szerint nehezen fogok még a naplóíráshoz is. Igazán epébe kellene mártanom a tollat, hogy leírhassam azt a sok keserűséget, melyet mostanában el kell szenvednem. Szellemileg megtör a sok csalódás következtében előidézett reménytelenség. Fájó szívvel olvasom a te kártyáidat is, édes Iduskám. Igaz szeretettől áthatott soraid tanúságot tesznek édes otthonunk után való végtelen sóvárgásodról. Szenvedéseim mellett tudnom kell tehát még a te szenvedéseidről és gondjaidról is. Ideges vagyok, izgat minden, sokszor megundorodom az emberektől, kiknek önzéstől és érdektől oly annyira bemocskolt gondolatvilágát folyton a maga undok valóságában kell látnom magam előtt. Sokat el kell nyelnem és sokszor olyanoktól, kikkel otthon talán aligha keresném a társalgást; de megteszem, mert sokszor arra gondolok, hogy hátha a rabság sötét szemüvegén át nézve mások viszont az én gondolkodásmódomat nem tudják bevenni. A szellemi gyötrődéshez járul még a testi is. Juliusban ismét redukálták a lisztadagunkat, úgyhogy most egy hóra személyenként csak 8 kg. lisztet kapunk. Ennek javarésze emellett korpa és ebből kell, hogy úgy kenyérre, mint tésztára is teljék. Bizony kevés a kenyér és ennek folytán megtörténik, hogy éhezem is, noha az ételekben a minőségre már egyáltalában nem vagyok tekintettel és a mennyiséget illetőleg mindig ki veszem a részemet. Most már kenyeret is vásárlok orosz katonáktól, mert a mi adagunk nem elég. Ha az előírt mennyiségeken kívül nem lehetne még állandóan csempészni is, úgy igazán végzetessé válhatna helyzetünk.

Aug. 20. Ma hozták ide Tobolskba a volt cárt családjával együtt. Tavaly még nem igen gondolhattunk volna ily illusztris fogolytársakra. Ezért hozták ki a múlt héten a városból az utolsó tiszticsoportot; most kb. 500-an vagyunk itt tisztek.

Őrségváltás a tobolszki kormányzói palotánál, amelynek első emeletén a Romanov-család lakott házi őrizetben. Az erkélyen Mária és Anasztázia nagyhercegnők állnak. A villanyoszloptól takarva látható az üvegház, amelynek tetején a cár és gyermekei szerettek napozni. A fényképet a fogság alatt a családot leggyakrabban fotózó Pierre Gilliard (1879–1962), a cári gyerekek francia nyelvtanára készítette, aki később Svájcba visszatérve könyvet is írt élményeiről; fotóarchívuma pedig ma a lausanne-i fotómúzeumban (Musée de l’Élysée) található.
(Forrás: https://pastvu.com/p/466174)

A cár és felesége a tobolszki kormányzói palota erkélyén – az utolsó ismert közös fénykép, 1917 késő nyara. „Földszintjét a Petrográdból jött őrség, az emeletet a család és kísérete foglalta el. Bíz ott szűkecskén lakhattak, a cári gyermekek egy szobába bújtak össze. Az erkélyes sarokszoba volt a cáré, ha csak az idő megengedte, reggeltől-estig az erkélyen ült, lapokat olvasott, s vidáman fogadta a járókelők köszöntését. A környékbeli jámbor parasztok gyakran keresztet vetve, addig álldogáltak az utca túlsó oldalán, míg a kirohanó őrség el nem verte őket. A ház közelében, még a kocsiúton is, tilos volt megállani. – Ez utca vezetett a pod-csuvacsi táborba is, a kísérettel arra haladó hadifoglyok, tisztek és legénység, ha a cár az erkélyen tartózkodott, oly szabályszerű tisztelgésben részesítették, mintha parádés gyakorlaton lettek volna. A cár mindannyiszor látható megelégedéssel, kézintésekkel fogadta az üdvözléseket. Akik kórházba, fogorvoshoz, vagy valamit bevásárolni jöttünk be a szkitből, el nem mulasztottuk, hogyha kerülő utakon is, el ne defilirozzunk az új kolléga börtöne előtt.” – írta Laky Imre.
(Forrás: https://www.theromanovfamily.com/tag/2nd-may-1918 )

Szept. 6. Habár a pápa által nemrég tett békejavaslathoz nem is fűzők valami sok reményt, mégis újból megszállott valami remény az iránt, hogy a tél folyamán talán mégis csak sikerül útra kelni haza felé. Ha nem is a béke, de talán a kicserélés által sikerül végre haza kerülni. E napokban olvastuk ugyanis az orosz újságokban, hogy a régi hadifoglyok kicserélésére vonatkozólag Ausztria-Magyarország és Oroszország között folytatják a tárgyalásokat és a hazaszállítás útirányául a Pinszk – Bresztlitowszki vasútvonal mentén létesítendő semleges zónát emlegetik.

Egyébként az a hír van elterjedve, hogy egyelőre innen elkerülünk és pedig valószínűleg Tyumenbe. Nagyon örülnék neki, mert egyrészt vasút mellé kerülnénk, másrészt egy kis változatosságot nyújtana az utazás is.

Szept. 15. Silány lámpafénynél elmerengve bájos fényképetekben gyönyörködőm, Édeseim. Hozzátok beszélek, veletek vagyok gondolatban. Elmondom nektek, mennyire vágyódom utánatok, mennyire szeretlek benneteket. Ilyenkor elmondhatom nektek minden keservemet, nem kell attól tartanom, hogy meghasad fájó szívetek. Leveleimben vigasztalásul már úgyis sokszor el kell takarnom előletek igaz érzelmeimet és reményről beszélnem akkor, mikor a sötét kétségbeesés mardossa lelkemet. Nehány nap előtt a kicserélés gondolata egy reménysugarat lövellt még szívembe és ma a távol keletre való utazás tudata végleg elkeserít újból. Két és fél évi rabság után szabadulás helyett még egyszer oly messzire kell majd kerülnöm, Tőletek, mint eddig voltam. Hát nem iszonyú-e ez még gondolatnak is. Nyugatra, igen, nyugatra és nem keletre vágytam én. Tegnap kaptuk meg a hírt, hogy az Amur vidékére vagy az annak közelében levő tengerparti környékre utazunk rövidesen.

Szept 17. Ma dél után szállították hajóra az itteni legénységi hadifoglyokat (kb. 700-t) és Tomszkba vitték őket. Itt csak a tüdőbajosok maradtak vissza (kb. 100), kiket kicserélés végett állítólag Kazánba fognak szállítani. A Szkitben lévő tiszti csoport első szállítmánya ma érkezett ide.

Szept. 21. Néhány nap óta valóságos vásártérre alakult át táborunk. Eladjuk busás áron feles holminkat és különös élvezettel szedjük vissza az oroszoktól elzsarolt rubeljeinket. Hallatlan magas árakat adnak mindenért, de főleg ruhaneműért. Igy pl. egy tavaly vett és sokszorosan kifoltozott lüszterkabátért, mellényért és ócska kalapért 16 rubelt kaptam. Általában mindent 1-2 évi használat után a beszerzési áron felül lehet eladni.

Szept. 23. Holnap kelünk útra és ma még sikerült megkapnom az útban lévő 3 csomag közül kettőt. Nagyon megörültem hát neki főleg pedig Iduskám fényképének. Nagyon jól jött azonban a fehérnemű is, mert már nagyon fogytán vagyok vele.

Tobolszk, a hajóállomás 1912-ben. Jól láthatóak a jellegzetes fából készült úszómólók és a part mentén sorakozó nagy, lapátkerekes gőzhajók, amelyek az Ob és az Irtisz folyókon közlekedtek. A fényképész Szergej Prokugyin-Gorszkij (1863–1944) az orosz fotográfia úttörője, aki a 20. század elején (1905–1915 között) II. Miklós cár megbízásából és támogatásával mintegy 1900 színes (!) üvegnegatívon, speciális technikával készített fényképen dokumentálta az Orosz Birodalmat, útjai során egy vasúti kocsiban elhelyezett, erre a célra szolgáló mobil sötétkamrában.
(Forrás: https://russiatrek.org/blog/cities/photos-of-tobolsk-in-1912-and-2018/ )

Tobolszk-Chabarovszk.

Szept. 24. Több mint 2 évi itt tartózkodás után ma hagyjuk el Tobolszkot. Általában véve örömmel kelünk útra, mintha csak valamely belső érzés azt sugallaná, hogy daczára az útiránynak ez út mégis csak az első lépés lesz a hazamenetelhez. Nézetünk szerint ugyanis hajón fognak majd leendő tartózkodási helyünkről hazaszállítani. Délelőtt 11 órakor vittük ki poggyászunkat a tábor közelében levő hajóállomásra, honnan ezután este 7 órakor 2 hajón szerencsésen elindultunk. Mi a kisebb hajón kb. 200-an vagyunk, míg a másik nagyobbikon kb. 500 tiszt van. Hajónk neve Rasztiszlav. A velünk jövő őrmestertől azt hallottuk, hogy Chabarovszkba.

Szept. 25. Élvezzük a hajókázást, végre nem látjuk az annyira utált kerítést és gyönyörködhetünk a szabad természetben. A hajón kapott ebéd is elég jó volt. Ára 2.20 Rubel. és állott levesből marhahússal, fasírozottból és valami almás tésztából. A vízállás nagyon alacsony.

Szept. 26. A partmenti szegényes tatárfalvak egyszerű faházaikkal egymásután tűnnek el szemeink elől. Itt ott aratnak, avagy áll még a vetés. A hajó faszükségletét útközben esetről esetre vásárolja. Ma egy helyen majd fa nélkül maradtunk. Jókai Magyar nábobját olvasom és közben sokat gondolok reátok édeseim! Vajon hol is vagytok. Sikerült-e fiamnak Kassára jutni? Elment-e Iduskám Berlinbe? E kérdések foglalkoztatnak állandóan, hej, pedig mikor kapok választ majd reájuk.

Szept 27. Az itt ott fölrepülő hattyúkban, vadlibákban és vadkacsákban gyönyörködünk. Különben csendes az utunk.

Gőzhajó-kikötő az Om-folyó torkolatánál. 20. század eleje.
(Forrás: https://www.om1.ru/realty/news/148102/ )

Szept. 28. Dél előtt 9 órakor Omszkba értünk, hol d. u. 6 órakor kiszálltunk. Azután a vasúti állomáson marhakocsikba lettünk bewaggonirozva (24-en egybe.) Éjjel 11 órakor elindultunk.

Folytatását l[ásd]. a margón hátulról visszafelé előre.

Roób József naplójának utólag beszámozott 224-225. oldalpárja. Ekkor, mint erre a jobb oldal alján utalt is, egyéb papír híján elkezdte az addig szabadon hagyott lapszéleket visszafelé haladva teleírni.
(Fotó: Juhász Balázs)

Szept. 29. A dohányzást ismét megkezdtem, egyrészt mert otthonról kaptam a küldött csomagokban szivarokat, másrészt mert az utazási izgatottság folytán nagyon megkívántam. Mindenütt síkságon vezet át utunk. Sok a tó és mocsár, azonkívül pedig nyírjes. Csak egyes foltokban vannak szántóföldek, holott a föld mindenütt jó feketének látszik. Reggel Tatárszkáján, d. u. 2 órakor pedig Barabinszkon mentünk át. Az utóbbi helyen egy orosz kísérő katona a fegyver tusával fejbe vágta Korel hadnagyot.

Roóbék útja a Tobolszktól Omszkig, onnan a transzszibériai vasút vonalán Nyizsnyeugyinszkig. Stanford’s Map of the Siberian Railway – Edward Stanford 1917-es kiadású, litografált térképe a vasúti hálózatot és az állomásokat jellemzően pirossal jelölte.
(Forrás: https://www.themaphouse.com/artworks/251269-edward-stanford-trans-siberian-railway-1917/?skip=6080)

Szept 30. Reggel Novo-Nikolajefszkben este 7 órakor Tajgán voltunk. Meleg ételt nem kapunk, csak a magunkkal hozott hidegből élünk. A vidék helyenkint már egy nagyon kevéssé dombos, kevésbé mocsaras és inkább megművelt. Annyira megfáztam, hogy teljesen berekedtem.

Okt. 1. De. e. 10 órakor Bogotolba értünk, hol sült tyúkot és sült malaczot lehetett venni bőven. Magam is vettem ½ tyúkot.

D. u. 3-kor Acsinszban meleg ebédet kaptunk éspedig közös étkező helyiségekben az orosz katonákkal együtt egyszerű pléh tálakban. 42 kopekért kaptunk marhahúslevest és főtt árpadarát.

Okt. 2. Az elmúlt éjjel Krasznojarszkon mentünk át. Többen szerettünk volna itt betegség czímén ismerőseinkhez leszállani, illetve visszamaradni, de sajnos sikertelenül. Délben Klyukvenajaban voltunk és d. u. 4 órakor Kainszkban ebédeltünk. 10 kopeket fizettünk ugyan csak ez ebédért, de nem is állott csak meleg levesből. Még mindig beteg vagyok, hol a hideg lel, hol meg fázom. Nagyon rosszul érzem magam, mi még keservesebbé teszi az utazást. Emellett ma reggel még hasmenésem is volt, ami pláne nem kívánatos az ily marhakocsiban való utazásnál. Dombos, fás vidék.

Okt. 3. Ma már kissé jobban érzem magam. Reggel 9-kor Zamzorban voltunk. A dombos vidéket nagy fenyőerdők borítják, melyek között már csak szórványosan vannak nyírfák. Délben Nyizsni-Udinszkban a tegnapihoz hasonló ebédet kaptunk. Úgy látszik ilyet fogunk kapni minden etető-állomáson. Az itteni vasúti állomáson már kínai munkásokat is láttunk. D. u. sziklás vidéken mentünk át.

Okt. 4. D. e. 8-12 Zima állomáson voltunk mindenütt sokat álldogálunk. Az állomási épületek csinos kinézésű fából készült és sárgára festett villa szerű épületek.

Okt. 5. Omszktól kezdve mindenütt kettős vágányú a pálya és pedig közös töltésen. A hidak azonban mindegyik vágány részére külön-külön vannak építve. Tegnapi utunk alkalmával egy helyen egy nagy vasúti hídon mentünk át, melynek a párja nem lévén még készen, a pálya itt csak egy vágányú volt. Az elmúlt éjjel Polovina állomáson állítólag valami gyárak mellett haladtunk el.

Ma reggel 5 óra tájban Irkutzkba érkeztünk egy külső állomásra, hol d. u. kettőig maradtunk. A városban ép nagy zavargások vannak, az ez éjjel katonai összetűzésnél állítólag 50 halott és 300 sebesült volt. A vasúti vonalat mindenütt katonaság őrzi. A város mellett elhaladva szintén láttunk katonaságot készenlétben egy nagy hídnál. D. u. 2-4 a főállomáson álldogáltunk, de kiszállanunk a kocsiból nem volt szabad. Azután az Angaran folyó mentén haladt vonatunk. Ez a Baikal tó és a Jeniszeiszkbe ömlik. Este 7 órakor értünk Bajkál állomásra, a hasonnemű tó partján. Kár, hogy már sötét volt, úgyhogy a tóból alig láttunk valamit. A kikötőben 4 kéményes nagy hajó áll kivilágítva, távolabb meg dogszerű láthatók, melyeken állítólag annak idején a vonatokat átszállították a tavon. A kettős vágányú pálya a tó partán vezet végig.

Roóbék útja a transzszibériai vasút vonalán Nyizsnyeugyinszktól a Bajkál-tó körül Vernijugyinszkig. Stanford’s Map of the Siberian Railway – Edward Stanford 1917-es kiadású, litografált térképe a vasúti hálózatot és az állomásokat jellemzően pirossal jelölte.
(Forrás: https://www.themaphouse.com/artworks/251269-edward-stanford-trans-siberian-railway-1917/?skip=6080)

Bajkál állomás előtt a távolban egy nagy hóval borított hegylánczolatot láttunk.

Okt. 6. Reggel 7 órakor közvetlenül a Baikál tó partján (de már a keleti oldalon) levő Miszovaja állomáson állottunk meg. Kezdetben keveset láttunk a tóból, mert ködös volt az idő, később azonban kiderült. A túlsó partot nem lehetett látni. A tó oly erősen hullámzott, mint akárcsak a tenger. Itt már reggel kaptuk levesből álló ebédünket. Innen még kb. egy óra hosszat mentünk a tó partján, melyet hegyek alkotnak és melybe a vasút nagy költség árán (sok alagúttal) volt csak megépíthető.

Fenyvesekkel borított hegyek között haladva délben Szelenga állomásra, hol a következő incidens történt. Miután az orosz katonák mind gyakrabban tettlegesen és pedig már nemcsak fegyvertusával, hanem botokkal is bántalmaznak tiszteket és pedig néha, mint pl. ma is minden ok nélkül, oly fokra hágott közöttünk az elkeseredés, hogy a vonat elindításakor sokan nem szálltak föl a kocsikra és az oroszok erre vonatkozó parancsának nem akartak mindaddig eleget tenni, míg az egyeseken esett sérelmekért elégtételt nem kapunk. Később saját rábeszélésünkre fölszállottak, de egy küldöttségünk a vonatvezető orosz tiszthez (Bronyikov) szóllott be és figyelmeztette őt kellő komolysággal az ily esetekből eredhető súlyos következményekre. Azt is mondották neki, hogy egy újabbi ilyen brutális eljárás esetén nemcsak, hogy nem fogunk a vonatra fölszállani, de esetleg könnyen hasonló tettlegességre ragadtathatjuk el magunkat velük szemben, mert hát sok lúd mégiscsak disznót győz, még ha ez utóbbi fegyveres is. Ez orosz tiszt nemcsak tehetetlen, de egy rosszindulatú marha is.